Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Több képesség több felelősséggel jár

2024. március 28. 03:00 - csmsdvd

20240322nr.png

Potifár… Józsefet azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát. Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az Úr az egyiptomi ember házát Józsefért, és az Úr áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt.” (1Móz 39,4-5)

Miben van lehetőséged fejlődni?

Olvasol könyveket az elkövetkező években? Részt veszel a jövőben valamilyen tanulásodat elősegítő eseményen? Szándékozol fejlődni? Fogod-e fejleszteni valamilyen készséget? Tanulsz-e valamilyen kapcsolatépítési készséget? Vagy 10 év múlva is ugyanolyan leszel, mint most?

A képességeid egyúttal a fejlődési lehetőségeid is. Ezt azért fontos tudni, mert azok az emberek, akiknek növekszik a szakértelme, nagyobb felelősséget kapnak a munkájukban.

Minden vezető tanuló is egyben. Abban a pillanatban, amikor abbahagyod a tanulást, abbamaradsz igazi vezetőnek lenni. A fejlődő vállalkozásoknak olyan emberekre van szükségük, akik maguk is fejlődni akarnak. Abban a pillanatban, amikor az emberek leállnak a fejlődéssel, a vállalkozásuk sem tud növekedni.

Emlékszem, voltak olyan munkatársaim a Saddleback gyülekezetben, akiknek fő jellemzőjük az volt, hogy képesek voltak folyamatosan fejlődni és tanulni. Nem ragaszkodtak ahhoz, hogy ugyanazt csinálják, amit mindig is csináltak, hanem új módszereket próbáltak ki, és új ötletekkel álltak elő.

Ez történt Józseffel is. Azáltal gazdagodtak képességei, hogy erőltette magát, tanult és fejlődött. Mózes első könyvének 39. fejezetének 4. és 5. verse szerint: „Potifár… Józsefet azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát. Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az Úr az egyiptomi ember házát Józsefért, és az Úr áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt.

Megáldja-e Isten azt a céget, ahol dolgozol? A gyülekezeted, a vállalatod, a szervezeted azért virágzik, mert te ott vagy? Van-e ilyen képességed?

Amikor Józsefet kinevezték, az Úr elkezdte megáldani Potifárt Józsefért: „megáldotta az Úr az egyiptomi ember házát Józsefért, és az Úr áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt.”  (1Móz 39,5). Miért? Mert Józsefnek voltak képességei.

Amikor Józsefet először rabszolgaként Egyiptomba vitték, nem volt képes kezelni mindezt. Meg kellett tanulnia, hogyan gazdálkodjon és hogyan vezessen egy egész udvartartást. Tanulnia és fejlődnie kellett, ahogy egyre több felelősséget kapott.

Ha abbahagyod az új készségek tanulását, és azt mondod, hogy "csak ennyit kell tudnom", akkor bekorlátozod a képességeidet. De ha folyamatosan tanulsz, akkor folyamatosan fogsz fejlődni, és Isten folyamatosan meg fog áldani.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen gyakorlati lépéseket tudsz megtenni ezen a héten, hogy új készséget tanulj, vagy új ismereteket szerezz a szakterületeden vagy a munkáddal kapcsolatosan?
  • Képességeid fejlesztése gyakran kezdeményezőkészséget igényel, sőt néha még áldozattal is jár. Miért fontos, hogy a munkáltatód meglássa benned ezeket a tulajdonságokat?
  • Azért fontolgatod a pályamódosítást, mert úgy gondolod, hogy a jelenlegi munkahelyeden már eljutottál a végsőkig? Tölts egy kis időt imádságban, és kérd Istent, hogy mutassa meg neked, hogyan fejlődhet a személyiséged és hogyan fejlődhetsz szakmailag.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.21.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása