Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A magányosság az Istennel való kapcsolat utáni vágyódás

2017. augusztus 13. 03:00 - Szíj Melinda

 „Nem jó az embernek egyedül lenni.” (1Mózes 2:18b NIV fordítás)

homesick.jpg

Amit gyakran magányosságnak nevezel, az igazából honvágy Isten után. Csak sosem eszméltél rá. Arra teremtettél, hogy személyes, bensőséges kapcsolatod legyen Jézus Krisztussal; e kapcsolat lényege, hogy Isten vágyik arra, hogy veled lehessen. Valójában a Fia azért halt meg, hogy kapcsolatba léphess Istennel. Soha semmi nem fogja helyettesíteni ezt: sem ember, sem tapasztalat, sem kábítószer, sem siker, sem anyagi javak vagy azok birtoklása. Semmi sem fogja betapasztani azt a sajgó lyukat a szíveden, amit Isten ott a maga számára ütött. Ő azt akarja, hogy ismerd meg Őt.

Hogyan ismerheted meg Istent?

1. Nyisd meg életed Jézus Krisztus előtt. Mondd ezt: „Jézus Krisztus, szeretnélek megismerni. Szeretnék megtanulni úgy szeretni téged, ahogy te szerettél engem már akkor, amikor ennek még nem is voltam tudatában. Szeretnék kapcsolatot ápolni veled.” Arra teremtettél, hogy kapcsolatod legyen Istennel – de nem olyan, ami vallásos félelmeken, előírásokon, rendszabályokon és szertartásokon alapszik, hanem olyan, ahol állandó beszédben vagy Istennel, és ő munkálkodik benned és általad. Legmélységesebb magányodnak ez az ellenszere.

2. Csatlakozz egy gyülekezeti családhoz. Nem arra lettünk teremtve, hogy Magányos Farkas Keresztyének legyünk. Keress egy teret, ahol másokhoz kapcsolódhatsz. Csatlakozz egy kis csoporthoz, ahol a többi ember megismerhet téged, és ahol megtalálod azt a támogató védőhálót, amire szükséged van, amikor nehéz időszakokon mész keresztül. Ragadd meg a lehetőséget! Vállalj kockázatot! Csatlakozz egy kis csoporthoz!

A valódi ok, amiért oly sok keresztyén magányos, hogy csak ücsörögnek, amikor szolgálniuk kellene. Körülöttünk mindenhol a világ tele van olyan emberekkel, akik magányosak és arra várnak, hogy gondoskodjanak róluk. Az az idős ember, aki két év alatt egyszer sem mozdult ki. A tizenéves, aki teljesen szét van hullva, és azon tűnődik: „Mit fogok kezdeni az életemmel?” A szingli felnőtt, aki minden este egy üres lakásba megy haza. Az özvegy, aki most temette el a férjét. A dolgozó, akinek munka után minden este első útja a kocsmába vezet, mivel nincs más tennivalója.

A világ tele van olyan emberekkel, akik arra várakoznak, hogy szeressék őket. Hagyj fel azzal, hogy azt hajtogatod: „Nincsenek barátaim!”, inkább kezdj el így beszélni: „Istenem, kinek a szolgálatára tudnál használni engem? Kinek mutathatnám meg a te szeretetedet?” Ha csak annyit teszel, hogy elkötelezed magad, és barátja leszel magányos embereknek, már akkor jelentőségteljes életet fogsz élni. Ez hiteles, méltó életcél lehetne. Kapcsolódj be a szolgálatba!

Az életed folyamán fordulnak elő majd magányos időszakok, ám ezeket sohasem kell egyedül átvészelned, ha bensőséges kapcsolatot ápolsz Jézus Krisztussal.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

Ha még nincs ilyen kapcsolatod Krisztussal, szeretettel ajánlom ezt az imádságot: Imádkozz így: „Kedves Jézus Krisztus, nem teljesen értem, de tátong egy lyuk a szívemen, amit már tudom, hogy csak te tudsz betapasztani. Elismerem, hogy arra születtem, hogy áthasson szereteted, és hogy kapcsolatot ápoljak veled. A mai napon szeretném átlépni a tőled elválasztó határvonalat, és létrehozni ezt a kapcsolatot. Kérlek, jöjj be az életembe és szívembe, s magányom és fájdalmam váltsa fel immár a te szereteted. Szeretnék családod, az egyház részévé válni. Szeretném átadni életem, hogy segíthessek másoknak, akiknek oly kétségbeesett szüksége van a te szeretetedre és segítségedre.” Ha elmondtad ezt az imádságot, Isten meghallgatott, és te megtetted keresztyén életed első lépését.

Mindenki imádkozhat így: „Atyánk, köszönjük, hogy te betöltöd legmélyebb szükségeinket, hogy elküldted Fiadat, Jézus Krisztust, hogy olyan kapcsolatba kerülhessünk veled, ami soha nem szakadhat meg, és hogy soha nem leszünk teljesen egyedül, mert te része vagy életünknek. Köszönjük. Jézus nevében: Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.08.06)

Szólj hozzá!

Isten melletted áll, amikor magányos vagy

2017. augusztus 12. 03:00 - Molyhoslepke

„Amikor sor került az első tárgyalásomra, senki nem tartott velem, mindenki magamra hagyott. Isten bocsásson meg nekik!  De az Úr nem hagyott el, hanem mellém állt. Megerősített, hogy az igazság üzenetét a nem zsidó embereknek elmondhassam, és megmentett a haláltól.” (2Timóteus 4:16-17)

Hol van Isten, amikor magányos vagy? Ott van, ahol addig is volt: melletted. Akkor is veled van, ha ezt nem érzed. A Biblia többször is említi, hogy ha Krisztussal kapcsolatod van, Isten mindig melletted fog állni. Így szól hozzánk: „Én mindig veletek leszek, amíg a világ el nem múlik!” (Máté 28:20b). Ő mindig veled van. Sosem vagy egyedül.

Néhány évvel ezelőtt Kay-jal Hong Kongba repültünk, hogy szemináriumot tartsunk néhány misszionáriusunknak. A tizenhét órás repülőút felénél óriási égiháborúba kerültünk. A gépet csak úgy rázta és dobálta a vihar. Megdőlt a gép, az emberek pánikolni kezdtek a körülményeink láttán. A személyzet a hangosbemondón megkérdezte, hogy van-e az utasok között lelkipásztor. Felemeltem a kezem. Odajöttek hozzám, és megkérdezték, hogy tudnék-e valami spirituálisat csinálni, így áldozatot mutattam be.

Nem, természetesen nem így történt, ám az utasokat biztosítani kellett affelől, hogy Isten velünk van. A hívők számára ez egy olyan ígéret, amelybe kapaszkodhatnak a magány perceiben. Ez nem csupán egy vígasz, hanem egy esély is arra, hogy Istent jobban megismerjük.

Az elhagyatottság segít Isten mélyebb felfedezésében. Magányod idején az Ő jelenlétét kell felismerned.

Amy Grant egyik dala így szólna magyarul: „Szeretem a magányos napokat, mert elvezetnek Hozzád”. Az ima az elhagyatottság legjobb ellenszere, és Isten 24 órában elérhető. Bárhol és bármikor megkeresheted. Ő érti, amikor így szólsz hozzá: „Uram, fáj a magány. Meghasad a szívem. Nyomorult vagyok. Üresnek érzem magam. Segíts, Istenem!” Bármikor fohászkodhatsz Hozzá.

Dávid egyik zsoltárában így fogalmazott: „Hová menekülhetnék színed elől?”. Sehová. Egyszerűen nem tudsz olyan helyre menni, ahol az Úr nincs jelen. Ha Jézusba helyezted bizalmadat, a szívedben fog lakozni. Ha egyedül érzed magad, gondolj erre!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan tapasztaltad meg a közelmúltban Isten jelenlétét életedben? Milyen hatást gyakorolt ez rád?
  • Hogyan mélyítheted el Istennel kapcsolatodat?
  • Imádban milyen hitvallást kell tenned, hogy a magányban enyhülést tapasztalj?

*(Daily Hope by Rick Wrren, 2017.08.05.)

Szólj hozzá!

Ne engedd meg, hogy a magányosságod keserűségbe torkoljon

2017. augusztus 11. 03:00 - Erika1832

„Amikor először állítottak bíróság elé, senki sem tartott velem. Magamra hagytak, de ne legyen ez számon kérve rajtuk." (2 Timóteus 4:16, NLT fordítás)

magany2.jpg

Pál apostol a Timóteushoz írt második levél 4:16-ban ezt mondja: „Amikor először állítottak bíróság elé, senki sem tartott velem. Magamra hagytak, de ne legyen ez számon kérve rajtuk." (NLT fordítás)

Amikor Pált, Jézus egyik valaha volt legnagyobb követőjét Rómában bíróság elé állították senki sem állt ki mellette, szó szerint senki sem, teljesen magára maradt! Senki sem állt elő azzal, hogy elmondja: "Figyeljetek, ez egy jó ember, minden rendben van vele." Pál mégsem mondott ilyeneket, hogy: "Azok a tökfejek – mindazok után, amit éveken át tettem értük!" Ehelyett ezt mondta: "Ne legyenek emiatt számon kérve." Más szóval: nem akart emiatt megkeseredni, mivel a keserűség a magányosságot még rosszabbá teszi.

Pál minket is arra tanít ezzel, hogy életünk magányos időszakát hogyan éljük meg. Amikor magányosnak érzed magad, ennek fájdalmát a legkisebbre kell csökkentened. Tedd meg a magad részéről, ami rajtad múlik és imádkozz ezért. Ne ismételgesd magadban, hogy ez milyen rossz neked, mivel, ha ezt teszed akkor egyre nagyobb és nagyobb lesz a fájdalom és elveszted az irányítást felette.

Utasítsd vissza a megbántódást, mivel a keserűség könnyen felemészthet.

A keserűség, és a magány gyakran kéz a kézben járnak, és így együtt egy szép körforgást alkotnak. Valahogy magányosnak érzed magad, és emiatt kezded rosszul is érezni magadat, és elkezded sajnálni is magad. Emiatt keseregsz, és a keserűség még magányosabbá tesz, ettől meg még jobban elkeseredsz. Hamarosan keményszívűvé válsz, majd depresszióssá, és senki sem tud közel kerülni hozzád.

Egy megkeseredett ember társaságát senki sem keresi, sem egy cinikus emberét, sem egy dühösét.

A keserűség csak állandósítani fogja a magányosságodat, ezért amikor egy magányos időszakot élsz meg, a legkisebbre kell csökkentened ennek fájdalmát, és ne építs falat az életed köré.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:


• Mi a te természetes reakciód a magányra?
• Amikor magányosnak érzed magad, kik azok, akikre számíthatsz?
• Amikor úgy érzed, hogy megismétlődnek azok az események és körülmények, amiktől magányosnak érzed magad, mi az, amit tehetsz ilyenkor, hogy kivédd ezeket?

*(Daily Hope by Rick Warren (2017.08.04.)

Szólj hozzá!

Ne vesztegesd el az egyedüllét időszakát!

2017. augusztus 10. 03:00 - daniella_89

“Mikor eljössz, ne felejtsd el elhozni a köpenyt amit Karposznál hagytam Tróászban. Hozd még a könyveimet, de főként a pergameneket” (2Timóteus 4:13, NLT fordítás)

 

woman-stretching-runner-female-asian-landscape-sunset-yellow.jpg

Mit kellene tenned, mikor az egyedüllét időszakán mész keresztül? A választ Pál életében a 2Timóteus 4-ben szemlélhetjük, amikor börtönben volt, és a kivégzésére várakozott.

Mikor az egyedüllét időszakán mész keresztül, ki kell használnod a legtöbb idődet.

Ez azt jelenti, hogy a legjobbat hozd ki egy rossz helyzetből. Állj ellen a semmittevés kísértésének. Tegyél valamit - bármit! Próbálj kreatív lenni abban, hogyan tudsz hasznot húzni olyan időszakokból, mikor egyedül vagy.

Pál a börtönből írt Timóteusnak, és azt mondta neki: “Mikor eljössz, ne felejtsd el elhozni a köpenyt amit Karposznál hagytam Tróászban. Hozd még a könyveimet, de főként a pergameneket” (2Timóteus 4:13, NLT fordítás)

A magány idején szükséged van arra, hogy jól és eredményesnek érezd magad. Habár egyedül volt, Pál nem siránkozott. Nem panaszkodott, vagy adta fel. Ez az a Pál, aki egyike a legnagyobb keresztényeknek akik valaha éltek Jézus után, aki megszámlálhatatlan embert nyert meg Krisztusnak, és aki teljesen egyedül volt az utolsó napjaiban. Mit tesz? Kihozza a legtöbbet a helyzetből. Felhasználja az idejét. Két dolgot mond:

1. ”Hozd a köpenyem.” A római börtönök dohosak, sötétek és hidegek voltak. Ő megtette a legtöbbet, hogy gondoskodjon magáról. Igazi emberi természetünkből az fakad, hogy mikor magányosak és depressziósak vagyunk, nem nagyon törődünk magunkkal - fizikailag, vagy bárhogy máshogy. Nem edzünk. Nem pihenünk rendesen. Nem eszünk jól. Pál a legjobbat tette, amit tehetett azért, hogy gondoskodjon magáról. Ez valami, amit ma hallanod kell, ha nem gondoskodsz megfelelően magadról csak azért, mert magányos vagy.
2. “Hozd a könyveim.” Pál emberi volt. Nem szeretett egyedül lenni; Isten nem így tervezte őt. Egy római magánzárkában lenni pont az ellenkezőjét jelentette annak, ahol ő lenni akart. De még ebből is kihozta a legjobbat. Leveleket írt, amik ma az Új Testamentumba vannak szerkesztve. Talán az egyetlen módja annak, hogy Isten lelassítsa őt az volt, hogy betette egy magánzárkába. Kétezer évvel később mi még mindig profitálunk Pál egyedüllétéből.

 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit tehetsz ma, mikor magányos vagy, amit nehezebb lenne megtenni mások társaságában?
  • Milyen gyakorlati lépésekre van szükséged ahhoz, hogy jobban gondoskodhass magadról?
  • Ki nyerhet a legtöbbet abból, amit a magány időszakában megtanultál?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.08.03.)

Szólj hozzá!

Minden életszakasznak célja van

2017. augusztus 08. 03:00 - nagynikoletta

„Isten szépen megalkotott mindent a maga idejében” (Préd 3:11a, NLT fordítás)

Az élet tele van ellentmondásokkal. Keresztül megyünk hegyeken és völgyeken is. Megélünk sikereket és kudarcokat is. Vannak győzelmeink és veszteségeink is.

Az időjárást tekintve, négy évszakot különböztetünk meg. Az életedben viszont van több tucat különböző időszak. És az élet összes szakasza magába foglal jó és rossz időket.

A Prédikátor könyve 3:1-8 szemléltet számunkra különféle élettapasztalatokat: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a halálnak. Megvan az ideje az ültetésnek, és megvan az ideje az aratásnak. Megvan az ideje az ölésnek, és megvan az ideje a gyógyulásnak. Megvan az ideje a lerombolásnak, és megvan az ideje a felépítésnek. Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek. Megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak. Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összegyűjtésének. Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az elfordulásnak. Megvan az ideje a keresésnek, és megvan az ideje a keresés felhagyásának. Megvan az ideje a megőrzésnek, és megvan az ideje az eldobásnak. Megvan az ideje a szakadásnak, és megvan az ideje a foltozásnak. Megvan az ideje a csendességnek, és megvan az ideje a beszédnek. Megvan az ideje a szeretetnek, és megvan az ideje a gyűlöletnek. Megvan az ideje a háborúnak, és megvan az ideje a békének” (NLT fordítás).

Az élet egymásnak ellentmondó szakaszok összessége. A folytonos napsütés eső nélkül sivatagot eredményez. Ha Isten akaratát követed, ha aszerint próbálod élni az életedet, ahogyan Isten szeretné, akkor előbb vagy utóbb meg fogod érteni azt, hogy ezeknek a tapasztalatoknak lehet célja és értéke az életedben.

Azt gondolhatod, hogy csak akkor cselekszel Isten akarata szerint, amikor templomban vagy, illetve amikor csendes perceidet töltöd. Cselekedhetsz Istene akarata szerint akkor is, amikor rendet raksz a szekrényedben. Cselekedhetsz Isten akarata szerint akkor is, amikor füvet nyírsz. Cselekedhetsz Istene akarata szerint akkor, amikor egy új helyre költözöl vagy amikor ottmaradsz, ahol éppen most vagy. Megvan az ideje és életszakasza mindennek.

Ray Stevens énekelt egy dalt, melynek az a címe, hogy Everything Is Beautiful (magyarul: Minden szép) és a dalszövege tartalmazza a következőt: „Minden szép a maga módján”. Ez nem igaz teljes mértékben. Nem szép minden. Nem szép a daganatos megbetegedés. Nem szép a gyermekek bántalmazása. Nem szép a háború.

A Biblia ezt másképp fogalmazza meg a Prédikátor könyve 3:11-ben „Isten szépen megalkotott mindent a maga idejében” (NIV fordítás). Ez nagyon különbözik a „Minden szép a maga módján” kijelentéstől. Mivelhogy a Biblia azt mondja, hogy Isten még a rossz dolgokat is képes megváltoztatni – a megfelelő időben – és azokat a jóra felhasználni úgy, ahogyan azt eltervezte.

Lehet, hogy éppen egy olyan időszakon mész keresztül, amely nem szép. A pénzügyeid rosszul állnak. Az egészségi állapotod nem a legjobb. Rossz időszakot élsz meg a házasságban vagy a barátságban. A jövőképed rosszul néz ki.

Azonban Isten kihozhat belőle valami jót, ha rábízod a részleteket.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen nehéz helyzetet kellene ma Isten gondjaira bíznod?
  • A világ hogyan tudja megmagyarázni a nehéz életszakaszok célját?
  • Mely módokon bizonyosodhatnál meg arról, hogy Isten akarata szerint cselekszel?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.08.01.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása