Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Tartoznod kell valahova

2026. január 31. 03:00 - Anita.B

pexels-prolificpeople-30477314_masolat.jpeg

„Ahogyan testünknek sok része van, és minden egyes résznek megvan a maga feladata, úgy van Krisztus testével is. Egy test különböző tagjai vagyunk, de mindannyian egymáshoz tartozunk.” 
(Róma 12,4-5 NLT fordítás)

Isten nem azt akarja, hogy csak járj egy gyülekezetbe, hanem azt, hogy tartozz is oda.

A Biblia azt mondja, „Ahogyan testünknek sok része van, és minden egyes résznek megvan a maga feladata, úgy van Krisztus testével is. Egy test különböző tagjai vagyunk, de mindannyian egymáshoz tartozunk” (Róma 12:4-5 NLT fordítás).

Amikor a Saddleback Gyülekezet lelkésze voltam, mindig meg tudtam különböztetni egy templomba járót egy gyülekezeti tagtól. A templomba járó odajött hozzám, és azt mondta, ”Rick lelkész, szeretem a gyülekezetedet." Azt mondta, hogy a te gyülekezeted. De egy tag azt mondta "Rick lelkész, szeretem a gyülekezetünket.”

Te megtetted már ezt az ugrást? Fogyasztóból közreműködővé, gyülekezetbe járóból taggá, vágyakozóból valahova tartozóvá váltál már?

Íme három ok, amiért érdemes egy gyülekezeti családhoz tartoznod:

A gyülekezeti család segít Istenre összpontosítani. Manapság sok minden könnyen elvonja a figyelmedet: a részletek, a zavaró tényezők, a zsákutcák, a késedelmek és a nehézségek. De a gyülekezeti család segít Istenre összpontosítani. Minél inkább Istenre koncentrálsz, annál nagyobb szerepet kap Isten az elmédben, és annál kisebbek lesznek a problémáid.

A gyülekezeti család segít szembenézni az élet problémáival. Egy problémával kapcsolatban három lehetséges helyzet van: vagy éppen most jöttél ki egy problémából, vagy éppen egy probléma közepén állsz, vagy a következő probléma felé tartasz. Az élet problémák sorozata, de Isten ezeket sohasem arra szánta, hogy egyedül birkózz meg velük. Inkább létrehozott a környezetedben egy támogató csoportot – egy gyülekezetet – akik ott vannak veled ezekben a küzdelmekben. Nem vagy egyedül!

A gyülekezeti család segít megerősíteni a hitedet. Ez a megerősítés szilárd támaszt jelent, és segít a továbbfejlődésedben. Isten családjának tagjai megfelelő támogatást tudnak adni. Arra ösztönöznek, hogy helyes prioritásokat állíts fel, segítenek eldönteni, mi jelentéktelen és mi a legfontosabb. Ez segít átlátni, mik az értékeid, és megerősíti a hitedet.

Sok olyan gondolat terjed ma a világban, ami egyszerűen nem igaz, és, ami miatt könnyen szem elől tévesztheted Isten életedre vonatkozó célját. Egy gyülekezeti családhoz tartozás segít Istenre összpontosítani, szembenézni az élet problémáival és megerősíti a hitedet. Ezek pedig mindent megváltoztatnak az életedben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Melyik gyülekezeti családhoz tartozol? Ha nem vagy tagja egy gyülekezeti családnak, mi tart vissza attól, hogy csatlakozz egy gyülekezethez, és hogyan tudod legyőzni ezt az akadályt?
  • Hogyan segített a gyülekezeti családod abban, hogy jobban Istenre koncentrálj?
  • Milyen problémával nézel szembe most? Hogyan támaszkodhatsz a gyülekezeti családodra, hogy segítsen ezen keresztül jutni?

* (Daily Hope by Rick Warren 2026.01.24.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hol lelhetsz célra?

2026. január 28. 03:00 - Lilla:)

the-goal-4508412_1920.jpg„Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk Krisztusban.” (Ef 1,11-12)

Mark Twain egyszer azt mondta, hogy az életed két legfontosabb napja az a nap, amikor megszületsz, és az a nap, amikor rájössz, miért.

Isten mindent céllal teremtett. Minden növénynek van célja. Minden csillagnak van célja. Minden állatnak van célja. Ha a szíved ver, akkor Istennek célja van az életeddel. Az a tény, hogy élsz, értelmet ad az életednek.

Ha meg akarod tudni a célodat, azt nem fogod megtalálni önsegítő könyvekben, a televízióban vagy a filmekben. Magadban sem találhatod meg, mert nem te alkottad magad. Isten alkotott téged.

Csak Isten – aki teremtett téged – mondhatja meg neked a célodat.

A Biblia így fogalmaz: „Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk Krisztusban.” (Ef 1,11-12)

Isten teremtett téged; Istennek lettél teremtve. Amíg ezt nem érted meg, addig az életednek nem lesz értelme.

A Biblia azt mondja, hogy örökké élni fogsz. Egy nap a szíved megáll. Ez csak a tested számára jelenti a véget, számodra nem. Istennek hosszú távú tervei vannak az életeddel. Azt akarja, hogy örökkön örökké élj.

Több időt fogsz a halálod túloldalán tölteni, mint ezen az oldalon. Lehet, hogy 80 vagy 100 évet élsz mielőtt meghalsz, de a másik oldalon az örökkévalóság vár rád.

A Biblia szerint még nem állsz készen a mennyországra. Először meg kell tanulnod néhány dolgot. Ez az élet felkészülés a következő életre – mert az lesz az az élet, amely örökkön örökké tartani fog.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Miért fontos megválaszolni a „Miért vagyok itt?” kérdést?
  • Hogyan próbáltad megválaszolni a „Miért vagyok itt?” kérdést? Milyen forrásokhoz és emberekhez fordultál segítségért? Mennyire voltál sikeres a válasz megtalálásában?
  • Kinek az életében van szükség arra, hogy többet tudjon meg Isten terveiről az életével kapcsolatban? Mit tehetsz azért, hogy megoszd vele azt, amit te tanultál?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2026.01.21.)

Szólj hozzá!

Amikor engedelmeskedsz Jézusnak, egyre hasonlóbbá válsz Hozzá

2026. január 18. 03:00 - mintyovanviki

"Ha Ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot és az igazság megszabadít titeket."
(János 8,31-32) cccc.jpg

Ha Jézus tanítványa akarsz lenni, azt kell tenned, amit mond. Mindig.
Jézus azt tanította: "Ha Ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot és az igazság megszabadít titeket." (János 8,31-32)
Ebben a versben Jézus néhány fontos dolgot emel ki a lelki növekedésről,  a tanítványságról.

Először is, a tanítványság egy állandó folyamat. Kitartóan engedelmeskedned kell. Az életed hátralévő részére lesz szükséged ahhoz, hogy lelkileg felnőtté válj. Nem egy prédikáció meghallgatása vagy egy tanfolyam elvégzése után éred el hirtelen az érettséget. Ez egy fokozatos, apró lépésekből álló, egész életen át tartó folyamat.

Másodszor, a lelki növekedés egyik mércéje az engedelmesség. Jézus azt mondta: „Ha továbbra is engedelmeskedtek…, valóban az én tanítványaim vagytok.” A lelki növekedés nem azon alapul, hogy mennyit tudsz. Hanem azon, hogy mennyit gyakorlod – mennyit engedelmeskedsz.

Sokan ismerik a Bibliát, de nem élnek aszerint. Sőt, néha azok, akik a legtöbb bibliai ismerettel rendelkeznek, a rigolyásabb, legkönyörtelenebb és legítélkezőbb keresztények. Az igazság az, hogy a Bibliának csak abban a részében hiszel igazán, amelyet gyakorolsz is – amelyet minden nap megcselekszed.

Harmadszor, a lelki növekedés Isten Igéjén alapul. Jézus azt mondta követőinek, hogy engedelmeskedjenek annak, amit nekik mond – mert Isten Igéjének igazsága fogja táplálni a lelkünket.

És negyedszer, a lelki növekedés szabaddá tesz. Ahogy Jézus mondta: „Az igazság szabaddá tesz titeket.”

Minél jobban fejlődsz lelkileg, annál szabadabb leszel. Megszabadulsz mások elvárásaitól, a zavaró múltbeli emlékektől, a bűntudattól, a nehezteléstől, a rossz szokásoktól, a szégyentől, a mások által rád gyakorolt ​​nyomástól.

Azok az emberek élik a legteljesebben az életüket, akik lelki érettségre növekednek – mert az igazság szabaddá tesz. Ez nem fog az egyik napról a másikra megtörténni. De ahogy egyre jobban engedelmeskedsz Istennek, egyre inkább hasonlóvá válsz Jézushoz.

Az üzent így szól: "Mi pedig mindeközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét ,mindnyájan ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre." (2Korinthus 3,18)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Melyik a Biblia azon része, amit ismersz, de még nem tettél meg? 
  • Mivel lettél hasonlóbb Jézushoz, mióta elkezdted követni őt? 
  • A saját életedben hogyan „szabadított meg” az igazság?

 (*Daily Hope by Rick Warren, 2026.01.11.)

Szólj hozzá!

Miért van szükséged gyülekezeti családra?

2026. január 16. 03:00 - gerbeaud

"Arról fogja megtudni mindenki,
hogy az én tanítványaim vagytok,
ha szeretitek egymást."
(János 13,35)

A Biblia szerint a gyülekezeti otthon nélküli keresztény olyan, mint egy szerv test nélkül, a juh nyáj nélkül, vagy a gyermek család nélkül. Ez egy természetellenes állapot. Pál az efezusiakhoz írt levelében (2,19) azt mondja: "Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek".

A mai független individualizmus kultúrája sok lelki árvát szült - "nyuszi hívőket", akik egyik gyülekezetből a másikba ugrálnak mindenféle identitás, elszámoltathatóság és elkötelezettség nélkül. Sokan úgy gondolják, lehetséges "jó kereszténynek" lenni anélkül, hogy csatlakoznának egy helyi gyülekezethez (vagy akár csak oda járnának). Isten azonban a leghatározottabban vitatja ezt a nézetet.

Az egyház olyan jelentőséggel bír, hogy Jézus meghalt érte a kereszten: "Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte" (Ef 5,25).

Ha Krisztust követed, fontos, hogy elkötelezd magad egy konkrét hívő csoport mellett. Egy gyülekezeti család tagjaként tudod megmutatni, hogy valódi hívő vagy. Jézus azt mondta: "Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást" (János 13,35).

A gyülekezet iránti elkötelezettséged látható jele annak, hogy Jézushoz tartozol, egyúttal meg is erősít mint hívőt. Amikor találkozol a gyülekezeteddel, motivációt és bátorítást kapsz más hívőktől, és te is motivációt és bátorítást adsz nekik.

Lehet, hogy remek heted volt, és úgy érzed, nincs szükséged gyülekezetbe járni. De ha nem mész el vasárnap gyülekezetbe, valakinek hiányozhat az a bátorítás, amit adhatnál neki. Valakinek, aki a reménytelenség határán van, a meleg mosolyod vagy a bátorító szavad mindent megváltoztathat. Ezt jelenti egyháznak lenni.

Az az igazság, hogy a keresztényeknek szükségük van egymásra ahhoz, hogy növekedjenek. Sokan azt gondolják, hogy a lelki növekedés magánügy, de Isten arra hívja a hívőket, hogy közösségben éljék meg hitüket. Elszigetelten nem lehet mély hitet kifejleszteni.

És amikor a különböző faji és társadalmi hátterű emberek szeretetben összejönnek egy gyülekezeti családként, az tanúságtétel a világ számára. Ahogy Pál a galatákhoz írt levelében (3,28) azt mondja: "Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban."

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miért fontos egy helyi gyülekezethez tartozni?
  • Mit mondanál egy olyan hívőnek, aki valamilyen múltbéli sérelem vagy csalódás miatt nem jár gyülekezetbe
  • Hogyan tudod felkészíteni a szívedet a gyülekezeti alkalomra ezen a héten?


(*Daily Hope by Rick Warren, 2026.01.09.)

Szólj hozzá!

Isten teremtett és Istenért teremtettél

2026. január 15. 03:00 - Anita.B

2f798b82-6363-48c7-954f-05dd5df492fc.png“Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben.” 
(Lukács 1,46-47)

Amikor az életük megtervezéséről van szó, sok keresztény úgy viselkedik, mint az ateisták. Tudják, hogy Jézus megmentette őket, mégsem bíznak benne a jövőjüket illetően. Azt hiszik, úgy tervezhetnek, ahogy akarnak. A valóság azonban az, hogy Isten minden embert egyedi célra teremtett, egy adott tervvel és sorssal a fejében.

Körülbelül kétezer évvel ezelőtt Istennek terve volt egy Mária nevű fiatal nővel. Megteremtette és kiválasztotta őt, hogy a Fia édesanyja legyen. 

Mi volt Mária válasza, amikor egy angyal elmondta neki Isten szándékát? Nem mondta, hogy “Megvannak a saját terveim az életemmel. Túl elfoglalt vagyok. Azt kell tennem, ami a legjobb nekem.” Nos, rájött, hogy Istennek célja van az életével és hajlandó volt bármit megtenni, amit Isten akar. 

Válasza egy dicsőítő ének volt: “Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben” (Lukács 1,46-47). Mária felismerte, hogy Isten az ő Ura és Megváltója, és alig várta, hogy teljesítse akaratát. Rábízta az életét, annak ellenére, hogy tudta, senki sem fog hinni neki, amikor elmeséli majd, mit mondott neki az angyal. 

Hiszel abban, hogy Isten egy adott sorsra teremtett téged? A Biblia azt mondja, “Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten. Ő teremtett minket, és mi az övéi vagyunk, mi az ő népe vagyunk, az ő juhai” (Zsoltárok 100,3 NCV fordítás).

Sokan tévesztik majd el Isten életükre vonatkozó tervét nagyjából 45 centiméterrel — a fejük és a szívük közötti távolsággal. Hisznek az evangéliumban intellektuálisan, de nem hagyják, hogy az megváltoztassa a szívüket.

Az igazság az, hogy nem önmagadért teremtettél. Isten teremtett téged, és Istenért lettél megteremtve. 

Talán ismered a kvantumfizikát. Esetleg érted a káoszelméletet. Lehet, hogy még azt is tudod, hogyan kell rakétát építeni. De ha nem ismered Istent, akkor elmulasztottad az élet célját.

Életed végén Istent nem fogja érdekelni, hogy milyen jól teljesítettél a karrieredben, és nem fogja kérni, hogy mutasd meg neki a bankszámlád egyenlegét. Ehelyett ezt fogja kérdezni tőled: “Megismertél engem? Kapcsolatot építettél-e a Fiammal, akit a Földre küldtem, hogy meghaljon érted a kereszten?”

A legfontosabb dolog az életedben Istent ismerni — nem csak tudni róla, hanem személyesen ismerni őt. Jobban megismered Istent — és hagyod, hogy megváltoztassa a szívedet — ma?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen terveket szőttél magaddal kapcsolatban? Hogyan tükrözik ezek a bizalmadat Istenben és az ő akaratában?
  • Ha valóban Istenre bízod a sorsodat, mi változna az imaéletedben? Mi változna a kapcsolataidban? Mi a helyzet a világ eseményeiről alkotott nézőpontoddal?
  • Szánj néhány percet arra, hogy megírd a saját dicsőítő dalodat Istenhez, amelyben elmondod neki, hogy az Ő akaratát akarod teljesíteni és be akarok tölteni az életeddel kapcsolatos célját.

Daily Hope by Rick Warren 2026.01.08.

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása