Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ideje visszatérni a versenybe

2025. január 13. 03:00 - Anita.B

pexels-ansey-30144519.jpg“Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.”
(2Tim 4,7-8)

A Rudy című film Daniel „Rudy” Ruettiger történetét meséli el, akinek egyetlen álma az volt, hogy a Notre Dame-ban futballozzon – annak ellenére, hogy nem volt meg a főiskolai tanulmányaihoz szükséges osztályzata, vagy a focitudása ahhoz, hogy bekerüljön a csapatba. Kitartása, kemény munkája és elkötelezettsége révén mégis sikerült csatlakoznia a csapathoz az 1975-ös szezon utolsó meccsére.

A film javarészt kitalált befejezésében a játék utolsó játékrészében a pálya szélén álló játékosok a nevét skandálják, amíg az egész stadion el nem kezdi: „Rudy, Rudy, Rudy!” Rudyt pedig csapattársai vad éljenzésre, tapsra és a nevét skandálva viszik le a pályáról.

Ez egy hihetetlen jelenet. De ez semmi ahhoz képest, amilyen fogadtatásban lesz részed egy napon, amikor teljesíted a versenyt, és átmész a célvonalon az örökkévalóságba, az menny tapsa kíséretében. Képzeld csak el, hogy Jézus üdvözöl téged, és az összes szent a nevedet ujjongja.

Az menny éljenzésének kellene élned, mert ez az, ami az  örökkévalóságig számít. Egy napon az lesz az izgalom, hogy Isten, a Teremtőd előtt állsz, és valami ilyesmit mond majd: „Megcsináltad! Befejezted a futamot. Nem sodródtál el, nem estél ki. Szép munka. Ünnepeljünk az örökkévalóságig.”

Pál apostol számított erre a jutalomra. A 2Timóteus 4,7-8-ban ezt mondja, “Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését”.

Lehet, hogy elfogadtad Krisztust, és erősen kezdted a futamodat, de apátiába sodródtál. Félrecsúsztál, megsebesültél vagy elbátortalanodtál.

Ne várj még egy napot, hogy visszatérj a versenybe. Kezdd azzal, hogy elmondod ezt az imát Istennek:

„Kedves Istenem, nem akarok életem végéig a pálya szélén ülni. Be akarom fejezni a versenyt, amiért a földre tettél. Segíts, hogy az örökkévalóságra és az előttem álló jutalmakra összpontosítsak. Örök céljaidért akarok élni, és életem hátralévő részét életem legjobbjává tenni. Kérlek segíts, hogy jól csináljam. Jézus nevében. Ámen.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon éltél mások elismerésének, ahelyett, hogy az örökkévalóságra koncentráltál volna?
  • Min kell változtatnod az életben ahhoz, hogy jól tudd befejezni a futamot?
  • Talán még mindig a pálya szélén gondolkozol, hogy csatlakozz a versenyhez. Mi a következő lépés, amit Isten kér tőled? Ki tud az életedben segíteni és beszélni veled erről?

Ha nem bízol Jézusban, mire vársz még?

Isten nagylelkűsége tükröződik a Jézus Krisztus általi üdvösség ajándékában. A bűneid elválasztanak Istentől. És csak Isten kegyelme, Jézus által képes visszahozni a vele való helyes kapcsolatba.

A Biblia azt mondja: “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy békét köss Teremtőddel, akkor imádkozd ezt az imát:

“Kedves Jézus, többé nem akarom, hogy a bűnöm elszakítson tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden, amit valaha rosszul csináltam, megbocsáttatik, megismerem életem célját és egy napon befogadsz örökkévaló otthonodba, a mennybe.

Bevallom a bűnömet, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom a bűnömet és bízom benned, megmenekülök. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem általam. Uramként fogadlak be az életembe. Ma életem minden részét átadom neked. Úgy akarok élni, ahogyan te teremtettél, és az életem hátralévő részét azzal tölteni, hogy téged szolgáljak ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Rád bízom az életem, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek írj nekem a rick@PastorRick.com címre (angolul) és tudasd velem. Szeretnék neked néhány ingyenes angol nyelvű anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.01.06.)

Szólj hozzá!

Ismerd meg a Teremtőt és Megváltót!

2024. december 28. 03:00 - Anita.B

pexels-lukas-rodriguez-1845331-3680219.jpg“Mielőtt bármi más létezett volna, Krisztus volt, Istennel. Mindig is élt és ő maga az Isten. Ő teremtett mindent, ami van— semmi nem létezett, amit ne ő alkotott volna. Örök élet van benne, és ez az élet világosságot ad az egész emberiségnek.” 
János 1,1-4 (TLB fordítás)

Jézus csecsemőként jött a földre Karácsonykor, hogy megismerjük őt. Bár Istennek sok titulusa van, kétféleképpen akarja, hogy megismerd őt.

Ismerd meg, mint Teremtőt. Isten arra teremtett, hogy szeressen és ismerjen, és azt akarja, hogy te is szeresd és ismerd őt! Ez az egyik oka annak, hogy adta nekünk a Bibliát. Amikor nem érted, hogyan működik valami, a legjobb hely, ahonnan megtudhatod, a kezelési útmutató. A Biblia olyan, mint egy életreszóló használati útmutató. A Teremtőd azért adta neked, hogy segítsen megérteni őt, az irántad érzett szeretetét és az életedre vonatkozó tervét.

Valójában, mivel Isten teremtett téged, ő az egyetlen, aki megmutathatja neked életed célját. A Biblia ezt így magyarázza: “Mielőtt bármi más létezett volna, Krisztus volt, Istennel. Mindig is élt és ő maga az Isten. Ő teremtett mindent, ami van— semmi nem létezett, amit ne ő alkotott volna. Örök élet van benne, és ez az élet világosságot ad az egész emberiségnek” János 1,1-4(TLB fordítás).

Ismerd meg Megváltóként. Isten nem csak megteremtett téged; meg is mentett. Jézus Karácsonykor érkezett, hogy végül meghaljon minden bűnödért. Ha valaki hajlandó meghalni érted, megéri megismerni!

Gondolkoztál már azon, hogy miért van szükségünk megváltásra? Figyelj, elmondom! A Mennyország egy tökéletes hely — nincs bánat, nincs szomorúság, sem betegség. Ez hihetetlen. A Mennyország tökéletes, de egyikünk sem az. Ha Isten tökéletlen embereket enged be a mennybe minden hibánkkal és bűnünkkel együtt, az már nem lesz tökéletes hely, és semmivel sem lesz jobb, mint a Föld.

Isten tehát előállt egy tervvel. A János 1,11-12 így írja le: “Az Övéihez jött, és az Övéi nem fogadták be. De mindazoknak, akik befogadták Őt, jogot adott arra, hogy Isten gyermekei legyenek, azoknak, akik hisznek az Ő nevében” (HCSB fordítás).

Sokan azt hiszik, hogy Isten mindenki Atyja. Nem az. Isten teremtett mindenkit; Isten szeret mindenkit; Istennek célja van mindenkivel. De Isten csak azoknak az Atyja, akik úgy döntenek, hogy a családja részévé válnak, teljesítve az egyetlen családi követelményt: hisznek a Fiában, Jézusban, akit Karácsonykor elküldött. Ez az egyetlen feltétel.

Vajon ez lesz az a Karácsony, amikor igent mondasz Jézusnak, megismered őt, mint Teremtődet és Megváltódat, és végleg eldöntöd, hogy hol töltöd az örökkévalóságot?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan összpontosíthatsz Istenre, mint Teremtődre és Megváltódra ebben a Karácsonyi időszakban?
  • Isten Teremtő és Megváltó, de a Biblia sok más néven is említi. Ha ezekre gondolsz, melyek jutnak először eszedbe?
  • Úgy döntöttél, hogy Isten családjának tagja leszel azáltal, hogy hiszel Jézusban és befogadod? Teljes bizonyossággal tudod, hol töltöd az örökkévalóságot, ha véget ér ez az élet?

Hol töltöd majd az örökkévalóságot?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Isten fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki az utat a mennybe: “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy Jézusnak szenteld az életed, kezdd ezzel az imával:

“Kedves Istenem, megígérted, hogy, ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit valaha rosszul csináltam, megbocsáttatik, megismerem életem célját, és egy nap befogadsz örök otthonodba, a mennybe.

Bevallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodért esedezem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól kezdve követni akarom őt. Irányítsd az életemet, és segíts teljesíteni az akaratodat! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek írj nekem a rick@PastorRick.com címre angolul, és tudasd ezt velem. Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

* (Daily Hope by Rick Warren 2024.12.21.)

Szólj hozzá!

Engedelmeskedj, mert Isten azt mondja

2024. december 16. 03:00 - Anita.B

pexels-brettjordan-5702214.jpg„Noé hit által épített egy nagy bárkát, hogy megmentse családját az özönvíztől. Engedelmeskedett Istennek, aki figyelmeztette olyan dolgokra, amelyek még soha nem történtek meg.” 

(Zsid 11,7 NLT)

A hit azt jelenti, hogy akkor is engedelmeskedsz, ha nem érted. Csak az Újszövetségben, legalább 1050 parancs található — és mind a te érdekedet szolgálják.

Isten gyakran mond olyan dolgokat, amelyek összezavarnak, mint például, “Szeresd ellenségeidet” és “Bocsáss meg azoknak, akik bántottak téged”. Ez nem könnyű! A Biblia számos parancsa nehéznek, észszerűtlennek, irreálisnak, teljesíthetetlennek, sőt lehetetlennek tűnik. De amikor Isten olyan dolgokat mond, mint, “Tartogasd a szexet a házasságra” akkor nem gonosz. Azért mondja, mert jobban tudja, hogy mi neked a legjobb, és mi tesz boldoggá.

Minden alkalommal, amikor Isten azt utasítja, hogy tegyél valamit, az a hited próbája. A kérdés a következő: Istenben bízol, vagy a megérzéseidben? Az Igében bízol, vagy a világban?

Engedelmeskedsz?

Gyerekként a szüleid kértek valaha olyasmit, ami észszerűtlennek tűnt? Amikor azt kérdezted, “Miért kellene ezt tennem?” azt mondták, “Azért, mert azt mondtam!” Visszatekintve, azokban az esetekben helyesek voltak a szüleid által “azért, mert azt mondtam” mondatok? Igen. Látod utólag, milyen bölcsek voltak?

Csakúgy, mint Noé esetében, Isten arra kér majd, hogy olyan dolgokat tegyél meg, amit nem értesz, életed hátralévő részében. Amikor 80 éves leszel, Isten azt fogja mondani, “Azt akarom, hogy ezt tedd”. És azt kérdezed majd, “Miért? Ennek nincs értelme.” És Isten azt fogja mondani, “Azért, mert én azt mondom.”

Az ilyen helyzetek próbatételek. A hit az, hogy hiszel, amikor nem látsz, de engedelmességet is jelent, amikor nem érted az adott dolgot. Ha nem tanulsz meg engedelmeskedni, akkor sok áldásról lemaradsz amit Isten tartogat számodra.

De ha megtanulod megtenni azt, amit Isten kér, még akkor is, ha az abszurdnak tűnik, és épp ellentétes a természetes hajlamoddal, akkor növekedni fogsz a hitben — és áldott leszel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Volt már részed olyan megtapasztalásban, amikor Isten arra kért, hogy tegyél meg valamit, ami lehetetlennek tűnt és amikor hittel léptél előre, rájöttél, hogy Isten lehetségessé tette számodra, hogy teljesítsd?
  • Mit gondolsz, Isten miért kér olyan dolgok megtételére, amelyekre a saját erődből nem lennél képes?
  • Van olyan területe az életednek, ahol tudod, hogy Isten arra kér, hogy állj meg és légy engedelmes? Milyen hitbeli lépést kell ma megtenned, hogy végre engedelmeskedj? 

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.12.09.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten családja segít téged fejlődni

2024. december 04. 03:00 - Mapetso

yves-scheuber-eyj4dfqndw0-unsplash_1.jpg„Az egész testet tökéletesen összeilleszti. Miközben minden egyes rész a maga különleges munkáját végzi, segíti a többi rész növekedését, így az egész test egészséges, növekvő és szeretettel teli lesz.” Ef 4,16 (NLT)

 

Isten nem akarja, hogy lelki csecsemő maradj. Azt akarja, hogy növekedj és Krisztushoz hasonlóvá válj.

De van itt egy bökkenő: egyedül ezt nem tudod megtenni. A csecsemők sem nőnek fel maguktól: szükségük van másokra, akik segítenek nekik felnőni. Így van neked is szükséged egy lelki családra, ugyanúgy, ahogy szükséged volt valakire, aki segített neked gyerekként felnőni. A lelki családod több, mint csupán egy hely, ahová tartozol. Ez egy olyan hely is, ahol a hitedben növekedsz.

A Biblia azt mondja: „Az egész testet tökéletesen összeilleszti. Miközben minden egyes rész a maga különleges munkáját végzi, segít a többi résznek növekedni, hogy az egész test egészséges, növekvő és szeretettel teli legyen” (Ef 4,16 NLT).

Isten azért helyez gyülekezeti vezetőket - például lelkipásztorokat, bibliatanítókat és kiscsoportvezetőket - az életedbe, hogy segítsenek növekedni a Jézussal való kapcsolatodban. A Biblia azt mondja: „Az a céljuk, hogy felkészítsék Isten népét a szolgálatra, és építsék Krisztus testét... amíg éretté nem válunk, amíg meg nem mérjük magunkat Krisztushoz, aki a mérce” (Ef 4,12-13 GW).

A Bibliának van egy szava erre a fajta növekedésre. Úgy hívják, hogy tanítványképzés. A tanítványképzés a lelki csecsemőből lelki felnőtté válás folyamata. Azt jelenti, hogy érlelődsz a hitedben. Egyre erősebbé válsz. Fejlődnek az izmaid.

Hogyan tudsz tehát tanítványként növekedni?

A Biblia az Apostolok Cselekedetei 2 fejezetében elmondja, hogyan fejlődtek az emberek az első gyülekezetben: „Akik hittek... megkeresztelkedtek és hozzáadódtak a gyülekezethez azon a napon - összesen körülbelül 3000-en. A hívők mindannyian az apostolok tanításának, a közösségnek, a közös étkezéseknek (beleértve az úrvacsorát is) és az imádságnak szentelték magukat” (ApCsel 2,41-42 NLT).

Ez a fejezet később így folytatódik: „Minden nap rendszeresen együtt imádkoztak a templomban, kis csoportokban találkoztak otthonokban az úrvacsorához, és nagy örömmel és hálával osztoztak az étkezéseken” (ApCsel 2:46 TLB).

Először is, hinni kezdesz. Aztán megkeresztelkedsz. Aztán fontos, hogy egy gyülekezeti család tagja legyél, és részt vegyél az istentiszteleten és a kiscsoportos közösségben.

Tanulj a gyülekezeti vezetőidtől! Tanulj a társaidtól! Kötelezd el magad, hogy tanítványként és Krisztus testének tagjaként lelkileg növekedj!

 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit gondolsz, miért teremtett minket Isten úgy, hogy szükségünk legyen mások segítségére a lelki növekedésünkben?
  • Mi az az egy konkrét mód, ahogyan tanítványként növekedtél, pont azért, mert Krisztus testéhez kapcsolódtál?
  • Van az életednek egy bizonyos területe, ahol most szükséged van a lelki növekedésre? Hogyan támaszkodhatnál a gyülekezeti családodra, hogy segítsen neked növekedni?

 

(*Daily Hope by Rick Warren, 2024.11.27.)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten segít a növekedésben

2024. december 01. 03:00 - gerbeaud

"Mert akiket eleve kiválasztott, azokat eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő sok testvér között legyen elsőszülött." (Pál levele a rómaiakhoz 8,29, TLB fordítás)

Isten célja mindig is az volt, hogy növekedj lelkileg. Azt akarja, hogy napról napra egyre inkább olyan legyél, mint Jézus.

A Biblia azt mondja: "Mert akiket eleve kiválasztott, azokat eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő sok testvér között legyen elsőszülött." (Pál levele a rómaiakhoz 8,29, TLB fordítás).

Az a kérdés, amit az évek során a legtöbbször feltettek nekem, ez volt: „Miért történik ez velem?” Megmondom neked, hogy miért: azért, hogy növekedj általa!

Valójában a világon minden segíthet abban, hogy lelkileg növekedj - a jó, a rossz, és a csúf, azok a dolgok, amiket magadnak köszönhetsz, és azok, amiket mások tesznek veled. Isten nem szerzője a rossznak, de képes jót kihozni a rossz dolgokból.

Minden élethelyzet vagy megkeserít, vagy jobbá tesz. A te döntésed, hogy hogyan reagálsz. Ahelyett, hogy azt kérdeznéd: „Istenem, miért történik ez velem?”, kérdezd meg: „Istenem, mit akarsz, hogy tanuljak ebből?”.

Minden problémának célja van: hogy segítsen lelkileg felnőni, és még inkább Jézus Krisztushoz hasonlóvá válni.

Mivel életed egyik célja, hogy lelkileg felnőj és olyan legyél, mint Jézus, nézzük, vajon milyen Jézus? Figyeld meg a Lélek gyümölcseit! A Biblia azt mondja:  "A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás." (Pál levele a galatákhoz 5,22-23, NLT fordítás). Ezeket a tulajdonságokat szeretné Isten kifejleszteni benned.

Hogyan termeli ki Isten ezeket a tulajdonságokat, és hogyan segít neked lelkileg felnőni? Úgy tanít meg ezekre a dolgokra, hogy pontosan ellentétes helyzetekbe helyez téged. Úgy tanít szeretetre, hogy szeretetlen emberek közé helyez. Örömre tanít a bánat közepette. Békességre tanít, amikor káosz vesz körül. Türelemre tanít, amikor úgy tűnik, hogy a sor, amelyben várakozol, örökké tart.

Isten egész életed során tanít téged ezekre a tulajdonságokra, és ez a folyamat egészen az életed végéig eltart. Bízhatsz azonban abban, hogy bármivel is nézel ma szembe, Ő arra fogja használni, hogy segítsen lelkileg növekedni és egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá válni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segített neked Isten a Lélek valamelyik gyümölcsét megteremni egy nehéz helyzet által?
  • Előfordul, hogy az emberek átmennek egy-egy nehézségen, de nem kerülnek közelebb Istenhez. Szerinted miért van ez így?
  • Milyen prioritást élvez a lelki növekedés a te életedben? Hogyan kellene esetleg megváltoztatni a prioritásaidat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.11.24.)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása