Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Az Istennel való megbékélésből következik az emberekkel való békesség

2024. augusztus 05. 03:00 - ReveSz

a train traveling over a bridge over a river"Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus." (1 Tim 2,5)

Ha konfliktus helyzetben vagy, ne a megoldásra, hanem a megbékélésre összpontosíts.

Nagy különbség van a két szó között. A megbékélés a kapcsolat helyreállítását jelenti. A megoldás azt jelenti, hogy minden problémát elrendezel.

A legtöbb esetben a probléma megoldása nem fog megtörténni - vannak dolgok, amelyekben egyszerűen sosem fogtok egyetérteni.

Lehet-e szeretetteljes kapcsolatotok anélkül, hogy mindenben egyetértenétek? Természetesen. De ehhez bölcsesség kell. Ha bölcsek vagytok, megtanuljátok, hogyan ne értsetek egyet anélkül, hogy ellenszenvesek lennétek; megtanuljátok, hogy úgy járjatok kéz a kézben, hogy nem kell szemtől szemben állnotok egymással.

Az egyik legnagyszerűbb dolog, amit az életeddel tehetsz, az ha hidakat építesz, nem pedig falakat. Akkor hasonlítasz leginkább Jézus Krisztusra, amikor kibékíted az embereket. Jézus pontosan azért jött, hogy ezt tegye! Isten azért küldte Jézust a földre, hogy kibékítse az emberiséget Istennel.

Jézus a megbékélés forrása. A Biblia azt mondja: "Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus." (1Tim 2,5)

De addig nem tudsz békét kötni más emberekkel, amíg nem békélsz meg Istennel. Ha állandó konfliktusban találod magad, kérdezd meg magadtól, hogy vajon megbékéltél-e Istennel. Úgy köthetsz békét Istennel, ha megbánod bűneidet, és életedet az Ő szolgálatának szenteled (lásd az alábbi imát).

A Biblia Jézust a béke fejedelmének nevezi. Az Istennel való megbékélés békességhez vezet önmagaddal, ami pedig másokkal való békességet eredményez.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Van olyan kapcsolat, ahol sikertelenül próbálkozol a megoldással? Milyen lépést tehetnél helyette a megbékélés felé?
  • Hogyan bátorított téged egy olyan keresztény, aki hidakat épít, nem pedig falakat?
  • Békében vagy Istennel? Ha nem, mi tart vissza attól, hogy ma békét köss vele?

 

Hogyan kössünk békét Istennel?

Az első lépés az Istennel való békesség felé, ha elfogadod Jézust Uradnak és Megváltódnak. Ezt ezzel az egyszerű imával kezdheted:

"Drága Istenem, nem akarom, hogy a bűneim többé elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, megbocsátasz nekem minden rosszat, amit valaha is elkövettem, megmutatod életem célját, befogadsz a családodba, és egy napon a mennybe viszel, hogy veled éljek az örökkévalóságig.
Jézus, megvallom, bűnös vagyok, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem bármi által, amit én teszek. Kérlek, hogy jöjj be életembe, mint az én Uram. Ma átadom neked az életemet.
Úgy akarok élni, ahogyan te teremtettél engem - békességben -, és életem hátralévő részét arra akarom fordítani, hogy téged szolgáljalak. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál Jézus elfogadásáért, kérlek, írj nekem egy e-mailt angolul a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

 (Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.29. ford.:ReveSz)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A problémát oldd meg, ne másokat hibáztass!

2024. augusztus 04. 03:00 - FodorImi

ai-generated-8879215_1920.jpg

„Most pedig meg kell szabadulnotok minden ilyen dologtól, mint a harag, düh, rosszindulat, rágalmazás és mocskos beszéd az ajkatokról.” (Kol 3,8 NIV)

Csak bizonyos mennyiségű érzelmi energiával rendelkezel. Amikor konfliktust próbálsz megoldani, ezt az energiát vagy mások hibáztatásra, vagy a probléma megoldására használhatod. Mindkettőre nincs elég energiád. Ezért fel kell tenned magadnak a kérdést, hogy mi a fontosabb - a másik személy hibáztatása vagy a konfliktus megoldása.

Válaszd a probléma megoldását, ne a hibáztatást.

A problémák megoldása során előre el kell döntened, hogy tisztességesen fogsz harcolni. A házasságodban vagy a családodban határozz meg alapszabályokat a szavakra vonatkozóan, amelyeket soha nem fogsz használni - ezek a szavak a tömegpusztító fegyverekként szolgálnak.

A hidegháború idején a Szovjetunió több ezer interkontinentális rakétával - tömegpusztító fegyverekkel - rendelkezett, amelyeket az Egyesült Államokra irányítottak. És az Egyesült Államoknak is több ezer interkontinentális rakétája volt, amelyek a Szovjetuniót célozták.

De még a hidegháború legrosszabb, legfeszültebb pontjain is mindkét félnek volt annyi józan esze, hogy ne használja ezeket a fegyvereket. Ezt nevezték MAD-stratégiának; ha bármelyik fél úgy döntött volna, hogy beveti a fegyvereket, az eredmény „kölcsönösen biztosított megsemmisítés” lett volna. Valójában az országok azt mondták: „Ha ti használjátok a sajátotokat, mi is használjuk a mienkét. Elpusztítjuk egymást, és egyik ország sem marad meg.” Tehát még ha egy kérdésben ellentétes oldalon is álltunk, legalább abban meg tudtunk állapodni, hogy nem használjuk ezeket a fegyvereket.

A kapcsolatoknak is gyakran vannak tömegpusztító fegyverei. Ha ezeket a fegyvereket használod, akkor meghatározod, ki a bűnös, de nem oldod meg a problémát soha. A házasságokban például ezek a fegyverek olyan dolgok, mint a válással való fenyegetőzés, vagy egymás szüleinek felemlegetése. Ezek a szavak „kölcsönösen biztosított megsemmisítés” - a bizalom lebontásával rombolják a kapcsolatot.

Bármennyire is feldúlt vagy, egyet kell értened azzal, hogy ezek a szavak tiltott szavak.

A Biblia nagyon pontosan leírja, hogy mi a tiltott dolog egy kapcsolatban. A Kolossébeliekhez írt levél 3. fejezet 8. verse  azt mondja: „Most pedig meg kell szabadulnotok minden ilyen dologtól, mint a harag, düh, rosszindulat, rágalmazás és mocskos beszéd az ajkatokról” (NIV).

Ezek tömegpusztító fegyverek. A hibáztatásra használják őket. És amikor a hibáztatsz, akkor ítélkezel - és csak Istennek van joga ítélkezni.

Ezért tedd félre a romboló fegyvereket, és helyette használd az energiádat arra, ami számít. Oldjátok meg a problémát.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • A kapcsolataidban mik a „tömegpusztító fegyverek”?
  • Milyen gyakorlati lépéseket tehetsz, hogy ne a hibáztatással foglalkozz, hanem helyette a problémát oldd meg?
  • Miért fontos határokat szabni a „tisztességes küzdelem” érdekében egy kapcsolatban?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2024.07.28.)

Szólj hozzá!

A bátor emberek megoldják a konfliktusokat

2024. augusztus 03. 03:00 - Besther

jesus-4336337_1280.jpg

"Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2Tim 1,7)

Isten azt akarja, hogy békében élj mindenkivel. Miért? Azért, mert a megoldatlan konfliktusnak három pusztító hatása van az életben.

Az első, hogy gátolja az Istennel való szövetségedet. Ha nem vagy összhangban másokkal, akkor Istennel sem tudsz harmóniában lenni. Amikor a másokkal való konfliktus elvonja a figyelmedet, akkor nem lehetséges, hogy Istennel egyértelmű, tiszta kapcsolatod legyen. A Biblia azt mondja, "Ha valaki azt mondja: "Szeretem Istent", a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát." (1Jn 4,20) 

A második hatás, hogy a megoldatlan nézeteltérések akadályozzák az imáidat. A Biblia újra és újra azt mondja, hogy amikor az életedet konfliktus, bűn és diszharmónia jellemzi, az imáid blokkolva vannak. "...a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg." (Ézs 59,2)

Harmadik, a megoldatlan viszályok akadályozzák a boldogságodat. Nem lehetsz boldog és konfliktusban álló ember egyszerre. Amikor a konfliktus a bejárati ajtón bejön, akkor a boldogság a hátsó ajtón kimegy.

Ha egyszer egy kapcsolatban összetűzés lép fel, az nem múlik el magától. Nem tüntetheted el azzal, hogy figyelmen kívül hagyod, megtagadod vagy a szőnyeg alá sepred.

Hallottad már azt a kifejezést, hogy "Az idő mindent meggyógyít?" Ez egyszerűen nem igaz. Az idő semmit sem gyógyít meg! Ha az idő mindent meggyógyítana, senkinek se kellene orvoshoz mennie. Ha nyílt sebed van és nem foglalkozol vele, akkor elgennyesedik. A konfliktussal ugyanez a helyzet. A haragból neheztelés lesz, a neheztelésből pedig keserűség.

Tehát ahhoz, hogy megszabadulj a konfliktustól, tudatosan kell foglalkoznod vele. Ne várj arra, hogy a másik jöjjön hozzád. Te menj ahhoz a személyhez, akivel konfrontációd van. Légy kezdeményező és béketeremtő.

Csak a bátor emberek oldják meg a konfliktust. Talán az a legbátrabb dolog, amit tehetsz, hogy szembenézel egy olyan problémával, amit már régóta figyelmen kívül hagysz. Legyen szó akár a házasságodról, a gyerekeidről, alkalmazottaidról vagy a főnöködről vagy bárkiről.

Hol találod meg a bátorságot, hogy szembenézz a konfliktussal és megoldd azt? Istentől kapod.

A Biblia azt mondja a 2Timóteus 1,7-ben, hogy "Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." Engedd, hogy Isten lelke betöltse életedet és érezni fogod, ahogy megtelsz erővel, szeretettel és önfegyelemmel. Isten szeretete legyőzi a félelmet és bátorságot ad, hogy megoldd a konfliktusokat és gyógyulást hoz a kapcsolataidba.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen negatív hatásai vannak a mai konfliktusoknak az életedben?
  • Mit fogsz tenni ma, hogy kezdeményezd ezeknek a konfliktusoknak a megoldását?
  • Mit jelent: hagyni, hogy Isten lelke betöltse az életedet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.27.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A harag haragot, a bölcsesség türelmet hoz

2024. augusztus 02. 03:00 - daniella_89

„Az ember bölcsessége türelmet eredményez; dicsőségére válik, ha elnéz egy sértést” (Péld 19,11 NIV fordítás).

getty_507477296_358886.jpeg 

A megsértett emberek megsértenek másokat.

Ha valaki megbánt téged, az azért van, mert őt is megbántották. Aki nem ad kedvességet, az maga sem érzi a kedvességet. Aki nem szeret, az úgy érzi, hogy nem szeretik őt.

Amikor valaki durva, keserű, barátságtalan, gúnyolódó, rosszindulatú vagy arrogáns, akkor egész lényével azt kiabálja, hogy „Szenvedek! Hatalmas adag szeretetre van szükségem! Nem érzem magam biztonságban!”

Azok, akik biztonságban érzik magukat és akiket szeretnek, nem így viselkednek. Az a személy, akit szeretnek és biztonságban érzi magát, nagylelkű és irgalmas más emberekkel szemben.

Hogyan kell válaszolni, ha valaki megbánt? Sok ember számára a harag a kézenfekvő válasz.

Van egy széles körben elterjedt nézet, miszerint az emberben csak egy meghatározott mennyiségű harag lehet, és amikor a „vödör” megtelik, akkor ki kell önteni, vagyis az embernek ki kell adnia magából a haragját, és amikor ez a „vödör” kiürül, akkor az egy katartikus élmény lesz.

Ha te ezt elhiszed, egész életedben küzdeni fogsz a haraggal. Az az igazság, hogy nem csak egy vödörnyi harag van benned, hanem  egy egész haraggyár! És ez a gyár folyamatosan tud termelni. Amikor megszabadulsz a haragod egy részétől, egy újabb adag termelődik majd. Sőt, minél több haragot adsz ​​ki magadból, annál több termelődik.

Újabb és újabb tanulmányok mutatták ki, hogy az agresszió csak még több agressziót szül. A dühkitörések még több haraghoz vezetnek, majd egy idő után ez válik állandó reakcióvá.

Tehát nem lehet csak úgy kiönteni a haragodat, mert akkor a haragvödör csak újra megtelik. Ehelyett el kell engedned a haragot.

A példabeszédek könyve 19. fejezetének 11. versében azt olvassuk: „Az ember bölcsessége türelmet eredményez; dicsőségére válik, ha elnéz egy sértést (NIV).

Amikor az a célod, hogy „kiegyenlítsd a számlát”, akkor nem vagy különb az ellenfelednél. Ehelyett inkább reagálj bölcsen, és hunyj szemet a sértések felett! Nézz túl a másik szavain, és lásd meg a fájdalmát! Adj szeretetet és türelmet!

Az amerikai költő, Edwin Markham írt egy rövid verset, amely így hangzik:

„Ő egy kört rajzolt, ami kirekesztett – mint eretneket, lázadót, elvetendő dolgot. De a Szeretetnek és nekem eszünk volt a győzelemre: kört rajzoltunk, ami befogadta őt.”

Amikor valaki megbánt, van választásod: válaszolhatsz haraggal, ami csak még több haragot szül majd, vagy válaszolhatsz bölcsen, szeretettel, felülemelkedve a sértéseken és legyőzve a rosszat jóval.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Mikor láttál bizonyítékot arra, hogy „haraggyár” működik a saját életedben vagy máséban? Mihez vezetett ez?
  • Gondolj egy alkalomra, amikor úgy döntöttél, hogy harag helyett bölcsességgel és türelemmel válaszolsz! Mi történt ekkor?
  • Mikor mutatott valaki türelmet irántad harag helyett? Hogyan hatott ez rád?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.26. ford.:gerbaud)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A harag ára

2024. augusztus 01. 03:00 - gabormel

punch-316605_1920.jpg

A türelmes ember telve értelemmel, a türelmetlen pedig bolondnak bizonyul. (Péld 14,29).

Amikor valaki haragszik rád, könnyű neked is haragot mutatni iránta. De mielőtt megengednéd magadnak, hogy dühös legyél te is, számolj az ezzel járó veszteséggel! Számold ki a harag árát!

A Biblia nagyon konkrétan szól a nem féken tartott haragról. A példabeszédek könyve 29. fejezetének 22. verse így szól: „Az indulatos ember bajt okoz; a forrófejű pedig sok bűnt követ el” (NCV). A példabeszédek könyve 15. fejezetének 18. versében ezt olvasod: „A forró indulat veszekedést idéz elő” (GNT). Szintén erről ír A példabeszédek könyve 14. fejezetének 29. verse, amiben ez áll: „A forró indulat nagy ostobaságot mutat” (NLT).

Nagy ára van annak, ha hagyod, hogy a harag átvegye az irányítást: bajba fogsz kerülni, vétkezni fogsz, veszekedéseket fogsz előidézni, és hibákat fogsz elkövetni.

Mindig veszítesz, amikor elveszíted az önuralmad. Elveszítheted például valakinek a tiszteletét, a családod szeretetét, az egészségedet vagy akár a munkádat is.

Talán olyan vagy, hogy a haragodat arra használod, hogy más embereket helyes cselekedetekre ösztönözz. De ne tedd! Lehet, hogy ez rövid távon kifizetődik, hosszú távon azonban a harag csak még több haragot, közönyt és elidegenedést szül.

Hány gyerek idegenedik el egy szülőtől a féken nem tartott harag miatt? Hány ember idegenedik el a barátjától, a barátnőjétől, a férjétől vagy a feleségétől, mivel valaki elvesztette a hidegvérét? A harag mindennél gyorsabban teszi tönkre a kapcsolatokat.

Ha megérted, hogy a haragra válaszként adott haragnak mindig ára van, kevésbé valószínű, hogy dühös leszel, amikor valaki ezt váltja ki belőled.

Tehát mielőtt visszavágnál, kérdezd meg magadtól: „Tényleg ezt akarom? Hibát akarok elkövetni? Még többet akarok vétkezni? Veszekedéseket akarok? Ostobán akarok viselkedni?”

A példabeszédek könyvének 14. fejezetének 29. verse ezt mondja: „Az értelmes emberek féken tartják a haragjukat, a forró indulat nagy ostobaságot mutat” (NLT).

A haragnak mindig ára van. Mielőtt visszavágnál, számolj a költségekkel! Aztán válaszd a bölcs utat: fékezd meg a haragodat!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módszereket használsz a hidegvéred megőrzéséhez, amikor valaki megharagszik rád vagy támadás ér?
  • A kapcsolataidat tekintve mi az ára annak, ha nem fékezed meg a haragodat?
  • Vannak, akik a harag és a megfélemlítés eszközével akarnak irányítani más embereket. Mi lenne erre jobb módszer?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.25.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása