Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan lehetsz magabiztos a bizonytalan időkben is?

2023. szeptember 08. 03:00 - Lilla:)

 sunrise-1634197_1920.jpg

„Légy türelmes, pihentesd a szíved a végső bizonyosságban!” (Jak 5,8 Phillips)

Manapság nehéz lehet megmondani, hogy mi igaz és mi nem. Egymással ütköző információkat kapunk rengeteg forrásból. Úgy tűnik, hogy vannak tanulmányok és kutatások, melyek mind ellentmondanak egymásnak.

Amikor a dolgok bizonytalannak tűnnek, biztosan kapaszkodhatunk ebbe az igazságba: Isten irányít.

A Biblia mondja: „Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll.” (Jak 5,7–9 GW)

Miért emlékeztet Jakab minket ennyi alkalommal arra, hogy az Úr visszatér? Mert alapvető bizonyosságunk, hogy Isten irányít.

A történelem Isten története. Nem egy körforgás. Nincs olyan, hogy az élet körforgása. A történelem egyenes vonalú, és a tetőpont felé halad. Istennek van egy terve, van egy célja, és egy nap Jézus vissza fog térni.

Minden be van ütemezve. Nem tudjuk, hogy mikor jön vissza, azonban a Biblia sokkal többet beszél Jézus második eljöveteléről, mint az elsőről. Ez azt jelenti, hogy ennek meg kell változtatnia azt, ahogy a mindennapjainkat éljük. Nagy reményekkel kell élnünk!

Bár úgy tűnhet a jelenlegi helyzet, hogy az irányítás kicsúszott a kezedből, és fájdalmas dolgokon kell átesned, valójában Isten irányítása alól semmi nem kerül ki. Légy türelmes! Isten időzítése tökéletes. Ő sosem késik. Ő irányít.

A Phillips fordítás alapján Jakab levele 5. fejezetének 8. versében azt olvassuk: „Légy türelmes, pihentesd a szíved a végső bizonyosságban!”

Mi a végső bizonyosság? Az, hogy Jézus egy napon vissza fog térni. Ezt semmi sem állíthatja meg. Sem ember, sem hatalom. Az a tudat, hogy a történelem Isten kezében van, és Jézus megígérte, hogy visszajön, elegendő magabiztosságot kell adjon ezekben a bizonytalan időkben is.

Amikor úgy érzed, hogy semmi másra nem számíthatsz, számíts arra, hogy Isten kezében van minden! Jézus pedig vissza fog térni hamarosan, hogy mindent megújítson és helyre tegyen.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit jelent Jézus visszatérésében reménykedve élni?
  • Segítséget és magabiztosságot ad az a tudat, hogy Isten irányítja a történelmet? Miért igen vagy miért nem?
  • Milyen helyzetekben kell emlékeztetned magad arra, hogy Isten kezében van minden? Hogyan látod őt nap mint nap ebben a környezetben?

Mit teszel majd, amikor Jézus visszatér?

A Biblia azt mondja, hogy csak akkor juthatsz a Mennybe, ha hiszel Isten fiában, Jézus Krisztusban. Nincs külön módja, hogy ezt kiérdemeld: "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Ef 2,8–9)

Ha készen állsz arra, hogy odaszánd az életedet Jézusnak, mondd el ezt az imát:
"Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit eddig tettem meg lesz bocsájtva, megtanulom, mi az életem célja, és befogadsz majd engem az örökkévaló otthonodba egy napon.
Megvallom, hogy vétkeztem és bocsánatodat kérem. Hiszek abban, hogy Jézus meghalt azért, hogy elvegye a bűneimet, te pedig feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban és követni őt. Vezesd az életem és segíts a te akaratod szerint élni. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha elmondtad ezt az imát, kérlek jelezd nekem egy e-mail formájában (rick@pastorrick.com), hogy küldhessek neked egy ingyenes anyagot, ami segítségedre lesz majd a Jézussal induló utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.09.01.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hogyan legyünk “Mutasd és mondd” keresztények

2023. augusztus 06. 03:00 - Anita.B

pexels-saulo-zayas-335887.jpg“Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.”

Kolossé 3,17

Isten okkal adott bizonyos embereket az életedbe. Isten képviselője vagy számukra! Ha nem beszélsz nekik Isten szeretetéről és üdvözítő ajándékáról, akkor ki fog?

Isten azért állított téged a különleges körülményeidbe, hogy megoszd az evangéliumot rokonaiddal, barátaiddal, szomszédaiddal és munkatársaiddal. Hallaniuk kell, hogy Istennnek célja van velük és azt akarja, hogy családja részei legyenek. De nem fogja az égbe írni nekik. Nem fog nekik táviratot küldeni. Már elküldött téged. Azt akarja, hogy tanulj meg jobban hasonlítani rá, hogy megmutasd másoknak, milyen ő — megbocsátó, együttérző, türelmes és hűséges.

A Biblia teljesen világosan fogalmaz ezzel kapcsolatban: “Tégy meg mindent, hogy békés életet élj.  A magad dolgával törődj, a saját feladatodat végezd… Ha így teszel, akkor az emberek, akik nem hisznek, tisztelni fognak majd” (1Tesszalonika 4,11-12 NCV fordítás).

Szükségünk van Keresztényekre, akik nem csak beszélnek róla, hanem meg is teszik; hallhattad már ezt a klisét korábban, de ez tényleg ennyire egyszerű. A hűséges keresztények nem csak mondják, amit hisznek. Igyekeznek úgy élni, hogy mások lássák a Jézus megismeréséből fakadó reményt és örömöt. “Mutasd és mondd” keresztények. A szájukkal mondják, az életükkel pedig élik az evangéliumot.

“Bármit teszel vagy mondasz, az Úr Jézus képviselőjeként tedd” (Kolossé 3,17 NLT fordítás).

A legveszélyesebb ima, amit imádkozhatsz, két szó: “Használj engem.” Bátorítalak, hogy imádkozd ezt! Bátorítalak, hogy imádkozz így, “Istenem, használj engem! Használj, hogy megmutassam szeretetedet azoknak, akik nem tudják, hogy szereted őket. Használj, hogy megmutassam a célodat azoknak az embereknek, akik nem tudják, hogy célod van az életükkel.”

Ez a fajta ima megváltoztathatja a világot — de a változás a közösségeinkben és az általunk ismert és szeretett emberekkel kezdődik. 

Nem fogják tudni, hacsak meg nem mutatjuk nekik.

 Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Elmondani másoknak vagy megmutatni könnyebb, amit hiszel? Hogy haladsz ezzel a kettővel az életedben?
  • Te vagy Isten képviselője a körülötted élő emberek előtt. Milyen feladatai vannak egy képviselőnek?
  • Imádkozzunk a mai áhítatban, de tegyük személyessé. Illeszd be azoknak a személyeknek a nevét az életedben, akiknek hallaniuk kell az evangéliumot.

(*Daily Hope by Rick Warren 2023.07.30.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A nehéz időkben kapaszkodj Krisztusba!

2023. július 10. 03:00 - Lilla:)

mountaineer-g50ee716ea_1280.jpg "Most, hogy a legrosszabbon túl vagyunk, örömmel jelenthetjük, hogy sértetlen lelkiismerettel és hittel jutottunk ki belőle, és néztünk szembe a világgal – és még fontosabb, hogy rátok is felemelt fővel nézünk. Ez azonban nem saját erőnkből történt. Isten volt az, aki rendíthetetlenül magára irányította figyelmünket." (2Kor 1,12 MSG fordítás)

Amikor úgy érzed, hogy az élet nyomasztó és kaotikus, nehéz lehet tudni azt, hogy mibe kapaszkodhatsz. Viszont van egy dolog, ami sosem változik és mindig igaz marad: Isten változatlan jelleme.

Nem számít, hogy mi zajlik benned vagy körülötted, Isten kegyelme akkor is teljes erővel hat. Ő mindig ott van veled, még akkor is, ha nem érzed.

A Biblia azt mondja a korinthusiakhoz írt második levél 1. részének 12. versében, hogy "Most, hogy a legrosszabbon túl vagyunk, örömmel jelenthetjük, hogy sértetlen lelkiismerettel és hittel jutottunk ki belőle, és néztünk szembe a világgal – és még fontosabb, hogy rátok is felemelt fővel nézünk. Ez azonban nem saját erőnkből történt. Isten volt az, aki rendíthetetlenül magára irányította figyelmünket." (MSG fordítás)

Hogyan nézhetsz szembe bármivel tudva, hogy Isten kegyelme veled van, és kerülhetsz ki sértetlen hittel a nehézségekből? Íme három mód:

Támaszkodj Krisztusra stabilitásért! A Biblia azt mondja: "Mint az az ember, aki ... nem fél a rossz hírektől, sem rettegve attól, hogy mi történhet. Mert megértette, hogy Jehova gondoskodni fog róla" (Zsolt 112,6–7 TLB fordítás).

Hallgass Krisztusra iránymutatásért! Ő mindig jó jövő felé vezet téged: "'Tudom, hogy mit terveztem számodra' – mondja az ÚR. 'Jót tervezek neked, nem ártalmasat. Reményt és jó jövőt adok neked'" (Jer 29,11 NCV fordítás).

Nézz Krisztusra a megváltásért! A Biblia megígéri, hogy Jézus mindig ott lesz, hogy segítsen neked: "Ő mindig segít a nehézségek közepette. Ezért még akkor sem kell rettegnünk, amikor megremeg a föld vagy a hegyek a tengerbe omlanak" (Zsolt 46,1–2 NCV fordítás)

A krízisek lehetőséget ajánlanak neked arra, hogy olyasvalamibe fektesd a bizodalmad, melyet nem vehetnek el tőled: Istenbe és az ő sosem változó jellemébe. Lehet, hogy elveszíted az otthonod, az állásod, a házasságod, vagy az egészséged, azonban az Istennel való kapcsolatodat sosem veszíted el.

Raymond Edman, Billy Graham egyik mentora, egyszer azt mondta: "Sose kételkedj olyasmiben a sötétség idején, amit Isten a fényben tár eléd!"

Ezek a dolgok örökké igazak maradnak: Isten jó, szeret téged, veled van, tudja min mész keresztül, törődik veled, jó terve van számodra. Sosem hagy el, nem hagy cserben. Ez örökkévaló biztonságot jelent, amire építheted az életed.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Életed jó időszakaiban mit tanultál Istenről és az ő szeretetéről?
  • Hogyan segítenek a fentebbi igazságok túljutni a nehézségeken?
  • Amikor elkezdesz kételkedni az Istenbe vetett hitedben, mely ígéretei bátorítanak a Bibliából?

Hiszel ma Isten ígéretében?

A Biblia azt mondja, hogy "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16)

Készen állsz arra, hogy Isten beteljesítse az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, mondd el ezt az imát: "Kedves Istenem, hiszek Jézus Krisztusban, a te fiadban. Megvallom a bűneim, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, te pedig feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megmentőmben és követni őt, mint Uramat ettől a naptól kezdve. Vezesd az életem akaratod szerint. Jézus nevében, Ámen."

Ha elmondtad az imát Jézus befogadásáért, kérlek írj egy e-mail a rick@pastorrick.com címre. Szeretnék küldeni neked egy ingyenes anyagokból álló csomagot, hogy segítségedre legyen a Jézussal való közös utad megkezdésében.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.03.)

Szólj hozzá!

Hogyan készülj fel a csendességre?

2023. július 07. 03:00 - R.K.A.

 

2023_06_30_kep.jpg

„Az Úr nem azt nézi, amit az emberek. Az emberek azt nézik, ami a szemük előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.” (1Sám 16,7 NIV)

Ha már régóta keresztény vagy, vagy jártál már néhányszor gyülekezetben, valószínűleg hallottál már a „csendességről”. Ez az az idő, amelyet naponta arra szánsz, hogy Istennel töltsd - ez elengedhetetlen, ha keresztényként növekedni akarsz.

Különböző módjai vannak annak, hogy csendességet tarts, de az a legfontosabb, hogy megfelelő legyen a hozzáállásod.

Isten szemében sokkal fontosabb, hogy miért teszel valamit, mint az, amit teszel. Lehetséges helyes dolgot cselekedni, de rossz hozzáállással! Isten azt mondta Sámuelnek: „Az Úr nem azt nézi, amit az emberek. Az emberek azt nézik, ami a szemük előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.” (1Sám 16,7 NIV) 

Amikor a csendességedben találkozol Istennel, ezzel a hozzáállással közeledj hozzá:

Reménnyel. Amikor Istennel találkozol, akkor azt olyan reménykedéssel kell tenned, mint amikor egy közeli barátoddal találkoznál. Készülj arra, hogy jó közösségben lesz részed, és hogy áldást fogsz kapni az együtt töltött időből. Dávid is ezt várta: Ó Isten, te vagy az én Istenem, őszintén kereslek téged” (Zsol 63,1 ESV).

Tisztelet. Ne rohanj Isten jelenlétébe. Készítsd fel a szívedet azzal, hogy az együtt töltött idő kezdetén csendben megállsz előtte. Habakuk próféta mondta: Az ÚR ott van szent templomában: csendesedjék el előtte az egész föld!” (Hab 2,20 NIV). A csendes áhítat segít elűzni minden olyan gondolatot, amely esetleg elvonná a figyelmedet.

Éberség. Ne kezdd az Istennel töltött időt álmosan és kimerülten. Először ébredj fel. A reggeli csendességre való felkészülés már előző este elkezdődik. Feküdj le korán, hogy kipihenten és éberen állj készen arra, hogy reggel találkozz Istennel. Ő megérdemli a teljes figyelmedet!

Készség az engedelmességre. Ha arra készülsz, hogy a csendességedben Isten szólni fog hozzád, előre el kell döntened, hogy engedelmeskedni fogsz annak, amit mond. Jézus azt mondja: Aki úgy dönt, hogy Isten akaratát cselekszi, felismeri, hogy vajon a tanításom Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.” (Ján 7,17, NIV). Úgy menj Istennel találkozni, hogy már előre eldöntötted, hogy megteszed az akaratát - bármi is legyen az.

Reménykedéssel, tisztelettel, éberséggel és engedelmességre való készséggel kezdd a csendességedet. És készülj fel arra, hogy meglásd Isten munkáját az együtt töltött időn keresztül!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mire szoktál több időt szánni - a csendesség “miértjére” vagy arra, “amit” teszel?
  • Hogyan tapasztaltad meg Isten munkálkodását, amikor a megfelelő hozzáállással készültél a csendességre?
  • Melyik területen kell leginkább fejlődnöd - a reménykedésben, a tiszteletadásban, az éberségben, vagy az engedelmességre való készségben? Milyen lépést teszel meg ma, hogy növekedj ezen a területen?

Készen állsz arra, hogy megbékélj Istennel?

Az első lépés a megnyugvás felé az, hogy békét kötsz Istennel azáltal, hogy elfogadod Jézust Uradnak és Megváltódnak. Kezdheted azzal, hogy elmondod ezt az egyszerű imát:

"Drága Istenem, többé nem akarom, hogy a bűneim elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, megbocsátasz nekem minden rosszat, amit valaha is elkövettem, megmutatod életem célját, befogadsz a családodba, és egy napon a mennybe viszel, hogy veled éljek az örökkévalóságig."

"Jézus, megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy kegyelemből van üdvösségem, hit által, és nem azáltal, amit teszek. Kérlek, jöjj az életembe, mint az én Uram. Ma átadom neked az életemet."

"Úgy akarok élni, ahogyan te teremtettél engem - békében és megnyugodva -, és életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt (angolul) a Rick@PastorRick.com email címre. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.06.30.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A csendességed nem kell, hogy unalmas legyen

2023. június 29. 03:00 - Anita.B

pexels-fallon-michael-3551711.jpg“Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (Jakab 1,22)

Ha valamit erőteljesnek nevezünk, akkor az energiával teli és eredményes. Olyan éltető erő van benne, ami változáshoz vezet. Tudtad, hogy a Biblia tanulmányozásra szánt idő is lehet erőteljes?

De hogy is van ez? Hogyan lesz abból, amit gyakran “elcsendesedésnek” nevezünk, erőteljesen, dinamikusan eltöltött idő?

A dolgok akkor válnak erőteljessé amikor konkrétak lesznek. Tehát ahhoz, hogy a Bibliatanulmányozással töltött időd erőteljes és dinamikus legyen, az olvasott szöveg értelmezésének konkrét cselekvéssé válnia. Más szóval, amikor Isten igéjét olvasod, fel kell ismerned az Igében azokat a konkrét dolgokat, amiket Isten elvár tőled. Azokra az igazságokra kell összpontosítanod, amiket Isten szeretne, hogy most azonnal alkalmazz életedben.

Íme egy szokás, ami segít ebben: miután olvastad a Bibliát, írj egy egymondatos végrehajtási utasítást arról, amit olvastál. Ez abban segít abban, hogy ne csak hallgatója, hanem cselekvője is légy Isten Igéjének.

Egy ilyen utasításnak négy jellemzője van:

Személyre szóló. Nem írhatsz utasítást másnak. Nem arról van szó, hogy a világnak, vagy a házastársadnak, vagy a gyerekeidnek mit kellene megtennie. Arról szól, hogy neked mit kell tenned!

Konkrét. Az utasításod olyan kell, hogy legyen, amit a valóságban konkrétan el lehet végezni és olyan, amit te képes is vagy megtenni. A tágan értelmezhető általánosságok nem segítenek. Valójában az általánosságok aligha eredményeznek cselekvést, hanem inkább tehetetlennek érezzük magunkat tőlük.

Teljesíthető. Ha nem tudod ténylegesen teljesíteni, amit kitűztél, akkor valószínűleg elcsüggedsz. Ha az utasításodban az szerepel, hogy napi öt órát kell imádkoznod, akkor azt nem fogod tudni megtenni. Nem érdemes ilyet leírni! Másrészt, ha az szerepel benne, hogy egy nap se teljen el ima nélkül, az hasznos. Ez egy olyan dolog, ami reálisan megvalósító, teljesíthető.

Igazolható. Más szavakkal konkrét és mérhető célt kell kitűzni elérési határidővel, ami igazolja, hogy sikeresen megtörtént a cselekedet. Ha nem jelölsz ki egyértelműen meghatározott célt határidővel, akkor az csak egy vágyálom.

A Biblia bármely részéhez tudsz ilyen egy egymondatos végrehajtási utasítást készíteni, miközben olvasod. És amikor ezt meg is valósítod, akkor engedelmeskedsz annak, amit a Biblia Jakab levelének 1. fejezetében, a 22. versben mond: “Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat”.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Ennek az áhítatnak az elolvasása után, hogyan változik meg a csendességben Biblia olvasással eltöltött időd?
  • Milyen egymondatos végrehajtádi utasítást fogsz ma véghezvinni a gyakorlatban? 
  • Van benned vágy arra vonatkozóan, hogy azt tedd, amit Isten igéje mond? Hogyan tükröződik ez, az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.06.21.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása