Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Törekedj arra, hogy ne feledkezz meg Istenről

2012. április 08. 03:00 - jletti

"Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem." (Gal. 2,20)


A Biblia azt mondja: "Szüntelenül imádkozzatok" (1.Thessz. 5:17).

Hogyan tudunk mi ennek eleget tenni? Az egyik módszer erre az, ha "lélegzetvételnyi imákat" mondunk a nap folyamán, mint ahogy sok keresztény tette már ezt évszázadokon keresztül. Egy rövid mondat vagy egy kifejezés is elég, amit egy lélegzetvétellel elmondhatsz Jézusnak: "Velem vagy." "Érzem a kegyelmed."  "Tőled függök, Uram." "Meg akarlak ismerni." "A tied vagyok." "Segíts bíznom benned." A Szentírásból is mondhatsz rövid részeket: "Számomra az élet Krisztus." "Te soha nem hagysz el." "Te vagy az én Istenem."

Imádkozz olyan gyakran, amilyen gyakran csak tudsz, hogy mélyen a szívedbe vésődjön ez a szokás. Arra azonban figyelj oda, hogy ezáltal ne irányítani akard az Urat, hanem dicsérni.

Folyamatosan tudatában lenni az Úr jelenlétének: ez egy gyakorlat, egy olyan szokás, ami fejleszthető.  Épp úgy, ahogy a zenészek, akik mindennap skáláznak azért, hogy majd könnyedén, szépen zenéljenek, neked is rá kell venned saját magadat, hogy az Úrra gondolj a nap különböző szakaszaiban. Törekedned kell arra, hogy emlékezz az Úrra.

Először is, készíts magadnak emlékeztetőket, hogy ezek rendszeresen eszedbe juttassák, hogy az Úr abban a pillanatban is veled van. Kezd azzal, hogy kisebb, látható emlékeztetőket helyezel el magad köré: ezek elehetnek akár kisebb feljegyzések is, mint például az, hogy “Az Úr most is velem és értem van.”

Ha ezáltal te azt az élményt keresed, hogy így megtapasztalod az Ő jelenlétét, akkor félreértetted a lényeget. Nem azért dicsérjük az Urat, hogy mi jól érezzük magunkat, hanem hogy jót tegyünk. A cél nem egy érzés elérése, hanem hogy folyamatosan tudatában legyünk annak az igazságnak, hogy az Úr mindig jelen van. Ezt hívják dicsőítő életmódnak.

Beszéljetek róla

  • Próbálj meg lélegzetvételnyi imákat mondani a nap folyamán, hogy az Urat dicsőítsd. Látsz  különbséget abban, hogy ezáltal milyen lesz a hozzáállásod és a viszonyod másokkal?
  • Milyen látható emlékeztetők segítenének neked a legjobban abban, hogy mindig tudatában legyél Isten jelenlétének?
  • Beszéljetek arról, hogyan tanultatok meg egy hangszeren játszani vagy sportolni. Ugyanennyi fegyelmet és energiát fektetsz abba is hogy dicsőítő életmódot élj?


(Daily Hope by Rick Warren, 2012.04.01)

 

Szólj hozzá!

Befektetés Isten pénzügyi alapjába (Dicsőítés)

2011. november 21. 03:00 - mirjam07

"Tiszteld az Urat azzal, hogy neki adod jövedelmed legjavát." (Péld. 3:9, szabad fordítás)

Isten pénzügyi alapjába fektetünk, amikor pénzünk egy részét arra használjuk, hogy őt dicsőítsük. Nincs semmi, amit Istennek adhatnánk, mert szüksége lenne rá, Istennek nyilvánvalóan nincs szüksége a mi pénzünkre.

Amikor azonban adakozunk Istennek - egy nem meghatározott, eltervezett és arányos összeggel ott, ahol és amikor dicsőítünk - azt mondjuk Istennek: "Istenem, szeretlek Téged." Ez életünk első számú célja: megismerni és szeretni Istent. Az Ő tetszésére tervezett meg bennünket.

A Biblia azt mondja: "Tiszteld az Urat azzal, hogy neki adod jövedelmed legjavát." (Péld. 3:9, szabad fordítás) Istent tiszteljük, amikor tizedet fizetünk. Ez a dicsőítés egyik formája.

Isten azt akarja, hogy fektess be az ő alapjába még azelőtt, hogy befektetnél bármilyen más alapba. Miért? Minden másnál jobban igényeli a mi szívünket. Nem a pénzünk kell neki; az kell neki, amit a pénzünk képvisel.

Ahová teszem a pénzem, megmutatja az értékrendemet és a fontossági sorrendemet.

Ezen a héten nézd át a csekkfüzetedet és nézd meg a bankszámlakivonatodat. Mit mondanak ezek arról, hogy hol van ma a szíved?

Mit szeretnél, hogy hol legyen a szíved? Tedd oda a pénzed!

(Daily Hope by Rick Warren, 2011.11.14)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása