Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az együttműködés gyakorlásának két módja

2026. május 18. 03:00 - R.K.A.

„Jó viszonyban kell lennetek egymással. Meg kell tanulnotok egymásra figyelni, és együtt építeni a közös jövőt.” 1Korinthus 1,10 (MSG fordítás)

2026_05_11_kep.jpgA boldogság nem szerencse kérdése. A boldogság tanulható! Ahhoz, hogy boldogabb életet éljünk, meg kell tanulnunk, hogyan tudunk sikeresen közösen dogozni másokkal.

Ezt én együttműködési képességnek nevezem. Ez egy fontos készség, amelyet ritkán tanítanak az iskolában, de ha elsajátítjuk, az exponenciálisan növelheti a boldogságunkat.

Mit kell megtanulnunk ahhoz, hogy jól tudjunk együtt dolgozni másokkal?

Először is, tanuljunk meg együttműködni. A Bibliában a Filippi gyülekezet elküldött egy Epafroditosz nevű férfit, hogy segítsen Pálnak, amíg ő Rómában börtönben volt. Pál a filippiekhez írott levél 2. fejezetének 25. versében ezt írja: „Úgy érzem, vissza kell küldenem hozzátok Epafroditoszt, testvéremet, munkatársamat és harcostársamat. Ti küldtétek őt hozzám, mint a személyes képviselőtöket, hogy segítsen nekem szükségemben.” (GW fordítás)

Amikor Pál Epafroditoszt testvérének, munkatársának és harcostársának nevezi, három, a csapatmunkára jellemző kapcsolati metaforát használ. Az együttműködés olyan, mint egy család, egy szolgáló közösség és egy csata. Epafroditosz nem zárkózott el a világtól, és nem lett magányos harcos. Úgy döntött, hogy e három szempontból is csapattag lesz.

Hívőként együtt harcolunk a Sátán ellen, ezért együtt kell működnünk egymással – függetlenül attól, hogy mennyire különbözőek vagyunk. A legjobb hely, ahol ezt megtanulhatjuk, az a gyülekezet.

Másodszor, tanuljuk meg, hogyan legyünk figyelmesek. Pál a filippiekhez írott levél 2. fejezetének 26. versében ismét megemlíti Epafroditoszt: „Nagyon vágyott rá, hogy lásson mindnyájatokat, és nyugtalankodott, mert hallottátok, hogy megbetegedett.” (GW fordítás)

Figyeljük meg, hogy Pál két példát hozott az odafigyelésre: Pál észrevette munkatársa honvágyát, Epafroditosz pedig a filippiek aggodalmát.

Ha megtanulunk figyelmesnek lenni mások szükségleteire, félelmeire és kétségeire, boldogabb emberek leszünk. Például, ha figyelmesek vagyunk a házastársunkkal szemben, akkor boldog lesz a házasságunk. De ha nem vagyunk figyelmesek a szavainkban és a cselekedeteinkben, akkor a házasságunk is boldogtalan lesz.

A Biblia egyik fordításában ezt olvassuk: „Jó viszonyban kell lennetek egymással. Meg kell tanulnotok egymásra figyelni, és együtt építeni a közös jövőt.” (1 Korinthus 1,10).

A Krisztushoz való hasonlóságot célzó élet sok munkával jár. De, akárcsak egy kert, amelyet ha gondozunk, gyümölcsöt terem, te is meg fogod tapasztalni, hogy erőfeszítéseid hogyan hozzák meg a gyümölcseiket: a boldogságot és a szilárd kapcsolatokat.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért van az, hogy néha éppen azokkal a legnehezebb kijönni vagy jól együttműködni, akikkel együtt szolgálsz a gyülekezetben?
  • Milyen új módszereket alkalmazhatsz annak érdekében, hogy elősegítsd az együttműködést és a figyelmet a kiscsoportodban vagy a munkatársaid körében?
  • Konkrétan hogyan fogsz ezen a héten több figyelmet fordítani a családodra, és hogyan próbálod ezt szokássá tenni?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2026. 05. 11.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten igéjében boldogság van

2026. május 15. 03:00 - Krisztina Ivanyina

 

Egy meghatározott helyen lakik Isten? | Bibliai kérdések

Ragaszkodjatok erősen az élet igéjéhez.” (Fil 2,16 NLT fordítás)

Amikor egy aggodalmaskodásodon rágódsz, akkor az elmédben az egyre nagyobbnak és nagyobbnak tűnik. Ezért, ha meg akarod változtatni a gondolkodásmódodat és meg akarod újítani az elmédet, akkor abba kell hagynod az aggodalmaskodást. Helyette inkább tölts minél több időt Isten Igéjén elmélkedve!

Hogyan kell elmélkedni? Ha tudsz aggodalmaskodni, akkor már azt is tudod, hogyan kell elmélkedni. Az aggodalmaskodás az, amikor egy negatív gondolatot újra és újra megforgatsz az elmédben. Az elmélkedés pedig az, amikor egy igeverset vagy egy bibliai szakaszt forgatsz újra és újra a gondolataidban.

Ha csak akkor találkozol a Bibliával, amikor azt egy gyülekezeti alkalmon hallod, akkor gyenge lesz a kapcsolatod Isten Igéjével, és nem tud igazán meggyökerezni benned.

De ha hallgatod Isten Igéjét, és minden nap olvasod is, akkor egyre erősebben tudsz belekapaszkodni. Ha pedig hallod, olvasod és tanulmányozod is, még szilárdabb lesz ez a kapcsolat. És ha mindehhez még meg is jegyzed, sőt elmélkedsz is rajta, akkor mélyen meggyökerezik benned Isten Igéje.

Nehéz kitartóan ragaszkodni Isten Igéjéhez, ha nem teszed meg a bibliatanulmányozás fontos lépéseit.

A Zsoltárok 119. fejezetének 16. verse ezt mondja: „Gyönyörködöm törvényeidben, igédet nem felejtem el.”

Boldog akarsz lenni? Isten útmutatásának alapelveit követve valódi boldogságot kapsz. Ezekre az alapelvekre úgy tudsz emlékezni, hogy hallod, olvasod, tanulmányozod, megjegyzed és elmélkedsz rajtuk, majd - alkalmazod és megcselekszed Isten Igéjét az életedben.

A Biblia ezt mondja a Zsoltárok 119. fejezetének 35. versében: „Vezess parancsolataid ösvényén, mert ott találom meg boldogságomat.” (NLT fordítás)

Ha eddig rossz helyeken kerested a boldogságot, fordulj rá a helyes útra! Isten azt mondja, hogy az igazi boldogság az Ő útján és parancsolataiban található.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen zavaró tényezők akadályoznak abban, hogy Isten Igéjén elmélkedj?
  • Ki tud segíteni neked az igeversek memorizálásában? Hogyan tudjátok bátorítani egymást ebben?
  • Mit mutat meg Isten jelleméről az, hogy az igazi boldogság az Ő parancsainak követésében található?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2026.05.08.)

Szólj hozzá!

A boldogság a fókuszváltással kezdődik

2026. május 13. 03:00 - Mapetso

alexandr-popadin-v0mrixisdfe-unsplash.jpg

„Ne a saját hasznotokra törekedjetek! Felejtsétek el magatokat egy pillanatra, hogy segítő kezet nyújthassatok másoknak!”
(Fil 2,4 MSG fordítás)

Ha valóban boldog életet szeretnél, meg kell tanulnod a körülötted élők szükségeivel törődni, és magad helyett másokat helyezni a középpontba. Hogy miért? Mert az élet nem rólad szól. Ennek felismerése minden boldogság kezdete.

Pál Timóteust állítja elénk példaként, mint olyasvalakit, aki őszintén törődik másokkal. A Filippi levél 2. fejezetének 20. és 21. verse így szól: „Nincs mellettem senki, aki olyan egyetértő lenne, és szívén viselné a dolgotokat, mint ő; mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig a Krisztus Jézuséval.

A legtöbbünk nem azzal a gondolattal ébred, hogy „Vajon hogy érzi magát a másik ember?” Leginkább a saját gondjaink foglalkoztatnak minket. Éppen ezért él olyan sok ember boldogtalanul. Ha csak magadra gondolsz, az előbb-utóbb nyomorúsághoz vezet.

Ha a kevés önzetlen és boldog ember közé szeretnél tartozni, akkor változtatnod kell azon, hogy ki van a fókuszban.

A másokra figyelés nem természetes. Az emberek nem úgy lépnek be egy helyiségbe, hogy azt kérdezik: „Kinek van itt ma szüksége a segítségemre?” Inkább így gondolkodnak: „Hogy nézek ki? Mit gondolnak majd rólam?”

Ezért tudatosan gyakorolnod kell, hogy az ellenkezőjét tedd annak, ami ösztönösen jön: el kell fordítanod a figyelmedet önmagadról.

Be kell vallanom, nagy szomorúsággal tölt el, hogy én magam milyen sokszor nem vettem észre a körülöttem lévők szükségeit — még azokét sem, akiket szeretek —, mert nem figyeltem eléggé rájuk. Nem érdekelődtem irántuk. Csak magamra figyeltem. És mivel nem kerestem, hogyan segíthetnék, elszalasztottam a lehetőséget.

A Filippiekhez írt levél 2. fejezetének 4. versét a The Message fordítás így fogalmazza meg: „Ne a saját hasznotokra törekedjetek! Felejtsétek el magatokat annyira, hogy segítő kezet nyújthassatok másoknak!

De ne a saját hibáidon, és ne a kihagyott lehetőségeken bánkódj, hanem használd arra az energiáidat, hogy másokra figyelsz! Ott találod meg a boldogságot, ahol emberek szolgálatán keresztül Istent szolgálod.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen zavaró tényezők vonják el a figyelmedet mások szükségeiről?
  • Mit jelent számodra „elfelejteni önmagadat”?
  • Milyen szükséget nem vettél észre valakinél, mert túlságosan elfoglalt voltál, vagy csak saját magadra figyeltél? Mit tehetsz ma, hogy mások felé fordítsd a figyelmedet?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2026.05.06.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az alázatból hogyan lesz boldogság?

2026. május 12. 03:00 - Mapetso

sasha-freemind-frq5q6ne9k4-unsplash.jpg„Ő, aki Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett; és emberként élt, megalázta magát, engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” 
(Fil 2,6–8)

A boldogság a harmóniából fakad, a harmónia pedig alázatból. És ha alázatos akarsz lenni, újra és újra fel kell tenned a kérdést: „Mit tenne Jézus?

Mit tenne Jézus ebben a helyzetben? Mit tenne azzal, aki szenved? Mit tenne a munkahelyeden? Mit tenne ott ahol éppen vagy? A házasságodban?

Ha ezt kérdezed, mindig olyan választ kapsz, amely alázathoz, békességhez és boldogsághoz vezet – nem pedig nehezteléshez, keserűséghez vagy vereséghez.

A Filippiekhez írt második levél három példát ad arra, hogyan cselekedjünk úgy, mint Jézus:

  1. Ne követeld azt, amit szerinted megérdemelsz!

Ő, aki Isten formájában volt, nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel.” (Fil 2,6)

A kultúránkban szinte forradalmi dolog lemondani valamiről, amihez jogod lenne. Igen, vannak jogaid – de az igényeid betöltésének van jobb útja is, mint a követelőzés. Lehetsz gyengéd anélkül, hogy feladnád önmagad, és lehetsz megértő és nem követelőző.

  1. Keresd, hogyan szolgálhatsz!

„Megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett.” (Fil 2,7)

Ha Jézusra akarsz hasonlítani, meg kell tanulnod szolgálni. A szolgálat egy viselkedésmód, amely a kis dolgokban kezdődik. Isten nap mint nap próbára teszi az alázatodat apró helyzetekben – és ezekből épül fel a jellemed. A nagy krízisekben mutatkozik meg, hogy ki vagy, de a hétköznapokban formálódik ki.

  1. Tedd, ami helyes, akkor is, ha fáj!

Megalázta magát, engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,8)

Ez Jézus példája. Fájdalomban sem követelte azt, ami járt volna neki. Szolgált, ahol csak lehetett. és minden helyzetben szolgaként viselkedett.

Jézus az alázat tökéletes példája és Isten mégis a legnagyobb méltósággal ruházta fel őt. Ugyanígy, Isten nálad is elismeri, amikor Jézus példáját követed.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen módon lehetsz „szelíd anélkül, hogy feladnád önmagad”, vagy „megértő és nem követelődző” egy kapcsolatban?
  • Hogyan láttad már Isten áldását az alázat gyümölcseként – akár a saját, akár mások életében?
  • Ma kit tudnál szolgálni úgy, hogy nem kéri?

Készen állsz arra, hogy elfogadd Isten bocsánatát és új életet kezdj Krisztussal?

Isten megígérte, hogy azoknak, akik hisznek Jézusban, nincs ítélet. Jézust azért küldte, hogy megmentsen a bűneidtől. A kereszten való halála megváltott minden bűnt, amit valaha is elkövettél vagy el fogsz követni. Azzal, hogy feláldozta magát a te bűneidért is, és átadta neked az ő igazságát, Jézus lehetővé tette számodra, hogy kapcsolatba kerülj Isten Atyával.

A jó hír itt nem ér véget. Isten feltámasztotta Jézust a halálból, bizonyítva hatalmát a bűn és a halál felett. Ez pedig lehetővé teszi számodra, hogy vele töltsd az örökkévalóságot a mennyben.

Ha készen állsz arra, hogy életedet átadd Jézus Krisztusnak, kezdd ezzel az egyszerű imával:

„Kedves Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért, és te feltámasztottad őt. Szeretnék bízni benne, mint Megváltómban, és követni őt, mint Uramat, a mai naptól kezdve. Vezess életemben, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha imádkoztál Jézus elfogadásáért, kérlek, írj nekem e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsen megkezdeni utazásodat Jézussal.

* (Daily Hope by Rick Warren, 2026.05.05.)

Szólj hozzá!

Honnan származik valójában az öröm?

2026. május 09. 03:00 - Lencsés Tamás

„De mit számít ez? Az a fontos, hogy bármilyen módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok”
(Fil 1,18)

Az örömöd Istentől származik! Könnyű hagyni, hogy mások irányítsák a hozzáállásodat. Azonban, ha igazán boldog akarsz lenni, emlékezned kell arra, hogy Jézus az örömöd forrása.

Pál apostol filippiekhez írt levelének 1,15–17 verseiben Pál azokról a különböző emberekről beszél, akik hatással vannak szolgálatára, miközben fogságban van Rómában. Vannak, akiket társainak tekint, és akik bátorítják őt szolgálatában. Mások kritizálják, versengenek vele, vagy összeesküvést szőnek szolgálata ellen.

„Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik Krisztust: ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban.” (Fil 1,15-17).

Kevésebb dolog rabolja el gyorsabban a boldogságodat, mint a kritika vagy az az érzés, hogy mások ellened dolgoznak. Miért? Mert mindannyian szeretetre vágyunk. Mindannyian elismerésre vágyunk. Mindannyian azt akarjuk, hogy az emberek szeressenek minket.

Mégis, a szolgálata iránti negatív hozzáállás ellenére Pál a filippieknek írt levél 1,18-ban ezt mondja: „De mit számít ez? Az a fontos, hogy bármilyen módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok”.

Nincs szükséged mások elismerésére ahhoz, hogy boldog legyél.

Annyira vagy boldog, amennyire úgy döntesz! Ha mások nem elégedettek veled, az az ő döntésük. Amennyiben eddig még nem nyerted el valakinek a jóváhagyását, valószínűleg nem is fogod megkapni, és nyomorultul fogod érezni magad, ha mások jóváhagyásáért próbálsz élni.

Pál később ugyanebben a fejezetben elmagyarázza, miért lehetsz boldog, bármi történjék is: Mert nektek nemcsak az adatott meg Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte, és ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok” (Fil 1,29-30).

Pál azt mondja, hogy kiváltság szenvedni, amikor helyesen cselekszel, mert akkor hasonlítasz leginkább Jézusra.

Ne hagyd, hogy mások szavai vagy cselekedetei irányítsák a boldogságodat. Az örömöd az Úrtól származik!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kinek a jóváhagyását próbáltad eddig elnyerni? Miért gondolod, hogy szükséged van annak a személynek a jóváhagyására?
  • Miért jelent nagyobb szabadságot Isten jóváhagyása, mint egy másik emberé?
  • Amikor támadásnak vagy bírálatnak érzed magad kitéve, hogyan működhet Isten benned és rajtad keresztül?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2026.05.02.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása