Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Első lépés a válságban: Hallgass és hagyd, hogy Isten beszéljen!

2024. november 16. 03:00 - FodorImi

prayer-1308663_1920_1.jpg

"A médek közül származó Ahasvérus fiának, Dáriusnak az első évében, miután ő a káldeusok országának a királya lett, az ő uralkodásának első évében én, Dániel, megértettem az írásokból, hogy mit jelent azoknak az éveknek a száma, amelyekről az ÚR igéje szólt Jeremiás prófétának, hogy hetven évnek kell eltelnie a romba dőlt Jeruzsálem fölött." (Dán 9,1–2)

Az ima a kulcsa annak, hogy bármilyen válságot kibírjunk.

Ezt láthatjuk Dániel imaéletével kapcsolatban is. Amikor közeledett az idő, hogy az izraeliták visszatérjenek hazájukba, Dániel tudta, hogy népe még nem áll készen. Az izraelitáknak még mindig nem volt megfelelő kapcsolatuk Istennel, ami bántotta Dánielt, ezért imádkozott.

Dániel könyvének 9. részében található az ő imája, mely hat alapelvet tár fel arra vonatkozóan, hogyan imádkozzunk úgy, hogy Isten válaszoljon a válsághelyzetben. A következő napokban mind a hat lépést megnézzük.

Először is, hagyd, hogy Isten beszéljen hozzád, mielőtt te beszélnél hozzá.

Meg kell hallanod Isten hangját. Mindig Ő teszi meg az első lépést az életedben. Soha nem várja el tőled, hogy olyasmit tegyél, amit nem ő tesz meg először. A Biblia azt mondja, hogy azért szeretjük Istent, mert ő szeretett először minket. Azért szolgálunk neki, mert ő szolgált nekünk először.

Isten kezdeményez, utána pedig mi válaszolunk.

Ne feledjük, mindig Isten teszi meg az első lépést. Azért beszélgetünk Istennel, mert ő beszélt először velünk az Igéjén keresztül.

Hogyan hallgatod meg Istent? Úgy, hogy olvasod a Bibliát.

Dániel ezt tette: "A médek közül származó Ahasvérus fiának, Dáriusnak az első évében, miután ő a káldeusok országának a királya lett, az ő uralkodásának első évében én, Dániel, megértettem az írásokból, hogy mit jelent azoknak az éveknek a száma, amelyekről az ÚR igéje szólt Jeremiás prófétának, hogy hetven évnek kell eltelnie a romba dőlt Jeruzsálem fölött." (Dán 9,1–2)

Dániel, a Biblia hőse, aki hihetetlen hittel rendelkezett, és Istenre bízta az életét, mégis tudta, hogy még többet kell tanulnia Isten Igéjéből. Tudta, hogy Isten még mindig beszélni akar vele, és meg akarja adni neki a szükséges bölcsességet.

Dániel tanulmányozta a Szentírást, és figyelt Isten szavára. Nem úgy állt neki a bibliatanulmányozásnak, hogy készen állt arra, hogy elmondja Istennek, mire van szüksége. Helyette készen állt arra, hogy beszélgetést folytasson Istennel – és hagyta, hogy Isten beszéljen először.

Soha nem fogsz hatékonyan imádkozni, amíg nem tanulmányozod az Igét és nem hallgatod meg Istent. Minél jobban ismered a Bibliát, annál hatékonyabbak lesznek az imáid.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan készülsz fel egy Istennel való beszélgetésre?
  • Miért olyan fontos a Biblia tanulmányozása az imaéletedben?
  • Ha Jézus életét nézed, mikor mutatja meg nekünk, hogyan kell figyelni arra, hogy Isten szóljon?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.11.16.)

Szólj hozzá!

Isten a tűzben is veled jár!

2024. november 02. 03:00 - Anita.B

pexels-tomas-malik-793526-24778742.jpg“Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged.”  Ézsaiás 43,2

Van egy kifejezés, amit néhányan olyankor használnak, amikor a nyomás egyre nagyobb, és közelednek a határidők. Azt mondják, “közel a hőség!”

Dániel próféta három barátja valóban megtapasztalta, hogy rájuk tört a hőség. Dániel könyvének 3. fejezetében, amikor barátai nem hajoltak meg Nabukodonozor király szobra előtt, a király dühösen tűzbe dobatta őket, és a kemencét a szokásosnál hétszer melegebbre fűtötték.Nagy volt a hőség – szó szerint.De Isten velük együtt sétált át rajta: “Ekkor Nebucadneccar király megdöbbent. Izgatottan felállt, és így szólt főembereihez: „Nemde, három férfiút dobattunk megkötözve a tűzbe?” Ezt felelték a királynak: „Egész biztos, ó király!” Erre így folytatta: „Én négy férfiút látok, akik szabadon járnak-kelnek a lángok közepette anélkül, hogy valami bántódásuk volna. A negyediknek pedig olyan alakja van, mint egynek az istenek fiai közül.” (Dániel 3,24-25)

Természetesen te és én tudjuk, hogy nem az “istenek fia” volt ezekkel a srácokkal. Jézus volt az— Isten egyetlen Fia. Keresztülsétált velük a tűzön. És veled is átmegy a tűzön.Jézus azt mondta nekünk: “… íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)

A Biblia azt mondja, hogy soha nem leszel egyedül. Isten mindig ott lesz veled és érted.“Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged.” (Ézsaiás 43,2)

A Biblia nem azt írja, „ha átmész a vizeken”; hanem azt „amikor átmész a vizeken.” Lesznek gondjaid, de Jézus mindig átkísér téged ezeken. A benned lévő Lelke megadja neked azt az erőt és bátorságot, amelyre szükséged van ahhoz, hogy megbízz benne és átlásd a dolgokat.

Lehet, hogy éget a hőség, de nem vagy egyedül.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A Szentlélek vigaszt nyújt számodra? Miért, vagy miért nem?
  • Ki segíthet meglátni, hogyan működik Isten életedben, amikor a dolgok kilátástalanok?
  • Gondolj valakire, akinek most szüksége van erre az üzenetre! Hogyan osztod meg vele ezt ezen a héten?

*(Daily Hope by Pastor Rick 2024.10.26.)

Szólj hozzá!

Miért van szükséged a dicsőítésre?

2024. október 29. 03:00 - Lilla:)

sunset-585334_1920.jpg

„Ekkor egy éjszakai látomásban feltárult a titok Dániel előtt, Dániel pedig áldotta érte a menny Istenét.” (Dán 2,19)

Legtöbbünk nem igazán tudja, mit tegyen, amikor kilátástalan helyzetbe kerül. Tudtad, hogy ebben egy több ezer évvel ezelőtt élt tizenéves fiú segíthet?

Az elmúlt néhány áhítat során hihetetlen dolgokat tanultunk arról, hogyan kezelte Dániel kora leghatalmasabb királyának lehetetlen kérését. Eddig a következő négy lépést láttuk Dánieltől:

  1. Ne ess pánikba, ismerd meg az összes tényt!
  2. Kérj több időt!
  3. Gyűjts imatársakat!
  4. Kérj Istentől természetfeletti segítséget!

A következő dolog, amit Dánieltől tanulhatunk, hogy dicsőítsd Istent.

Fontos megérteni, hogy a dicsőítés sokkal több, mint csupán ének és zene. Több ezer módja van. Bármikor, amikor Istenre fordítod a figyelmedet, az dicsőítés. Amikor kifejezed a szeretetedet Isten iránt, az dicsőítés. Nem kell a templomban lenned ahhoz, hogy dicsőítsd őt.

Miért kell dicsőítve imádkoznod? Mert amikor Istent dicsőíted, a figyelmedet a problémáidról Istenre helyezed.

A Biblia azt mondja: „Ekkor egy éjszakai látomásban feltárult a titok Dániel előtt, Dániel pedig áldotta érte a menny Istenét.” (Dán 2,19)

A következő igerész megmutatja, hogyan kell dicsőítve imádni Istent egy válság közepette. Amikor Dániel szembenézett a halállal, Istenhez imádkozott bölcsességért és segítségért. Isten pedig válaszolt! Dániel ezt mondta: „Legyen áldott Isten neve örökkön-örökké; övé a bölcsesség és a hatalom! Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság. Magasztallak és dicsőítelek téged, atyáim Istene, mert bölcsességet és erőt adtál nekem, és most tudtul adtad, amit kértünk tőled, tudtul adtad nekünk a király dolgát.” (Dán 2,19–23).

Dániel három dolgot tett: magasztalta Istent azért, aki ő; dicsérte Istent azért, amit tesz; és hálát adott Istennek a segítségéért.

Ilyen a dicsőítéses imádkozás. Tedd te is ezt, és helyezd át a fókuszt magadról és a problémáidról Istenre – ő mindig ott van, ahol a fókuszunknak kell lennie!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Miért nehéz néha dicsőíteni, amikor nehéz helyzettel nézel szembe?
  • Mit gondolsz, hogyan befolyásolja a dicsőítés a stressz szintedet?
  • Az áhítatban említett három dicsőítési mód közül melyikkel küszködsz a legtöbbet: Isten magasztalásával azért, aki ő, Isten dicséretével azért, amit tesz, vagy azzal, hogy megköszönd Istennek a segítségét? Miért?

* (Daily Hope 2024.10.22.)

Szólj hozzá!

Ne hagyj fel a gyógyulásért való könyörgéssel!

2024. október 06. 03:00 - Anita.B

Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.

János 16,23-24pexels-tima-miroshnichenko-5206040_1.jpg

Ha valami nincs rendben az életedben és szeretnéd rendbe tenni, először  is ismerd el, hogy nem te irányítasz! Mondd el Istennek, hogy magadtól nem vagy képes erre. Ezt hívják alázatnak.

Azután tőle kérj segítséget. Hogyan? “…de megalázza magát népem, amelyet rólam neveztek el, ha imádkoznak, keresnek engem és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat” (2Krónikák 7,14).

Nem te vársz Istenre. Ő várt rád! Bármit is szeretnél helyreállítani az életedben, imádkoznod kell érte. Kértél Istentől ilyen segítséget? Arra vár, hogy kérd tőle. Ő még nálad is jobban tudja, mire van szükséged.

Sokan tudják, hogy imádkozniuk kellene elméjük, testük vagy kapcsolataik gyógyulásáért. De nem tudják, hogyan imádkozzanak.

"Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen” (János 16,23-24). Ebben az igében benne van, hogyan imádkozz gyógyulásért:

Először is, emlékezz arra, Jézus azt akarja, hogy kérj. Isten azt akarja, hogy bármit is kérsz, imában tedd, mert így tanulsz meg bízni őbenne.

Azután kérd Jézus nevében. Más szóval kérd annak alapján, amit Jézus tett érted a kereszten, amikor mindenért megfizetett, amit valaha el fogsz követni. Jézus nevében erő van, mert magában hordozza Isten kegyelmének és megváltó szeretetének súlyát.

Végül, folytasd az imádkozást, amíg Isten azt nem mondja, hogy hagyd abba. Ne add fel egy ima után, ha nem kapod meg a választ azonnal! Folytasd az imádkozást, hidd el, hogy Isten időzítése tökéletes. Isten dönti el, hogy mikor és hogyan válaszol. A te felelősséged a kérés.

Az öröm nem abból fakad, hogy megkapod, amit Istentől kérsz. Az öröm a kérésből fakad, a hitből, hogy Isten válaszolni fog, és a köszönetből, még akkor is, ha a válasza nem olyan, amilyennek elképzelted. Az öröm abból fakad, hogy bízunk, Isten felhasználja a körülményeinket arra, hogy önmagához hasonlóbbá tegyen, tudva, hogy egy napon teljesen helyreállít, s vele leszel a Mennyben.

Imádkozz, emlékezve erre a három lépésre. Isten még a fájdalmadban is több örömet ad neked az őt követő úton, mint azt valaha is el tudnád képzelni!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért akarja Isten, hogy megalázd magad, mielőtt gyógyulást kérnél tőle?
  • Amikor azt mondod, “Jézus nevében”, hiszed is, hogy hatalom van mögötte? Mit mondhatsz még, hogy emlékeztesd magad arra, amiben hiszel?
  • Hogyan változtat meg és hogyan segít a lelki fejlődésben a kitartó ima?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.09.29.)

Szólj hozzá!

Folytasd a beszélgetést Istennel

2024. szeptember 29. 03:00 - papk

man-1868418_640.jpg

„Imádkozzatok Lélekben mindenkor és minden alkalommal.” Ef 6,18

Tudtad, hogy nem kell azzal befejezned az imáidat, hogy „Jézus nevében. Ámen”? Sőt, egyáltalán nem kell befejezned az imádkozást.

Az ima egy folyamatos beszélgetés Istennel. Soha nem kell befejezni! Úgy beszélgethetsz vele, mint egy baráttal vagy egy szerető apával. Ha valami felmerül, akkor beszélj róla Istennel. Aztán talán eltelik egy-két perc, és valami másról beszélsz vele.

Egy másik módja annak, hogy úgy gondolj az imádságra, hogy az egy lelki lélegzetvétel. Nem gondolsz a légzésre - csak csinálod. Ugyanígy az imádságnak is olyan természetessé kell válnia, hogy ne is gondolj rá.

Jelenleg az imáid talán sok szándékos gondolkodást igényelnek. De kialakíthatod az imádkozás szokását, hogy még csak gondolkodnod se kelljen azon, hogy mikor kezdd el, vagy mit mondj. Bizonyos értelemben ez olyan, mintha magadhoz beszélnél. Mindenről beszélsz magaddal, amit megtapasztalsz - mindig! Kezdj el inkább Istennel beszélgetni. A beszélgetéses imádkozáshoz egyszerűen beszélj Istennel arról, ami az adott pillanatban érdekel.

„Imádkozzatok Lélekben mindenkor és minden alkalommal” (Efézus 6,18 NLT fordítás). Ez azt jelenti, hogy bárhol, bármikor, bármiről beszélhetsz Istennel, ahogy a Lélek vezet. Ha Isten valamit a szívedre helyez, imádkozz érte!

Talán olyan valaki vagy, akinek gyakran nincs kedve imádkozni. Ha nincs kedved imádkozni, az azt jelenti, hogy a rossz dolgokért imádkozol. Isten azt akarja, hogy beszélj vele mindenről, ami érdekel, és mindenről, amit érzel. Istennek nincs szüksége arra, hogy elmondd neki, mi történik az életedben - ő már tudja. De azt akarja, hogy beszélj vele, ahogyan egy apa vagy egy anya vágyik arra, hogy a gyermekei beszéljenek vele.

Tartsd fenn az Istennel való beszélgetést a napod során. Beszélj vele arról, amit érzel, és sokkal több kedved lesz imádkozni.

 Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miről beszélsz leggyakrabban Istennel? Gondolod, hogy ezt szeretné leginkább hallani tőled?
  • Az új lelki szokások nem véletlenül jönnek létre. Hogyan gyakorolhatod, hogy egész napodban nyitott, folyamatos beszélgetést folytass Istennel?
  • Mit jelent „Lélekben imádkozni”?

Hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

Isten bebizonyította jóságát a Fia, Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja: „Mert Isten így szerette a világot: Egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3,16 CSB fordítás).

Készen állsz arra, hogy bízz Istenben, hogy beteljesíti ígéretét a vele való örök életről? Ha igen, kezdd azzal, hogy ezt az egyszerű imát imádkozod: „Kedves Istenem, bevallom, hogy vétkeztem ellened, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad, hogy meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy feltámasztottad őt az életre. Szeretnék Jézusban mint Megváltómban bízni, és a mai naptól kezdve őt mint Urat követni. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem (angolul) egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.09.22.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása