„Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten, szent hajlékában. Isten hazahozza az elhagyottakat…” (Zsoltárok 68:6-7)
Az ókori világban imádott istenek csak a nagy emberekkel törődtek – aki erős, ügyes, aki gyors és káprázatos. Az emberiség maradéka a színfalak mögött szolgált – mellékszereplők, eltaposottak, jelentéktelen figurák a királyok, hadvezérek, istenségek nagy tervében.
A Biblia Istene azonban nem ilyen.
A Szentírás minden lapján láthatjuk Isten erőteljes érdeklődését a perifériára szorultak felé. Ennek bizonyitéka, hogy egy rabszolga nemzetet választott ki, hogy az ő különleges népe legyen. Ezt visszhangozza, hogy juhpásztorok voltak az elsők, akik meghallották az Úr Jézus testet öltésének hírét.
Azonban talán sehol sem látjuk ezt a különös valóságot tisztábban, mint Istennek az árvák felé való szenvedélyes szeretetében.
Lehet, hogy nem értjük, hogy mennyire páratlan dolog ez, mert egy olyan kultúrában élünk, amelyet mélységében a keresztény gondolkodás alakított. Bár gyakran megsértik, a gyengékkel, sebezhetőkkel való törődés a Nyugat erkölcsi értéke maradt. Ez azonban általában nem így volt azokban a kultúrákban, amelyek körbevették a zsidókat és a korai keresztyénséget. Ugyanúgy, mint a modern társadalom darvinistái, az ókori társadalmak is tipikusan úgy tekintettek a gyengeségre, mint ami méltatlan az élethez. Ahogy a római filozófus, Seneca leírja a Jézus korabeli római kultúrát: „eldobjuk azokat a gyerekeket, akik születésükkor gyengék, fogyatékosak.”
Gondolj bele milyen csodálatos az Isten, aki nemcsak eltűri a gyengéket, betegeket, szegényeket, hanem a legmagasabb szintű védelmébe és törődésébe részesiti őket.
Micsoda kontraszt. Látjuk Istent, amint a leghatalmasabb és önmagában elégséges Hatalom elképzelhetetlenül, folyamatosan kifejezi mélységes törődését a legkisebbek és a nyomorban levő árvák felé. A törvény leírja: „Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek” (5.Mózes 10:18). A próféta visszhangozza ugyanezt az igazságot: „Csak nálad talál irgalmat az árva.” (Hóseás 14:4) Aztán újra a zsoltárban: „Árváknak atyja, özvegyek védője az Isten, szent hajlékában. Az Isten családba helyezi a magányosakat…” (Zsoltárok 68:5-6)
Amint megragadjuk ezt az idegenszerű, gyönyörű valóságot, találkozunk Isten atyai szívének igazságával, amely nemcsak az árvákért dobog, hanem értünk is, mindannyiunkért. Követett minket, mikor még nyomorúságban és egyedül voltunk. Gyermekeivé fogadott minket. Meghívott, hogy „Abba”-nak, apucikának szólítsuk, hogy az ő lányaiként, fiaiként éljünk.
Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy Isten arra hívja az övéit, hogy ugyanezt tegyék. „Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban” (Jakab 1:27)
Mikor ezt tesszük, akkor feltárjuk az Atya szívét a világ számára. Akár örökbe fogadunk egy árvát, akár felnevelünk, mentorálunk valakit vagy egy helyi gyülekezet árvák felé irányuló szolgálatát támogatjuk, kifejezzük azt a megdöbbentő valóságot, amint a Leghatalmasabb szenvedélyesen törődik a legkisebbekkel. És ebben a folyamatban sokkal mélyebben megtapasztaljuk Isten szívét mi magunk is – egy különleges, csodálatos szeretetet az árvák iránt. Egy különleges, csodálatos szeretet irántunk.
Gondolatébresztőként:
Isten folyamatos törődése az árvákkal mit mond neked az ő jelleméről?
Mit jelent ki arról, hogyan érez feléd?
Milyen módon lehetsz képes kijelenteni a világnak, hogy Isten számára különlegesen fontos?
(Daily Hope by Jed Medefind - 2012.03.27)
