Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten orvossága az érzelmi kimerültségre

2019. június 20. 03:00 - Besther

Füves legelőkön terelget. (Zsoltárok 23:2a)

Tegnap az érzelmi kimerültség 10 jelét osztottam meg veled. Ezek mind Illés tapasztalataiból erednek, az egyik legnagyobb prófétától az Ótestamentumban.

Tehát, mit teszel, mikor rájössz, hogy érzelmileg kimerültél?

Amikor Illés szembesült ezzel, akkor Isten arra vezette rá, hogy három dolgot tegyen meg gyógyulásáért. Ezek a dolgok segíteni tudnak neked is a felépülésben, amikor már elvesztetted a fonalat.

1. Pihentesd a tested. A világ leghíresebb zsoltárjában Isten azt mondja, „Füves legelőkön terelget” (Zsolt. 23:2a). Néha Istennek kell lefektetnie téged, mert te magad vonakodsz ezt megtenni. Nem lehetsz lelkileg és érzelmileg erős, miközben fizikailag kimerült vagy. Ez történt Illéssel, de Isten nem szidta le ezért őt. Nem mondta, „Gyerünk ember! Csak sajnáltatod magad.” Csak hagyta Illést aludni. A Biblia ezt mondja Illésről az 1Királyok 19:5a-ban: „Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt.”

Néha a legnagyobb lelki dolog, amit tehetsz, ha érzelmileg el vagy fáradva, hogy pihensz egyet.

2. Engedd el a frusztrációidat! Az érzések megismerése, felfedezése már a gyógyulás kezdete. Az 1Királyok 19:10-ben azt mondja Illés Istennek: „Sokat buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni.”

Illés nem tartott vissza semmit sem. Nem fogta vissza érzéseit. Minden frusztrációját elmondta Istennek.

Ez az a pont, amit nem hagyhatsz ki. Istent nem döbbenti meg, mikor panaszkodsz neki. Meg fog hallgatni, míg csak ki nem fogysz a szavakból. Engedd ki őket! Isten kezelni tud bármit, amit felé vetsz.

3. Emlékezz és fókuszálj újra Istenre! Mikor érzelmileg kimerültél, és közel állsz a kiégéshez, akkor emlékezz, hogy mit mondott Isten, és hogy ki is Ő! Mikor ezt megtesszük, akkor elmozdul szemünk a problémáról, és Jézus felé fordul. Isten erejéből, jelenlétéből és személyéből friss éberségre, tudatosságra teszel szert. Messzebb kell tekintenünk, mint a problémáink. Az 1Királyok 19:11-13-ban Isten első kézből mutatja meg erejét Illésnek. Az Úr megmutatta neki, hogy ki irányít. Mikor a kiégés harcán mész keresztül, az sokszor azért van, mert istent próbálsz játszani, és mindent irányítani akarsz. Ha újra Istenre összpontosítasz, akkor felismered, hogy Ő irányít. Leállhatsz a saját irányításod alkalmazásával.

Amikor kiégettnek és érzelmileg kimerültnek érzed magad, akkor sem felejtett el téged Isten. Ahogy Illéssel tette, kész arra, hogy segítsen neked is.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Ha visszagondolsz azokra az időkre az életedben, amikor érzelmileg megfáradtál, mit gondolsz, hogyan vészelted át őket?
  • Miért olyan nehéz megpihenni, amikor az érzelmi kimerültséggel harcolsz?
  • Amikor érzelmi kimerültséggel foglalkozol, akkor azt nem csak Istennek kell kimutatnod. Más embereknek is ki kell mutatnod. A te életedben ki az, akinek biztonsággal elmondhatod érzéseidet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.06.13.)

   

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.