Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A bevallás a gyógyulás kezdete

2016. június 26. 03:00 - magyarosijulia

„Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." (Jakab 5,16a)

Az érzéseid megvallása a gyógyulás kezdete.

A Biblia azt írja: „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." (Jakab 5,16a). Tehát engedd meg, hogy megkérdezzem: Akarod, hogy megbocsássanak neked? Ez az első lépés. Akarod, hogy érzelmileg is meggyógyulj? Az viszont már egészen más dolog.

Ha csak arra vágysz, hogy bocsánatot nyerj, akkor megvallod a bűnödet Istennek. De ha igazán túl akarsz már lenni ezen, és haladni tovább az életeddel, akkor szükséged van az érzelmi gyógyulásra. Ez azt jelenti, hogy el kell mondanod valaki másnak is.

Kérdezheted, hogy „Miért? Miért tegyem meg ezt? Miért akarja Isten, hogy valaki mást is belehúrcoljak ebbe az egészbe?" Elmondom, hogy miért. Mert Isten tudja, hogy a problémáink gyökere a kapcsolatainkban van. Észre se vesszük ezt! A más emberekkel való zavaros kapcsolataink a problémáink gyökere.

Ha nincs az életünkben egy olyan ember, akivel teljesen őszinték vagyunk, akkor álarccal járunk. Tesszük magunkat és megjátszuk magunkat, nem vagyunk őszinték egymással, játszunk egymással és képmutatók vagyunk. Úgy teszünk, mintha mindent a kezünkbe tartanánk, amikor mindenki tudja, hogy nem. Úgy teszünk, mintha minden rendben volna, amikor nincs.

Mit okoz ez? Elszigetelődsz a többi embertől és megakadályozza az intimitást, a bensőségességet. És leginkább, távol tart a szeretet legmélyebb szintjétől. Nem tudsz teljesen szeretni, ha a szívedben bűntudat van.

Annyira vagy beteg, amennyire a titkaid betegek. A tény az, hogy minél inkább elrejtőzöl, annál betegebbé válsz. Ugyanakkor, ha megvallod az érzéseidet, elkezdődik a gyógyulás. Amikor találsz egy olyan valakit, akiben megbízol, aki meghallgat téged és megoszt veled dolgokat, tudod mi történik? Ráébredsz, hogy másnak is nagy problémái vannak, gyakran épp ugyanazok, mint neked.

Van valami abban, amikor elmondasz valamit egy másik embernek, amitől kidugul a szelep, amitől csökken a nyomás. Amikor kiengeded a mumust a szekrényből, csak úgy hirtelen a mumus már nem is olyan nagy!

Ha gyógyulást akarsz, abba kell hagyd a titkolózást! Az a dolog, amiről nem akarsz beszélni senkivel, az pont az a terület, ahol Isten a legtöbb kegyelmet és a legnagyobb gyógyulást akarja adni!

Beszéljetek róla:

  • Kinek tudod megvallani a bűneidet és kivel tudod megosztani az érzéseidet?
  • Ki bízik meg benned, hogy ugyanezt megtegye?
  • Jó hallgatónak tartod magad? Hogyan tudsz fejlődni abban, hogy még jobban tudj meghallgatni másokat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.06.19)

Szólj hozzá!

Az érzelmi egészség gazdagítja a kapcsolatokat

2016. május 27. 03:00 - Lilla:)

„Az igaz körültekintően választja meg barátait.” (Példabeszédek 12:26a, NIV fordítás)

tumblr_inline_mupyjapra21qizw9b.jpg

Ha a tökéletes feleségre vagy férje vársz, azt egyszerűen nem fogod megtalálni. Hadd mondjam el miért: mindannyian sérültek vagyunk. Ezért van szükségünk egy Megváltóra. Szükségünk van Jézusra.

Isten szeret téged, de meg kell értened, hogy akivel házasságot kötsz ugyanúgy sérült lesz.

Mindenki sérült, de néhányan még jobban is, mint mások. Őket el kell kerülnöd, nem számít, hogy mennyire jóképűek, gazdagok vagy kedvesek. Ki kell kutatnod, hogy érzelmileg mennyire egészséges a leendő társad, mielőtt belelépsz egy hosszú távú kapcsolatba vele.

Miért mondom ezt? Kutatások kimutatták, hogy a szakítások és válások 80 százaléka azért történik, mert a két emberből az egyik, vagy egyik sem egészséges érzelmileg.

A következő részleges listával ellenőrizni tudod az érzelmi egészséget. Ez nem az én véleményem; ez az, amit Isten kér, hogy kerülj el.

Keress olyan valakit, akinek nincsenek dühkezelési gondjai. A Példabeszédek 22:24-ben azt olvassuk, hogy "Ne barátkozzatok indulatos emberrel, ne társuljatok olyannal, aki hirtelen haragú." (NIV fordítás) Tudod miért? Mert a kontrollálatlan düh mély bizonytalanságot és alacsony önértékelést leplez.

Keress valakit, aki nem szenved függőségben. A Biblia azt mondja: "Ne társuljatok olyan emberekkel, akik túl sok bort isznak vagy tömik magukba az ételt." (Példabeszédek 23:20, TEV fordítás) Itt csak két dolog lett említve, az étel és az alkohol, de ezen kívül ezernyi más módja van a függőségnek.

Keress valakit, aki nincs telve keserűséggel. A keserűség olyan mint a méreg - élve felemészt. Bármennyire is próbálsz ellenállni, elkezdesz majd rá hasonlítani. Hogy felhagyhass az ellenállással, el kell engedned. A Biblia azt mondja a Zsidók 12:15-ben: "Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön."

Keress valakit, aki nem önző. Miért? A Példabeszédek 28:25-ben az van írva, hogy "A telhetetlen ember viszályt szít." Ha megnézzük, hogy mi okozza a legtöbb konfliktust egy házasságban, a válasz egyszerű: az önzőség.

Keress valakit, aki nem kapzsi. A Példabeszédek 15:27-ben úgy olvassuk, hogy "Kárt okoz saját házának a nyerészkedő." Ha a házastársad kapzsi, adós leszel egész életedben.

Keress valakit, aki nagylelkű és kedves. A Biblia azt mondja: "A nagylelkű ember sikeres lesz; aki mást felüdít, maga is felüdül." (Példabeszédek 11:25, NIV fordítás) Illetve, "Önmagával tesz jót a szeretet embere, a kegyetlen pedig saját magának árt." (Példabeszédek 11:17)

Keress valakit, aki mindig igazat mond. A Példabeszédek 20:7 úgy írja, hogy "A becsületes ember a tisztessége alapján él. Áldottak a gyermekei miután ő elment." (GW fordítás) A szeretet a bizalmon alapszik, a bizalom pedig az igazságon. Ha nem mondasz nekem igazat, nem tudok megbízni benned.

Lehet, hogy most azt gondolod: "Ez kétségtelenül egy hosszú lista, Rick. Nem vagyok biztos benne, hogy valaha is találok valakit, aki ennek megfelel." Az igazság viszont az, hogy igenis tudsz, mert Isten gondot visel rólad, és gondot visel arról is, hogy ki lesz a házastársad. Annyit kell tenned mialatt imádsággal várakozol, hogy Isten megmutassa kivel házasodj össze, hogy azt teszed, amit Isten kér tőled. Más szavakkal: engedelmeskedj Istennek azokban a dolgokban, amikről tudod, hogy meg kell tenned és kezd el felkészíteni magad, hogy azzá az emberré válj, akit a jövendőbelid keres.

Nem számít milyen élethelyzetben vagy, emlékezz, hogy Isten a Reménység Istene. Tedd meg azokat a dolgokat, amiket Ő elvár tőled és figyeld, hogy hogyan munkálkodik az életedben.

Beszéljetek róla:

  • Mik azok az érzelmi egészség faktorok, amiket Isten szeretné, hogy megfontolj, amikor a jövendőbeli társadat keresed?
  • A helyzetedtől függetlenül, kérd Istent, hogy vezessen végig egy önértékelésen a fenti lista alapján. Utána kérd Isten, hogy segítsen a gyógyulásban azokon a területeken, ahol szükséges, de ne felejtsd el elfogadni Isten kegyelmét. Ő tudja, hogy nem vagy tökéletes és tudja, hogy még mindig növekedsz. Azzal is tisztában van, hogy melyek azok a területek, melyekben már érzelmileg egészséges vagy.


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.05.20.)

Szólj hozzá!

A tennivaló szeretet

2015. augusztus 02. 03:00 - Robin85

„Drága gyermekeim, ne csak mondogassuk egymásnak, hogy szeretjük egymást; mutassuk meg az igazságot a cselekedeteinkkel.” (1Jn 3,18 NLT fordítás, második kiadás)

Ha valakit igazán szeretsz, azt azzal mutatod meg neki, ahogy viselkedsz vele.

A szeretet több, mint vonzódás és több, mint felgerjedés. Ugyancsak több mint érzelgősség, ahogy azt manapság sok ének sejtetni akarja. Ez a mérce alapján, ha az érzések elmúlnak, meghal a szeretet? Nem – egyáltalán nem – mert a szeretet tettekben és viselkedésben van.

Isten a Bibliában újra meg újra parancsot ad nekünk egymás szeretésére, és egy érzésnek nem tudsz parancsolni. Ha itt és most azt mondanám neked: Legyél szomorú! – akkor ezt kapásból nem tudnád megtenni. Eljátszhatnád, mint egy színész, de az érzelmeid nem parancsok szerint működnek.

Ha a szeretet csupán egy érzelem lenne, akkor Isten nem parancsolhatna felőle. De a szeretet valami, amit megteszel. Létrehozhat érzelmeket, de a szeretet egy cselekvés.

A Biblia azt mondja: „Ne csak mondogassuk egymásnak, hogy szeretjük egymást; mutassuk meg az igazságot a cselekedeteinkkel.” (1Jn 3,18 NLT fordítás, második kiadás).

Beszélhetünk jó cselekedetekről: – Szeretem az embereket! De valóban szeretjük őket? A szeretetünk abban nyilvánul meg, hogy miként bánunk az emberekkel.

Beszéljetek róla:

  • Miként fogod megmutatni az embereknek, hogy szereted őket? Gondolj a családodra és egy konkrét dologra. Miként tudod megmutatni a családtagjaidnak személyenként a szeretetedet?
  • Lehet, hogy megértetted, hogy Isten szeret téged. Miként mutatta meg neked, hogy mennyire szeret?
  • Milyen módon léphet ki az egyház és mutathat szeretetet cselekedetekben? Hogyan működik ez a te gyülekezetedben? És a kiscsoportodban?

*(Daily Hope by Rick Warren 2015.07.26.)

Szólj hozzá!

Kezeld az érzelmeidet

2015. január 27. 03:00 - torokaron

Viselkedéseteknek olyannak kellene lennie, amilyet Jézus Krisztus bemutatott nekünk. 
(Filippi 2:5, TLB fordítás)

simbol-kebahagiaan.jpg

Ha boldogulni szeretnél az életben, akkor meg kell tanulnod uralkodni az érzelmeiden. Ha olyan érzelmeid jelentkeznek, amelyek nem arrafelé visznek, amerre menni szeretnél, akkor két választásod van: vagy megváltoztatod őket, vagy át kell fordítanod őket valami mássá.

Néha változtatnod kell az érzelmeiden.

Vannak érzelmek, amelyek annyira rombolóak, ártóak, fájdalmasak és annyira nem célra vezetőek, hogy egészen egyszerűen az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy megváltoztatod őket. Meg kell változtatnod azt, amit érzel.

A Filippi 2:5 azt mondja: "Viselkedéseteknek olyannak kellene lennie, amilyet Jézus Krisztus bemutatott nekünk."

Viselkedésed magában foglalja az érzelmeidet, tehát a benned lévő érzelmeknek ugyanolyanoknak kellene lenniük, mint amilyenek Jézusban is voltak. Fel kell tenned magadnak a kérdést: „Hogyan érezné magát Jézus ebben a helyzetben? Feldühítené őt annak a pincérnek a viselkedése? Nem. Ordítana azzal a személlyel? Nem. Fent lenne Jézus egész éjszaka a kezeit tördelve és azon aggódva, hogy valami nem fog sikerülni? Nem. Félne Jézus? Nem.

Ezután rögtön figyelmen kívül kell hagynod minden olyan érzést, ami nem tesz téged Jézushoz hasonlóvá. Ha Jézus nem azzal a lelkülettel válaszolna a feleségednek, akkor neked sem kellene. El kell hagynod azt a fajta gondolkodásmódot és inkább azt kellene kitalálnod, hogy mit tenne Jézus abban a helyzetben.

Néha át kell fordítanod az érzelmeidet valami mássá.

Amikor Matthew fiam meghalt, az elképzelhető legmélyebb gyászba kerültem. Azonban a feleségemmel együtt már az első pillanatban eldöntöttük, hogy ezt a gyászt átváltoztatjuk valami jóvá és a fájdalmunkat arra használjuk, hogy más embereknek segítsünk. Ez volt az egyik oka annak, hogy a Saddleback Gyülekezettel házigazdái lettünk az évente megrendezésre kerülő, mentális betegségekkel kapcsolatos konferenciának. Nem engedem, hogy kárba vesszen az a fájdalom, amin keresztül megyek, hanem jó célra szeretném fordítani.

A legnagyszerűbb szolgálataid nem az erősségedből és legnagyobb sikereidből fognak származni. Legjobb szolgálatod származhat a legmélyebb fájdalmaidból.

Mely fájdalmaidat használod jó célra? Ha annyira mély sebeid vannak, hogy beszélni sem szeretnél róluk, akkor meg kell tanulnod kezelni az érzelmeidet. Néven kell nevezned a fájdalmadat, tekintsd kihívásnak és változtasd át őket. Majd használd fel valami jó célra.

Beszéljetek róla

  • Miért van az, hogy néha egyszerűbb úgy éreznünk, ahogyan szeretnénk érezni, ahelyett hogy arra gondolnánk, Jézus hogyan érezne abban a helyzetben?
  • Mit kell tenned ahhoz, hogy feltedd magadnak ezeket a kérdéseket minden helyzetben?
  • Mely fájdalmaidat tudod arra használni, hogy másoknak segíts?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.01.20.)

 

Szólj hozzá!

A bűn érzelmi gyötrelmet okoz

2014. november 13. 03:00 - FodorImi

„Megfigyeltem mindent, ami a Nap alatt történik, és valóban, minden értelmetlen – mint a szelet kergetni. Ami rossz, azt nem lehet megjavítani, ami hiányzik, azt nem lehet visszaszerezni.”
(Prédikátorok 1:14-15 – NLT fordítás)

A bűn harmadik következménye az érzelmeid területére hat. A bűn érzelmi gyötrelmet és kiábrándultságot okoz.

Salamon sokat ír erről a Prédikátorok könyvében: „Megfigyeltem mindent, ami a Nap alatt történik, és valóban, minden értelmetlen – mint a szelet kergetni. Ami rossz, azt nem lehet megjavítani, ami hiányzik, azt nem lehet visszaszerezni.” (Prédikátor 1:14-15 – NLT fordítás)

Salamon azt mondja, hogy emberként, minden értelmetlennek látszik, mert nem tudjuk megváltoztatni a múltat, és nem tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani a jövőt. Mindazt, amit mi elrontottunk, nem tudjuk visszavonni. A bennünket ért rossz dolgokat sem tudjuk meg nem történtté tenni.

A jövőnknek sem vagyunk urai. Életed legfontosabb dolgait nem tudod befolyásolni, irányítani. A világot nem lehet megjavítani csupán emberi erőfeszítéssel.

Elindulhatunk jót tenni a világban? Igen. Kellene ezt tennünk? Igen. Kellene enyhítenünk a szenvedést? Természetesen.

A világ azonban gyógyíthatatlanul összetört. Szolgálunk másokat, hogy enyhítsük a szenvedést, gyógyítsuk az embereket, segítsük őket túljutni a nehézségeken. De ne csapjuk be magunkat. Nem fogjuk elhozni Isten Királyságát a Földre. Ez nem a Menny. Végső soron nem az a feladatunk, hogy megpróbáljuk a világot egy tökéletes hellyé tenni, hanem az, hogy az embereket ez a bizonyos tökéletes hely felé vezessük. Kell próbálkoznunk a világot jobbá tenni? Igen. El kell, hogy várjuk, hogy a világ tökéletes legyen? Nem. A sérülés túl mély ahhoz, hogy helyre lehessen hozni.

Mivel a sérülés ilyen mély, feszültséggel telik leszünk – mert a dolgok nem jól működnek, mert nincs elég időnk mindent megtenni, mert a dolgok utunkban vannak, gátolnak. Késedelmek, nehézségek, zsákutcák és természetesen csalódottság van jelen.

Terveztél valaha is valami nagy dolgot, amiről azt gondoltad, hogy „Milyen nagyszerű lesz!” Aztán mikor túl voltál rajta, azt kérdezted, „Ennyi volt?” Ismerek embereket, akik egy egész évig tervezték az esküvőjüket, aztán egyetlen óra alatt minden elmúlt.

Tény, hogy nagyszerű képességünk van túlbecsülni, milyen boldogok leszünk majd egy személlyel, milyen boldogok leszünk, ha megtörténik velünk egy esemény, vagy ha birtokolhatunk majd valamit. Aztán csalódunk, nem csak az emberekben vagy az életünk eseményeiben. Önmagunkban is csalódunk.

Miért? Mert ez nem a Menny. Minden össze van törve ezen a bolygón. Semmi sem működik tökéletesen a bűneink miatt.

Beszéljetek róla

  • Kit vagy mit okoltál a megtört kapcsolatokért és csalódásokért az életedben?
  • Mi az a dolog, esemény vagy személy, amitől / akitől azt várod, hogy majd boldogabbá tesz téged? Mit gondolsz, akarja Isten, hogy megváltoztasd a szemléletmódodat?


*(Daily Hope by Rick Warren – 2014.11.06.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása