Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Minden jó, amivel rendelkezel, Istentől származik

2026. július 10. 03:00 - Krisztina Ivanyina

 

Szeretet és bizalom - Andrew Wommack Ministries Magyarország

„Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7)

Korábban arról volt szó, hogy az Isten jóságába vetett bizalom segít szembenézni az élet nehézségeivel.

De mi történik akkor, amikor elkezded azt gondolni, hogy az életedben lévő jó dolgokat kizárólag a saját erődből érted el, és elfelejted, hogy valójában Istentől származnak?

Lukács evangéliuma 12. fejezetében Jézus egy gazdag ember történetét mondja el, aki nagyon sikeres volt, de jólétéért egyáltalán nem adott hálát Istennek. Ezért Isten így szólt hozzá:

„Bolond! Még ma éjjel számon kérik tőled az életedet. Kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál?” (Lk 12,20)

Jézus így fejezi be a történetet:

„Így jár az, aki kincset gyűjt magának, de Isten előtt nem gazdag.” (Lk 12,21)

Ez komoly figyelmeztetés!

A öntelt hálátlanság az a bűn, amely miatt a Sátán kiesett a mennyből, és ez minden bűn gyökere. Amikor megszűnsz hálásnak lenni Istennek, bajba kerülsz:

„Bár megismerték Istent, nem dicsőítették őt Istenként, és hálát sem adtak neki. Gondolkodásuk hiábavalóvá vált, értetlen szívük pedig elsötétedett.” (Róm 1,21)

Az önmagukat „önerejükből sikeresnek” tartó emberek egyik problémája, hogy végül önmagukat kezdik imádni. Azt mondják: „Ezt a vállalkozást a két kezemmel építettem fel.” De ki adta neked a kezedet?

Azt mondják: „Teljesen egyedül találtam ki ezt az üzleti tervet.” De ki adta neked az értelmedet?

Azt állítják: „Kemény munkával jutottam el oda, ahol ma vagyok.” De ki adta neked az erőt és a képességet ahhoz, hogy ilyen szorgalmasan dolgozz?

A Biblia így teszi fel a kérdést:

Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (1Kor 4,7)

Az életedben mindent Istennek köszönhetsz: a látásodat, a hallásodat, az ételt, a szabadságodat, a gondolataidat – sőt még a következő lélegzetvételedet is. Ha nem lenne Isten jósága, egyetlen lélegzetet sem vehetnél.

A hálátlanság az ateizmus egyik gyökere. Amikor nem vagy hálás, egyre inkább figyelmen kívül hagyod, vagy akár tagadod is azt, amit Isten tett érted. Innen pedig már csak egy kis lépés annak tagadása, hogy Isten egyáltalán létezik.

Pedig az igazság az, hogy Isten jelenléte mindenütt látható:

„Mert ami megismerhető Istenből, az nyilvánvaló előttük… láthatatlan tulajdonságai – örökkévaló hatalma és isteni természete – a teremtett világból világosan felismerhetők. Ezért nincs mentségük, hogy nem ismerik Istent.” (Róm 1,20)

Ha valaha is kételkedni kezdesz Isten jóságában, lépj ki az ajtón, és nézz körül! A teremtett világ minden részében felfedezheted Isten jóságának nyomait. 

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Ha túltekintesz a nyilvánvaló dolgokon – például az esőn vagy a fákon –, milyen más jeleit látod Isten jóságának a természetben?
  • Melyek azok a jó dolgok az életedben, amelyekért hajlamos vagy inkább magadnak tulajdonítani az érdemet, ahelyett hogy hálát adnál értük Istennek?
  • Hogyan torzítja el az életszemléletedet, ha helytelen képed van Isten jelleméről? Mit jelenthet az, hogy az ember gondolkodása „elsötétedik és összezavarodik”, ahogyan a Római levél 1. fejezetének 21. versében olvashatjuk?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2026.07.03.)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan bízzunk Istenben amikor nehéz az élet?

2026. július 09. 03:00 - Krisztina Ivanyina

„Mert jó az Úr. Szeretete örökké tart, hűsége megmarad nemzedékről nemzedékre.”
(Zsolt 100,5 - NLT fordítás)

Ha keresztény családban nőttél fel, talán te is megtanultad ezt a gyermekkori imát: „Isten nagyszerű, Isten jó, köszönjük az ételt. Ámen.” Bár egyszerű ima, egy nagyon fontos igazságot fejez ki Istenről: Isten jó.

Valóban igaz, hogy Isten mindig jó? Igen, teljes mértékben! Mégis sokan nem úgy élnek, mintha ezt valóban elhinnék. Sok okból nehéz lehet bízni Isten jóságában, különösen akkor, amikor fájdalmat vagy konfliktusokat élünk át. Ilyenkor könnyen megfeledkezünk Isten jóságáról. Amikor levert vagy, úgy érezheted, hogy Isten jósága mindenki másnak szól, csak neked nem. Amikor pedig aggódsz vagy stresszes vagy, szinte lehetetlennek tűnik észrevenni – sőt még csak gondolni is – Isten jóságára, még akkor is, ha az ott van előtted.

Hogyan bízhatsz tehát Isten jóságában akkor is, amikor nem érzed azt? A Biblia újra és újra emlékeztet bennünket Isten jóságára. A Zsoltárok 100. fejezetének 5. verse ezt mondja:

„Mert jó az Úr. Szeretete örökké tart, hűsége megmarad nemzedékről nemzedékre.”

Az, hogy Isten jóságára összpontosítasz, rendkívül fontos az életed szempontjából. Új nézőpontot ad a legsötétebb napokon is. Amikor azonban megfeledkezel Isten jóságáról, elveszíted a helyes látásmódot, és csak a nehézségeket látod magad előtt.

Isten olyan életet szeretne adni neked, amelyet a belé vetett bizalom jellemez, mert biztosítani akar szeretetéről és gondoskodásáról. Olyan életet szeretne adni, amely hatással van másokra, és tele van lehetőségekkel, hogy változást hozz a világban. Emellett örökséget és örök otthont készített számodra a mennyben, ahol örökké vele lehetsz. Ki ne vágyna erre? Kinek ne lenne erre szüskége?

De hogyan tapasztalhatod meg Isten jóságát? Természetesen tanulhatsz róla, amikor olvasod a Bibliát vagy hallgatsz egy igehirdetést. De Isten jóságát igazán az imádatban tapasztalod meg. Semmi sem segít annyira Istenre összpontosítani, mint az, amikor őt dicsőíted.

A The Message szabad fordítás így fogalmaz a Zsoltárok 34. fejezetének 9. verse alapján:

„Imádjátok az Urat, ha a legjobbat akarjátok; az imádat megnyitja az ajtót mindahhoz a jóhoz, amit ő ad.”

Isten jóságát úgy tapasztalod meg, hogy dicsőíted őt, hálát adsz neki azért, aki ő, és azért, amit megígért neked.

Ha hiszel Isten jóságában, és valóban megérted azt, az teljesen új szemléletet ad az életnek és a körülményeidnek. Átalakítja az életedet!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segít a jelenlegi fájdalmadban az, ha visszaemlékezel arra, hogy Isten a múltban milyen jó volt hozzád?
  • Miért ad magabiztosságot az élet útján annak a tudata, hogy Isten jó?
  • Mely bibliai igék emlékeztetnek téged Isten jóságára?

Követed ma Jézust?

Isten a legszebb módon, Fián, Jézus Krisztuson keresztül mutatta meg jóságát. A Biblia ezt mondja:

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)

Készen állsz arra, hogy bízz Isten örök életre vonatkozó ígéretében? Ha igen, imádkozhatod ezt az egyszerű imát:

„Drága Istenem! Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és kérem a bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus meghalt a bűneimért, és hogy Te feltámasztottad őt a halálból. Mától kezdve Jézusban akarok bízni mint Megváltómban, és őt akarom követni mint Uramat. Vezesd az életemet, és segíts, hogy a Te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

* (Daily Hope by Rick Warren, 2026.07.02.)

A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.

Szólj hozzá!

Miért számít a motivációd?

2026. április 16. 03:00 - Krisztina Ivanyina

Mi a motiváció? – miért kell vele ...„Mert nem magunkat hirdetjük, hanem Jézus Krisztust, mint Urat, magunkat pedig mint a ti szolgáitokat Jézusért.”
(2Kor 4,5 GW fordítás)

Ha szeretnéd, hogy Isten használjon téged, akkor ezt ne felejtsd el: nem rólad szól minden, hanem Jézusról.

A „nem rólad szól” pontosan az ellentéte mindannak, amit tanítottak neked. Az egész kultúránk az énközpontúságot erősíti. A reklámok mindenhol azt mondják: „Te vagy az első! Tedd azt, ami a legjobb neked! Gondolj először magadra!”

De nem te vagy a világegyetem középpontja – Isten az. Ezért amikor minden problémát, lehetőséget és kritikát magadra vonatkoztatsz, frusztrálttá és beteljesületlenné válsz. Idővel pedig unatkozni fogsz, mert az élet sokkal többről szól, mint hogy önmagadért élj.

A Biblia azt mondja: „Mert nem magunkat hirdetjük, hanem Jézus Krisztust, mint Urat, magunkat pedig mint a ti szolgáitokat Jézusért.” (2Kor 4,5 GW fordítás)

Ebben az igeszakaszban Pál kétszer is hangsúlyozza, hogy minden Jézusért van. „Jézus Krisztusról szól”, és „az ő kedvéért” történik. Más szóval: Jézus követésének megtanulása a motivációról szól.

Lehet, hogy száz különböző dolgot is tehetnél az életeddel, és Isten azt mondaná: „Mivel én teremtettelek és formáltalak, ezek közül bármelyik rendben lenne számomra.”

De Isten számára sokkal fontosabb az, hogy mi motivál téged valamire, mint az, hogy hogyan csinálod. Használhatod a megfelelő módszert, és nagyon sikeres lehetsz az életben. De ha rossz a motivációd — kapzsiság, versengés, irigység vagy bűntudat —, az Isten szemében nem számít.

Másrészt előfordulhat, hogy sokmindent rosszul csinálsz, és sokszor kudarcot vallasz. De ha a motivációd helyes — Jézus az —, akkor Isten azt mondja: „Ez így rendben van.” Isten számára a „miért” fontosabb, mint a „mit”.

A Biblia ezt mondja: „Bármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek.” (Kol 3,17)

Unatkozol vagy frusztrált vagy az életedben? Dönts úgy ma, hogy Jézus lesz a motivációd. Meg fogod találni az örömöt abban, hogy valami nálad nagyobbért élsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mely területeken befolyásol téged a kultúra abban, hogy „minden rólad szóljon”?
  • Volt már olyan, hogy kapzsiság, versengés, irigység vagy bűntudat motivált? Hogyan alakult ez?
  • Hogyan nézne ki, ha ezen a héten mindent — családtagként, barátként, diákként vagy munkavállalóként — „Jézusért” tennél?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2026.04.09.)

Szólj hozzá!

Miért dolgozol még mindig a kegyelemért?

2026. március 20. 03:00 - Krisztina Ivanyina

Van vagy nincs kegyelem? - Kötőszó„Isten kegyelme által, amely ajándék, mindenki megigazulhat. Meg kell szabadulniuk a bűntől Jézus Krisztus által.” 
(Róm 3,24 NCV)

Ha az utcán megkérdeznéd száz embertől: „Hogyan kerülhetsz a mennybe?”, sokféle választ kapnál, amelyek mind ugyanarra az alapgondolatra vezethetők vissza: ki kell érdemelni. Olyan válaszokat hallanál, mint: „Próbálj meg jó lenni és a legjobb tudásod szerint élni,” vagy „Dolgozz keményen azon, hogy erkölcsös ember legyél,” vagy „Több jót cselekedj, mint rosszat.” Ezek a válaszok a tetteken alapulnak, nem a kegyelmen.

De a megváltás ajándék, és egy ajándékért nem kell dolgozni. Ingyenes! Nem lehet kiérdemelni, nem lehet megvásárolni, és nem lehet megdolgozni érte.

Ez alapvető különbség a kereszténység és minden más vallás között. A kereszténység a kegyelemre épül. Minden más vallás a tettekre épül, és egy szóval összefoglalható: „cselekedj.” Vannak bizonyos dolgok, amiket meg kell tenni Isten jóváhagyásához, a boldogság, a menny elnyeréséhez. Mindig vannak szabályok, előírások, rítusok – valami, amit meg kell tenned.

Ezzel szemben a kereszténység összefoglalható a „kész” szóval. Jézus Krisztus már kifizette az árat a kereszten, ami visszahozott téged Istenhez. Készen van!

Egyszer valaki megkérdezte tőlem: „Rick lelkész, mit tehetek, hogy üdvözüljek?” Azt válaszoltam: „Elkéstél!” (Ez eléggé sokkolta.) „Valójában körülbelül 2000 évet késtél! Amit a megváltásodért meg kellett tenni, azt már megtették, és te nem tehetsz semmit érte.”

Jézus Krisztus már megtette. Ő kifizette a megváltásod árát a kereszten, ami most egy ajándék, amit neked kínálnak. Ezért mondta Jézus a kereszten: „Elvégeztetett.” Nem azt mondta: „Végem lett”, mert Ő még ma is él. Elvégeztetett a te üdvösséged. A terv, hogy kegyelmet adjon minden embernek, befejeződött.

A rómaiakhoz írt levél 3.fejezetének 24. verse így szól: „Isten kegyelme által, amely ajándék, mindenki megigazulhat. Meg kell szabadulniuk a bűntől Jézus Krisztus által.”

Nem a tetteid alapján jutsz a mennybe. A mennybe az alapján jutsz, amit Jézus Krisztus már megtett érted.

Amikor igazán megértjük a kegyelmet, elfogadjuk, mert ez a legnagyobb ajándék, amit valaha kaphatunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért van az, hogy sokan a megváltásukért dolgoznak ahelyett, hogy elfogadnák Isten kegyelmének ajándékát?
  • Miért fontos, hogy másoknak is beszéljünk a megváltás ajándékáról, miután mi elfogadtuk azt?
  • Hogyan változott meg az életed, amikor jobban megértetted Isten kegyelmét?


Készen állsz elfogadni Isten ingyenes kegyelmi ajándékát?

Ha még soha nem fogadtad el a megváltás ajándékát, mondd el ezt az imát, hogy jelezd Istennek, hogy követni szeretnéd Jézust:

Drága Isten, bevallom, hogy a bűnöm elválasztott tőled, és egyedül nem tudom helyrehozni. De megtanultam, hogy annyira szeretsz, hogy elküldted Jézust, hogy kifizesse a bűneim árát. Azt mondtad, hogy Ő azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszetteket, és ez rám is vonatkozik. Nem akarok többé távol élni Tőled. Nagyon hálás vagyok a kegyelmedért, hogy szeretsz, még akkor is, ha nem érdemlem meg. Szeretnék kapcsolatban lenni Veled.

Most tehát Jézusban bízom. Elfogadom Őt Megváltómnak és Uramnak, és hiszem az ígéreted, hogy általa örök életem van. Kérlek, vezess, változtass meg, és segíts követni Jézust minden nap. Jézus nevében imádkozom. Ámen.

Ha elmondtad az imát, hogy befogadod Jézust az életedbe, kérlek, jelezd nekem egy e-mailben (Rick@PastorRick.com). Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek megkezdeni utazásodat Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2026.03.13)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A készség, amely kapcsolatokat épít

2026. február 19. 03:00 - Krisztina Ivanyina

„Tekintettel kell lennünk mások kétségeire és félelmeire, és türelemmel kell viselnünk azok terhét.” (Róm 15,2 TBL)

A hallgatás valószínűleg a legfontosabb készség a barátságok és kapcsolatok építésében. Nem lehet szeretni az embereket anélkül, hogy meghallgatnánk őket.

De néha az emberek bajba kerülnek a kapcsolataikban, amikor azt hiszik, hogy a hallgatás és az odafigyelés ugyanaz. Az igazság az, hogy nagy különbség van aközött, hogy meghallunk valakit, és aközött, hogy meghallgatjuk.

Hallhatsz valamit, és nem igazán figyelsz. El sem tudom mondani, hány vitám volt a gyerekeimmel vagy a feleségemmel, mert hallottam a szavakat, de nem igazán figyeltem az érzelmeikre. Néha a szavak nem is számítanak. Valaki mondhatja neked, hogy „Jól vagyok”, de ahogy mondja, az elárulja, hogy nincs jól. A meghallgatás azt jelenti, hogy azt is hallod, amit a személy nem mond ki.

Amikor így hallgatsz, empátiát mutatsz. Az empátia azt jelenti, hogy beleképzeled magad a másik ember helyzetébe, és megismered a nézőpontját. Felteszed magadnak a kérdést: „Hogyan érezném magam, ha én lennék ebben a helyzetben?”

Az empátiával való hallgatás azt jelenti, hogy megszakítás nélkül hallgatsz, és odafigyelsz arra, amit nem mondanak ki – a szavak mögött rejlő érzésekre és félelmekre. És nem kell megpróbálnod megoldani a helyzetet. Sőt, néha a gyógyulás pusztán attól jön, hogy valaki meghallgat!

A Rómabeliekhez írt levél 15. fejezetének 2. versébe azt olvassuk: „Tekintettel kell lennünk mások kétségeire és félelmeire, és türelemmel kell viselnünk azok terhét.”

Mit jelent tekintettel lenni, vagy viselni valaki más kétségeinek terhét? Ez azt jelenti, hogy amikor az emberek annyira szenvednek, hogy azt sem tudják, miben hisznek, szükségük van egy hűséges barát odaadására. Szükségük van valakire, aki jelen van, és empátiával hallgat.

Te is ilyen barát leszel ma?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tudod megmutatni valakinek a testbeszédeddel, hogy valóban figyelsz?
  • Mi az előnye annak, ha azt kérdezzük: „Hogy érezném magam, ha én lennék ebben a helyzetben?”
  • Milyen módszerekkel tudod csökkenteni a megszakításokat és a zavaró tényezőket, amikor valakit próbálsz figyelmesen meghallgatni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2026.02.12.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása