Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Kezdd a szeretettel

2011. december 12. 03:00 - Mike Zsuzsi

"És íme férfiak ágyon hoztak egy béna embert, és igyekeztek bevinni és letenni eléje. Mivel a sokaság miatt nem találták módját, hogyan vigyék be, felmentek a háztetőre, és a cseréptetőn át eresztették le ágyastól Jézus elé a középre. Ő pedig látva hitüket, így szólt:"Ember, megbocsáttattak a te bűneid." (Lukács 5:18-20)

Itt van az első abból a hét módból, ahogyan ebben a karácsonyi időszakban embereket nyerhetünk meg Jézus számára: Adj törődő, kitartó szeretetet azoknak, akik nem ismerik Őt.

Mint a négy barát estében, akik a béna embert segítették, néha valami radikális dologba kerül valakit elvezetni Jézushoz, olykor pedig néhány keresztyén törődő és kitartó szeretetére van szükség. Az advent idejébe lépve arra biztatlak, hogy tervezzétek el néhány keresztény testvéreddel, hogy nem hívő barátaitok és ismerőseitek felé is szeretetet és törődést mutattok, és megpróbáljátok megnyerni őket Jézus számára.

Isten azért használta a Lukács 5. fejezetében említett négy barátot, mert foglalkoztak a béna emberrel. Mint ahogy ennél a négy embernél, a te küldetésednek is a szeretettel kellene kezdődnie - foglalkozni a körülötted lévőkkel, és jobban törődni azokkal, akik nem ismerik Jézust -, hogy elérd őket az ünnepi időszakban. Az első számú ok, amiért a keresztények nem beszélnek másoknak Jézusról az, hogy túlságosan el vannak foglalva önmagukkal.

Mielőtt törődni tudnál másokkal, tudomást kell szerezned róluk. Amikor néhány keresztény testvéreddel találkozol, próbáljátok megbeszélni, hogy ismerőseitek közül kinek van szüksége arra, hogy megismerje Jézust. Aztán kezdjetek el imádkozni, hogy Isten adjon egy lehetőséget, amikor megoszthatjátok a hiteteket nem elijesztő módon, és azért is, hogy megpuhítsa a ő szívüket és a tiéteket is. Ezután tervezzétek meg, hogyan tudnátok együtt elérni ezeket az embereket. 

Daily Hope by Rick Warren, 2011. december. 5.

 

 

Szólj hozzá!

Mi a Jó Hír?

2011. november 07. 03:00 - FodorImi

Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe.
(Róma 1:17)

A Jó Hír megmutatja, Isten hogyan teszi igazzá az embereket önmagával – ez hittel kezdődik és hittel végződik. (NCV – fordítás)

A Jó Hír az, hogy ha Isten kegyelmében bízunk, amely Jézus Krisztus munkája által megment minket, akkor a bűneink meg vannak bocsátva, életcélt kapunk és ígéretet egy mennyei otthonra.

Isten senkit sem teremtett úgy, hogy ne szeretné. Mindenki fontos számára. Mikor Krisztus kitárta kaját a kereszten, azzal ezt mondta: „Látod, ennyire szeretlek!” A Biblia ezt mondja: „A Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy egy meghalt mindenkiért…” (2.Korinthus 5:14a)

Törődnünk kell a nem hívőkkel, mert Isten törődik velük. A szeretet nem enged más választást. A Biblia azt mondja: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.” (1.János 4.18)
 

A szülő befut az égő házba, hogy mentse a gyermekét, mert a gyermeke iránti szeretete nagyobb, mint a félelme. Ha félsz megosztani a Jó Hírt azokkal, akik körülötted vannak, kérd Istent, hogy töltse be a szíved szeretettel irántuk.

A Biblia azt mondja: „Nem azt akarja [az Isten], hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.” (2.Péter 3:9b)

Mit vagy kész tenni azért, hogy az ismerőseid a Mennybe jussanak?

  • Meghívod őket a gyülekezetbe?
  • Megosztod velük megtérésed történetét?
  • Meghívod őket egy étkezésre?
  • Imádkozol értük minden nap, míg meg nem térnek?

Ne hagyd ki a lehetőségeket, amiket Isten ad neked. A Biblia azt mondja: „Bölcsen viselkedjetek a kívül állók iránt, a kedvező alkalmakat jól használjátok fel!” (Kolossé 4:5)

(Daily Hope by Rick Warren – 2011.10.31.)
 

Szólj hozzá!

Ami közös bennünk

2011. június 22. 00:51 - dlkyra

Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek… Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Máté 9:12-13)
 
Jézus cselekedetei azt tanítják nekünk, hogy a nem hívőknek szóló bizonyságtételünk a barátságunkkal kezdődik: Az evangélium megosztására azzal szerzünk jogot, hogy a kapcsolatépítésen keresztül megmutatjuk, törődünk az adott személlyel.
 
Pál apostol arra bátorít bennünket, hogy keressük a közös pontot a nem hívőkkel. A közös dolgok megtalálása pedig egy baráti tett és arra késztet minket, hogy a rossz helyet a jót keressük azokban, akik még nem részesei a hitnek.
 
Amikor Jézus találkozott a kútnál az asszonnyal, arra mutatott rá, ami közös volt kettejükben, ahelyett, amit jogosan elítélhetett volna (János 4). Ennek az lett a következménye, hogy az asszony nem csak Istennel barátkozott össze, hanem a saját barátait és családját is elhozta Jézus jelenlétébe.
 
 
Jon Walker - Daily Hope, 2011. június 15.
 
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása