Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Céljaidat az örökkévalóságnak kell meghatároznia

2015. október 06. 03:00 - Robin85

“Futásomban minden lépésnek célja van” (1 Korintus 9:26, NLT fordítás)

Isten céljai az életedben nem csak az itt és mostra vonatkoznak, hanem az örökkévalóságra is. Ha azt gondolod, hogy csak ez a mostani, földi életed van, akkor a céljaidat is ez alapján határozod meg.

De ha felismered, hogy egy nap majd megállsz Isten előtt - amikor Ő megkérdezi tőled, hogy mit tettél, amíg a Földön voltál, hogy megtanultad-e azokat a dolgokat, amiket meg kellett tanulnod, és hogy bíztál-e az Ő Fiában - akkor egészen másképp tekintesz a céljaidra.

A céljaid segítenek téged abban, hogy Istent megismerd, vagy hogy növekedj Őbenne? Segítenek abban, hogy szeresd Istent, és beszélj másoknak is Róla?

Hogyan imádkozol, például? Amikor imádkozol, arra kéred Istent, hogy segítsen a saját céljaid elérésében, vagy azért imádkozol, hogy te tudj Isten céljaihoz igazodni? Ha azt mondod, "Istenem, azt akarom tenni, amiért a Földre helyeztél", akkor garantálom neked, hogy Isten megáld mindent, amihez hozzányúlsz. Mert Ő olyan embereket keres, akiken keresztül meg tudja valósítani a saját céljait.

Az isteni célokban mindig jelen van az örökkévalóság perspektívája is. Pál így utal erre: "Futásomban minden lépésnek célja van." (1 Korintus 9:26). Pál céltudatos futó volt, és nem hagyta, hogy bármi elvonja a figyelmét a célról.

A Biblia gyakran hasonlítja az életet egy versenyhez, tehát szeretném ha elgondolkoznál ezen: egy versenyben a célvonal előre ki van jelölve, de odáig egyszerre csak egy lépésenként vezet az út.

Ugyanez igaz a célokra is. Egyszerre csak egy lépésre koncentrálsz, és minden lépést céllal teszel meg.

 

Beszéljetek róla

  • Mi a célod? Miként van benne ebben az örökkévalóság perspektívája?
  • Hogyan segít a célod Istent megismerni, Istenben növekedni, Őt szeretni, és Istent másokkal is megosztani?
  • Milyen lépést tehetsz ma annak érdekében, hogy közelebb kerülj a célodhoz?

 

*(Daily Hope by Rick Warren 2015.09.29.)

 

Szólj hozzá!

Az Istenhez visszavezető ösvény

2015. január 08. 03:00 - gyanus

"Ha nagyon komolyan veszed, hogy megtalálj engem,és mindennél jobban szeretnéd, biztos lehetsz benne, hogy nem fogsz csalódni." (Jeremiás 29:13. - Angolból szabadon fordítva - MSG)

Nem tudom hol vagy ma. Lehet, hogy messze vagy Istentől. Talán évek óta nem voltál gyülekezetben, vagy talán csak távol voltál egy vagy két hónapig. Lehet, hogy olyan heted volt, amikor azt gondoltad: "Igazából nem érzem Isten jelenlétét az életemben." És mégis mindannyian arra vágyunk, hogy közel legyünk Istenhez. Hogyan juthatsz vissza hozzá?

Ez a lelki átalakuláshoz ezető ösvény - három dolog ahhoz, hogy visszatérj Istenhez:

1. Legyen eleged az életedből!

Semmi sem fog történni az életedben, ameddig nem leszel elégedetlen azzal, ahogyan vagy, ameddig azt nem tudod mondani, hogy "Nem tetszik nekem ez. Belefáradtam, hogy mindig ki vagyok készülve. Belefáradtam, hogy mindig frusztrált legyek. Belefáradtam abba, hogy mindig agyon dolgozom magam. Belefáradtam, hogy Istentől távol érezzem magam." Miért enged Isten eddig a pontig? Azért mert úgy szeret, ahogyan vagy, de jobban szeret annál, mint hogy hagyjon úgy maradni ahogy vagy. Nem fogja hagyni, hogy elfecséreld az életed. Jeremiás 29:13 azt mondja: "Ha nagyon komolyan veszed, hogy megtalálj engem,és mindennél jobban szeretnéd, biztos lehetsz benne, hogy nem fogsz csalódni" (Angolból szabadon fordítva - MSG).

2. Ismerd be a bűnödet!

Ézsaiás 59:2 azt mondja: "Az a gond, hogy a bűneitek elválasztottak Istentől. A bűn miatt elfordította tőletek az arcát" (Angolból fordítva - TLB). Imádkoztál már úgy, és érezted már úgy, mintha Isten egy millió kilométerre lenne, vagy mintha egy fátyol lenne közötted és Isten között? Honnan jött ez? A bűneid elválasztottak Istentől. De ha távol érzed magad Istentől, találd ki, hogy ki távolodott el? Isten mindig ott volt. Ő feltétel nélkül szeret téged, és arra vár, hogy beismerd a bűnödet, hogy azután megint rendben legyen vele a kapcsolatod.

3. Ajánld fel magad

A Biblia azt mondja 2. Korintus 3:18-ban: "Mindannyian megmutattuk Isten dicsőségét, és megváltozunk, hogy olyanok legyünk mint Ő. Ez a változás bennünk még nagyobb dicsőséget hoz, ami Istentől jön, aki a Lélek" (Angolból fordítva - NCV). Igazi átalakulás történik, amikor a szíved elmozdul az önközpontúságtól az Isten - központúságig. Ott vagy már?

Ez a változás nem történik meg egyik napról a másikra. Isten dolgozni fog rajtad, egész életedben. De van egy döntés, amitől elkezdődik ez a folyamat.

"Kérlek titeket, testvéreim, Isten irgalmára, hogy szánjátok oda a testeteket elő áldozatul" (Róma 12:1a - Angolból fordítva - NIV).

Beszéljetek róla!

  • Mit gondolsz miért nehéz néha hogy elengedjük azokat a dolgokat, amik lefárasztanak minket?
  • Mit jelent megbánni valamit?
  • Mit jelent a gyakorlatban az, hogy odaszánod magad Istennek?

 

* Rick Warren, Daily Hope, 2015.01.01.

Szólj hozzá!

Jézus megéri az utazást

2014. december 25. 03:00 - Robin85

"Amikor Jézus megszületett, néhány bölcs ember érkezett keletről Jeruzsálembe." 

(Máté 2:1b NCV fordítás)

 

Az igazság keresése nem részmunkaidős feladat. Mindent elkér tőled amid van. A Bölcsek erről tanítanak minket a Karácsonyi történetben.

A Bölcsek bármilyen távolságot megtettek volna azért, hogy az igazságot megtalálják. A Máté 2:1 azt mondja:"Amikor Jézus megszületett, néhány bölcs ember érkezett keletről Jeruzsálembe." (Máté 2:1b NCV fordítás). A Bölcsek valószínűleg rengeteg kilométert utaztak igen nagy költséggel Távol-Keletről Közel-Keletig azért, hogy megtalálják Jézust.

Jézus Betlehemben született, ami csupán 10 km-re található Jeruzsálemtől. Jézus születésének idejében Jeruzsálem volt a világ szellemi központja. Mindenféle szellemi tevékenység zajlott Jeruzsálemben. Az összes fontos vallási vezető Jeruzsálemben tartózkodott, de egyikük sem kereste Jézust. Csak a kívülről érkező emberek - a Bölcsek egy teljesen más kultúrából - keresték Jézust.

Heródes király nem találta Jézust, a csecsemőt. A betlehemi üzleti vezetők sem találták. Lehet, hogy hozzád is közel van Jézus és mégsem találod őt, ha nem keresed.

De a Bölcsek keresték Jézust. Vállalták a négy-öt hónapos utazást átvágva a tűzforró sivatagon azért, hogy megtalálják Jézust. Komolyan vették az Isten-keresést. Bármit megtettek azért, hogy megtalálják őt.

Ez az igazi bölcsesség. Ez az amit nekünk is tennünk kell. Nem engedhetjük, hogy bármi is az Isten-keresésünk útjába álljon. Ez a legfontosabb cél a világon.

Jézus azt mondta, hogy a Mennyek Királysága olyan mint egy annyira értékes gyöngy, hogy érdemes érte mindenünket eladni, hogy azt megszerezzük. Úgy tűnik, hogy a Keleti Bölcsek jóval azelőtt hogy Jézus elmondta volna, megértették ezt a példázatot.

A Bölcsek tudatosan feladtak mindenüket, hogy Jézust imádják. Tudatosan feladták az otthonuk kényelmét egy hosszú és kemény utazásért, mert helyes indítéknak bizonyult Jézus keresése. Imádni szerették volna.

Te mit adnál fel annak érdekében, hogy imádd Jézust?

 

Beszéljetek róla

  • Mit a legnehezebb feladnod az életedben azért, hogy teljes szívvel keresd Jézust?
  • Mi tart vissza attól, hogy Jézus teljes önfeladással keresd?
  • Mi teszi a Jézussal való kapcsolatot olyan értékessé, hogy érdemes érte mindent feladni?

 

(Daily Hope by Rick Warren 2014.12.18.)

Szólj hozzá!

A sátánt nem érdekli a nem alkalmazott bibliatanulmány

2012. január 24. 03:00 - janosh

 „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.” Máté 7:24

Befogadás, olvasás, kutatás, megjegyzés és válaszolás – mind haszontalan Isten Igéjének tanulmányozása közben, hogyha nem ültetjük át az egészet a gyakorlatba. Az ige cselekvőivé kell válnunk! (Jakab 1:22)

Tudom, hogy ez egy nagyon nehéz lépés, mert a Sátán minden erejével harcol ellene. Annyit tanulmányozhatod a Bibliát, amennyit csak szeretnéd – ő nem törődik vele, amíg nem akarod átültetni a gyakorlatba azt, amit megtanultál. Becsapjuk saját magunkat, amikor azt gondoljuk, hogy hallva, olvasva vagy tanulmányozva az igazságot egyúttal magunkévá is tesszük azt.

Izgatottan készülődhetsz a következő képzésre vagy szemináriumra, Bibliai konferenciára – de hiába, ha nem volt időd alkalmazni azt, amit megtanultál. El fogod felejteni a tanultakat a következő alkalomra. Alkalmazás nélkül minden bibliatanulmányozásunk hiábavaló. Jézus azt mondja: „Aki hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.” Máté 7:24

Jézus arra is rámutatott, hogy igazságnak való engedelmesség (és nem csupán a igazság ismeretének) gyümölcse Isten áldása: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekszetek.” Jn 13:17

Nem szeretném eltúlozni a bibliatanulmányozó csoporthoz való tartozás értékét; de mindig tanulunk másoktól olyan igazságokat, amelyekre magunktól nem jöttünk volna rá. Mások segíthetnek abban, hogy olyan dolgokat láss meg, amelyeket eddig nem vettél észre, és segíthetnek Isten igéjét a gyakorlatban is alkalmazni.

A legjobb módja annak, hogy az ige cselekvője légy az, hogyha írsz egy tervet annak a megvalósítására, amit Isten igéjéből olvasása és tanulmányozása során megértettél. Fejleszd szokássá, hogy mindig leírod, amit szeretnél megtenni.

Ez a terv legyen személyes (érintsen téged), gyakorlatias (olyasmi, amit meg tudsz tenni) és számon kérhető (legyen teljesítési határideje). Minden ilyen terv (alkalmazás) hatással lesz majd az Istennel és másokkal való kapcsolatodra, vagy akár az egész személyiségedre.

Gondolkodj el rajta:

-          Indított-e már Isten igéje valaha olyan cselekvésre téged, amelyet még nem kezdtél el?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.01.17)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása