Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Mit tegyünk, amikor Isten hallgat?

2025. október 17. 03:00 - Olajfa

„Ha Isten hallgat, mit tehetsz vele? Ha elfordítja arcát, mit tehetsz ellene? De akár hallgat, akár rejtőzik, ő ott van, és uralkodik.”
(Jób 34,29-30 MSG fordítás)

Isten sokféleképpen szól hozzánk: a Biblián keresztül, nagyszerű tanítók és megbízható barátok révén, benyomásokon keresztül, sőt, a fájdalmunkon keresztül is. De Isten néha más módon is szól hozzánk, ami talán a legnehezebb: Isten úgy szól hozzánk, hogy egyáltalán nem mond semmit.

Ez számunkra nagyon frusztráló tud lenni! De azért ne fussunk Isten elé, és ne próbáljuk meg magunk kitalálni a választ! Istennek megvannak az okai, hogy miért hallgat. Vannak dolgok, amelyeket meg kell tanulnod magadról, Istenről és másokról, amíg vársz, hogy halljad őt. A várakozás alatt lehetőséged nyílik arra, hogy lelki érettségben növekedj, és többet tanulj Istenről és az Ő szaváról.

Amikor Isten hallgat, két dolgot kell tenned.

Először is, ne feledd, hogy Isten a kezében tartja az irányítást.

A Jób 34, 29-30 a The Message értelmezésében így fogalmazza: „Ha Isten hallgat, mit tehetsz vele? Ha elfordítja arcát, mit tehetsz ellene? De akár hallgat, akár rejtőzik, ő ott van, és uralkodik.”

Isten mindig a trónján ül, mindig ő irányít, mindig ő tartja kezében az irányítást, mindig a tökéletes tervét valósítja meg. Lehet, hogy nem osztja meg veled a tervét, de ez nem jelenti azt, hogy nincs terve, vagy hogy nem dolgozik. Isten szeret téged, és célja van az életeddel. Ő jó Isten! Gondoskodni fog rólad akkor is, ha éppen rá vársz.

Másodszor, bízz benne! 

A Biblia a 50. zsoltár 15. versében így szól: „Azt akarom, hogy bízz bennem a bajban, hogy megmentselek, és dicsőséget adhass nekem” (TLB fordítás).

Isten ma azt kérdezi tőled: „Bízol bennem?”

Bízol benne a pénzügyi problémáddal kapcsolatban? Bízol benne az álmoddal kapcsolatban? Bízol benne a szíved fájdalmával, a stresszel, a legmélyebb vágyaddal, az egészségügyi problémáddal kapcsolatban?

A körülményeid változhatnak, és bizonyos pontokon biztosan nehézségekkel fogsz szembesülni. De Isten nem változik. Ő mindig a kezében tart mindent, és bízhatsz benne, hogy a te javadra fog cselekedni – még akkor is, ha hallgat.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mi a tipikus reakciód, amikor Isten hallgat, és várnod kell rá?
  • Miért kéri Isten a dicsőséget tőled, amikor megpróbáltatáson mész keresztül (Zsolt 50,15)? Miért kellene dicsőséget adnod neki?
  • Milyen konkrét dologban vagy helyzetben kéri Isten, hogy bízz benne ma?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.10.10.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten a megfelelő pillanatban eszünkbe juttatja az Ő Igéjét

2025. október 16. 03:00 - csmsdvd

„A Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.”
Jn 14,26

Tudod, miért adta neked Isten a Szentlelket? Ő számodra Isten ajándéka, amely megmutatja, hogyan élj hittel ebben a világban. Isten a Szentlélek gondolatai, ötletei és javaslatai által szól hozzád. Ezt nevezzük inspirációnak.

Jézus, János evangéliumának 14. fejezetének 26. versében, ezt mondja: „A Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” A Szentlélek a mi tanítónk. A Biblia Tanácsadónknak is nevezi. Olyan, mint egy személyi edző. Ismerek olyan embereket, akik ma több tízezer dollárt költenek egy edzőre.

Nekem is van valakim, aki már több mint 50 éve segít, irányít: ő a Szentlélek. Folyamatosan azt kérdezem tőle: „Mit akarsz, mit tegyek? Mi a következő lépés? Hogyan lehetek engedelmes neked?”

János evangéliumának 14. fejezetének 26. versében szereplő mondat más fordításban ez: a Szentlélek „emlékeztetni fog titeket mindarra, amit mondtam nektek” (Phillips). A Szentlélek nem hallható hangon szólal meg. De nem is kell a füledbe szólnia, amikor közvetlenül a gondolataidba léphet és tudtodra adhatja, hogy mit kell tenned, mi a következő lépés.

Viszont ha a Szentlélek úgy működik, hogy valamit eszedbe juttat, akkor már ott kell lennie előtte valaminek, hogy emlékeztetni tudjon rá. Ezért kell olvasnod a Bibliát. Amikor olvasod, tanulmányozod a Bibliát, és elmédet Isten Igéjével töltöd meg, akkor az igazságot tárolod el magadban, amit a Szentlélek a megfelelő pillanatban eszedbe tud juttatni.

Sokszor lesz olyan, hogy stressz alatt leszel, problémával küzdesz vagy épp egy kísértésnek próbálsz ellenállni, és nem lesz kéznél a Bibliád. Még ha van is Biblia-alkalmazás a telefonodon, lehet, hogy nem tudod, hol keress benne segítséget. De ha elraktároztad Isten Igéjét a szívedben, akkor a Szentlélek eszedbe tudja majd juttatni azt.

Nem kell minden alkalommal valamit kiolvasnod a Bibliából, amikor olvasod. De a rendszeres Biblia-tanulmányozással és a Szentírás memorizálásával az igazságot tárolod el a fejedben, amelyet Isten később felhasználhat, hogy szóljon hozzád — pontosan akkor, amikor a legnagyobb szükséged van rá.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen szokás kialakítása segíthet abban, hogy Isten Igéjét elraktározd az elmédben és szívedben?
  • Hiszel abban, hogy a Biblia segíthet megismerni Isten akaratát és azt, hogy hogyan élj a mindennapi életben? Miért igen, vagy miért nem?
  • Hogyan tudhatod meg, hogy egy gondolat a Szentlélektől származik?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.10.09.)

1 komment

Ki törődik veled annyira, hogy elmondja neked az igazat?

2025. október 15. 03:00 - Lencsés Tamás

A bolond helyesnek tartja a maga útját, a bölcs pedig hallgat a tanácsra.”
(Péld 12,15)

Mindannyiunknak vannak vakfoltjai. Vannak dolgok az életünkben, amelyeket ki kell javítani, de nem mindig látjuk őket. Miért? Mert nem mindig látjuk magunkat tisztán, vagy néha egyszerűen nem is akarjuk. Nem akarjuk beismerni, hogy vannak beidegződéseink, szokásaink, amelyek kényelmesek ugyan, de megakadályozzák a fejlődésünket.

Ezért Isten olyan embereket helyez az életünkbe, akik megmondják az igazat. Mindenkinek szüksége van az életében valakire, aki annyira szereti, hogy megmondja neki az igazat.

Van ilyen ember az életedben? Van olyan istenfélő barátod, aki nem csak azt mondja neked, amit hallani akarsz, hanem szeret annyira, hogy őszinte veled?

Ha nincsenek olyan emberek az életedben, akik megmondják neked a kemény igazságot, akkor az azt jelenti, hogy valószínűleg sok olyan hibát követsz el, ami elkerülhető lenne. Meg kell találnod azokat az embereket az életedben, akik arra ösztönöznek, hogy úgy élj, mint Jézus.

És neked is ilyen embernek kell lenned mások számára. Ugye, nem érzed kellemetlennek, ha irgalommal és szeretettel rámutatsz a vakfoltokra azoknál az embereknél, akik a legfontosabbak számodra? Isten családjában ezt kell tennünk egymásért, hogy olyan emberekké válhassunk, amilyenné Isten szeretné.

Ezért gyűlöli Isten annyira az önteltséget. Az önteltség védekezővé és taníthatatlanná tesz minket. Amikor önteltek vagyunk, falakat emelünk és távol tartjuk az embereket. Ilyenkor nem halljuk Isten hangját, amely másokon keresztül szól hozzánk.

A Példabeszédek 12. fejezetének 15. verse ezt mondja: A bolond helyesnek tartja a maga útját, a bölcs pedig hallgat a tanácsra”. Isten használni akar téged arra, hogy mások növekedjenek. Rajtad keresztül fog beszélni, de ehhez bátorság kell. Hozzád pedig más embereken keresztül fog szólni. Ehhez pedig alázat kell.

Talán most is eszedbe jut valaki. Talán egy barátod, egyik testvéred vagy egy munkatársad rossz úton jár, és ezt te világosan látod, de nem mondasz semmit. Hallgatsz, és azt mondod magadnak, hogy ez nem a te dolgod.

Azonban a szeretet törődik a másikkal. Amikor törődsz, akkor tudatában vagy dolgoknak és meg mered osztani azokat. Amikor törődsz, akkor tudsz a vakfoltokról, és el mered mondani az igazságot a másik személynek. Az ilyen pillanatokban Isten felhasználhatja a szavaidat, hogy életet és bátorítást hozzon. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segíti az egymás iránt bizalom építését az, ha a házicsoportod tagjaival a heti összejöveteleken kívül is töltötök még időt együtt?
  • Honnan tudhatod, hogy készen állsz arra, hogy alázattal fogadd mások tanácsát?
  • Mikor használt Isten valakit arra, hogy megmondja neked az igazat? Hogyan reagáltál?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.10.08.)

 

Szólj hozzá!

Az elsődleges módja annak, ahogyan Isten szól hozzád

2025. október 14. 03:00 - gerbeaud

"Az Írásokban minden Isten szava. A teljes Írás hasznos a tanításra, emberek megsegítésére és helyreigazítására, és arra, hogy megmutassa nekik, hogyan éljenek."
(2Tim 3,16-17 CEV fordítás)

Isten elsősorban az Ő Igéje által szól hozzánk.

Sokan szeretnék, ha Isten egyszerűen az égre írná, mit akar tőlük. De Isten nem fogja az égre írni, amit már megírt a Könyvében!

Minden, amit tudnod kell Istenről, és ami ahhoz kell, hogy céltudatos és értelmes életet élj, megtalálható az Ő Igéjében. Ha soha nem nyitod ki a Bibliát és soha nem olvasod, akkor Isten nem túl sokat beszél hozzád – és sokról maradsz le.

A Biblia Pál Timóteushoz írt második levelében (3,16-17) ezt mondja: "Az Írásokban minden Isten szava. A teljes Írás hasznos a tanításra, emberek megsegítésére és helyreigazítására, és arra, hogy megmutassa nekik, hogyan éljenek" (CEV).

Isten négy okból adta nekünk a Bibliát: hogy tanítson, segítsen, helyreigazítson minket, és megmutassa nekünk, hogyan kell élni. Figyeljük meg, hogy a „minden” és a „teljes” szó szerepel a fenti igeversben. A Bibliában minden Isten szava, és a teljes Írás hasznos. Ez azt jelenti, hogy 100 százalékban megbízható és 100 százalékban gyakorlatias. Használhatjuk az életünk minden területén, egész életünkben.

A Biblia egyes részei nehezen érthetőek. Egyes részeket többet kell tanulmányoznod, mint másokat. De minden azért van benne, hogy segítsen neked.

Ezért olyan fontos a rendszeres csendes idő – amikor időt töltesz Istennel és tanulmányozod a Bibliát minden nap. Ha most fogsz bele, kezdj 10 perccel. Egyszerűen ülj le minden nap 10 percre, és fordítsd Istenre a figyelmedet. Olvasd a Bibliát, és próbáld meghallani, amit Isten mond. Beszélj Istenhez imádságban. Ismerd meg őt, és engedd, hogy tanítson, segítsen, helyreigazítson, és megmutassa, hogyan élj az Ő Igéje szerint.

Miért olyan fontos ez? A 119. Zsoltár 105. verse ezt mondja: "A Te beszéded lámpás, hogy vezessen és megvilágítsa ösvényemet" (GNT).  

A Biblia olyan, mint egy zseblámpa, ami megvilágítja az életünket. Nem egy nagy erejű fénysugár, amely képes megmutatni neked az elkövetkező három évedet, hanem egy olyan lámpás, amely épp elegendő fényt ad a következő lépésedhez, és a többit Istenre kell bíznod.

Ezt hívják hitben való járásnak. Ezt úgy tanulhatod meg, hogy tanulmányozod Isten Igéjét, megteszed, amit mond, és lépésről lépésre haladsz előre.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért vannak olyan részei a Bibliának, amelyeket soha nem fogunk megérteni?
  • Mit akar Isten, hogy tegyél a Bibliának azokkal a részeivel, amelyeket nem értesz?
  • Hogyan segít a következetesség és a fegyelmezettség a lelki növekedésben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.10.07.)

Szólj hozzá!

Három dolog, ami megakadályozza, hogy meghalljuk Istent

2025. október 13. 03:00 - Timiiiii

 

“A tövisek közé esett mag azokat szimbolizálja, akik hallják az igét, de amikor tovább mennek útjukon, az élet gondjai, a pénz és az élvezetek elfojtják bennük azt, és nem hoznak termést.”
(Lukács 8,14 - NIV)


Nem hallhatod meg Istent, ha az elméd tele van mindenféle gondolatokkal, például aggodalmakkal, pénzügyi problémákkal vagy a teendőkkel. Ha mindig zaj vesz körül — zene, tévé vagy más —, akkor a "vonalad" foglalt lesz, amikor Isten hív. Ezért fontos, hogy kiiktasd a zavaró tényezőket.

Jézus azt mondja a Lukács 8,7-ben: “Más magok pedig oda estek, ahol tövisek nőttek, és ezek megfojtották a növényeket” (CEV). 

Jézus itt arról beszél, hogy a magok olyan talajba kerülnek, amely már tele van gyomokkal. És ahogy a vetés növekedni kezd, a gyomok is vele együtt nőnek, és lassan megfojtják az életet a növényben, így az soha nem hoz gyümölcsöt.

A Lukács 8:7-ben Jézus meg is magyarázza, hogy ez mit jelent: “A tövisek közé esett mag azokat szimbolizálja, akik hallják az igét, de amikor tovább mennek útjukon, az élet gondjai, a pénz és az élvezetek elfojtják bennük azt, és nem hoznak termést” (Lukács 8,14).

Három dolog akadályozhat meg bennünket, hogy meghalljuk Isten hangját:

Az aggódás – Az aggódás olyan, mint a gyom. Ha nagyon lefoglalnak a mindennapi élet gondjai és terhei, nehezebben halljuk meg Isten hangját.

A pénz – Annyira el lehet foglalva az ember a számlák kifizetésével, az adósságok rendezésével, a pénzkereséssel vagy a megélhetéssel, hogy nem él igazi életet.

Az élvezetek – Ha élvezünk valamit, az önmagában nem rossz dolog. Csak vigyáznunk kell, nehogy annyira lefoglaljon a szórakozás és a kikapcsolódás, hogy közben nem halljuk meg, hogy mit akar Isten mondani nekünk, és milyen tervei vannak az életünkre.

Észrevetted már, hogy a gyomokat nem kell gondozni? Maguktól nőnek. Igazából a gyomok azt mutatják, hogy valamit elhanyagolunk. Ha gyomokat látsz a kertedben, akkor itt az ideje, hogy gondozd. Ugyanígy, ha „gyomok” jelennek meg a lelki életedben, az arra utalhat, hogy nem töltesz elég időt Istennel — pedig Ő nagyon szeret, és vágyik arra, hogy időt töltsön veled.

Amikor a „vonalad” foglalt, és az aggodalom, a pénzügyek és az élvezetek kezdik elfojtani a kapcsolatodat Istennel, akkor itt az ideje megállni és lecsendesedni. Szánj időt arra, hogy eltávolítsd a zajokat, és így tisztábban hallhatod Isten hangját.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen dolgok vonják el a figyelmedet és akadályozzák a lelki növekedésedet?
  • Hogyan tudnád ezeket a zavaró tényezőket kiiktatni vagy legalább csökkenteni?
  • Mennyi időt töltesz egy nap csendben? Mit változtathatna az életeden, ha több csendben eltöltött perc lenne egy napodban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.10.06.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása