Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Mit jelent Istennel járni

2026. május 03. 03:00 - papk

 noname_13-sunset-3156176_640.jpg

„Noé igaz ember volt, az egyetlen feddhetetlen ember, aki akkor a földön élt, és szoros közösségben élt Istennel.” 
(Mózes első könyve 6,9)

Csak egyféleképpen lehet megszerezni azt a bátorságot, amire Noénak szüksége volt ahhoz, hogy továbbmenjen, miután egy nagy álmot kapott Istentől: közel kellett maradnia Istenhez.

A Zsidókhoz írt levél 11. rész 7. verse így szól: „A hit arra késztette Noét, hogy hallgasson Istenre, amikor figyelmeztette azzal kapcsolatban, amit nem látott” (GW fordítás).

Noé hallotta Isten hangját. Gondolkodtál már azon, hogy miért nem hallod Isten hangját? Akkor hallod a hangját, ha közel kerülsz hozzá. Ha messze vagy tőle, nem hallhatod. Közel kell kerülnöd Istenhez, hogy meghalld.

Ez azt jelenti, hogy minden nap időt kell töltened Istennel. Olvasd és tanulmányozd a Bibliát, beszélj hozzá imádságban, légy csendben, és csak hallgass Istenre.

A Biblia azt mondja, hogy Noé „hűségesen járt Istennel” (1Mózes 6,9 NIV fordítás). Egy másik fordítás szerint Noé „szoros közösségben járt Istennel” (NLT fordítás). Amikor valakivel együtt jársz, akkor közel vagy hozzá.

Közösségben járni valakivel több más dolgot is magában foglal. Először is, jelenti az összetartozást. Más szóval, nem szégyellsz a másikkal lenni. Nem okoz gondot számodra, hogy elmondod az embereknek, hogy Jézust követed.

Másodszor, a Biblia az Ámós könyve 3. részének 3. versében azt mondja nekünk, hogy két ember nem járhat együtt, ha nem értenek egyet. Amikor Istennel jársz, beleegyezel abba, hogy oda mész, ahová Ő akar menni, és azt teszed, amit Ő akar, hogy tegyél. Vagyis engedelmeskedsz az Ő akaratának.

Harmadszor, Istennel járni azt jelenti, hogy összhangban vagy vele. Ha Istennel jársz, nem a világgal fogsz lépést tartani. Másképp fogsz cselekedni, mint mások, mert Isten útja sokszor ellentétes napjaink kultúrájával és értékrendjével.

Istennel járni tehát azt jelenti, hogy az Ő Igéjének és akaratának engedelmeskedsz, valamint egyetértésben és összhangban vagy Ővele. Noé Istennel járt, és nem félt a rosszallástól, az elutasítástól, a kritikától, sőt még egy világméretű özönvíztől sem. Tudta, hogy amikor valaki Istennel jár, akkor közel van Őhozzá, és nincs mitől félnie.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Mit kell feladnod vagy mit kell kihagynod a napirendedből ahhoz, hogy több időd legyen Isten megismerésére?
  • Miből látszik mások számára, hogy nem a világ értékrendjét követed, hanem Jézust?
  • Mit kell tenned, amikor érzed, hogy a félelem kezd elhatalmasodni rajtad?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2026.04.26)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Nem kell látnod ahhoz, hogy higgy

2026. május 02. 03:00 - R.K.A.

„Hit által hallotta meg Noé Isten figyelmeztetését azokról a dolgokról, amelyeket még nem láthatott” (Zsidók 11,7 GNT fordítás)

2026_04_25_kep.jpgKaptál már elhívást Istentől? Lehet, hogy az már gyerekkorod óta ott van a szívedben, de az is lehet, hogy csak mostanában értetted meg, hogy mit akar Isten véghezvinni általad a saját életedben és mások életében.

Amint megérted azt az álmot, amelyet Isten adott neked, fel fognak bukkanni kételkedő hangok. Ahhoz, hogy teljes szívből követni tudd Isten tervét, Istenre kell hallgatnod, és el kell utasítanod a kételyt.

A kételkedő hangok sokféle forrásból származhatnak – a minket bíráló vagy velünk versengő emberektől, a Sátántól, vagy barátoktól és családtagoktól, akik mind azt mondják neked: „Egész életedben ismertünk. Kinek képzeled magad?”

Gondoljunk csak azokra a hangokra, amelyek megpróbálták megingatni Noé hitét abban, amit Isten mondott neki, vagyis hogy egy bárka építésével készüljön fel a közelgő ítéletre. Noé gyermekei biztosan nem voltak elragadtatva attól, hogy apjuk egy hatalmas hajót épít az udvaron. Valószínűleg nem fogták vissza magukat, hogy megmondják Noénak a véleményüket!

Noénak évről évre azzal kellett együtt élnie, hogy a szomszédai kigúnyolták és bizonyára őrültnek tartották. Hitt abban, hogy Isten szólt hozzá, és az özönvízre készülve bárkát épített egy olyan helyen, ahol még korábban senki sem látott esőt.

Az álomrombolók megpróbálják megakadályozni, hogy megvalósítsuk az álmunkat. A bírálóink és a cinikusok kételkednek abban, hogy Istenért valami nagyszerűt tudnánk tenni.

De a leghangosabb kételyek belülről jöhetnek. Folyamatosan beszélünk magunkhoz, és vagy kételyeket ébresztünk magunkban, vagy emlékeztetjük magunkat arra, amit Isten mond rólunk.

Isten soha nem fog olyan feladatra hívni, amelyhez ne adná meg a szükséges erőt, forrásokat és kegyelmet.

Hinnünk kell ebben, és emlékeztetnünk kell magunkat erre ez igazságra. A hit az életben felmerülő félelmek és kételyek ellenszere. A Zsidókhoz írt levél 11. fejezet 7. verse így szól: „Hit által hallotta meg Noé Isten figyelmeztetését azokról a dolgokról, amelyeket még nem láthatott” (GNT fordítás).

Noé nem láthatta előre az özönvizet, de hitt abban, amit Isten mondott neki. Te sem láthatod mindig Isten tervét veled kapcsolatban. De amikor a jövődet Istenre bízod – amikor biztos vagy abban, amiben reménykedsz, és hiszel abban, amit nem látsz –, a kétely hangjai elhalványulnak, és magabiztosan haladhatsz a céljaid felé.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Jó hinni abban, hogy Istennek nagy álma van az életünkkel kapcsolatban. Mit gondolsz, milyen nagy dolgokat szeretne Isten, hogy véghezvigyél az Ő nevében?
  • Milyen eszközöket és forrásokat adott neked Isten, amelyek emlékeztetnek az Ő ígéreteire?
  • Hogyan edzheted a hitedet, mint egy izmot, hogy egyre erősebbé váljon?

 (Daily Hope by Rick Warren, 2026. 04. 25.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Merj más lenni!

2026. május 01. 03:00 - Antal Péter Dávid

napiremeny_1.jpg„Noénak ez a története: Noé igaz ember volt az Isten előtt, és a korabeli emberek között feddhetetlen volt. Noé Istennel járt.”
(1 Mózes 6,9)

Nem lehet egyszerre beilleszkedni a kultúrába és megfelelni Isten életedre vonatkozó tervének is.

Mózes első könyve 6. fejezetének 9. verse így szól: „Noénak ez a története: Noé igaz ember volt az Isten előtt, és a korabeli emberek között feddhetetlen volt. Noé Istennel járt.”

Noé, a kultúra ellenére, amelyben élt – és nem annak köszönhetően – jelentős dolgot vitt véghez. Tudatában volt annak, hogy a kultúra eltereli a figyelmét Istennek az ő életére szánt céljáról.

Mai világunk a szórakozás, a kényelem és a kikapcsolódás jegyében telik. Nem lehet egyidejűleg ezekért a dolgokért és Istenért is élni. Nem mérhetjük a sikerünket a vagyonunk, az élvezetek vagy a nyereségünk alapján. Nem összpontosíthatunk arra, hogy másoknak tetsszünk, és közben elhanyagoljuk azt, amire Isten hívott el.

Noé idején az emberek erkölcsileg a mélypontra jutottak. Mózes első könyve 6. fejezetének 11-12. verse így szól: „A világ Isten szemében romlott volt és tele volt erőszakkal... az egész föld népe gonosz életet élt” (GW fordítás).

Isten látta, milyen romlottá vált a világ, és hogy az emberek egyre inkább a gonosz felé fordultak. Ez összetörte a szívét. De Noé kiragyogott közülük.

Amikor Isten megteremtette a földet, azt mondta, hogy jó, de ez nem maradt így. Ismerősen hangzik? Mai kultúránk a durvaság felé halad, akárcsak Noé idején. 

Mózes első könyve 6. fejezetének egyetlen fénypontja Noé volt. A 8. vers szerint Istennek tetszett Noé, ami azt jelenti, hogy Noé más volt. Az egész kultúra rossz irányba tartott, de Noé az igazságosság felé haladt, miközben Istent követte. Ellenkultúrában élt.

Nem az a fontos, hogy a trenddel haladjunk. Az a fontos, hogy azt tegyük, ami helyes. Ha az akarsz lenni, akinek Isten teremtett, és teljesíteni akarod azt a célt, amelyre teremtett, akkor készen kell állnod arra, hogy más legyél.

Szeretnél változást hozni ebben a világban? Szeretnél változást hozni a családodban, a közösségedben, az iskoládban vagy a vállalkozásodban? Noé teljesítette a sorsát azzal, hogy figyelmen kívül hagyta a zavaró kulturális  tényezőket, és nem követte a tömeget.

Csak úgy hozhatsz változást, ha más vagy!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen konkrét módokon fogsz szembeszállni a kultúrával, ha Istennek akarsz engedelmeskedni a munkádban, az iskolában vagy a családodban?
  • Hogyan tudhatod meg, hogy valami Istennek tetszik-e, vagy csak a kultúrával megy egy irányba?
  • Ki tud bátorítani téged arra, hogy elutasítsd a kultúra hullámait, amikor azok ellentétben állnak Isten Igéjével? Kit tudsz te ilyen módon bátorítani? Miért van szükségünk egymásra ahhoz, hogy hűségesen kövessük Jézust?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2026. 04. 24.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan néz ki az irgalom egy kegyetlen világban

2026. április 30. 03:00 - Olajfa

"Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni." (Kol 4,6)

Az egyik legjobb módja annak, hogy Jézus tanúi legyünk egy egyre ítélkezőbb, önzőbb és egy megbocsátásra képtelen világban, az, ha irgalmat tanúsítunk mások iránt.

Tegnap két dolgot vettünk át, amit tehetsz az irgalmas életmód kialakítása érdekében: legyél figyelmes és hallgasd meg mások szükségleteit, és ne sértődj meg mások bűnein.

Íme még két mód az irgalmasság kifejezésére:

Gondosan válogasd meg a szavaidat! Ha irgalmat akarsz tanúsítani, vannak dolgok, amiket egyszerűen nem mondhatsz ki. Nem lehetsz durva vagy gúnyos. Az irgalom egyfajta szűrőt helyez a szádra, és segít olyan szavakat választani, amelyek építenek másokat, ahelyett, hogy lerombolnák őket.

A Kolossé 4,6 azt mondja, hogy a "Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni."

Lehet, hogy olyan családban nőttél fel, ahol megszokott volt, hogy egymást becsméreltétek, és most ugyanaz a viselkedésminta alakult ki a saját életedben is. Hogyan tudsz megszabadulni ettől a szokástól? Kérj bölcsességet Istentől, mert „a Mennyből, vagyis az Istentől származó bölcsesség elsősorban tiszta, azután békeszerető, figyelmes, kíméletes, megértő, és könyörületes" (Jak 3,17).

Minél bölcsebb leszel, annál irgalmasabbá válsz a körülötted lévő emberekkel szemben – függetlenül attól, hogy mennyire nem értenek egyet veled, vagy mennyire nem kedvelnek téged. Ez azért van, mert minél jobban megérted mások fájdalmát, annál inkább hajlandó leszel elnéző lenni velük szemben és irgalmat tanúsítani irántuk.

Tartsd fontosabbnak az emberek üdvösségét, mint a szabályok betartását. Jézus ezt újra és újra megmutatta. Erre jó példát találunk a Máté evangéliumában. Jézus így szól a törvénytisztelő farizeusokhoz: "mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok mindazt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni". Mt 23,23

Jézusnak nem tetszett, hogy a farizeusok a tizedfizetést fontosabb dolgok elé helyezték, mint például az emberekkel való igazságos bánásmód, az irgalmasság és a hit. Ő azt akarja, hogy mi se „hanyagoljuk el a fontosabb dolgokat”. Inkább azt szeretné, ha jóságunk hatással lenne másokra, hogy egy napon ők is átadják neki az életüket. Jézust jobban érdekli az Isten országának építése, mint a szabályok betartása. 

Minden alkalommal, amikor irgalmat mutatsz, a legnagyobb keresztény tanúságot teszed a világ előtt.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gyerekkorodban hogyan mutattak példát a családtagjaid az irgalmasságra a szavaikkal? Milyen szempontból nem mutattak példát az irgalmasságra a szavaikkal?
  • Milyen helyzetre számítasz a héten, amelyben irgalmat kell tanúsítanod?
  • Volt már olyan, hogy nehezen ment az irgalmasság kimutatása valaki iránt, de miután megismerted a múltját, könnyebbé vált? Miért volt ez így?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2026.04.23.)

 

Szólj hozzá!

Az irgalom a legnagyobb tanúságtételed

2026. április 29. 03:00 - csmsdvd

„Legyetek irgalmasok, mint ahogyan Atyátok is irgalmas.” (Lk 6,36)

A mai egyre kegyetlenebb világban a legnagyobb keresztény tanúságtételed az lehet, ha irgalmat tanúsítasz az emberek iránt.

Észrevetted már, milyen kegyetlen és megbocsátásképtelen a világunk? Úgy tűnik, már a legjobb viccnek is az számít, ha másokat lekicsinylünk. Még a humoristák is azért kapnak pénzt, hogy gúnyos és kiábrándító megjegyzéseket tegyenek másokra.

De amikor az emberek látják, hogy irgalmat mutatsz, különösen ha figyelembe vesszük, milyen durva és gonosz lett a társadalom, azt fogják mondani: „Valóban úgy képzelek el egy keresztényt, ha olyan mint Jézus.”

Jézus ezt mondja Lukács evangéliuma 6. fejezetének 36. versében: „Legyetek irgalmasok, mint ahogyan Atyátok is irgalmas.”

Ha irgalmas életvitelt szeretnél kialakítani magad körül, akkor négy dolgot kell figyelembe vegyél. Ma kettőről beszélünk, holnap pedig másik kettőt veszünk sorra.

Figyelj oda mások szükségleteire! Kiknek a szükségleteire? A szomszédodéra, a munkatársaidéra és a családtagjaidéra. Az irgalom mindig a tudatossággal kezdődik. Ha nem vagy tudatában a dolgoknak, akkor nem is érdekelnek.

A Biblia azt mondja: „Ne keresse senki a maga hasznát, hanem mindenki legyen tekintettel a másikra is.” (Fil 2,4)

Nem azért küszködsz az irgalmassággal, mert rossz ember vagy, hanem azért, mert túl elfoglalt vagy.  A mindennapokban általában a túlterheltség az irgalmasság legnagyobb ellensége. Amikor egyik eseményről a másikra rohansz, egyik feladatot a másik után végzed, nehéz odafigyelned a körülötted lévő emberekre. És ha nem figyelsz az emberek szükségleteire, és nem hallgatod meg őket, szinte lehetetlen irgalmasnak lenni.

Ne vedd zokon mások bűneit! Nem mondhatod azt, hogy: „Rendezd az életedet, majd utána elfogadlak.” Nem, az irgalom feltétel nélküli! Ha irgalmat akarsz tanúsítani az emberek iránt, nem akadhatsz ki. Nem tudsz másoknak szolgálni (missziós munkát végezni), ha lenézed őket.

Jézus nem akadt ki az emberek bűnein. Sőt, hírhedt bűnösökkel volt együtt. Még bűnrészességgel is vádolták, mert olyan emberekkel töltötte az idejét, akik korruptak, szeretetlenek és manipulatívak voltak.

Ez nem jelenti azt, hogy Jézus minden tettüket helyeselte. Isten sem helyesli mindazt, amit te teszel, de teljes mértékben elfogad téged. Az irgalmasság nem azt jelenti, hogy minden tettüket rendben lévőnek tartod. A kábítószer-függőség és a házasságtörés például nem elfogadható.

De attól még irgalmas lehetsz. Megteszed másokért azt, amit Krisztus tett érted.

Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez.” (1Pt 4,8)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért olyan nehéz manapság irgalmat találni ebben a világban?
  • Ki mutatott irgalmat irántad, még akkor is, amikor nem érdemelted meg? Milyen körülmények között történt ez?
  • Előfordult már, hogy megtagadtad az irgalmat valakitől, mert nem értettél egyet az életmódjával? Ha igen, ma hogyan, másképpen reagálnál rá?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2026.04.22.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása