Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Jézus megbízott a Bibliában - neked is ezt kellene tenned

2013. március 21. 03:00 - mirjam07

Igazán mondom nektek: amíg az Ég és a Föld létezik, a Törvényből egyetlen betű vagy pont sem veszíti el érvényességét, amíg mind be nem teljesedik. (Mt. 5:18, EFO)

holyb.jpg

Lehet, hogy valaki mondta ezt neked: "Hiszek Jézusban, de nem hiszek a többiekben, akik a Bibliát írták." Van egy kis gond ezzel a logikával.

Jézus hitt a Bibliában - minden egyes szavában! Azt tanította, hogy a Biblia egy különleges könyv, minden könyv fölött áll.

Mt. 5:18-ban ezt mondja: Igazán mondom nektek: amíg az Ég és a Föld létezik, a Törvényből egyetlen betű vagy pont sem veszíti el érvényességét, amíg mind be nem teljesedik (Mt. 5:18, EFO).

Jézus azt mondja, hogy a Biblia az idők végezetéig létezni fog. Megvalósítja azt, amit Isten meg akar valósítani itt, ebben a világban. János 10:35-ben Jézus ezt mondja: "Tudjuk, hogy az Írás mindig igaz" (NIRV fordítás). Jézus kihírdette a Biblia igazságát. Amikor pedig Jézus a Biblia igaz mivoltáról beszél, oda kell erre figyelnünk.

Amikor Jézus a Bibliáról beszélt az embereknek, a Biblia igazságával kapcsolatos vitáikat gyakran a Biblia egyetlen mondatára, vagy egyetlen szavára alapozzák. Ő az Írás minden mondatát, minden szavát elfogadta. Ha Jézus így tett, akkor mi miért ne bíznánk benne?

Amikor Jézus a Bibliáról beszél, Ő nem költészetként, vagy történelemként tekint rá. Ő úgy látja a Bibliát, mint ami életeket tud megváltoztatni. Lukács 11:28.ban ezt mondja Jézus: „Sokkal áldottabbak, akik hallják Isten beszédét, és engedelmeskednek neki!” (EFO). Jézus nem csak azt akarja, hogy olvassuk a Bibliát. Ezt szoktuk csinálni a verseskötetekkel, vagy a történelemkönyvekkel - csak elolvassuk őket. Jézus azt akarja, hogy engedelmeskedjünk a Bibliának. Ezt kell tennünk mindazzal, amit a világ Teremtője leír.

Amikor Jézus a Bibliáról beszél, úgy beszél róla, mintha az emberek és az események valóságosak lennének. Úgy beszél a prófétákról, mint akik valóságosak. Dánielről úgy beszél, mint aki valóban létezett. Jézus hitt Nóéban és mindenben, ami történt az özönvíz során. Hitt Ádámban és Évában. Jézus hitt Szodoma és Gomora tragédiájában. Hitt Jónásban, hitte, hogy egy nagy hal elfogta őt.

Jézus hitt a Biblia legvitatottabb történeteiben, különösen Nóé, Ádám és Éva, Szodoma és Gomora és Jónás történeteiben. Azok az emberek, akik azt gondolják, hogy a Biblia többnyire jó történetekből áll, amelyek nem is történtek meg valójában, általában ezt a négy történetet szokták emlegetni.

Ha Jézus elhitte, hogy Jónás létezett, akkor nekem is el kell hinnem. Nem tudom, hogy Isten hogyan teremtett olyan halat, ami el tud nyelni egy férfit, de megtette.

Megbízok a Bibliában, mert Jézus is megbízott benne.

 

Beszéljetek róla:

  • Vannak olyan részei a Bibliának, amelyeket nehezen tudsz elfogadni? Miért?
  • Mit gondolsz, mit akar Isten megvalósítani az életedben az ő Szaván keresztül?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.03.14.)

 

Szólj hozzá!
Címkék: hit Biblia

A hit - cselekedet

2013. március 04. 03:00 - janosh

„Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?” (Jakab 2: 15-16)

ös.jpg

A hit több egy egyszerű érzésnél. Sok ember összekeveri a hitet az érzelmekkel és az érzésekkel. Eljönnek a gyülekezetbe, érzelmileg megindulnak, inspirációt kapnak, felbuzdulnak. De ez nem jelenti azt, hogy hitben járnak.

A Biblia azt mondja, hogy a hit olyasvalami, amit teszünk, nem pedig csak érezzük. Másképp kifejezve: a hit több puszta érzelgősségnél. Képzeld el, hogy kimegyek az utcára és meglátok valakit, aki nincstelen és hajléktalan. Látom, hogy ez az ember éhes és fázik, szállásra és ruhára lenne szüksége. Vajon az én erős hitem bizonyítéka lenne az, ha odamennék hozzá és valami ilyesmit mondanék neki: „Fel a fejjel! Ne aggódj, légy inkább boldog! Érezd jól magad! Vágj jó képet, mosolyogj!”

Ehhez nem igazán kell nagy hit. A hit együttérzéssel jár. A hit azt mondja: „Teszek valamit azért, hogy enyhítsek a fájdalmaidon.” Az Újszövetségben szereplő szemtanúk végig azt mondják, hogy Jézus együtt érzett az emberekkel. Jézus a gyakorlati hitet mutatta be számunkra.

Amikor valakiről látjuk, hogy szükségben van, teszünk valamit érte. Nem elég egyszerűen odadobni egy „Imádkozom érted”-et. A Biblia azt mondja, hogy a hitünket cselekedetek által mutatjuk meg.

A világ az „én” megszállottja. De minél jobban elengeded az életedet, minél kevesebb figyelmet fordítasz magadra, minél többet szolgálsz mások felé önzetlen szeretettel, és minél inkább áldásként szolgálsz másoknak az időddel és a talentumaiddal, annál nyilvánvalóbbá válik a hited.

Beszéljünk róla:

  • Mely területeken nyilvánul meg leginkább a hited?
  • Milyen gyakorlati módon tudnád megmutatni a hitedet ma mások előtt?

(Daily Hope by Rick Warren 2013. 02. 25.) 

Szólj hozzá!

Isten használja azokat, akik megerősítik hitüket

2013. február 24. 03:00 - Lilla:)

"Hogy többé ne emberi vágyak, hanem az Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hátralevő idejét." (1. Péter 4:2.)

csi.jpg

Mit teszel a hited megerősítése érdekében? Itt van néhány javaslat:

Tanulmányozd a Bibliát! Az Igét életünk részévé kell tennünk. Isten szava ösztönöz, és segít felszerelkezni mindennel, amire szükséged van ahhoz, hogy az ő akaratát teljesíthesd.

Tarts csendességet! Hogy állsz a csendességeddel? Néhányotoknak ez lelkiismeretfurdalást okoz. Ez azért lehet, mert aszerint próbáltok csendességet tartani, amit valaki tanított nektek régen, de ez a módszer nem passzol ahhoz amilyenné Isten formált titeket. Mit kell tenned ahhoz, hogy naponta szánhass egy kis időt Isten Szavára?

Olvass keresztény könyveket! Tégy magadnak egy szívességet és tanulj meg mindent, amit csak tudsz! Tápláld a lelked azzal, amit más hívők mondanak. Ha csak tanulmányozom egyedül a Bibliát és nem hallgatom meg, hogy más hívők mit mondanak róla, nem nyerhetek az ő bölcsességükből és tapasztalatukból.

Frissítsd a bizonyságtételed! Mit tesz Isten az életedben most? Mikor írtad le legutoljára a bizonyságtételed? Ha leírod, Isten ad lehetőséget rá, hogy megoszd. Amikor megosztod másokkal a bizonyságtételed, erősödik a hited.

Legyél hűséges résztvevője egy hívőkből álló kiscsoportnak! A Biblia azt mondja "Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat" (1. Thesszalonika 5:11a.) A hit maratonján vagyunk, és együtt kell haladnunk. Szükségünk van más hívők támogatására és bátorítására.

Beszéljünk róla:

- Mi a terved a rendszeres bibliatanulmányozásra?

- Beszélj a kiscsoportoddal és készítsetek egy listát jó keresztény könyvekről, amiket elolvastok!

- Szánj időt a héten arra, hogy leírd a bizonyságtételed! Nem kell hosszúnak lennie. Oszd meg néhány keresztény barátoddal, így segíthetnek neked arra koncentrálni, amit el akarsz mondani.

- Beszéljétek meg a kiscsoportban, hogyan tudnátok egymást bátorítani!

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.02.17.)

Szólj hozzá!

A bölcs ember tudja, hogy Isten mindig vele van

2013. január 26. 03:00 - sema22

Isten mindig éber, folyamatosan őrködik azok felett, akik teljesen elkötelezettek felé.   (2 Krónikák 16:9 MSG fordítás)

62h12vtH7NY.jpg

Amikor Isten ad neked egy feladatot, akkor biztos lehetsz benne, hogy belefutsz majd késésekbe, nehézségekbe, kerülőutakba vagy zsákutcákba. Ezek az élet természetes részei. De ezekre fel lehet készülni.

Például, ha valakinek igazán volt oka az elbizonytalanodásra, akkor az Noé volt.  Tudod mennyi időbe telt Noénak a bárka megépítése? 120 évbe. Te tudnál dolgozni egy feladaton 120 évig anélkül, hogy bárkitől is kapnál egy bátorító szót?

Noé bízott Istenben. És amikor hallotta Isten figyelmeztetését a jövővel kapcsolatban, akkor Noé hitt neki még akkor is, amikor semmi jele nem volt árvíznek. Fogadni mernék, hogy több olyan nap is volt, amikor Noénak nem volt kedve dolgozni menni, de 43800 napon keresztül mindig kiment ugyanoda, és dolgozott.

Te se add fel az álmod! Ne add fel a házasságod! Ne az fel az egészséged! Ne, ne és ne add fel! Isten irányítja a dolgokat! Életed hátralévő fejezetét még nem olvastad. Isten már megírta azt, de te még nem olvastad.

A Biblia azt mondja: "Isten mindig éber, folyamatosan őrködik azok felett, akik teljesen elkötelezettek felé" (2 Krónikák 16:9 MSG ford.). Isten keresi azokat az embereket, akiket megáldhat.

Beszéljünk róla:

  • Milyen nagy álmodat akartál már feladni nehézségek vagy késedelmek miatt?
  • Milyen módon szeretnéd, ha Isten megáldana, amikor teljesen odaszánod az életed Neki?


(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 01. 19.)

Szólj hozzá!

A bölcs Istenre figyel

2013. január 23. 03:00 - Mike Zsuzsi

"Kezdd Istennel - a tanulás első lépése az, hogy meghajlunk Isten előtt; csak az ostobák hordják fenn az orrukat ilyen bölcsesség mellett" Példabeszédek 1:7 MSG fordítás 

bowbeforegod.jpg

Észrevetted már, hogy amint kitűzöl egy célt az életedben, ezt hallod az emberektől: "Kinek képzeled magad?" ..... "Nem fog sikerülni!" ...... "Felejtsd el!...

A kételkedés hangjának ellenszere az, ha helyette Isten hangjára figyelünk. Képzeld csak el mindazt a kritikát, ami Noét érte élete során, pl. "Ez a fickó, Noé, azt gondolja, hogy Isten beszél hozzá, pedig nem csinál mást, csak rontja a környékbeli ingatlanok értékét azzal, hogy ilyen nagy felfordulást csinál az udvarán a bárkája építésével....."

A Biblia elmondja nekünk, hogy Noé Istenre figyelt. És mit hallott? Hallotta Isten figyelmeztetését, hogy a világ el fog pusztulni. Olyan dologról hallott, amit még nem látott. Ilyen a hit is - bizonyosság valamiről, amit nem látunk.

Noé tehát nem adta fel a látást, amit Istentől kapott. Ehelyett megépítette a bárkát.

Beszéljünk róla:

  • Milyen esetekben és hogyan engedted meg a félelemnek és a kritikának, hogy visszatartsanak attól, hogy elérd a céljaidat?
  • Milyen álmodat szeretnéd megvalósítani, ha nem félnél a kritikától?

Daily Hope by Rick Warren, 2013. 01. 16.

Szólj hozzá!
Címkék: hit bölcsesség
süti beállítások módosítása