Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Itt az ideje, hogy megnyisd ajtódat a kopogtatónak

2026. január 07. 03:00 - csmsdvd

nr_alap_2.jpg

„Ha valaki meghallja a hangomat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom, és ő énvelem.” (Jel 3,20)

Bármit is tettél, Jézus szeret téged!

Zákeus kis termete miatt biztonság nélkülinek, magányosnak és kisebbrendűnek érezte magát. Zákeus a környezete miatt keserűséget és haragot érzett. Valójában Zákeusnak a bűnös tettei miatt bűntudata és szégyenérzete volt.

Jézus miután megállt Zákeus mellett, ránézett, majd nevén szólította, a legmegdöbbentőbb dolgot tette: meghívatta magát Jerikó városának legelfogathatatlanabb emberének a házába.

Jézus tudta, hogy Zákeus bűntudata és szégyen érzete miatt soha nem tartaná magát elég méltónak arra, hogy Jézust fogadja az otthonában.

És mégis, a Biblia azt mondja: „Amikor Jézus arra a helyre jutott, feltekintett, észrevette, és azt mondta neki: Zákeus, hamar szállj le, mert ma nekem a te házadnál kell megszállnom.” (Lk 19,5)

Mivel te és én is emberek vagyunk, mindannyian tettünk már olyan dolgokat, amelyekért szégyelljük magunkat. A Biblia azt mondja: „mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek Isten dicsősége nélkül” (Róm 3,23)

De Jézust inkább az érdekli, hogy segítsen megváltoznod, mintsem hogy elítéljen. Azt mondta, hogy nem azért jött, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse (Jn 3,17).

Nem számít, mit tettél, kivel tetted, vagy mennyi ideig tetted, sokkal fontosabb, hogy ma merre tartasz.

Amikor Jézus Zákeus házába ment, lényegében azt mondta neki: „Bármit is tettél, Zákeus, én téged akarlak. El akarok menni a házadba, és veled akarok vacsorázni. Közösségben akarok veled lenni. Kapcsolatot akarok veled.”

Isten ezt mondja neked is. Nem számít, mennyire rontottad el, a kiindulópont az üdvösségedhez az, amikor elfojtod a önteltségedet, és beismered, hogy szükséged van Isten segítségére.

Persze, hogy követtél el hibákat életed során. De egyetlen fillért sem vesztettél értékedből a Teremtőd szemében.

Jézus kapcsolatot akar veled. El akar jönni a házadba, és veled akar vacsorázni. Az életed ajtajánál áll, és kopogtat. Azt mondja: „Ha valaki meghallja a hangomat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom, és ő énvelem.” (Jel 3,20)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen hazugság az, ami azt mondja neked, hogy kisebbrendűnek vagy selejtesnek kell érezned magad?
  • Még akkor is, ha biztos vagy, hogy Krisztus új identitást adott neked, miért fontos elismerned, hogy milyen módokon nem felelsz meg Isten elvárásainak?
  • Milyen az, amikor alázatossággal közeledünk Istenhez?

Készen állsz arra, hogy elfogadjad Isten bocsánatát és új életet kezdj Krisztussal?

Isten megígérte azoknak, akik hisznek Jézusban, hogy nincs ítélet. Jézus halála a kereszten megfizetett minden bűnt, amit valaha elkövettél vagy el fogsz követni. Azzal, hogy feláldozta magát a te bűneidért és megadta neked az ő igazságát, helyreállíthatod a valódi kapcsolatot Istennel.

Kedves Istenem!
Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Megvallom, hogy sokszor vétkeztem, és bocsánatodért esedezem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy Te feltámasztottad őt. Szeretnék Jézusban bízni mint Megváltómban, és a mai naptól fogva követni akarom őt, mint Uramat. Vezess engem az életben, és segíts, hogy a Te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.12.31.)

Szólj hozzá!

Két módja annak, hogy hittel éljünk, ne félelemmel

2026. január 04. 03:00 - gerbeaud

„Mindaz, ami nem hitből van, bűn.” 
(Róm 14,23)

Képzeljük el, mit érezhetett József, amikor a menyasszonya teherbe esett, mielőtt összeházasodtak volna. A kisvárosukban heves pletykák keringhettek. Ez kihathatott volna a családjára, az üzletére és a jövőbeli terveire is. Ezért úgy döntött, hogy csendben felbontja az eljegyzést, hogy megmentse Máriát a szégyentől.   

„Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.” (Mt 1,20)

József élete legnagyobb áldását szalaszthatta volna el, ha mások rosszallása miatt aggódik. Ehelyett úgy döntött, hogy engedelmeskedik Istennek, és az ő hangjára hallgatott a körülötte lévőké helyett. József úgy döntött, hogy Isten helyeslése fontosabb, mint bárki másé.

A világ manapság egy elég negatív hely. Könnyű a médiából, mások véleményéből, sőt még a saját magunknak mondott hazugságokból is félelemmel teli gondolatokkal táplálni az elménket.

A Biblia azonban azt mondja, hogy a félelem a hit ellentéte. A Rómabeliekhez írott levél 14. részének 23. verse ezt mondja: „Mindaz, ami nem hitből van, bűn”.

Ahhoz, hogy kilépj a félelemből és hitben járj, meg kell változtatnod a gondolatokat, amelyeket beengedsz az elmédbe.

Két dolgot kell tenned. Először is, korlátozd a negatív tartalom mennyiségét, amit a híreken és a közösségi médián keresztül fogyasztasz. Egy dolog tájékozottnak lenni, és egy másik dolog hagyni, hogy ez negatívan befolyásolja azt, ahogyan másokat, a világot, sőt még magadat is látod.

Másodszor, el kell kezdened hívő emberekkel találkozni. Ez az egyik oka annak, hogy miért olyan fontos a gyülekezet. Amikor félsz, más hívők emlékeztethetnek a célodra és Isten jóságára. Amikor egy gyülekezeti család részévé válsz, és elkötelezed magad a közösség mellett, a bátorítás hangjai hangosabbak, mint a félelmet keltő hangok.

Józsefhez hasonlóan neked is úgy kell döntened, hogy hallgatsz Isten hangjára. Ha ezt teszed, a hited az ígéreteiben növekedni fog, így nem lesz helye a félelemnek.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
  • Honnan tudhatod, hogy Isten hangja szól hozzád?
  • Milyen gyakorlati lépéseket fogsz tenni annak érdekében, hogy korlátozd a hírek és a közösségi média negatív hangjait a gondolataidban?
  • Ki tud bátorítani téged, hogy félelem nélkül haladj előre, miközben bízol Isten hűségében?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.12.28.) 

Szólj hozzá!

Ne félj, Isten veled van!

2025. december 12. 03:00 - Antal Péter Dávid

fa-barboza-yykbf9lis50-unsplash_1.jpg

„Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” 
(Róma 8,31)

A pszichológusok több száz különböző emberi félelmet azonosítottak. A félelem egyetemes probléma. Az egyik legnagyobb baj a félelemmel az, hogy elveszi azt az örömöt, amit Isten szeretne, hogy megélj.

Van azonban egy jó hírem: nem kell félelemben élned, mert Isten veled van!

A Biblia emlékeztet minket: „Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róma 8,31)

Ha Isten veled van, nincs szükséged másra. Isten plusz egy egyenlő a többséggel.

Mi a legnagyobb félelmed? A megszégyenülés? A kudarc? Az elutasítás? Csalódást okozol másoknak? Nem illeszkedsz be?

Mindezeket a félelmeket a Sátán használja fel azért, hogy elvegye az örömödet. Tudja, mi tesz boldoggá, és ezek megakadályozására félelmet kelt benned.

Például a Sátán tudja, hogy az Istennek való engedelmesség mindig örömet okoz. Ezért félelmet kelt benned azzal, hogy mások mit fognak gondolni, ha becsületesen cselekszel. Arra késztet, hogy inkább a népszerűséged miatt aggódj, és ne akarj Isten kedvére tenni.

A Sátán azt is tudja, hogy az élet egyik legnagyobb öröme az, amikor Krisztus szeretetéről beszélsz egy nem hívőnek. Ezért aztán félelmet kelt benned aziránt, hogy másoknak Jézusról beszélj.

Az igazság az, hogy az öröm megtalálásához csak egy dologra van szükséged, egyetlen nézőközönség előtt kell élned: Isten előtt. Ez Jézus útja a teljes és tökéletes örömhöz.

Azt mondta: „Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen.” (János 15,11).

Tudd, hogy Isten mindig veled van, és ezért igazi örömmel teli lehet az életed! Ne élj félelemben!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mit tapasztaltál, hogyan hatott a félelem azokra, akiket szeretsz?
  • Melyik félelem volt a legpusztítóbb a te életedben?
  • Az életed melyik területén vagy kész a félelem helyett az örömöt választani?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.12.05.)

Szólj hozzá!

A sötét völgyben ott a mennyország reménysége számodra

2025. december 08. 03:00 - Lencsés Tamás

„Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” 
(1Kor 2,9)

Hálásak lehetünk a megpróbáltatásainkért. Nem azért, mert azok jók, hanem azért, mert Isten jó, és a mennyországot ígérte mindazoknak, akik hisznek az ő Fiában, Jézusban.

Milyen lesz a mennyország? A Biblia azt mondja: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” (1Kor 2,9).

A Biblia azt mondja, hogy el sem tudjuk képzelni, milyen csodálatos lesz a mennyország. Mégis, a legtöbb embernek olyan szegényes elképzelése van a mennyországról, hogy nem meglepő, hogy nem igazán várják azt.

A filmek és a tévé gyakran teljesen színtelennek ábrázolják a mennyországot. De szerinted mégis ki teremtette a minket körülvevő élénk színeket? Isten! Nem fogsz angyalszárnyakkal, köntösben ülni egy felhőn, és hárfán játszani. Amennyiben engem kérdezel, az pokol lenne!

Sok csodálatos és gyönyörű dolog van ezen a bolygón, és mindet Isten teremtette. A tengerparti tájakat, a hófedte hegyeket, a vörösfenyő-erdőket, valamint a virágok és állatok sokszínűségét és szépségét. A föld egy sérült, mégis olyan lélegzetelállítóan gyönyörű hely!

Most gondolj egy olyan helyre, ahol nincs bűn, nincs szenvedés, nincs bánat és nincs pusztítás, és gondolj arra, milyen lehet az. El sem tudjuk képzelni, mit készített nekünk Isten.

Miután fiunk, Matthew meghalt, Kay-jel egy interjúban a mennyországról és a reményről kérdeztek minket. Íme, mit válaszoltam:

Valószínűleg több, mint harmincezer részvétnyilvánító levelet kaptunk. A legfontosabb levelek azok voltak, amelyeket azok írtak, akiket Matthew vezetett Krisztusba vetett hitre. Azok, akik azt írták, hogy miatta fognak a mennyországba jutni. Azok, akik azt írták: „Ismerem az Urat. Jézushoz fűződő kapcsolatom a fiadnak köszönhető.”

Emlékszem, hogy a naplómba azt írtam, hogy Isten kegyelem-kertjében még a törött fa is gyümölcsöt terem. Ez valóban igaz volt az ő életében.

Azt kérdezitek: „Örülsz, hogy ez változást hoz?” Természetesen örülök. Még mindig vissza akarom kapni a fiamat. Még mindig vissza akarom kapni a fiamat. Azonban, ahogy Dávid mondta - aki elvesztette a fiát - , Sámuel második könyvének 12. fejezetében: „Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá...”

Ez a mennyország reménye, ami még a legsötétebb napokon is erőt adott nekünk. Ahol árnyék van, ott fény is van. A halál árnyékának völgyén való átkelés kulcsa az, hogy hátat fordítsunk az árnyéknak, ami ijesztő, és a Fényre nézzünk. Így lehet átkelni rajta.

Amennyiben ma a völgyön kelsz át, folytasd az utat, és nézz a Fényre. A mennyország már a sarkon van.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amennyiben ma a völgyben sétálsz, mit tudsz mégis biztosan Istenről és ígéreteiről?
  • Amikor valami szépet látsz a természetben vagy más emberekben, emlékeztesd magad arra, hogy a mennyben ez exponenciálisan szebb lesz. Milyen hatással van ez a mindennapi életedre, hogyan változtatja meg a perspektívádat?
  • Kivel oszthatod meg ma a mennyországról szóló reményedet?

 Biztosan tudod, hogy hová kerülsz, amikor meghalsz?

Sokan félnek a haláltól. Részben azért, mert nem tudják, hová kerülnek, amikor meghalnak. Azonban Jézus azért jött, hogy megszabadítson minket a haláltól való félelmünktől.

A Biblia azt mondja, hogy mindannyian vétkezünk, és a bűn büntetése a halál. Azonban Isten annyira szeret téged, hogy elküldte Fiát, Jézust, hogy megfizesse a bűneidért járó büntetést, hogy befogadjon Isten családjába, és megmentsen a haláltól való félelemtől.

Amennyiben készen állsz arra, hogy belépj Isten családjába, imádkozz így: „Kedves Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, közvetlenül neked kell számot adnom az életemről. Bevallom, hogy figyelmen kívül hagytalak. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját tervem szerint éltem, nem a tiéd szerint. Azt akarom, hogy mostantól kezdve ez megváltozzon. El akarok fordulni a bűneimtől, és hozzád akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne nekem kelljen megfizetnem az árát. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a kegyelmed menthet meg.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy magadra vetted az összes bűnöm. Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára, és alázatosan kérlek, hogy ments meg a bűneimtől és a haláltól való félelmemtől. Hiszek benned, Jézus, és hiszem, hogy betartod az ígéretedet, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz. Jézus Krisztus nevében, Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.12.01.)

Szólj hozzá!

Vajon a saját pénzed kezeled, vagy Istenét?

2025. november 24. 03:00 - csmsdvd

nr_20251117_1.jpg

„Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai”
(1Pt 4,10, GW fordítás)

Valójában semmi sem az én tulajdonom. És a tiéd sem. Minden Istené.

Kezdettől fogva Istené volt. És a végén is Istené lesz. Semmit sem hoztál magaddal ebbe a világba, és semmit sem vihetsz magaddal ebből a világból. Isten csak kölcsönadja neked, amíg itt vagy.

Ez azt jelenti, hogy te vagy a sáfára (menedzsere) azoknak a dolgoknak, amelyeket Isten adott neked. Isten egészséget adott, ezért bölcsen kell élj (vele). Rendelkezésedre áll valamennyi idő, ezért bölcsen kell sáfárkodnod vele. Kaptál tehetséget, ezért bölcsen kell menedzselned. És adott pénzt neked, ezért bölcsen kell gazdálkodj vele.

Ahogy Péter első levele 4. fejezetének 10. versében írja: „Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.” (GW fordítás)

Elsőre ez talán nem tűnik nagy dolognak, de amikor rájössz, hogy a pénzed valójában nem a tiéd, az megváltoztatja a gondolkodásmódodat és a használatodat.

Mivel Isten pénzének gazdája vagy, egy napon el kell számolnod neki, hogyan használtad fel. A Prédikátor így tanít: „Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged!” (Préd 11,9 NLT fordítás).

Pál rómaiakhoz írt levélének 14. fejezete 12. versében így fogalmaz: „Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek.” (NLT fordítás)

Amikor földi életed véget ér, Isten előtt fogsz állni, és beszámolsz neki arról, hogyan használtad fel mindazt, amit tőle kaptál, az idődet, a tehetségedet, a pénzedet és egyebeket. Ő pedig megkérdezi tőled: „Mit csináltál azzal, amit tőlem kaptál?”

Hogyan fogsz válaszolni?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Te mit gondolsz, a pénzednek tulajdonosa vagy kezelője vagy?
  • Gondolj vissza életed azon időszakaira, amikor felismerted, hogy minden, amid van, Isten ajándéka. Hogyan változtatta meg ez a döntéseidet?
  • Ha Isten ma megkérdezné tőled: „Mit tettél azzal, amit adtam neked?”, hogyan válaszolnál neki?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.11.17.)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása