Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten terve az egyházával

2026. március 01. 03:00 - gerbeaud

"Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint."
(Pál levele az efezusiakhoz 1,4-5)

Az ok, amiért Isten a világegyetemet teremtette, az, hogy akart egy családot - és ez a család az egyház. Az egyháza az egyetlen oka a világ létezésének.

Tudtad-e, hogy mielőtt Isten gondolt volna a világra, már gondolt rád? Ennyire értékes vagy számára, ennyire fontos vagy Istennek!

Hogyan tudod valamiről megmondani, hogy valóban értékes? Úgy, hogy megnézed az árát. Krisztus meghalt az egyházért. Amikor valaki hajlandó az életét adni valamiért, annak hihetetlen értéke van.

A Biblia ezt így fogalmazza meg: "Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint" (Pál levele az efezusiakhoz 1,4-5).

Jóval azelőtt, hogy Isten megteremtette volna a világot, változatlan terve az volt, hogy célját az egyházon keresztül valósítsa meg - nem nemzeteken, kormányokon vagy vállalkozásokon keresztül. A földi intézmények ideiglenesek, és nem elég nagyok ahhoz, hogy az összes földi problémát megoldják. Csak az egyház elég nagy. És csak az egyház tart örökké.

Nézzük ezt a dolgot a helyes perspektívából! Becslések szerint 2,6 milliárd keresztény él ma a világon. Ez több, mint ahány ember él Kínában, a világ legnépesebb országában.

Tehát az egyház nemcsak a legnagyobb részvétellel rendelkezik a bolygón, hanem a legnagyobb motivációval is: Isten szeretetével. János első levelében (4,19) ezt írja: "Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket".

Hát nem hihetetlen, hogy az egyház, azaz az egész világegyetem teremtését Isten szeretete motiválta? Ez csak egy újabb ok arra, miért nincs nagyobb kiváltság, mint Isten családjába tartozni!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan érzed magad, tudva, hogy Isten először rád gondolt, még mielőtt megteremtette a világot?
  • Milyen módon használ téged Isten, hogy az egyházon keresztül megvalósítsa céljait?
  • Hogyan motivált Isten szeretete arra, hogy másoknak szolgálj?

Kész vagy Isten egyházába tartozni - a családjába?

Ha igen, elmondhatod ezt az egyszerű imádságot: "Istenem, rá kellett jönnöm, hogy szükségem van rád. Megvallom, hogy vétkeztem ellened, és kérlek, bocsásd meg az összes vétkemet és fogadj be a családodba! Követni akarlak téged és életem minden területén az első helyre akarlak tenni. Kérlek, öntsd az életembe a Lelket és segíts, hogy megtanuljak bízni benned és szeretni téged! Szeretném megérteni és megvalósítani az elképzeléseidet, a céljaidat és a tervedet az életemre vonatkozóan! Jézus nevében kérem. Ámen" 

Ha elmondtad ezt az imát, kérlek írj nekem a Rick@PastorRick.com címre (angolul)! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, amelyek segítenek elindulni a Jézussal való közös utadon.

* (Daily Hope by Rick Warren, 2026.02.22.)

Szólj hozzá!

Isten küldetése számodra

2026. február 28. 03:00 - Anita.B

pexels-solyartphotos-34450080.jpg “Ahogyan te küldetést adtál nekem a világban, úgy én is küldetést adok nekik a világban.”
(János 17,18 MSG fordítás)

Ha Jézus Krisztus követője vagy, Isten küldést adott neked ebben a világban. Nem csak azért vagy itt, hogy helyet foglalj el; nem csak azért vagy itt, hogy a saját személyes céljaidért fáradozz.

Magától Istentől kaptál feladatot. Amint Isten családjába tartozol, az életed megváltozik. Új értelmet nyer. Az életed többé nem rólad szól; hanem Isten küldetéséről.

Isten küldetése számodra illeszkedik az ő történelemre vonatkozó küldetéséhez. Isten teremtett mindent a világegyetemben, mert családot akart. Nem volt szüksége a Földre. Nem volt szüksége a többi bolygóra. Nem volt szüksége a csillagokra. Azért teremtette mindezt, mert tudta, hogy az általa teremtett emberek közül néhányan önként választják majd, hogy a családja részei legyenek.

Azt a küldetést, amelyet Isten először Jézusnak adott, most Krisztus testének – az egyháznak – adja. Ha már ismered Jézust, el kell menned beszélni róla a barátaidnak és a családodnak. De nem állhatsz meg itt. Isten soha senkit nem teremtett úgy, hogy ne üdvözüljön. Mindenkit szeret — az egész világon. 

Isten azt akarja, hogy mindenhol megéld az Ő küldetését: a családodban, a közösségedben és az egész világon. Isten életedre vonatkozó küldetése egyszerre globális és lokális. A Biblia ezt mondja, “Most pedig ezt mondja nekem az Úr: Nem elég, hogy csupán szolgám vagy. Hanem többet kell tenned, mint hogy visszavezeted a túlélőket Izrael törzseiből. Világosságul helyeztelek ide téged a népek számára; vidd el üdvözítő erőmet minden földi emberhez” (Ézsaiás 49,6 CEV fordítás).

Ez Isten terve a világgal. Ez a küldetése számodra. Azt akarja, hogy mindenki a földön megismerje őt. És téged akar felhasználni, hogy ez megtörténjen. 

Isten szavai Ézsaiásnál nem csak misszionáriusoknak vagy lelkészeknek szólnak. Ha a családjában vagy, akkor rád bízta a küldetését!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Meg kell változtatnod az életmódodat ahhoz, hogy Isten tervét kövesd? Ha igen, hogyan nézne ez ki az életedben?
  • Hogyan lehetsz küldetésben Istennel szerte a világon, még akkor is, ha Isten arra hívott el, hogy a szülővárosodban élj?
  • Félelmeid vagy fenntartásaid vannak, amikor arra a küldetésre gondolsz, amit Isten adott neked? Szánj egy kis időt most az imádkozásra. Kérd Istent, hogy adjon neked bátorságot, ítélőképességet és kegyelmet, miközben az Ő erejére támaszkodsz a feladatod elvégzésében.

* (Daily Hope by Rick Warren 2026.02.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az Istennek való engedelmesség motivációja

2026. február 27. 03:00 - ReveSz

a pair of glasses sitting on top of a table next to scrabble letters"Ti a barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek."
(János 16,14)

Jézus azt mondta "Ti a barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. (János 16,14)" 

Nem mondhatod, hogy szereted Jézust, ha közben úgy élsz, mint a sátán. Nem mondhatod, hogy keresztény vagy, ha közben továbbra is önző életet élsz. Nem mondhatod, hogy Jézus követője vagy, ha közben kiválogatod azokat a bibliai verseket, amelyeket hallani akarsz, és figyelmen kívül hagyod azokat, amelyeket nem tetszenek. Jézus azt mondja, hogy ha a barátja vagy, engedelmeskedsz neki és a parancsainak.

Miért engedelmeskednek a keresztények Istennek? A nem hívők ezt mindig félreértik. Azt mondják: „Nem akarok keresztény lenni, mert nem akarok engedelmeskedni Istennek. Ti, hívők, bűntudatból, félelemből vagy kötelességtudatból engedelmeskedtek neki, és én nem akarom ezt az életet.”

De miért engedelmeskedünk valójában Istennek?

Mert ő szeret minket! A legjobbat akarja nekünk. Úgy szeret téged, ahogy soha senki más nem fog.

A Biblia azt mondja, hogy az egyetlen ok, amiért szeretet van a világon, az az, hogy Isten a szeretet. Nem félelemből, bűntudatból vagy kötelességből engedelmeskedünk Istennek. Szeretetből engedelmeskedünk Istennek – mert ő szeretett és megmentett minket.

Amikor még középiskolás voltam, egy srác odajött hozzám és azt mondta: „Te be vagy korlátozva.” Megkérdeztem: „Ezt hogy érted?” Erre ő: „Mert keresztény vagy. Nem csinálhatsz olyan szórakoztató dolgokat, mint mi, többiek.”

A szemébe néztem, és azt mondtam: „Annyi drogot szedhetnék, amennyit csak akarok. Akkor szívhatnám a füvet, amikor csak akarom. Annyit ihatnék, amennyit csak akarok. Bármelyik buliba elmehetnék, ahová csak akarok. Annyi kapcsolatom lehetne, amennyit csak akarok. De nem akarok, mert Jézus megváltoztatta a vágyaimat.”

Akkor sem akartam azokat a dolgokat csinálni, és most sem akarom. Olcsó, hamis örömök, amelyek átmeneti élvezetet nyújtanak az életben, de aztán visszaütnek. Lehet, hogy szabadságnak tűnnek, de nem tartanak sokáig. Kétségbeeséshez vezetnek, nem méltósághoz; depresszióban végződnek, nem örömben.

Jézus azt mondta: „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben. Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen.” (János 15,9-11 ).

Isten nem akarja, hogy azért engedelmeskedjetek neki, mert féltek tőle. Nem azt akarja, hogy azért engedelmeskedjetek neki, mert féltek a büntetéstől. Isten azt akarja, hogy szeretetből engedelmeskedjetek neki. Az ő szeretete vezet az igazi örömhöz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor engedelmeskedtél valakinek (talán szülőnek, tanárnak vagy főnöknek) félelemből? Mikor engedelmeskedtél szeretetből? Mi volt a különbség ezekben a kapcsolatokban?
  • Ahogy nőtt a szereteted Isten iránt, hogyan változtatta meg Ő a vágyaidat?
  • Hogyan tapasztaltad meg az örömöt az Isten iránti szerető engedelmességben?

Már most elfogadhatod Jézust Megváltódnak, és biztos lehetsz benne, hogy a mennybe jutsz. Mondd el ezt az egyszerű imát:

„Kedves Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodért esedezem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és hogy Te feltámasztottad őt az életre. Jézust akarom Megváltómnak tekinteni, és a mai a naptól fogva követni akarom Őt, mint Uramat. Vezess engem az életemben, és segíts, hogy a Te akaratod szerint cselekedjek. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha imádkoztál, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem e-mailt (angolul) a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsen neked elindulni Jézussal való utazásodon.

* (Daily Hope by Rick Warren, 2026.02.20.)

Szólj hozzá!

Azt szereted, amit Isten szeret?

2026. február 26. 03:00 - Besther

noname_13-world-3043067_1280.jpg

„Néhányan közülük elmulasztották az élet legfontosabb dolgát – nem ismerik Istent.” 
(1Tim 6,21 TLB)

Az Istennel való barátság kulcsa az, hogy elhatározd, kinek a barátságát akarod legjobban.

Arra nincs elég időd, hogy mindenki a legjobb barátod legyen. Neked kell eldöntened, hogy kit szeretnél a legközelebbi barátodnak.

A Living Bible biblia fordítás ezt mondja, „Néhányan közülük elmulasztották az élet legfontosabb dolgát – nem ismerik Istent.” (1Tim 6,21)

Többnyire ők azok, akik ismerik az összes baseball eredményt. Ismerik a tőzsdei árfolyamokat. Ismerik a top 10 slágert. Minden szappanoperáról tudják, hogy ki szerepel benne és ki távozott belőle. Istent viszont nem ismerik. Elmulasztották az élet legfontosabb dolgát!

Ha nem vagy Isten barátja, akkor az azt jelenti, hogy valami más jobban érdekel téged. A Bibliában Jakab levelének 4. fejezetében, a 4. vers azt mondja, "Paráznák, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik Istennek."

Amikor Jakab azt írja, hogy "a világgal való barátság", akkor a világ értékrendjének szeretetére gondol. Isten azt akarja, hogy szeresd az embereket, de ez nem jelenti azt, hogy a világ értékrendjét is szeretned kell.

Nagyon könnyű belemerülni az élet szórakoztató oldalába. És amikor a világ értékrendjének szeretete köti le a figyelmed, kevés hely marad az emberek szeretetére. Talán az emberek helyett a materializmust szereted. Esetleg az élvezeteket. A népszerűséget. A tekintélyt. A szenvedélyedet, a birtoklást vagy a pozíciót.

Isten azonban szereti az embereket és azt akarja, hogy te is szeresd őket.

Szereteted kimutatásának egyik módja, ha te is érdeklődsz aziránt, ami érdekli őket. Más szavakkal: „ami fontos neked, az nekem is fontossá lesz” (mindig a bibliai igazság összefüggésében).

Ezzel kimutatod Isten iránti szereteted is. Ha Isten barátja akarsz lenni, törődnöd kell azzal, ami neki fontos. Egyúttal fel kell hagynod azokkal a dolgokkal, amelyek Istennek nem fontosak. Istennek nem fontos a külsőd. Nem érdekli a státuszod. A jellemed érdekli, és az, hogy ki vagy, és nem az, hogy hogyan nézel ki.

Készen állsz, hogy megtegyél egy gyakorlati lépést az Istennel való barátság felé? Válaszd azt, amit neki értékes!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Írd le a legjobb barátoddal való kapcsolatodat! Hogyan hasonlítható össze az Istennel való kapcsolatoddal?
  • Mi fontosabb neked annál, mint megismerni Istent? Miért értékeled azt jobban?
  • Melyek azok a dolgok, amelyekről tudod, hogy Isten számára értékesek? Mennyire fontosak ezek a te számodra?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2026.02.19.)

Szólj hozzá!

Hogyan építs kapcsolatot Istennel?

2026. február 25. 03:00 - Lilla:)

fill-sunset-166637_1920.jpg

„Közösségben van az Úr az őt félőkkel, szövetségére tanítja őket.”
(Zsolt 25,14)

Ha tartalmas kapcsolatot szeretnél kiépíteni Istennel, muszáj lesz lelassítanod és elcsendesedned.

Az Istennel való barátság, ugyanúgy, mint bármely más barátság – időt igényel. Ha nem szakítasz időt emberi barátaidra, akkor nem is vagytok igazi barátok. A barátokra időt kell szánni. Ha azt szeretnéd, hogy a legjobb barátod Isten legyen, akkor az időd legjavát kell neki adnod.

A Biblia azt mondja: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11)

Ahhoz, hogy jobban megismerhesd Istent, el kell csendesedned. Ennek pedig egy nagyszerű módja, ha naponta csendességet tartasz vele.

A Biblia így szól: „Közösségben van az Úr az őt félőkkel, szövetségére tanítja őket.” (Zsolt 25,14)

Sokan nem ismerik Istent. Nem tapasztalták meg az Ő szeretetét. Nem tudják, miért teszi azt, amit tesz. A Biblia mégis azt mondja, hogy Isten barátsága azoknak van fenntartva, akik tisztelik őt – más szóval, azoknak, akik lelassítanak és időt töltenek vele.

Milyen barátság az, ha soha nem töltötök egymással időt? A barátságok odafigyelést igényelnek. Soha nem ismerheted meg Istent bensőségesen, ha csak istentiszteletekre jársz.

Olvasnod kell Isten Igéjét és feltenned a kérdést: „Istenem, van valami ebben az igében, amit mondani szeretnél nekem?” Nem kell különleges kifejezéseket vagy szavakat használnod. Egyszerűen csak beszélj hozzá őszintén, aztán pedig figyelj!

Isten Igéje így fogalmaz: „Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók ... Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged.” (Mt 6,5-6)

Ma lassíts le, koncentrálj Istenre, és figyeld, mit mond neked az Ő kegyelméről.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen zavaró tényezők akadályoznak abban, hogy elcsendesedj Istennel? Hogyan korlátozhatod ezeket a zavaró tényezőket?
  • Olykor miért könnyebb vagy élvezetesebb a barátaiddal időt tölteni, mint Istennel? Miről maradsz le, ha engedsz ezeknek az érzéseknek?
  • Az emberek néha túlbonyolítják a csendességet Istennel. Mit tehetsz azért, hogy lelassulj, elcsendesedj, és „egyszerűen és őszintén” tölts időt Istennel, ahogy Máté evangéliumában olvashatod a 6. rész 6. versében?

Rábíztad már Jézusra az életed?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha rábízod magad Istenre az ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül. A mennybe jutást nem lehet kiérdemelni: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8-9)

Ha készen állsz megvallani bűneidet és rábízni Jézusra az életedet, kezdd ezzel az imával:

„Kedves Istenem, megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, minden bűnt, amit valaha tettem, megbocsátasz, megismerem életem célját, és egy napon befogadsz örök otthonodba a mennyben.Megvallom bűnös vagyok, és alávetem magam Jézusnak, mint Megváltómnak és Uramnak. Jézus, követni és szolgálni akarlak téged. Alázattal ajánlom neked az életemet. Kérlek, ments meg és fogadj be a családodba. A te nevedben imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, kérlek angolul írj nekem a Rick@PastorRick.com címre! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, amelyek segítenek elindulni a Jézussal való közös utadon.

* (Daily Hope by Rick Warren, 2026.02.18.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása