Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten azért teremtett, hogy szeressen téged

2026. január 12. 03:00 - Lilla:)

stones-8669382_1920.jpg

„Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben” (Ef 1,4 MSG fordítás)

Nemrég egy férfi bejött az irodámba, és azt mondta: „Keresztény vagyok, de úgy érzem, sehová sem jutok a lelki fejlődésemben. Valahogy egy semleges állapotban ragadtam.”

Megkérdeztem tőle: „Szerinted mi a probléma?”

„Azt hiszem, az a gond, hogy egyszerűen nem szeretem Istent eléggé” – válaszolta.

Mire ezt feleltem: „Nem ez a gond. A te problémád nem az, hogy nem szereted Istent eléggé. A te problémád az, hogy nem érted, mennyire szeret ő téged.”

A szeretet mindig válasz a szeretetre. A Biblia azt mondja, „Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4,19). Amikor azt mondod, hogy „Nem szeretem Istent”, az azért van, mert nem érted, hogy ő mennyire szeret téged.

Sőt, Isten már a föld megteremtése előtt szeretett téged. A Message Bibliában ezt olvassuk: „Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben” (Ef 1,4).

Ahhoz, hogy megértsd életed célját és elhívását, először Isten természetét kell megértened. Isten a szeretet. A szeretet az Ő természetének lényege.

A szeretetének középpontjában pedig te magad állsz. Arra teremtettél, hogy Isten szeressen.

Ha megérted ezt a mély igazságot, és hagyod, hogy a lelkedbe ivódjon, akkor óriási erőt, magabiztosságot és békét találsz. Isten az egész univerzumot különleges módon teremtette, hogy támogassa az emberek létezését, hogy megteremthessen és szerethessen téged.

A legfontosabb dolog, amit tudnod kell, az az, hogy Isten azért teremtett, hogy szeressen téged. A legfontosabb, amit tehetsz, hogy megismered és szereted őt. Istent viszontszeretni az életed elsődleges célja. A hangyák és a csigák nem képesek szeretni, de te Isten képére teremtettél, hogy szerethess.

A legtöbb ember úgy megy éli le az életét, hogy nem találja meg a célját. Minden egyebet tudnak – tőzsdei árfolyamokat, sporteredményeket, a legújabb technológiát –, azonban nem ismerik Istent. Elmulasztják felfedezni Isten szeretetének mélységét és áldásait, melyeket nekik tartogat.

Ennek viszont nem kell igaznak lennie rád. Isten prioritása az életedben egyértelmű. Fontos, hogy szolgáld, engedelmeskedj neki és bízz benne. Az elsődleges célod azonban az, hogy szeresd őt.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mi a válaszod arra az igazságra, hogy az elsődleges elhívásod az Istennel való kapcsolat élvezete?
  • Gondolj az Istennel való kapcsolatodra! Miről szól inkább, szabályokról, előírásokról és rituálékról vagy a szeretetről? Miért?
  • Miért gondolod azt, hogy néha nehéz abbahagyni a cselekvést, és csak egyszerűen Isten szeretetében megnyugodni?

 

Rábíztad már Jézusra az életed?

Lehet, hogy tudsz Istenről, de vajon személyesen is ismered őt? Az Istennel való kapcsolat azzal kezdődik, hogy bízol benne Fián, Jézus Krisztuson keresztül, s ez az örökkévalóságon keresztül folytatódik a mennyben.

Nem érdemelheted ki a mennybe jutást: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8–9).

Ha készen állsz megvallani bűneidet és Jézusra bízni az életed, kezdd ezzel az imával:

„Kedves Istenem! Megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, minden rosszat, amit valaha tettem, megbocsátasz, megismerem életem célját, és egy napon befogadsz örök otthonodba a mennyben. Megvallom bűneimet és alávetem magam Jézusnak, mint Megváltómnak és Uramnak. Jézusom, követni akarlak és szolgálni téged. Alázatosan rád bízom az életemet és kérlek, ments meg, fogadj be a családodba. A te nevedben imádkozom. Ámen."

Ha elmondtad az imát, hogy befogadd Jézust az életedbe, kérlek írj nekem a Rick@PastorRick.com címre. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, amelyek segítenek elindulni a Jézussal való közös úton.

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2026.01.05.) 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

1 komment

Krisztus testének szüksége van a szolgálatodra!

2026. január 11. 03:00 - FAmelita

hands-2847508_640.jpg

„Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” (1Kor 12,27 NLT fordítás)

A gyülekezeti családhoz tartozás lehetővé teszi, hogy beteljesítsd az elhívásodat, hogy jelentős és gyakorlati módon szolgálj más hívők felé. A Biblia  azt mondja „Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” (1Kor 12,27 NLT fordítás)

A szolgálatodra óriási szüksége van Krisztus testének! Mindannyiunknak van szerepe, és minden szerep fontos. Isten felé nincsen kis szolgálat, neki minden számít. 

A gyülekezetben sincsenek jelentéktelen szolgálatok. Néhány látható, míg néhány rejtve marad a színfalak mögött, de mind értékes. Sokszor a kisebb és rejtettebb szolgálatok hozzák a legnagyobb változást. 

Az otthonomban például a legfontosabb lámpák nem a nagy kandeláberek az étkezőben, hanem a kicsi éjjeli fények, melyek megvédenek attól, hogy beverjem a lábujjamat, amikor leosonok éjjel nassolni. Nincsen összefüggés a méret és a fontosság között. Minden szolgálat fontos, mert egymástól függünk, hogy aztán be tudjuk tölteni a feladatunkat.

Amikor a tested egyik része nem funkcionál, beteg leszel. A tested többi része pedig szenved. Képzeld csak el, mi történne, ha a májad egyszer csak elkezdene önmagáért élni: „Fáradt vagyok! Nem akarom többé a testet szolgálni! Ki akarok venni egy évet, és csak táplálkozni, semmi mást! Azt akarom tenni, ami nekem jólesik! Vegye át valaki más a feladatomat!”

Mit gondolsz, mi történne ez esetben? A tested meghalna. Ma is több ezer gyülekezet haldoklik olyan keresztények miatt, akik nem akarnak szolgálni. Csak ülnek az oldalvonalnál nézőként, miközben Krisztus teste szenved.

Isten arra hív téged, hogy szolgálj, méghozzá messzemenően túl azon, amit valaha is elképzeltél. Ahogy az efezusi levél 2. fejezetének 10. versében olvashatjuk: "Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Ef 2,10 GNT fordítás)

Amikor másoknak szolgálsz, igazából Istennek szolgálsz!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Szerinted Isten hol tudna téged a legjobban használni Krisztus teste a te egyedi képességeiddel és érdeklődési köröddel?
  • Milyen kifogásokat használnak az emberek arra, hogy miért nem szolgálnak? Szerinted mi a gyökere ezeknek a kifogásoknak?
  • Miért akarja Isten, hogy jó cselekedeteket tegyél, annak ellenére, hogy az üdvösséged a Jézusba vetett hiteden alapul?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2026.01.04.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten képessé tesz arra, hogy az elhívásunk szerint éljünk

2026. január 10. 03:00 - R.K.A.

„A lelki ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.” (1Kor 12,4-6 GW fordítás)

2026_01_03_kep.jpgA legtöbb ember nehezen érti meg, hogy Isten milyen egyedi, az ő életére vonatkozó elhívást szánt neki. De ha egyszer megértjük, hogy milyen ajándékokat kaptunk Istentől – és milyen képességeket adott kifejezetten nekünk –, akkor elkezdhetjük megvalósítani azokat a terveket, amelyekre elhívott.

Abban a pillanatban, amikor meghozod a döntést, hogy a hitedet Krisztusba veted, négy nagy ajándékot kapsz Istentől:

Megbocsátás. A Rómaiakhoz írott levél 5. fejezetének 15. versében ezt olvassuk: „Mert ha annak az egynek (Ádámnak) a bűne miatt sokan haltak meg, még inkább igaz, hogy Isten kegyelme és ajándéka kiáradt az egy ember, Jézus Krisztus kegyelme által sokakra.” (NLT fordítás). Amikor eldöntöd, hogy hiszel Jézusban, az első dolga az lesz, hogy eltörli mindazt, amit valaha rosszul tettél. Megbocsátást nyersz! Többé nincs kárhoztatás.

Örök élet. Istennek hosszú távú tervei vannak veled. A Rómaiakhoz írott levél 6. fejezetének 23. versében ezt olvassuk: „A bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban”. Soha nem fogod kiérdemelni a mennyországot, és soha nem tudsz megdolgozni érte. Az egyetlen módja annak, hogy a mennyországba juss, az, ha hit által elfogadod Istennek ezt az ingyenes ajándékát.

A Szentlélek. A Rómaiakhoz írott levél 5. fejezetének 5. versében ezt olvassuk: „Szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által”. Honnan tudod, hogy mikor van jelen Isten az életedben? Onnan, hogy ilyenkor megtestesíted a Lélek gyümölcsét: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom.

Különleges képességek. A Biblia ezeket a különleges képességeket lelki ajándékoknak nevezi. Ezek különböznek az anyagi vagy a fizikai ajándékoktól. Ezek azok a képességek, amelyekre szükséged van ahhoz, hogy elvégezd azt a feladatot, amelyet Isten rád bízott. Az Istenben hívők többsége nem is tudja, hogy lelki ajándékokkal rendelkezik, nemhogy azt, hogy melyek ezek. De ha Jézus követője vagy, akkor biztosan rendelkezel velük!

A Korinthusiakhoz írott első levél 12. fejezetének 4-6. verseiben ezt olvassuk: „A lelki ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.” (GW fordítás).

Istennek terve van az életeddel, és a lelki ajándékok azok az eszközök, amelyeket Ő azért ad neked, hogy megtehesd, amit kér tőled. Ne feledd: Isten soha nem kér tőled olyasmit, amihez nem adja meg a szükséges képességet!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor keresztény leszel, Isten megbocsátást, a Szentlelket, örök életet és különleges képességeket ad neked. Melyik ajándékra gondolsz leggyakrabban? Melyikről szoktál megfeledkezni? Miért?
  • Milyen különleges ajándékokat adott neked Isten? Hogyan használja ezeket az ajándékokat Krisztus testében?
  • Mikor profitáltál abból, hogy más keresztények használták lelki ajándékaikat?

 

Nem kell kiérdemelned Isten szeretetét, és nem kell megdolgoznod a mennyországért.

A Bibliában ezt olvassuk: „Kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Istennek szenteld, akkor mondd el ezt az imát:

„Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és a bocsánatodért esedezem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Hiszem, hogy Ő meghalt a bűneimért, és hogy Te feltámasztottad Őt. Jézus, szeretnék bízni benned, mint Megváltómban, és ettől a naptól fogva szeretnélek követni Téged, mint Uramat. Vezesd az életemet, és segíts, hogy a Te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha imádkoztál, hogy befogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsen elindulni a Jézussal való utadon.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2026.01.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A képességeid remek útitervet jelentenek

2026. január 09. 03:00 - Antal Péter Dávid

footsteps-gba30bd787_1920.jpg

„Adjon nektek minden szükséges erőt, hogy az ő akaratát teljesítsétek. Jézus Krisztus ereje által teremtsen bennetek minden jót, ami neki tetszik.”
Zsid 13,21 (NLT fordítás)

Egyszer volt, hol nem volt, néhány állat iskolát akart alapítani. Úgy döntöttek, hogy a tantárgyak között szerepeljen a futás, a mászás, az úszás és a repülés is. Aztán úgy döntöttek, hogy minden állatnak minden tantárgyat tanulnia kell.

Itt kezdődött a probléma.

A kacsa úszásban jobb volt, mint a tanára, de repülésből csak alig-alig kapott elégséges osztályzatot, futásban pedig nagyon gyenge volt. Ezért arra kényszerítették, hogy hagyja abba az úszást, és maradjon bent iskola után, hogy a futást gyakorolja. Ez tönkretette úszóhártyás lábait, és úszásból átlagos osztályzatot kapott. De így mindenki kevésbé érezte magát fenyegetve, és jobban érezte magát – kivéve a kacsát.

A nyúl az osztályában a legjobb volt futásban, de a rengeteg úszásgyakorlás miatt tüdőgyulladást kapott, és abba kellett hagynia az iskolát.

A mókus kiemelkedő képességeket mutatott a mászásban, de a repülési órákon rendkívül frusztrált volt, mert a tanár a fa teteje helyett a földről indította. A túlterhelés miatt izomgörcsök alakultak ki nála, ezért csak hármast kapott mászásban és kettest futásban.

A sas volt a bajkeverő. A mászásórán mindenkit megelőzött, de repült, ahelyett, hogy mászott volna. Az úszásórán nem akart részt venni, ezért kirúgták az iskolából.

Ahogyan az várható volt, az állatok iskolája nem működött.

A különböző állatok úgy vannak megteremtve, hogy bizonyos területeken kiemelkedő teljesítményt nyújtsanak, és nem várható el tőlük, hogy minden másban is kiválóak legyenek. A kacsa az kacsa, és semmi más.

Ugyanez vonatkozik az emberekre is. Isten minden embert másnak teremtett, mint a többieket. Ha elvárjuk, hogy mindenki ugyanabba a sablonba illeszkedjen, az eredmény frusztráció, kedvetlenség, középszerűség és kudarc lesz.

Isten téged arra teremtett, hogy te legyél Te. Egyedülálló képességekkel ruházott fel, és azt akarja, hogy azokat az ő szándéka szerint használd!

Kíváncsi vagy, mi Isten akarata az életedben? Nézd meg a képességeidet! Azok olyanok, mint egy útiterv: segítenek megmutatni, merre kell menned.

A Biblia azt mondja: „Adjon meg neked mindent, amire szükséged van az ő akaratának teljesítéséhez. Jézus Krisztus erejével hozzon létre benned minden jót, ami neki tetszik” (Zsid 13,21 NLT fordítás).

Képességeid révén Isten felkészített téged arra, hogy teljesítsd az ő akaratát. Ahogy használod ezeket a képességeket, meg fogod látni, hogyan hoz létre „minden jót” az életedben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen egyedi képességekkel áldott meg Isten?
  • Mikor próbáltál beilleszkedni egy olyan sablonba, amely nem felelt meg annak, ahogyan Isten teremtett? Mi lett az eredménye?
  • Mikor láttad, hogy Isten jó dolgokat hozott létre benned, mert használtad az egyedi képességeket, amelyeket tőle kaptál?

 

Isten szeret téged, és egy különleges célból teremtett!

A bűn azonban megakadályozza, hogy teljes mértékben kapcsolatba kerüljünk Istennel, és saját erőnkből semmit sem tehetünk, hogy ezt orvosoljuk. Saját erőfeszítéseinkkel nem tudjuk magunkat Isten számára elfogadhatóvá tenni. Ezért van szükségünk valakire, aki megment minket a bűntől, és helyreállítja a kapcsolatunkat Istennel.

Ezért küldte Isten a Fiát, Jézust. Jézus halála a kereszten kifizetett minden bűnt, amit valaha elkövettél vagy el fogsz követni. Jézus lehetővé tette, hogy kapcsolatba kerülj az Atyával. A Biblia azt mondja: „Jézus Krisztusba vetett hitünk által igazakká válunk Isten előtt. És ez igaz minden hívőre, függetlenül attól, hogy kik vagyunk” (Róma 3,22 NLT fordítás).

A Jézusban való hit és bűneid megvallása révén kezdheted meg utazásodat Jézussal. Ha készen állsz arra, hogy az életedet Jézus Krisztusnak szenteld, kezdd ezzel az egyszerű imával: „Kedves Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és bocsánatodért esedezem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy ő meghalt a bűneimért, és te feltámasztottad őt az életre. Jézus, szeretnék bízni benned, mint Megváltómban, és követni téged, mint Uramat, ettől a naptól kezdve. Vezess engem az életemben, és segíts nekem, hogy az akaratod szerint cselekedjek. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek küldj egy emailt nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

* (Daily Hope by Rick Warren, 2026.01.02.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Használd ajándékaidat mások megsegítésére!

2026. január 08. 03:00 - Olajfa

Most már annak tartozunk, aki feltámadt a halálból, hogy hasznosak legyünk Isten szolgálatában.” (Róm 7,4 GNT fordítás)

Jézus küldetéssel jött a földre. Isten neked is szánt küldetést.

"Ti ellenben választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy annak erényeit hirdessétek, aki titeket a sötétségből az ő csodálatos világosságára elhívott." (1Pt 2,9 CSIA fordítás)

Ennek a küldetésnek része, hogy segítsünk másoknak. Függetlenül a munkádtól vagy karrieredtől, te is elhívattál a teljes munkaidős keresztényi szolgálatra. A „nem szolgáló keresztény” kifejezés önmagában is ellentmondás.

A Biblia azt mondja: "Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk." (2Tim 1,9)

Lehet, hogy azt gondolod, hogy Isten hívása csak a lelkészeknek, misszionáriusoknak és más főállásban dolgozó egyházi munkásoknak szól, de a Biblia szerint minden keresztényt elhívtak a szolgálatra.

Isten egyedülálló tehetséggel és képességgel áldott meg téged - mindezt azért, hogy segíthess másoknak. Más embereket más képességekkel és tehetséggel áldott meg - azért, hogy neked segíthessenek. Ha nem használod a tehetségedet a körülötted élők segítésére, azzal megcsalod őket. Ha ők nem használják tehetségüket a te számodra, akkor pedig te maradsz ki valamiből.

Például, ha nem tudod, mi az a porlasztó, nem nagyszerű, hogy mások rendelkeznek mechanikai ismeretekkel? Vagy ha te sütöd a legjobb csokis kekszet a környéken, akkor odaadhatod ezt az ajándékot a körülötted élőknek.

A mai társadalomban minden azt sugallja, hogy „minden rólam szól”. Pedig semmi sem áll távolabb az igazságtól! Isten arra hív, hogy használd az ajándékaidat mások megsegítésére.

Amikor az Istentől kapott képességeidet mások megsegítésére használod, akkor töltöd be az élethivatásodat. A Biblia azt mondja: "Most már annak tartozunk aki feltámadt a halálból, hogy hasznosak legyünk Isten szolgálatában." (Róm 7,4 GNT fordítás)

Jézus Istent dicsőítette azzal, hogy teljesítette a küldetését. Isten azt akarja, hogy te is kövesd ezt a példát.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan használod az Istentől kapott képességeidet mások megsegítésére?
  • Mire hív téged Isten, amit eddig nem csináltál, mert nem érezted magad alkalmasnak rá?
  • Hogyan tudnál bátorítani másokat a gyülekezetedben, a házi csoportodban, vagy a hívők közösségében, hogy szolgáljanak a Jóhír terjesztésében?

* (Daily hope by Rick Warren, 2026.01.01.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása