"Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű." (angolból fordítva: "Járj velem és dolgozz velem - figyeld meg, én hogyan csinálom. Tanuld meg a kegyelem kényszer nélküli ritmusát. Nem rakok rád semmi nehezet vagy hozzád nem illő dolgot. Tarts velem, és meg fogsz tanulni szabadon és könnyedén élni.") (Mt 11:29-30)
Jézus arra hív el minket, hogy meghitt közösségben legyünk vele. Ez csak úgy érhető el, ha Ő állandóan ott van az életünkben. Ahogy erről Rick pásztor is tanított, a nem tekinthetjük a kereszténységet egy pót-filozófiának egy olyan élethez, amelyet megterveztünk magunknak.
Helyette, inkább úgy kell látnunk Jézussal való kapcsolatunkat, mint ahogy az az ember látta, aki elrejtett kincsre talált egy mezőn. Teljesen átértékeli a dolgokat az életében ezután, mert semmi sem lesz olyan fontos számára, mint az, hogy megvehesse azt a mezőt.
Olyanoknak kell lennünk, mint az az ember, aki egy ritka gyöngyöt talál, és rájön, hogy mindene, amije van, jelentéktelen ehhez a gyöngyhöz képest. Ezután már nem érdeklik azok a dolgok, amelyek valaha a figyelme középpontjában álltak. (Mt 13:44-50) Lehet, hogy eddig sok minden más is fontos volt számunkra, de most már egyetlen személyt kell a középpontba helyeznünk: Jézus Krisztust.
Ahogy erről Geoff pásztor is tanított, amikor Jézus szemével kezdjük látni a dolgokat, az életünk gyökeresen megváltozik. Hirtelen a házsártos házastársunkat örökkévaló lényként látjuk akit szeretni lettünk elhívva. Egy idegesítő szomszédot is képesek leszünk olyannak látni, mint aki fontos Jézusnak. És észrevesszük, hogy azt a munkatársunkat, akinek különös tehetsége van ahhoz, hogy felbosszantson, Jézus ugyanúgy szereti, mint minket.
Jézus ezeket a személyeket arra használja, hogy egy még mélyebb kapcsolatra hívjon el: "Járj velem és dolgozz velem - figyeld meg, én hogyan csinálom. Tanuld meg a a kegyelem kényszer nélküli ritmusát." És hogyan lehetünk Jézushoz hasonlóak? Jézus ezt mondja nekünk: "Tarts velem, és meg fogsz tanulni szabadon és könnyedén élni."
Jon Walker, Daily Hope, 2011. február 19.