Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ez egy csoda: A Bibliának egyetlen témája van

2014. szeptember 27. 03:00 - BenedekDávid

“És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve [Jézus] elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.” Lukács 24,27

britannica.jpg

A Bibliát csak Isten képes volt úgy összerakni, hogy a 40 szerző által, 1600 éven keresztül írt 66 könyvnek csupán egyetlen témája legyen.

Azáltal, hogy a Bibliának egy ilyen egységes témája van, tudhatjuk, hogy valóban Isten szava található benne. Mózes első könyvétől egészen a Jelenésekig arról beszél, hogy Isten Fiában, az Úr Jézusban megváltást hozott az emberek számára.

Viszont az a tény, hogy a Bibliának egyetlen témája van, már magában egy csoda. Ha egyetlen ember írta volna, mint a Mohamed által írt Koránt, vagy Konfuciusz és Buddha írásait, akkor elvárható is lenne, hogy egységes legyen.

Viszont a Bibliát 40 különböző korú ember írta, különböző korszakokból, három kontinensről, viszont mindegyik ugyanazt: Jézus történetét. Próféták és költők, hercegek és királyok, tengerészek és katonák, mind ugyanúgy ismerték a történetet, attól függetlenül, hogy otthonaikban írták le, vagy hajón, vagy épp börtönben. Ha akarnánk sem tudnánk ettől változatosabb szerzők csoportját összeállítani.

A történet pedig még mindig ugyanaz.

Tegyük fel, hogy adok 50 embernek egy-egy papírfecnit és arra kérem őket, hogy mindenki szakítsa el a sajátját valamilyen formájúra, viszont azt nem mondom el nekik, hogy mire fogom felhasználni ezeket a papírdarabokat. Mennyi a valószínűsége annak, hogy ezekből a papírfecnikből ki lehet később rakni az Egyesült Államok térképét? Az esélyeink rendkívül alacsonyak, és ha még sikerülne is, a legtöbb ember azt mondaná, hogy trükköztem.

Hasonló csoda a Biblia összeállítása.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az Újszövetség Jézusról szól, az Ószövetség pedig Izráel népéről. Viszont ez így nem igaz. Ezt a Lukács 24,27 is alátámasztja: “És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve [Jézus] elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.” Az Újszövetséget ekkor pedig még nem írták meg.

A képek, a metaforák, a hasonlóságok a Biblia elejétől a végéig mind Isten tervéről szólnak, mely által meg szeretné menteni az embereket és egy örökkévaló családot szeretne alkotni belőlük.

Minden Jézussal kezdődött. Mindegyik könyvben megtalálhatod őt.

Ez tényleg csoda.

Beszéljetek róla:

  • A Biblia iránti elismerésed hogyan tükröződik vissza csodás kohézióképességének megértéseben? 
  • Ha össze kellene foglalnod saját szavaiddal a Bibliát egyetlen mondatban, hogyan tennéd ezt? 
  • Milyen módon teheted magad számára személyesebbé tenni a Bibliát?


(Daily Hope by Rick Warren, 2014.09.20)

Szólj hozzá!

Isten rád vár a csoda előtt

2014. július 13. 03:00 - FodorImi

Amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai. „Távoli, lakatlan hely ez” mondták, „és az idő már későre jár. Küldd el az embereket, hogy a környező településekre és falvakba menve vegyenek valami ennivalót maguknak.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Ti adjatok nekik enni!” Mire ők ezt mondták neki: „Ez több, mint fél évnyi bérbe kerülne. Talán mi menjünk el, és költsünk ilyen sokat kenyérre, hogy enni adhassunk nekik?”  (Márk 6:35-37 – NIV fordítás)

A Márk 6-ban mielőtt bármit tett volna, Jézus várt, míg a tanítványokat is megérintette a helyzet, és foglalkozni kezdenek vele.

Lehet, hogy problémáid vannak a házasságodban vagy a pénzügyeidben. Isten látja a problémát, és felismeri, elismeri azt. Mielőtt azonban bármit is tenne, vár, míg téged is foglalkoztatni kezd, és elfogadod a felelősségedet a problémával kapcsolatosan.

Mint a tanítványok is tették, az emberek általában háromféleképpen reagálnak a problémákra.

Halogatják. „Az idő már későre járt.” (35. vers) A tanítványok félreették, halogatták a problémát egészen a nap végéig. Nem tettek semmit, és Jézus várt rájuk.

Továbbadják. „Küldd el az embereket!” (36. vers) Alapjában véve a tanítványok ezt mondták: „Ez nem a mi problémánk. Ha éhesek, hadd vegyenek maguknak élelmet.”

Aggódnak. „Ez több, mint fél évnyi bérbe kerülne. Talán mi menjünk el, és költsünk ilyen sokat kenyérre, hogy enni adhassunk nekik?” (37. vers) A tanítványok túlreagálták a helyzetet és elkezdtek aggódni.

Az aggodalom a hit ellentéte. Soha, semmit nem old meg. Csak még rosszabbá teszi a problémát. Isten azt akarja, hogy mutasd meg, elfogadod a felelősséged, és várod, hogy ő megtegye azt a csodát, amire szükséged van.

Beszéljetek róla:

  • Milyen felelősséget kell felvállalnod abban a problémában, amit Istennek akarsz átadni?
  • Mi az, amit félretettél, pedig ha megteszed, hozzájárulna Isten csodájához az életedben?

 

(Daily Hope by Rick Warren – 2014.07.06)

Szólj hozzá!
Címkék: csoda

A csodához vezető úton Isten gondoskodik rólad

2014. július 05. 03:00 - sema22

"Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban." (Filippi 4:19)

Vannak olyanok közöttetek, akik jelenleg egy keréknyomban vannak, ami hideg és sötét. Néhányan közületek az úton vannak, az út pedig ijesztő és nem biztonságos, és fogalmatok sincs arról, hogy merre visz vagy, hogy meddig tart. Páran pedig a finomítóban vagytok, nyomás alatt.

Mindegy, hogy a csodához vezető út mely szakaszában vagy, itt van pár dolog, melyre érdemes emlékezni:

Csakis Istenre van szükséged.

Nincs szükséged kormányhatalomra, vagy akár munkára. Ha Isten úgy akarja, akkor úgy gondoskodik rólad, hogy hollókat küld, hogy ételt szórjanak neked az úton. Ha bezár előtted egy munkalehetőséget, akkor ugyanolyan könnyedén tud nyitni egy másikat. Ne bízz a naponta változó bankszámládban. Csakis Istenre van szükséged.

Ahova Isten vezet, ott majd gondoskodik is rólad.

Ha Isten azt mondja, hogy indulj Sareptába, akkor indulj most. Ha Isten kijelöli az útirányt, akkor minden segítséget meg fog adni annak eléréséhez.

Napról napra kell Benne bíznod.

Miért? A gazdasági váltság sem egyik napról a másikra alakult ki. Napról napra, folyamatosan alakul ki.

Isten ígérete az engedelmességeden múlik.

Isten azt szeretné, ha tennél egy lépést, ezután Ő majd megmutatja a következő lépést. Tedd meg a hitbeli lépést. Lehet, hogy nem tűnik logikusnak, de megteszed, amit Isten mondd, mert Isten útja mindig a legjobb.

A Bibliában ezt olvassuk: "Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban." (Filippi 4:19)

A hit első lépése az, hogy Jézust kéred, hogy vegye át az irányítást az életed felett. Ha ezt még nem tetted meg, akkor imádkozd a következő imát.

Ismered Jézus Krisztust? Ha még nem, akkor most azonnal meg kell ismerned.

Drága Istenem, köszönöm, hogy szeretsz, és hogy szeretnél megóvni attól, hogy helyetted más dolgoktól függjek. Kérlek bocsásd meg, hogy sokszor a munkámra, vagy más emberekre öszpontosítottam helyetted. Köszönöm, hogy nem felejtettél el. Uram, az előttem álló napok lehet, hogy ijesztőnek tünnek, de most már tudom, hogy a csodához vezető út kényelmetlen területeken visz keresztül. Uram, most már látom, hogy a csodák mindig váratlan helyekről érkeznek és, hogy nem kell ezeket a helyeket nekem megkeresnem. Csak bíznom kell benned. Amikor kérsz tőlem valamit, ha azt akkor nem is értem, akkor is meg kell tennem, amit kérsz tőlem. Kérlek segíts, hogy emlékezzek, hogy csakis rád van szükségem, és hogy amerre küldesz, ott számomra mindent biztosítasz. Szeretnék napról napra benned bízni. A te utadon szeretnék járni, nem a sajátomon. Téged akarlak követni, kérlek ments meg és költözz a szívembe. Elhiszem, hogy ha bízom benned, akkor te gondot viselsz rólam. Jézus nevében imádkozom. Ámen.

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.06.28)

Szólj hozzá!

A csodák mindig váratlan helyekről érkeznek

2014. július 04. 03:00 - Lilla:)

"'Az én gondolataim nem hasonlíthatóak a tieidhez' mondja az Úr. 'És az én útjaimat még csak el sem tudnád képzelni.'" (Ézsaiás 55:8, NLT fordítás)

Többségünknek vannak olyan szükségletei az életben, amiket be szeretnénk tölteni. Sokan próbálunk rájönni, hogy tölthetnénk ezeket be. Lehet, hogy körbenézve azt mondod: "Talán Isten ezt ilyen módon el tudná intézni" vagy "Talán segíthetnék Istennek ezt véghez vinni" vagy "Talán adhatnék tanácsot ezzel kapcsolatban."

Próbálod manipulálni Istent, de ez nem működik!

A csodák sohasem onnét érkeznek, ahonnan gondolnád. A csodák mindig váratlanok helyekről érkeznek.

Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy fia fog születni és ez a fiú egy nagy nemzet atyja lesz egyszer. Ábrahám közel 100 éves volt és egy kis problémát okozott neki, hogy higgyen Isten ígéretében. Ezért a saját irányítása alá vette a dolgot és szeretkezett egy olyan nővel, aki nem a felesége volt és született egy fiúk, akit Izmaelnek neveztek el. Isten azonban azt mondta: "Nem! Ő nem az, akit én ígértem neked. Ő azért jött, mert a saját terveidet követted, de ő nem az én tervem. Az én tervemhez a feleségedet fogom használni, Sárát, és csodát teszek majd annak ellénre, hogy már rég nem képes gyermeket szülni."

Az az út, amelyen haladva te szeretnéd betölteni a szükségleteidet, nem az az út, amit Isten szánt neked. A te utad csak a második legjobb. Isten útja mindig a legjobb.

Ha értenéd Istent, te lennél Isten. Azonban te nem vagy Isten! Hadd adjak egy kis segítséget neked a stresszlevezetéshez. Ismételd el a következőt tízszer egymás után: "Isten az Isten és én nem vagyok Isten."
Ézsaiás 55:8-ban ezt olvassuk: "'Az én gondolataim nem hasonlíthatóak a tieidhez', mondja az Úr. 'És az én útjaimat még csak el sem tudnád képzelni.'" (NLT)

A csodához vezető ösvény mindig kényelmetlen területeken vezet át. A csodák pedig mindig váratlan úton jönnek.

Mit teszel, amikor ezen az úton haladsz? Nem ijjedsz meg, nem félsz, nem próbálsz rájönni, hogyan is kell megoldani.

Egyszerűen csak legyen hited. Bízz Istenben és mondd: "Nem tudom, hogy ezt Isten hogyan akarja véghez vinni, de sikerülni fog neki." Ha Isten azt mondja csináld, még akkor is ha nincs értelme, csináld. Még akkor is, ha a másik irányba, úton kell menned vagy ha úgy érzed, hogy nincs értelme beszélni egy bizonyos személlyel, csak egyszerűen engedelmeskedj Istennek és tedd meg, amit kér tőled. Ezek után már készen állsz a csodára.

Beszéljetek róla:

  • Miben keresed a csodákat? Vagy van egy olyan személy, akiben keresed?
  • Mit gondolsz, milyen módon szeretné Isten, hogy megmutasd neki a hited, hogy megmutasd, hogy készen állsz a csodádra?
  • Mi olyat kér tőled Isten, aminek nem látod értelmét, de tudod, hogy engdelmeskedned kell?


(Daily Hope by Rick Warren, 2014.06.27.)

Szólj hozzá!

Állj készen a lehetetlenre

2013. március 24. 03:00 - Mike Zsuzsi

"Isten úgy akarta, hogy az az igazság szava által szüljön újjá minket." Jakab 1:18 (NIV fordítás)

422207_334673149956210_1101078561_n.jpg

Isten arra akarja használni az Igéjét, hogy egy új kezdetet adjon az életednek. Isten Igéje nélkül sohasem lehetnénk megmentve. Nem haladnánk a Menny felé. Nem tudnánk Jézus kereszthaláláról. Nem ismernénk Isten célját az életünkre nézve.

A Biblia nélkül nem tudnánk megismerni Istent. Isten ezt mind neked akarja adni - de ez az Igéjével kezdődik. A Biblián keresztül Isten újjáteremti az életünket. Amikor úgy érzem, hogy fogytán van az erőm, akkor Isten arra használja a Bibliát, hogy egy új kezdetet adjon nekem. A Biblia "újjászületésnek" hívja ezt. A Jakab 1:18-ban ezt írja a Biblia: "Isten úgy akarta, hogy az az igazság szava által szüljön újjá minket".

A Bibliát gyakran a maghoz hasonlítják. Ha egyszer a Biblia versei gyökeret eresztenek a szívedben, akkor az elkezd hajtani, növekedni és gyümölcsöt teremni. Miközben az Ige ezt teszi, Isten jobbá változtatja az életedet. 

Jézus ezt mondja az Igéről a János evangélium 6:63-ban: "a beszédek, amelyeket mondtam nektek, tele vannak Szellemmel és élettel"(NIV ford.). Isten Igéje nem csupán szavak egy oldalon. Hanem szellem és élet. Szellemi erő. Az Ő Igéje át tudja formálni a társadalmakat és a történelmet. Meg tudja cselekedni a lehetetlent! És meg tudja változtatni az életedet!

D. L. Moody, egy híres chichago-i lelkipásztor 100 évvel ezelőtt azt mondta, hogy "a Biblia nem azért lett nekünk adva, hogy a tudásunkat növelje, hanem hogy megváltoztassa az életünket."

Hogyan kellene az életednek megváltoznia? Életed mely területén érzed erőtlennek magad a változásra?

A Biblia azt mondja, hogy Isten Igéje meg tud változtatni olyan dolgokat, amelyeket egyedül nem tudsz. Tedd Isten Igéjét életed mindennapi részévé, és készül fel, hogy megtörténik a lehetetlen!

 

Beszéljünk róla:

  • Régóta vagy már keresztény? Milyen gyümölcsei voltak eddig az életedben annak, hogy Jézussal személyes kapcsolatod van?
  • Szerinted miért képes Isten Igéje életeket megváltoztatni?
  • Milyen lehetetlen dologról hiszed el azt, hogy Isten meg tudja tenni az életedben? 

Daily Hope by Rick Warren, 2013. 03. 17.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása