Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Legyél misszionárius a munkahelyeden!

2015. április 15. 03:00 - magyarosijulia

„Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben” (Mt 6:20a)

Tudtad, hogy akármi is a munkád, felhasználhatod azt, hogy dicsőséget szerezz Istennek? Fel tudod használni a vállalatodat és munkahelyedet, hogy előre vidd Isten Királyságát.

De hogyan teheted ezt? Egyik módja, ha felhasználd az üzleti kapcsolataidat az evangélium terjesztésére.

Egyszer felhívott egy német férfi, aki egy nagy nemzetközi sport ruházat vállalat elnöke és vezérigazgatója. Azt mondta, épp elolvasta a Céltudatos élet című könyvemet, ami megváltoztatta az életét. Elmondta nekem, hogy elolvasta ezt a könyvet, és most már keresztyén. Már csak azt az egy dolgot akarta tudni, hogy fel kell-e mondania a vállalat vezérigazgatói állásából, hogy inkább prédikátor legyen vagy sem?

Azt válaszoltam, hogy semmiképp se! Megkértem, hogy engedje meg, hogy megmutassam, miként tudja felhasználni a munkahelyét a királyság javára, hogyan építheti a Mennyek országátt, és nem csak a vagyonát.

Megkérdeztem, hogy van-e igazgatói csapata, mire megtudtam, hogy hatan vannak, közülük ketten hívők. Azt tanácsoltam, hogy találkozzon azzal a kettővel, és kezdjenek el imádkozni a másik háromért: az első misszió megnyerni a másik három munkatársát Krisztusnak.

Megkérdeztem, hány alkalmazottja van a vállalatnak. Azt válaszolta, körülbelül 25000. Ez már egy mega gyülekezet, 25000 gyülekezeti taggal, és arra kértem, hogy kezdjen el imádkozni értük. Legyen elérhető számukra, és vezessen be keresztyén értékeket.

Megkérdeztem, hogy szeretne-e más vezérigazgatókat befolyásolni? Ha igen, akkor vezérigazgatónak kell maradnia, hiszen így sokkal több befolyása lehet, mint lelkészként vagy misszionáriusként.

Megkérdeztem, hogy szeretne-e hatással lenni a kultúrára? Ha igen, következő alkalommal, hívja be magához a profi sportolót, ültesse le, és tudassa vele, hogy nem csak a támogatója, hanem a barátja is. Adjon neki egy névjegykártyát, és biztosítsa, hogy bármikor hívhatja, amikor szükségben vagy bajban van.

A mai globális gazdaságban az új misszionáriusok az üzletemberek. Sok olyan ország van, ahova nem engedik be a lelkészeket és misszionáriusokat, de örömmel fogadják az üzletembereket.

Amikor arra az egyetlen dologra használod a vállalatodat, ami örökké fog tartani, vagyis Isten Királyságára, akkor nem csak a vagyonodat, hanem a királyságot is építed.

Semmi gond nincs, ha a munkáddal növeled a vagyonodat, de Jézus azt mondta a Máté 6:20-ban, hogy „gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben…”. Az egyetlen mód, hogy befektess a Mennybe, ha befektetsz az oda jutó emberekbe. Amikor a munkád Isten felé indítja az embereket, kincseket gyűjtesz a Mennyországba örökre, és ezzel Isten Királyságát növeled!

Beszéljetek róla:

  • Szánj időt imádkozni a munkahelyeden levő emberekért. Kérd Istent, hogy mutassa meg azokat az alkalmakat, amikor bizonyságot tehetsz a munkatársaidnak és Jézus Krisztusról beszélhetsz nekik.
  • Miként változik meg a munkádhoz való viszonyod, ha arra gondolsz, hogy Isten azért helyezett oda, hogy megoszd az evangéliumot a munkatársaiddal és főnökeiddel?
  • Milyen módon tudod felhasználni a munkádból származó gazdagságot Isten királyságának építésére?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2015.04.08)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása