Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Egy tervre van szükséged!

2014. január 30. 00:01 - rorsy

"Okos emberek mindig gondolkodnak, mielőtt cselekszenek, de a buta emberek reklámozzák tudatlanságukat." (Péld 13,16, GN fordítás)

Ha a 2014-es évben szeretnéd elérni a céljaidat, tervet kell készítened, hogy honnan hová szeretnél eljutni. Szükséged lesz erre, mert különböző problémák az utadat állják majd. Terv nélkül az ez évi céljaid füstbe mennek!

Az 1Mózes 24 elmeséli Eleázár ötletes tervének történetét, amikor ura fiának, Izsáknak keresett feleséget. Két fő akadálya volt annak, hogy célját elérhesse. Az egyik, hogy nem tudta, hol fog ura hazájában feleséget találni Izsáknak, a másik pedig, hogy hogyan fogja megtalálni a megfelelő jellemű nőt, hiszen nem is tudja megismerni. Eleázár kitalált egy tervet, hogy mind a két problémát egy csapásra megoldja.

Először is elment egy olyan helyre, ahol a nők akkoriban összegyülekeztek: egy kúthoz. Itt sokkal több esélye volt feleségnek valót találni, mint bárhol máshol.

És pontosan tudta azt is, hogyan tudja kiválasztani az Izsáknak való feleséget. Egy jóindulatú és érző szívű nőt akart választani, ezért azt kereste, aki felajánlja neki, hogy kb 65 liternyi vizet merít a kútból mindegyik tevéjének. Ez óriási mennyiségű víz volt!

A szolga nem kapkodott tudatlanul a lehetőségek között, nem egy hirtelen jött ötlet alapján döntött, hanem imádkozott és tervet készített, és végül siker koronázta erőfeszítését. Ezzel bizonyította, hogy igaz, amit a Biblia a Példabeszédek 13,16-ban mondd: "Okos emberek mindig gondolkodnak, mielőtt cselekszenek, de a buta emberek reklámozzák tudatlanságukat."

A jó tervezés - vonatkozzon akár családra, munkára, szolgálatra vagy életed bármely egyéb területére - 3 dologból épül fel:

  • Határozd meg, mit akarsz tenni! Meg kell tervezned, mit fogsz tenni azért, hogy eljuss a mostani helyzetedből oda, ahová el akarsz jutni. Írd is le ezeket a konkrét lépéseket!
  • Tűzz ki határidőt! Minden egyes lépés eléréséhez jelölj ki egy határidőt! Azáltal is megvallod a hitedet, hogy  egy célról azt mondod, hogy hiszed, hogy Isten azt akarja, hogy azt a célt egy kitűzött időre megvalósítsd.
  • Írd be a naptáradba! - Jegyezd fel ezeket a dátumokat abba a naptárba, amit használsz! Ne süllyeszd az iratszekrényedbe vagy egy polcra a tervet és a határidőket, amit összeírtál! Egy naptár nagyon sok mindent elárul egy emberről, pl. azt, hogy mi a fontos neki!

Felmérések szerint az amerikaiaknak 5 %-a írja le, milyen céljai vannak az életben. Ugyanezek a felmérések azt is kimutatták, hogy ez az 5 % keres a legjobban az Egyesült Államokban. Azok az emberek tudnak sikeresek lenni, akik célokat tűznek ki maguk elé, eltervezik, hogyan érhetik el azokat, és küzdenek is azokért. Azok, akiket csak sodor az élet, akikkel csak történnek a dolgok, általában nem érnek el sikereket. Nekik általában nincsenek céljaik, nem tudják, merre tart az életük, és így a 2014-es év talán egy újabb elvesztegetett év lesz az életükből.

Ne hagyd, hogy Veled is ez történjen! Dolgozz ki egy tervet, hogyan érheted el a céljaidat 2014-ben!

Beszéljünk róla:

  • Ahhoz, hogy az idei évre betervezett céljaidat elérd, milyen konkrét lépéseket tudnál meghatározni és leírni, amelyek segítenek ezeknek a céloknak a megvalósításában?
  • A tervezési folyamat melyik része a legnehezebb számodra? A lépések konkrét meghatározása és leírása, azoknak a beütemezése, vagy a határidők betartása? Miért?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 01. 23.)

Szólj hozzá!
Címkék: célok siker terv

Isten ígéreteire támaszkodj!

2014. január 29. 03:00 - mintyovanviki

"Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, aki beszélt velem és így esküdött meg nekem: A te utódaidnak adom ezt a földet! Ő elküldi majd angyalát előtted, hogy onnan hozz a fiamnak feleséget." (1Mózes 24:7)

Sok ember kezdi a naptári évet valamilyen célkitűzéssel. Elhatározzák, hogy fogyókúráznak, több időt töltenek a gyermekeikkel, többet olvasnak, elérnek valami különlegeset a munkájukban, és más nemes (vagy nem annyira nemes) célokat.

De nem minden cél Isten szerinti cél. Az Isten szerinti célok  Isten ígéreteihez kapcsolódnak. Az Ő ígéretei bátorságot és hitet adnak nekünk, hogy menjünk előre akkor is, amikor a természetes reakciónk inkább a félelem vagy az ijedtség lenne.

Az 1Mózes 24-ben Ábrahám egy nagyon kemény feladatot ad szolgájának, Eliézernek: keressen feleséget a fiának, Izsáknak. Először Eliézer engedte, hogy a félelem legyőzze. Ezt kérdezte Ábrahámtól: „Mit tegyek, hogyha találok egy feleséget Izsáknak, de ő mégsem akar velem jönni?”

Ábrahám emlékeztette szolgáját Isten ígéretére: „Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, aki beszélt velem, és így esküdött meg nekem: A Te utódaidnak adom ezt a földet! Ő elküldi majd angyalát előtted, hogy onnan hozz a fiamnak feleséget.” (1 Mózes 24:7)

Miután Ábrahám emlékeztette Eliézert Isten ígéretére, megszűnt a félelme. Ugyanez történik velünk is. Félelmetes dolog mindent egy nagy célra tenni fel, és senki nem akar kudarcot vallani.

De a Biblia figyelmeztet bennünket, hogy ne a saját erőnkre tekintsünk, amikor el akarjuk érni a céljainkat. Valójában ha képesek vagyunk saját erőnkből is teljesíteni a céljainkat, akkor már eleve nem is Isten szerinti célokat tűztük ki magunk elé.

Mit mond Isten Igéje a te céljaidról ebben az évben? Nem fogod megtudni addig, amíg nem tudod, mit tanít a Biblia. Ez pontosan olyan, mintha lenne egy biztosítási kötvényed, de nem tudnád, hogy mire vonatkozik. Fölöslegesen aggódnál sok dolog miatt.

A Bibliában Isten azt ígérte, hogy segít nekünk abban, hogy egészségesek legyünk, jobb szülőkké váljunk, megszabaduljunk az adósságainktól, és sorolhatnánk még több ígéretet is. De ha nem ismerjük ezeket az ígéreteket és nem ragadjuk meg és nem vesszük el ezeket, akkor fölöslegesen aggódunk a céljaink elérése miatt.

Az igazság az, hogy nem kell, hogy nagy hited legyen ahhoz, hogy nagy célokat tudj elérni. Csak az kell, hogy legyen egy kicsi hited egy nagy Istenben! A Te Istened a világegyetem Istene, és bármit képes megtenni.

A hihetetlennek vagy elképzelhetetlennek tűnő dolgokkal kapcsolatban is kész vagy bízni Istenben?

Beszéljünk róla:

  • Az a korábbi tapasztalatod, hogy emberek nem tartották be az ígéretüket, kihatással van-e arra, hogy most mennyire tudsz bízni Istenben?
  • Isten szavának mely ígéreteire kell támaszkodnod a 2014-es céljaid eléréséhez?
  • Céljaid eléréséhez hogyan adja meg neked a szükséges önbizalmat az, hogy Isten ígéreteire támaszkodsz?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 01. 22.)

Szólj hozzá!

Mérd fel a jelenlegi helyzeted, hogy tudd, merre tartasz!

2014. január 16. 03:00 - rorsy

"Ne gondoljátok magatok többnek, mint amik vagytok, hanem hozzatok józan ítéletet, annak a hitnek a mértéke szerint, amit Isten adott nektek." Róm 12,3 (NIV fordítás)

Az első és legnagyobb akadálya, hogy az életed bármilyen formában is megváltozhasson, a büszkeséged.

Senki sem tökéletes. Én sem vagyok az, és te sem. Még a pápa sem. A Biblia azt írja, hogy semmi és senki nem tökéletes ezen a Földön, kivéve Isten Igéjét. Minden tökéletlen ezen a bolygón a bűn miatt.

De néha úgy éljük az életünket, mintha be akarnánk bizonyítani a környezetünknek, hogy mi bizony tökéletesek vagyunk. De ha mélyreható változásra vágysz az életedben, először alázattal meg kell vizsgálnod a jelenlegi helyzeted, és el kell ismerned, hogy Te sem vagy tökéletes! Be kell ismerned,  hogy az életednek vannak olyan területei, ahol problémáid vannak (pl. anyagi, egészségügyi vagy egyéb).

A Római levél 12:3 ezt mondja: "Ne gondoljátok magatok többnek, mint amik vagytok, hanem hozzatok józan ítéletet, annak a hitnek a mértéke szerint, amit Isten adott nektek."

Készen állsz arra, hogy a hozzád legközelebb álló emberektől megkérdezd: Min kellene változtatnom? Elég bátor vagy ahhoz, hogy megkérj embereket, legyenek teljesen őszinték Veled?

Miért olyan fontos ez? Mert csak azon tudsz változtatni, amiről tudsz. Ha nem tudod, mekkora a hited, nem növekedhetsz abban. Ha nem vagy tisztában az egészségi állapotoddal, nem tehetsz azért, hogy jobban légy, meggyógyulj. Ha nem látod tisztán a pénzügyi helyzeted, nem tudsz célokat kitűzni ezen a területen. Ha nem tudod, milyen szinten állsz szellemileg, szakmai téren vagy a kapcsolataidban, akkor nem növekedhetsz ezeken a területeken. Csak akkor tudsz fejlődni, ha felméred,  hol állsz most!

Az is fontos, hogy a céljaid felé való előrehaladásod feljegyezd egy naptárban vagy egy naplóban. Ha az egészséged, a pénzügyeid vagy bármi egyéb területen akarsz valami célt elérni, fel kell jegyezned, hogy abban az évben hogyan haladsz előre, hogy le tudd mérni, mennyit fejlődtél.

Mérd fel, hol állsz most, hogy tudd, merre kell menned!

Beszéljünk róla:

  • Kivel tudsz nyíltan és őszintén beszélgetni?
  • Életed mely területeit kell felmérned, hogy azokban változásokat indíthass el?
  • Milyen különböző módon tudod nyomon követni a növekedést és fejlődést az életedben?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.01.09.)

Szólj hozzá!

Célok, melyeket Isten megáld

2014. január 10. 03:00 - FodorImi

„Nem futok cél nélkül. Úgy küzdök, mint egy ökölvívó, aki megüt valamit – nem csak a levegőt.” (1Kor 9,26 NCV fordítás)

39 (1).jpg

Célok nélkül esélyed sincs, hogy 2014 más legyen, mint amit 2013-ban tapasztaltál. Alapjaiban az életed többnyire mindig ugyanaz marad. A hosszú távú célok őriznek meg a rövid távú akadályok miatti csüggedéstől.

Mindannyiunkat meghátráltatnak különböző dolgok. Minden nap foglalkozol velük, de ezek az akadályok nem fognak visszahúzni vagy lelassítani, ha mindig arra figyelsz az úton, amit el akarsz érni. Az 1Kor 9,26-ban azt mondja a Biblia: „Nem futok cél nélkül. Úgy küzdök, mint egy ökölvívó, aki megüt valamit – nem csak a levegőt.” (NCV fordítás)

Ha nem a levegőbe akarsz ütni ebben az évben, akkor már most tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket:

  • Mi a célod a házasságoddal?
  • Mi a célod a családoddal?
  • Mi a célod a munkáddal?
  • Mi a célod a szellemi fejlődésedben?

Célok nélkül csak a „parton hajózol”, csak eléldegélsz valahogy, de sosem fogod azt az életet élni, amit Isten szánt neked. A célok azonban önmagukban nem adnak választ. Isten nem fogja méltányolni minden kitűzött célodat.

Isten azokat a célokat áldja meg, amelyek:

  • Tiszteletet és dicsőséget hoznak Neki.  Az 1Kor 10,31-ben azt mondja a Biblia: "Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!" A bűnt kivéve bármit tehetsz Isten dicsőségére. Ha helyes a motivációd, bármit tehetsz az Ő dicsőségére.

  • Szeretet által motiváltak. Istent sokkal jobban érdekli, hogy miért teszel valamit, mint hogy éppen mit teszel. Isten nem áldja meg a félelemből fakadó céljaidat, viszont megáldja mindazokat, amelyek a szereteten alapulnak. A Biblia azt mondja az 1Kor 16,14-ben: „Mindent szeretettel tegyetek!” (NLT fordítás) Céljaiddal a szeretetet kell kifejezd Isten vagy az emberek felé.

  • Isten életedre vonatkozó tervét kell betölteniük. Isten azért helyezett a Földre, hogy megtedd ezt az öt dolgot: okozz örömöt Istennek örömöt, légy az Ő családjának része, válj Krisztushoz hasonlóvá, szolgáld Istent, és oszd meg az életed örömüzenetét. Ha a célod hozzájárul, hogy beteljesedjen ez a terv, Isten meg fogja áldani.

  • Hitből fakadjanak. Legyenek a céljaid elég nagyok ahhoz, hogy Isten segítsége kelljen a megvalósításukhoz. Ahelyett, hogy elhatároznád, hogy lefogysz 5 kg-ot 2014-ben, miért nem határozod el, hogy fogysz 20-at? Istentől kell függnöd ebben is. A Biblia azt mondja: "Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni." (Zsidó 11,6 NIV fordítás).

  • Isten ereje által valósuljanak meg. Nem fogod elérni 2014-es céljaidat Isten ereje nélkül. Saját erődből nem tudsz egészséges lenni. Saját erődből nem tudsz javítani a házasságodon. Azokat a célokat, amelyek igazán fontosak az életedben, nem érheted el Isten ereje nélkül.

Vess egy pillantást a 2014-es céljaidra. Tisztességet és dicsőséget hoznak Jézusnak? Ha még nincs egy célod sem, kezdd el ma, és tűzz ki néhány célt!

Beszéljünk róla:

  • Melyek a 2014-re kitűzött céljaid?
  • Vajon Isten megáldja ezeket? Miért igen, vagy miért nem?
  • Miben szeretnéd, hogy 2014 más legyen, mint az elmúlt esztendő?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.01.03)

Szólj hozzá!

Istennek van terve 2014-re. Nem kellene neked is egy?

2014. január 09. 03:00 - FHanna

"Megismertette velünk mindeddig elrejtett tervét, amelyet tetszése szerint készített, és Krisztus által akar megvalósítani. E terv szerint, amikor erre megérik az idő, Isten mindent egybeszerkeszt Krisztusban - mindent, ami a Mennyben és a Földön van -, és őt teszi mindennek fejévé." EFO-Biblia (Ef 1,9-10)

38 2014.01.09.jpg

A célkitűzés nem csak egy jó ötlet a hatékonysághoz. Ez egy lelki gyakorlat, mint az ima, böjt, adakozás vagy a Biblia olvasása.

Valójában a célkitűzés lehet a sáfárság egy cselekedete, hogy megpróbálod a maximumot kihozni abból, amit Isten adott neked. Elpocsékolhatod az életed. Sok ember megteszi. Ahhoz azonban célokra van szükséged, hogy a lehető legtöbbet kihozd az életedből és befektesd olyan módon, hogy a hatása túléljen téged.

Lehetsz olyan ember, aki tesz róla, hogy megtörténjenek dolgok vagy olyan, aki végignézi, hogy történnek dolgok - esetleg olyan, akinek fogalma sincs róla, mi történik! Azok az emberek, akik tesznek is róla, hogy valami megtörténjen, megváltoztatják a világot.

Még Isten is tűz ki célokat. A Biblia azt írja, "Megismertette velünk mindeddig elrejtett tervét, amelyet tetszése szerint készített, és Krisztus által akar megvalósítani. E terv szerint, amikor erre megérik az idő, Isten mindent egybeszerkeszt Krisztusban - mindent, ami a Mennyben és a Földön van -, és őt teszi mindennek fejévé." Isten nem ül ölbe tett kézzel és nézi, ahogy a világ történelme magától zajlik, ahogy annak kedve támad. Ő eltervezte a történelmet. Istennek célja van az egyházzal. Istennek célja van az univerzum minden egyes darabjával.

A történelem egy tetőpont felé halad. Lesz egy ítéletnap, mikor minden térd meghajol és minden nyelv megvallja, hogy Jézus Krisztus Úr. A történelem egy cél felé halad - mert Isten így tervezte.

Ha Isten tervez, akkor nekünk is kellene. Isten azt akarja, hogy az életünk minden területén rá hasonlítsunk, a célok kitűzését is beleértve. Hallottam embereket, akik azt mondták: "Én nem tervezgetek. Bízok Istenben és sodródok az árral."

Ez nem érett lelki hozzáállás. Ez hülyeség! Készítened kellene egy tervet erre az évre még ma. Ha még több napot az éves célod nélkül töltesz el, akkor 2014 is csak elszáll fölötted, mint valószínűleg a korábbi éveid.

Ha Istennek van terve a következő évre, akkor neked nem kellene legyen?

Beszéljünk róla:

  • A célok kitűzése hogyan tesz jobb sáfárrá az életed fölött?
  • Milyen célokat tervezel kitűzni 2014-re?
  • Az, hogy örökkévalóságban gondolkodsz, hogyan nyilvánul meg a kitűzött céljaidban?

(Daily Hope, by Rick Warren, 2014.01.02)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása