Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ajándékaid és tehetséged nem csak a te javadat szolgálják

2021. január 16. 03:00 - Lencsés Tamás

„Mindig hálát adok Istennek értetek és azokért a kegyes ajándékokért, amelyeket nektek adott most, hogy Jézus Krisztushoz tartoztok. Most minden lelki ajándékotok megvan, amire szükségetek lehet, miközben lelkesen várjátok Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét” (1Kor 1, 4.7 NLT).

Amikor Isten gondolatában megszülettél, számos ajándékkal, tehetséggel, képességgel és készséggel vértezett fel téged. Ezt úgy érzékelheted, hogy egy bizonyos módon gondolkodsz, illetve vannak dolgok, amelyekben egyszerűen természetesen jó vagy.

Ezek az ajándékok és képességek mutatják, hogy Isten hogyan formált meg téged. Azonban Isten nem kizárólag a saját előnyödre formált téged egyedivé. Az ajándékaid nem csak a te érdekeidet szolgálják, hanem mindenki más javát is. Ez egyben azt is jelenti, hogy mások ajándékai a te javadat is szolgálják.

Istentől kapott egyik ajándékom a tanítás. A tanítás ajándékát évekkel ezelőtt munkába állítottam más emberek hasznára. Ugyanígy a te Istentől kapott ajándékaid is hasznára válhatnak a környezetedben élő embereknek.

Elképzelhető, hogy már tudatában vagy annak, miben is vagy igazán jó. Mit gondolsz, Isten miért tett téged ezekben a dolgokban kiemelkedővé? Azt akarja, hogy mások javára használd ezeket az ajándékokat.

Hogyan kellene ezeket az ajándékokat vagy tehetséget használnod, amíg Jézus visszatér? Nos, úgy kellene felhasználnod, hogy ezekkel elérsz másokat Jézus számára. Arra kellene felhasználnod, hogy a szeretet nagykövete legyél a világban. Ami azt illeti, ha ezeket az egyedi ajándékaidat nem használod úgy, ahogy Isten szándékában állt, akkor valójában csak elpazarolod őket.

Isten nem azért adott neked ajándékokat, hogy azokat kizárólag a saját érdekedben használd. Jakab levele 4. fejezetének 17. verse ezt így mondja: „Ne felejtsd el, hogy bűn az, ha nem teszed meg azt, amiről tudod, hogy meg kellene tenned” (NLT).

Ha tudod azt, hogy miben vagy jó, és azt is tudod, hogy a világban valószínűleg sok embernek van szüksége a segítségedre, hogyan fogsz cselekedni? Kit szolgálsz? Kinek fogsz segíteni kezdve a mai nappal egészen addig, amíg a történet véget ér, és elkezdődik az örökkévalóság?

Isten megadta neked mindazt, amire szükséged van a helyes szolgálathoz. Hasonlóan ahhoz az egyházhoz, amelyről Pál apostol a korinthusiakhoz írt első levelében beszél: „Mindig hálát adok Istennek értetek és azokért a kegyes ajándékokért, amelyeket nektek adott most, hogy Jézus Krisztushoz tartoztok. Most minden lelki ajándékotok megvan, amire szükségetek lehet, miközben lelkesen várjátok Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét” (1Kor 1,4.7 NLT).

Ne pazarold el az Istentől kapott képességedet! Használd Istentől kapott ajándékaidat mások szolgálatára!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Gondolkoztál már azon, hogy vajon mi a küldetésed? Mit gondolsz, Isten ajándékai és a tehetséged milyen szerepet játszanak ebben a küldetésben?
  • Szerinted milyen új módon tudsz ezen a héten segíteni valakinek felhasználva a tehetséged és képességed?
  • Ha tudnád, hogy Jézus három nap múlva eljön, hogyan töltenéd el ezt a három napot? Miként változtatna ez a tudat azon, ahogy a mindennapjaidat éled?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.01.09.)

Szólj hozzá!

Egy új nap új lehetőség, hogy betöltsd a küldetésed

2020. augusztus 14. 03:00 - FodorImi

uj_nap_hogy.jpg

„[Az Úr] türelmes hozzátok a ti kedvetekért. Nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem hogy mindenki megtérjen” (2Pt 3,9 NLT fordítás).

Isten csak tökéletlen, összetört embereket használ. Ha Isten csak tökéletes embereket használna, akkor semmi sem lenne elvégezve, mert tökéletes ember nem létezik!

Ha akarod, hogy Isten használjon, ő használni fog. Nem számít, hogy mit tettél a múltban. A küldetésed nem változott.

Jónás egy közönséges ember volt, aki ráadásul nem akarta azt tenni, amit Isten mondott neki. Isten mégis adott neki egy újabb esélyt, aztán megtette azt, amire az elhívása szólt.

Bár engedelmeskedett Istennek, Jónás rossz hozzáállással teljesítette a feladatát. Isten mégis használta őt.

Isten egy hat szavas prédikációt adott Jónásnak: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” (Jón 3,4). Ez az egyszerű üzenet vezetett a történelem egyik legnagyobb szellemi ébredéséhez. Egy hatalmas város alázatban Istenhez fordult. Ez nagyobb csoda volt, mint hogy Jónás kikerült a nagy hal hasából.

Isten használta ezt a tökéletlen, vonakodó prófétát, hogy egy hihetetlen ébredést vezessen.

Isten türelmes volt Jónáshoz, és soha nem mondott le róla. Isten soha nem adja fel, soha nem mond le rólad sem.

A Biblia azt mondja: „[Az Úr] türelmes hozzátok a ti kedvetekért. Nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem hogy mindenki megtérjen” (2Pt 3,9 NLT fordítás).

Ha holnap reggel felébredsz, az azt jelenti, hogy Isten adott neked még egy napot – még egy lehetőséget –, hogy betöltsd a küldetésed.

Várd, hogy Isten használjon, és ő használni fog!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj az életed egy olyan időszakára, amikor kétségbe vontad, vajon Isten tud-e használni téged. Miért kételkedtél?
  • Miért nehéz elhinni, hogy Isten képes használni azután, hogy elrontottunk dolgokat?
  • Mivel Isten türelmes hozzád, milyen módon lehetsz te is türelmesebb másokkal?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.07.)

Szólj hozzá!

Isten küldetésének teljesítéséhez egy hitbeli lépést kell tenned

2020. augusztus 04. 03:00 - Deltajulietttango

Indulj, menj Ninive nagyvárosába, és prédikálj ellene, mert feljutott hozzám gonoszságának híre.” (Jón 1,2 NIV fordítás)

ninive_4093186_1280.jpg

Amikor Isten először küldetést adott Jónásnak, akkor az neki óriási hitbeli kihívást jelentett. Annyira nagy volt a kihívás, hogy Jónás először el is futott előle.

Abban az időben Ninive a világ legnagyobb és legfontosabb városa volt. Asszíria fővárosa volt, az akkori legerősebb birodalomé. Ninive gyönyörű város volt, széles körutakkal, parkokkal, csatornákkal, nagyszerű építészettel, palotákkal és templomokkal.

Ahhoz, hogy Jónás prédikáljon számukra, vakon kellett hinnie. Miért? Először is, Jónás egy kis faluban nőtt fel. De Isten arra hívta őt, hogy jusson el a világ legnagyobb városába. Ami ráadásul mintegy 900 kilométerre volt. Nem lehetett könnyű odajutni.

A legfontosabb ugyanakkor, hogy Asszíria többször is elfogta, uralta, és rabszolgává tette a zsidókat. Az asszírok gyűlölték Izraelt, Izrael pedig az asszírokat. Halálos ellenségek voltak. Politikai ellenségek voltak. Vallási ellenségek voltak. Faji ellenségek voltak.

De Isten ezeket az embereket is meg akarta menteni, ezért elküldte hozzájuk Jónást. Ugyanakkor engedelmeskedés helyett Jónás elmenekült Isten terve elől. Nem akarta megtenni a küldetése megkezdéséhez szükséges hitbeli lépést, nem is beszélve annak befejezéséről.

Ahogy Jónást az ő küldetése, úgy az Isten által neked adott küldetés próbára fogja tenni a hitedet. Ez kihívást jelenthet a komfortzónád számára. Az előítéleteid számára. A politikai nézeteid számára.

De hit nélkül nem tudod végrehajtani életed küldetését, melyet Isten neked szánt. „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsid 11,6 NIV fordítás).

Amit Jónás végül megtanult, az az, hogy Isten küldetésünk minden lépésénél velünk lesz, irányít, és gondoskodik rólunk. Jézus ezt ígérte, amikor elküldte az apostolokat: Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Máté 28,19–20 NIV fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
  • Mi a legfélelmetesebb része Isten által adott küldetésed követésében az életed során? Miért?
  • Milyen konkrét dolgokat tehetsz azért, hogy emlékeztesd magad Isten jelenlétére, amikor hittel bízva cselekszel?
  • Hogyan tudsz más embereket bevonni azért, hogy imádkozzanak érted, miközben hittel bízva készülsz következő lépésedet megtenni?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.07.28.)
Szólj hozzá!

Ajándékaidat a nehéz időkre kaptad

2020. július 28. 03:00 - Besther

in-the-distance-4037680_1920.jpg

„Ki tudja megmondani, hogy Isten nem éppen az ilyen idők miatt hozott ide a palotába, mint a mostani?” (Eszt 4,14 TLB fordítás).

Miután megismerted ajándékaidat és azt, hogy mire indul meg a szíved, van még egy harmadik lépés ahhoz, hogy beteljesítsd rendeltetésedet: Szánj időt annak meghallására, hogy mire hív el téged Isten.

Isten nem alkalmaz téged elhívás nélkül. Ő mindenkit arra hív, hogy használja ajándékait és szenvedéseit, de nem mindenki veszi fel a telefont. 

Csak akkor hallhatod meg, ha odafigyelsz. Csendben kell lenned. Egyedül kell lenned, és időt kell töltened Istennel.

Amikor Mordokaj azt üzente Eszternek, hogy a zsidókat megsemmisítik, akkor azt mondta Eszter könyve 4. fejezetének 13–14. verse szerint: „Ne gondold, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyhatod ezt a felzaklató tendenciát. Igen, tudom hogy nehéz, de ez a te rendeltetésed. Isten tett téged ide. Nem véletlen, hogy zsidó nő vagy, és jelenleg Perzsia királynéja.”

Fontos továbbolvasni, és látni, hogy Eszter mit válaszol Mordokajnak a 4. fejezet 16. verse szerint: Menj, és gyűjts össze minden zsidót, aki Súsánban van, és böjtöljetek értem! Ne egyetek, ne igyatok három napig... Én és a kíséretem ugyanúgy fog böjtölni, mint ti. Amikor ez megtörtént, a királyhoz fogok menni, még akkor is, ha ez törvényellenes” (NIV fordítás).

Eszter tudja, hogy a királlyal való konfrontáció valószínűleg a biztos halál. Használni kívánja ajándékait, a szépségét, az intelligenciáját és a személyiségét, hogy meggyőzze a királyt. De mielőtt elmegy hozzá, három napot visszavonulva, böjtölve és Isten előtt imádkozva tölt.

Amikor azt keresed, hogy mire hívott el téged Isten, kövesd Eszter példáját! Először, szerezz meg minden támogatást, amit csak tudsz. Eszterért imádkozott Mordokaj, és imádkoztak a zsidók. Neked a kis csoportod imatámogatását kell megszerezned. Ha még nincs ilyen csoportod, akkor itt az idő, hogy találj egyet!

Másodszor, meg kell hosszabbítanod az Istennel töltött időt. Építsd be a napirendedbe az Istennel eltöltött csendességet! Akár egész éjjel, egy teljes hétvégén vagy hosszabban is, ha van rá lehetőséged. Addig nem fogod hallani Isten hívását, míg nem vagy vele egyedül.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Gyakran túl nagy hangsúlyt teszünk az „elhívás” szóra a gyülekezetben, és ezért nehéz felfogni azt, vagy túl elérhetetlennek tűnik sok ember számára. Szerinted mit jelent az, hogy elhívásod van?
  • Ha már tudod, hogy Isten mire hívott el téged, akkor hogyan tovább? Mi tart vissza attól, hogy az elhívás szerint élj?
  • Ha számodra nem lehetséges, hogy hosszabb időre elvonulj Istennel, akkor hogyan építhetnéd be a napirendedbe, hogy mégis több időt tölthess vele egy hétvégén, vagy amikor valaki vigyáz a gyermekeidre? Ez gyakran áldozatokat követel, de mindig megéri!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.07.21.)

Szólj hozzá!

Mi az, ami zavar? Tégy valamit ellene!

2020. július 27. 03:00 - daniella_89

2020-05-07_global_climate_strike.jpg

„Mikor bementek Eszterhez a szolgálói és háremőrei, és jelentették neki, mit csinál Mordokaj, ő mélyen megrendült” (Eszt 4,4 GNT fordítás).

Ha szeretnéd beteljesíteni életed célját, a rendeltetésedet, akkor első lépésként fedezd fel, hogy Isten mivel ajándékozott meg. Azután azonosítanod kell azokat a szükségeket, amik megmozgatják a szíved. Mi az, ami kihoz a sodrodból? Mi késztet arra, hogy azt gondold: „Valakinek tenni kéne valamit ez ellen.” Mi az, ami annyira zavar, hogy cselekvésre késztet?

Bármi is az, ez a kulcs életed céljának beteljesítéséhez.

Eszter szolgálója elmesélte a királynénak, hogy nagybátyja, Mordokaj nyilvánosan gyászol, mert Hámán terve és a király döntése szerint meg kell ölni a zsidókat. Amikor Eszter meghallotta, mit tesz Mordokaj, az mélyen feldúlta őt. Bizonyára azt gondolta, hogy nagyon sok ember meg fog halni, hacsak ő nem tesz valamit.

Van valami, ami téged nagyon felkavar, vagy talán annyira elszigetelten élsz, hogy semmi sem késztet azt mondani: „Valakinek tenni kéne valamit ez ellen!”

A Saddleback Gyülekezet Amerika egyik vezető gyülekezetévé vált az AIDS elleni küzdelemben, mert feleségem, Kay olvasott egy cikket a Newsweekben arról, hogy 14 millió gyerek lett árva az AIDS miatt, és ez mélyen megrendítette őt.

És nem csak ő van így ezzel. A gyülekezetünkben több mint 300 szolgálatot kezdtek el olyan emberek, akik láttak egy problémát, egy szükséget, egy fájdalmat vagy egy igazságtalanságot, és úgy döntöttek, hogy tesznek valamit ellene.

Ézsaiás próféta könyve 58. fejezetének 6–11. versei tíz csodálatos ígéretet tesz azoknak, akik fellépnek az igazságtalansággal szemben. Szánj néhány percet ennek elolvasására! Isten azt ígéri, hogy az ő jóindulata rád ragyog, sebeidet begyógyítja, mindig veled lesz és megvéd, válaszol az imáidra, a sötétséget világossággá változtatja, vezet téged, megelégít jó dolgokkal, valamint erősen és jól tart téged.

Ezek az ígéretek mind arra épülnek, hogy legyünk nemeslelkűek az emberekkel, mert Isten azt akarja, hogy megtanuljuk a nemeslelkűséget.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Készíts egy listát azokról a dolgokról, amik megrendítenek! Ezután imádkozz kérve Istent, hogy mutassa meg, hogyan tudod használni ajándékaidat ezek megváltoztatására!
  • Milyen korlátokat érzékelsz magadban, amik visszatartanak attól, hogy betöltsd azokat az emberi szükségeket, amiket látsz magad körül?
  • Miért akarja Isten, hogy követői fellépjenek az igazságtalanság ellen?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2020.07.20. Ford: Lilla:) és daniella_89)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása