Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Pontosan és pontos időben

2025. május 04. 02:00 - Evelyn

godstiming-header.jpg„Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől a végéig, amelyeket megalkotott.” Préd 3,11

A gyors nem mindig a legjobb.

Sőt, a türelmetlenség felfedi a bizalmatlanságot. Amikor türelmetlenné válsz Istennel szemben, akkor ezt mondod „Uram, nem igazán bízom benned. Nem gondolom, hogy az én érdekeim vannak igazán a szíveden. Fogalmad sincs, hogy mennyire szükségem van erre, sietek.” Aggodalmaskodóvá és sietőssé válsz, mert nem bízol Istenben, hogy a megfelelő időben és megfelelő módon meg fogja tenni azt, amiről szó van.

A Biblia A prédikátor könyve harmadik részének tizenegyedik versében ezt mondja: „Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől a végéig, amelyeket megalkotott.” Istennek van egy terve a te életedre vonatkozóan – és van egy időbeosztása is, és neki nem kell magyarázkodnia az időbeosztással kapcsolatban.

Az életben az egyik legfájdalmasabb dolog az, amikor nagy sietségben vagy, de Isten nincs ilyen sietségben. A felnőtté válás egy része, hogy megtanuljuk a különbséget a „Nem” és a „Még nem” között. Krisztus követőjeként a lelki érettségben való növekedésnek szintén része ez a lecke, Istennel kapcsolatban: A késés nem megtagadást jelent. Isten mindig tudja a megfelelő időt és a megfelelő módot.

Egy napon a tanítványok megkérdezték Jézustól, hogy mikor tér vissza, hogy helyreállítsa a királyságát a földön. Jézus azt mondta nekik: „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. ” (ApCsel 1, 7-8)

A tanítványok próféciákról akartak beszélni, de Isten azt mondta „Beszéljünk az Evangélium hirdetéséről!” Isten azt akarta, hogy arra koncentráljanak, ami a leginkább számít és hagyják az időzítést Őrá.

Amikor az a Saddleback gyülekezet első 15 évében nem volt épületünk, akkor minden héten ezt az ígéretet kértem Istentől: „Eldöntött dolog már, amiről kijelentést kaptál, hamarosan célhoz ér, és nem okoz csalódást. Ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el. ” Hab 2, 3

Az a jövőkép, amelyet Isten neked adott és még nem történt meg, az közeleg – de Isten időzítése szerint közelít. Ahogyan tanulod, hogy bízz Isten időzítésében, úgy vagy egyre inkább képes lelassítani, elkezdeni bízni és az ő küldetésére koncentrálni.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mire vársz, hogy Isten megtegye az életedben?
  • Mit gondolsz, mit szeretne Isten tőled, hogy mire fókuszálj, míg az ő időzítésére vársz?
  • Ha tudnád, hogy valami, amit Isten megígért számodra, nem fog megtörténni, míg a mennybe jutsz, bíznál benne továbbra is? Miért igen vagy miért nem?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.04.27.)

Szólj hozzá!

Legyél lassú a beszédben és lassú a haragban!

2025. május 03. 03:00 - FodorImi

turtle-2201433_1920.jpg„Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.” Jak 1,19 (NIV)

Észrevetted már, hogy manapság milyen ritkán tudsz befejezni egy mondatot? Néha mi sem hagyjuk, hogy mások befejezzék a mondataikat. Könnyen feldühödünk, és állandóan elbeszélünk egymás mellett. Ezt láthatod a talkshow műsorokban. Hallod a podcastokban. Látod a tévéhíradóban, amikor három vagy négy ember egyszerre beszél, és próbál valamire rávilágítani. De amikor mindenki egyszerre beszél, senki sem figyel igazán.

Hogy jutottunk idáig?

Az egyre gyorsabb, rohanó élettempó miatt az emberek türelmetlenebbek lettek. Annyira szeretnénk elmondani a véleményünket – vagy csak befejezni a beszélgetést, és továbblépni a következő feladatra – hogy már nem is érdekel eléggé a másik ember, sem az ő nézőpontja, hogy egyáltalán meghallgassuk azt.

A Biblia azt mondja a Jakab levele 1. fejezetének 19. versében : „Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra” (RÚF) . Vedd észre, hogy ha az első kettőt megteszed – először meghallgatsz, és nem beszélsz azonnal – akkor a harmadik automatikusan bekövetkezik. Ha gyorsan hallgatsz, és lassan beszélsz, sokkal kevésbé valószínű, hogy dühös leszel.

Szülőként, munkatársként, szomszédként és házastársként könnyű elveszíteni a türelmünket. Ha egyszer a türelmetlenségünk elkezd fellángolni, az rövid út a harag és a konfliktus felé.

A Biblia azonban hatékony módot kínál arra, hogyan küzdjünk meg a haraggal az életünkben: Gyakorold a meghallgatást mielőtt megszólalsz, és dolgozz azon, hogy megértsd a másik embert, mielőtt válaszolsz. Ha ezt teszed, megtanulod kezelni a haragodat.

Ha azt hiszed, hogy nincs harag-problémád, lehet, hogy csak igazán jól tudod elrejteni. Ha haragról van szó, legtöbbünk vagy bűzös borz, vagy teknősbéka. A borzok bűzlenek, amikor dühösek.. Mindenki tudja, hogy mérgesek! A teknősök viszont hajlamosak visszahúzódni a páncéljukba és belsővé tenni a dühüket. Lehet, hogy nem látod, de még mindig forrong bennük.

Mind a borzoknak, mind a teknősöknek meg kell küzdeniük a dühükkel. Meg kell tanulniuk, hogyan legyenek gyorsak a meghallgatásban és lassúak a beszédben.

Legyél lassú a beszédben, és lassú leszel a haragban. És ha időt szánsz a válaszadásra, jobban fogsz tudni igazán figyelni.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Ma minden beszélgetésedben gyakorold a meghallgatást, mielőtt megszólalsz. Ez milyen változást hoz?
  • Milyen hatással van a másik emberre, ha úgy érzi, hogy meghallgatják a beszélgetésben?
  • Hajlamos vagy borz vagy teknősbéka lenni, amikor a haragodról van szó? Milyen változásokat szeretnél elérni magadon, hogy jobban tudd kezelni a dühös érzelmeket?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.04.26.)

Szólj hozzá!

Vedd vissza az idődet

2025. május 02. 03:00 - Besther

man-9270610_1920.jpg

"Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja." (Jak 1,5)

Isten azt akarja, hogy gyermekei megkapják a megfelelő pihenést. Ha mindkét végén égeted a gyertyát, még nem vagy olyan ragyogó, mint hiszed. Ki fogsz égni!

Valószínűleg egy hét alatt több lehetőséget kapsz, mint amennyit egy hónap alatt el tudnál vállalni. Meg kell tanulnod kezelni a lehetőségeidet, mert ha nem, akkor megfulladsz bennük. Rengeteg olyan dolgot tehetsz az életeddel, ami talán nem is éri meg.

Amikor egy lehetőséggel állsz szemben, három lépést kell megtenned.

Először, kérdezd meg magadtól, hogy megéri-e? Megéri ez a lehetőség az idődet? Az energiádat? Az erőfeszítésedet? A hírnevedet? A pénzedet? Megéri az életedet? Minden alkalommal, amikor átadod magad egy tevékenységnek, az életedet cseréled rá. Miért? Mert az időd az életed. 

Másodszor, meg kell értened, hogy mit adsz fel. Miről fogsz lemondani azért, hogy megtedd ezt az új dolgot? 

Legtöbbünk tudja, hogyan kell készíteni feladatlistát. Szeretnélek bátorítani, hogy készíts egy listát arról, hogy mi a legfontosabb az életedben. El kell döntened, hogy mi a legfontosabb úgy, hogy megkérdezed Istentől, hogy neki mi a legfontosabb. Ez nem csak abban fog segíteni, hogy tudd, mi kerüljön fel teendőid listájára. Abban is segíteni fog, hogy tudd, mit vegyél le a listádról. 

Jakab levele első részének ötödik verse ezt mondja, "Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja."

Harmadszor, tanulj meg "nemet" mondani. Rabjaivá váltunk a mai élet tempójának és ez az egészségünkbe, a kapcsolatainkba és az Istennel való járásba kerül. Le kell lassítanunk úgy, hogy "nemet" mondunk azokra a dolgokra, melyek nem szerepelnek a legfontosabbak listáján. El kell döntenünk azt, hogy miként töltjük az időnket, hogy ne pazaroljuk el az életünket.

A barátaimnak Afrikában van egy mondásuk: "A nyugatiaknak óráik vannak, de Afrikának van ideje."

Talán tudjuk, hogyan töltsük ki az időnket, de nem vagyunk jók, annak visszaszerzésében. Nincs időnk, mert nem szánunk rá időt. Időnk úgy lesz, hogy először megkérdezzük magunktól, hogy megéri-e, majd megértjük, hogy miről kell lemondanunk és megtanulunk "nemet" mondani arra, ami hosszú távon bánt minket. Csak ezek után lesz bölcsességünk ahhoz, hogy tudjuk, miként kezeljünk minden új lehetőséget, mellyel szembesülünk. 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mi történik, ha ezt a három lépést alkalmazod azokra a dolgokra, melyek már most kitöltik a naptárad?
  • Amikor megérted, hogy az időd az életed, akkor hogyan változik meg a szemléleted a tevékenységeidről és a lehetőségeidről?
  • A kapott lehetőségeid közül szerinted melyik a legfontosabb Istennek?

Készen állsz "igent" mondani minden idők legnagyobb és legfontosabb lehetőségére?

Ha még soha nem hívtad szívedbe Jézust, szeretném, ha most élnél ezzel a lehetőséggel. Mondd el Istennek, hogy Jézus által bízol az üdvösség ígéretében és imádkozz így:

"Drága Atyám! Megígérted, ha bízom Jézusban, üdvözülök- nem tetteim által, hanem egyedül kegyelmed által. Hiszek Jézusban, mint Uramban és Megváltómban. Megvallom bűneimet és kérem, hogy bocsáss meg nekem. És én átadom neki az életemet.

Irányíts, vezess engem és segíts, hogy Jézust követhessem hitben és engedelmességben. Jézus nevében imádkozva. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.04.25.)

Szólj hozzá!

Három hazugság, amely megakadályozza, hogy lelassíts

2025. május 01. 03:00 - FodorImi

money-621349_1920.jpg

„Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel.” Prédikátor 4,6 (RÚF)

Ha készen állsz arra, hogy lelassítsd az életed, kezdd egy önértékeléssel: Mi késztet arra, hogy mindig többet akarj? Miért van szükséged arra, hogy több pénz legyen a bankszámládon vagy nagyobb eredményt érj el a karrieredben? Miért kell több tevékenységet belesűrítened a napirendedbe?

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához segítség a mai kultúrában, ha megkérdezd meg magadtól, hogy elhitted-e ezt a három fő hazugságot, amelyek hozzájárulnak a rohanó életünkhöz.

Az első hazugság az, hogy ha több van, akkor boldogabb leszel.

Az élet nem az értékekről vagy a birtoklásról szól. Jézus azt mondta: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de elveszti a lelkét?”. (Márk 8,36 – NIV). Sok olyan embert ismerek, akinek rengeteg holmija van, de mégis boldogtalanok és elégedetlenek az életükkel.

A második hazugság az, hogy ha többet teszel, attól értékesebb leszel.

Ha összekevered a munkádat és saját értékedet, akkor egész életedben stresszes és üres leszel.

A Biblia azt mondja a Prédikátor könyvének 4. fejezet 6. versében: „Jobb egy marokra valót szerezni nyugodtan, mint két marokra valót hajszoltan és hasztalan erőlködéssel.” (RÚF) . Más szóval, ha többet teszel, az nem ad neked békét. Bölcsebb, ha kisebb lakást veszel, vagy kevesebb jövedelmedből élsz, hogy több időd, energiád, örömöd és lelki békéd legyen.

A harmadik hazugság az, hogy az élet egy verseny más emberekkel.

Nem vagy versenyben senkivel –  sem a szomszédoddal, sem a főnököddel, sem a barátaiddal, sem senki mással. Miért? Mert egyedi vagy, és Isten nem arra teremtett, hogy bárkivel is versenyezz. Azt akarja, hogy önmagad légy. Ha ezt elfogadod, és nem próbálsz többé olyan lenni, mint mások, az rengeteg stresszt vesz ki az életedből.

A Példabeszédek 14. fejezet 30. versben az Élő Biblia parafrázisában ez áll: „A nyugodt hozzáállás meghosszabbítja az ember életét; az irigység elrothasztja azt.

Ez a három hazugság megakadályozza, hogy elégedett legyél az életben, ezek miatt küzdesz és hajszolod magad, de nem fogsz gyarapodni.

Ahhoz, hogy lelassítsd az életed, ne csak próbálkozz kevesebbet tenni. Kezdd a szíveddel. A lassítás nem a naptárad kitakarításával történik, hanem azzal, hogy elégedetté válsz azzal, amid van, és azzal, aki vagy.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mit gondolsz, miből kellene többet birtokolnod ahhoz, hogy boldog légy?
  • Milyen módon kötöd a saját értékedet ahhoz, hogy mennyit vagy képes felmutatni vagy elérni?
  • Hogyan okoz stresszt az életedben a másokkal való versengés - még akkor is, ha a másik nem is tud róla?

(Daily Hope by Rick Warren – 2025.04.24.)

Szólj hozzá!

Tanulj Jézus példájából

2025. április 30. 03:00 - papk

 relief-2713972_640.jpg

„Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.” (Mt 11,29) 

Senki sem élt kiegyensúlyozottabb és egészségesebb életet, mint Jézus. Őt nem emésztette a stressz. Soha nem volt nehéz teherrel terhelve. Az ő élete volt számunkra a példa arra, hogyan éljünk céltudatosan és békében.

A Máté evangéliuma 11 rész 29.versében Jézus azt mondja: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek” . Mintha azt mondaná: "Tanulmányozzatok engem. Nézzétek, hogyan csinálom".

Már láttuk, hogy a stresszre és a szorongásra adott válaszai közé tartozik, hogy hozzá kell jönni, és fel kell venni az ő igáját, feladva az irányítást. Most arra hív minket, hogy tanuljunk tőle - ez a harmadik megoldás a stressz csökkentésére.

Jézus nem azt mondja: "Tanuljatok tőlem. Megtanítalak kitartásra és állóképességre, önbizalomra és bátorságra, vagy időgazdálkodásra és célmeghatározásra". Azt mondja: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos”. Azt akarja, hogy figyeljük őt, és utánozzuk, amit ő tett.

De Jézustól tanulni, szelídségének és alázatosságának példáját követni nem megy egyik napról a másikra. Ez egy folyamat, amely időbe telik. Meg kell tanulnod csökkenteni a stresszt.

A stressz két legnagyobb oka az életedben az arrogancia és az agresszió. Ezek az alázat és a szelídség ellentétei.

Az agresszió akkor következik be, ha túl gyorsan teszel dolgokat. Nem vársz, vagy nem gondolod át a dolgokat. Egyből beleugrasz két lábbal, és túlságosan elkötelezed magad.

Arrogancia akkor történik, amikor mindent irányítani akarsz. Az arrogancia azt jelenti, hogy azt hiszed, tudod, mi a legjobb, és mindenki élete könnyebb lenne, ha követnék a tervedet.

Az igazság az, hogy amikor megpróbálsz mindent megtenni, mindent megkapni, mindenben benne lenni és mindent megtapasztalni, akkor agresszív és arrogáns hozzáállással élsz. Úgy viselkedsz, mintha szuperember vagy szupernő lennél. Az agresszió és az arrogancia ellenszere a szelídség és az alázat - az a fajta élet, amelyet Jézus mintázott nekünk.

Hogyan tanulhatsz meg tehát szelídnek és alázatosnak lenni, mint Jézus? Úgy, hogy növeled a hitedet. És amikor a hited növekszik, a stressz csökken.

Hogyan növelheted a hitedet? A hit úgy növekszik, hogy időt töltesz a Bibliával. Minél többet foglalkozol Isten Igéjével az életedben, annál jobban fog nőni a hited. A Biblia azt mondja: „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által” (Róm 10,17 NKJV fordítás).

Napi szinten kell hallanod az Igét, olvasnod az Igét, és gondolkodnod kell Isten Igéjéről. Ha így teszel, a hited növekedni fog, a stresszed csökkenni fog, és az életed sokkal jobban fog hasonlítani Jézuséra.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Könnyűnek vagy nehéznek találod a szelídség és az alázat gyakorlását? Hogyan tudsz fejlődni ezeken a területeken?
  • Látod-e az agresszió és az arrogancia jeleit az életedben? Hogyan tudnál tenni azért, hogy csökkentsd ezeket a tulajdonságokat?
  • Mit tudnál változtatni a napi programodon, hogy több Isten Igéje jusson a szívedbe és az elmédbe?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.04.23.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása