Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A kereszt lehetővé teszi az imádságot

2024. szeptember 24. 03:00 - Lencsés Tamás

Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?

(Róm 8,32)

Mivel Isten mindig jó, a te javadat még a sajátja fölé is helyezi.

Ez a Jó hír: a Király áldozza fel magát a népéért. A mesékben mindenki meghal a királyért, és mindenáron megvédi a királyt. A világon csak egyetlen olyan történet van, ahol a király meghal a népéért. Ezt evangéliumnak hívják.

A kereszténységet egy egyedi történet jellemzi, amely különbözik a világ minden más vallásától. Isten azt mondja, hogy vétkeztél és büntetést érdemelsz. Azonban ez még nem a történet vége. A reményt Pál apostol a rómaiakhoz írt levelének 6. fejezetében lévő 23. versben találjuk meg, ahol a Biblia azt mondja: Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”

Ez azt jelenti, hogy mivel Isten igazságos, valakinek meg kell fizetnie a bűneidért. Azonban mivel ő egy jó és szent Isten, és szeret téged, ezért tervet készített a megmentésedre. Isten Fia, Jézus Krisztus eljött a földre, és meghalt a bűneidért. Ez a szeretet végső kifejeződése. A Király meghal a népéért, a Pásztor meghal a juhaiért.

Soha senki nem ajánlotta fel, hogy megfizessen a bűneidért, Istent kivéve. Jézus nem a római kormányzat miatt halt meg a kereszten. Ő a szeretet miatt halt meg. Annyira szeretett téged, hogy hajlandó volt meghalni érted, mert ő jó és irgalmas.

Amit Isten érted tett a kereszten, az teszi lehetővé az imádságot.

Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8,32)

Amikor Jézus Krisztus meghalt érted a kereszten, megoldotta a legnagyobb problémádat. Minden más probléma, ami az életedben van, sokkal kisebb ehhez képest. Isten eléggé szeretett ahhoz, hogy meghaljon érted az ő jóságában, nem gondolod, hogy eléggé szeret ahhoz, hogy segítsen a számláid, az egészséged és a kapcsolataid vonatkozásában? Semmi sem túl nagy Isten számára. Azonban az is igaz, hogy semmi, ami fontos neked, nem túl kicsi ahhoz, hogy beszélj vele róla.

Nincs semmi, amit ne tudnál Isten elé vinni imában. Eléggé szeretett ahhoz, hogy meghaljon érted, és eléggé szeret ahhoz, hogy válaszoljon az imáidra.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit nem vittél Isten elé imádságban, mert azt gondoltad, hogy túl nagy vagy túl kicsi?
  • Amennyiben belegondolsz abba, hogy Jézus megoldotta a legnagyobb problémádat a kereszten, hogyan változtatja meg ez az imádsággal kapcsolatos szemléletedet?
  • Mit fogsz ma Istenre bízni, hiszen már rábíztad az üdvösségedet?

Kész vagy Jézust követni?

Akkor imádkozd el ezt az egyszerű imát: „Atyám, elédhozom az összes szégyenemet, megbánásomat, neheztelésemet és aggodalmaimat. Nem akarok többé így élni! Szabadságban akarok élni, és tudom, hogy ezt csak a te Fiad, Jézus Krisztus által találhatom meg. 
Ma megvallom neked a bűneimet, és kérlek, bocsáss meg nekem. Köszönöm neked, Jézus, hogy utat teremtettél számomra a megbocsátásra és elfogadásra annak köszönhetően, amit a kereszten és a feltámadásodban tettél. Alávetem magam neked, mint életem Urának, és követni akarlak életem hátralévő részében. Kérlek, tölts be szereteteddel és reménységeddel, és segíts, hogy hitben járjak. Ezt a te nevedben kérem. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.09.17.)

 

Szólj hozzá!

Legyenek az imáid egyszerűek

2024. szeptember 21. 03:00 - ReveSz

img_0341.jpeg„Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg… mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.”
‭‭(Máté‬ ‭6‬:‭7‬-‭8‬ ‭Új fordítás)

Istent sokkal jobban érdeklik az alázatos és hiteles imák, mint egy hosszúra nyúlt “imaprédikáció”. Csak térjünk a lényegre!

Jézusnak sok mondanivalója volt a hegyi beszédben arról, hogy egyszerűen imádkozzunk, anélkül, hogy nagyon spirituálisnak próbálnánk tűnni:

"Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.” „Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg… mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.””
(‭‭Máté‬ ‭6‬:‭5‬-‭8‬ ‭Új fordítás) 

Nem kell meggyőznöd Istent arról, hogy mire van szükséged. Ő már tudja! Csak gyere hozzá oly egyszerűen, őszintén és alázatosan, ahogy csak tudsz, és beszélj arról, hogy mire van szükséged.

Ne arra használd az imát, hogy felvágj vele. Biztos vagyok benne, hogy láttál vagy hallottál már olyan embereket, akik imáikkal próbálnak imponálni másoknak. De nem kapnak plusz pontot azért, mert lenyűgözően hangzanak, vagy mert elnyújtanak egy imát. Isten nem ezt akarja hallani. Ő beszélgetni akar veled, nem csak szavakat, amelyek hozzá irányulnak.

Ehelyett légy őszinte, amikor imádkozol. Ne ismételd a közhelyeket. Ne tegyél bele töltelékeket, mert attól félsz, hogy az imáid túl rövidek.

Beszélj úgy Istennel, mintha egy szeretteddel vagy egy jó barátoddal beszélgetnél. Amikor reggel kilépsz a bejárati ajtón, mondhatod: "Istenem, szép napunk van. Köszönöm, hogy így intézted". Aztán ahogy telik a napod, fenntarthatod ezt a beszélgetést, rövid beszélgetéseket folytathatsz Istennel arról, hogy mit csinálsz, miben van szükséged segítségre, vagy miért vagy hálás.

Attól, hogy csak szavakkal egészíted ki az imádat, még nem lesz erősebb. Maradjon egyszerű, őszinte szívű és biztos hitű.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az a tudat, hogy Isten azt akarja, hogy egyszerű, őszinte szavakat használj, amikor imádkozol, megkönnyíti számodra, hogy mások előtt imádkozz? Miért vagy miért nem?
  • Mit gondolsz, miért szereti Isten az alázatos, hiteles imádságokat az ékesszóló, hosszadalmas imádságokkal szemben?
  • Mi foglalkoztatja ma leginkább az elmédet? Beszéltél már erről Istennel?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.09.14.)

Szólj hozzá!

Beszélgess Istennel arról, ami foglalkoztat

2024. szeptember 20. 03:00 - FodorImi

father-and-son-2258681_1920_1.jpg

„Az Úr olyan, mint az apa a gyermekeihez, gyengéd és könyörületes azokhoz, akik félik őt.” Zsoltárok 103,13 (NLT)

Isten szereti, ha bármit megbeszélsz vele. Bármi is érdekel téged, Istent is érdekli. Három okból szeretné, ha beszélgetnél vele arról, ami érdekel.

Isten szeret téged. Azért létezel, mert Isten szeretni akar téged. Ez az oka annak, hogy élsz! Ha szeretsz valakit, akkor téged is érdekel, ami őt érdekli. Sok dolog azért kezdett el érdekelni, mert a feleségemet érdekli, és mert szeretem őt. Isten ugyanígy érez irántad, de ezerszer jobban.

Isten adta neked ezeket az érdeklődési köröket. Ismered azokat a hobbikat, sportokat és minden olyan dolgot, amit szeretsz csinálni? Ezeket a vágyaidat a Teremtődtől kaptad. Ő „huzalozott” így velük, ami azt jelenti, hogy ő jobban tudja, mi érdekel téged, mint te magad. Ő szeret téged, és örömmel látja, hogy élvezed azokat a dolgokat, amelyeknek szeretetére teremtett téged.

Isten szeret beszélgetni a gyermekeivel. Ő a te Atyád. A szülőket érdekli, hogy mi érdekli a gyerekeiket. Előfordult már, hogy unatkoztál imádkozás közben? Ha igen, az azért van, mert olyan dolgokról beszélsz, amiről úgy gondolod, hogy beszélned kellene, nem pedig arról, ami valójában érdekel. Isten jó Atya, és érdekli, hogy téged mi érdekel.

A Biblia ezt így mondja: „Az Úr olyan, mint az apa a gyermekeihez, gyengéd és könyörületes azokhoz, akik féltik őt” (Zsoltárok 103,13 NLT).

Ha szülő vagy, megvártad, amíg a gyerekeid beszélni tudnak, hogy elkezdd őket szeretni? Természetesen nem. Mélységesen szeretted őket, még mielőtt megszülettek volna, vagy akár egyetlen szót is mondtak volna. Akár beszélsz valaha is Istennel imádságban, akár nem, Ő mélyen szeret téged, ahogyan egy szülő is szereti a gyermekét, még mielőtt az beszélni tudna.

Ahogy azonban a gyerekek nőni kezdenek, a szülők vágynak arra, hogy beszélgessenek velük. Tudni akarják, hogy mit gondolnak, mit éreznek, és azt akarják, hogy megosszák velük a terheiket és örömeiket. Örülni akarnak gyermekeik érdeklődésének, és meg akarják hallgatni a nézőpontjukat.

Isten ilyen kapcsolatot szeretne veled. Szeret téged, akár kommunikálsz vele, akár nem. De vágyik arra a napra, amikor felnősz, és beszélsz vele a számodra fontos dolgokról.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mikor imádkozol leggyakrabban? Úgy érzed, hogy bármikor beszélhetsz Istennel?
  • Ha szülő vagy, milyen módon szeretnéd, hogy a gyermekeid kommunikáljanak veled? Te is ugyanilyen módon beszélsz Istennel?
  • Melyek azok a dolgok, amelyek a leginkább érdekelnek? Mikor beszéltél utoljára ezekről Istennel?

*(daily Hope by Rick Warren – 2024.09.13.)

Szólj hozzá!

Hogyan imádkozz lelki növekedésért?

2023. augusztus 12. 03:00 - Antal Péter Dávid

„Epafrász... mindig imádkozik értetek, hogy lelkileg érettek legyetek.” Kolossé 4:12 (NCV fordítás)

Pál így ír egy imaharcosról a Kolossé 4:12-ben: „Epafrász... mindig imádkozik értetek, hogy lelkileg érettek legyetek” (NCV fordítás).

Számomra Epafrász egy hős. Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem az imádság nehéz dolog. Gondolhatod úgy, hogy ez magától jön, de nekem nem. Így még jobban lenyűgöz Epafrász önfegyelme, mert ő mindig tudott időt szakítani arra, hogy másokért imádkozzon.

De azt is szeretem, ahogy az emberek lelki növekedéséért imádkozott. Szoktunk imádkozni mások szükségleteiért – egészségügyi, pénzügyi és kapcsolati –, de sokkal kevesebb időt töltünk a lelki növekedésükért való imádkozással. Nem imádkozunk azért, hogy Isten megváltoztassa a jellemüket és jobban hasonlítsanak Őhozzá. Azt hiszem, ennek az egyik oka az, hogy nem tudjuk, hogyan kellene ezért imádkozni.

Hálásak lehetünk, mert a Biblia tele van olyan versekkel, amelyek arról szólnak, hogyan kell imádkozni egy másik ember lelkileg fejlődéséért:

Imádkozzunk, hogy megismerjék Isten szeretetét
„Érezzétek és értsétek meg . . milyen hosszú, milyen széles, milyen mély és milyen magas valójában [Isten] szeretete; és tapasztaljátok meg magatokban ezt a szeretetet” (Ef 3:19 TLB).
Kiről tudsz, aki esetleg küszködik, és szüksége van Isten szeretetére? Amikor eszedbe jut egy ilyen személy, így imádkozhatsz: „Istenem, hadd tudják meg még ma, hogy mennyire szereted őket.”

Imádkozzunk, hogy tanuljanak meg bízni Istenben
„Imádkozom, hogy a reményt adó Isten töltsön el titeket sok örömmel és békességgel, bízzatok Őbenne” (Róma 15:13).
Kinek ne lenne szüksége több reményre, örömre vagy békességre az életében? Imádkozz így: „Istenem, ismerek valakit, akinek szüksége van egy kis reményre. Segíts nekik bízni benned ebben a nehéz időszakban.”

Imádkozzunk, hogy fogadják el Isten bölcsességét
„Imádkozom, hogy a dicsőséges Atya . . . a bölcsesség és a kinyilatkoztatás lelkét adja nektek” (Ef 1:17 GW). Ismersz valakit, akiről tudod, hogy nagy döntés előtt áll? Kérd Istent, hogy adja neki az Ő bölcsességét.

Imádkozzunk, hogy befogadják Isten erejét
„Imádkozom, hogy erősítsen meg titeket az ő Lelke által” (Efézus 3:16). Ismersz valakit, akit túlterhelt az élet, vagy akinek mindent a saját erejéből kell megtennie? Imádkozz értük: „Istenem, segíts nekik megérteni, hogy ma nincsenek egyedül. Adj nekik erőt és hatalmat."

Imádkozzunk ma egymásért!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mi lehetne egy lépés, amelyet ma megteszel annak érdekében, hogy az imádság lelki szokássá váljon az életedben?
  • Mit gondolsz, mit érez Isten, amikor imádságodban a Miatyánk szövegét mondod?
  • Kit kérhetnél meg a környezetedben, hogy imádkozzon érted és a lelki fejlődésedért?

(Daily Hope by Rick Warren, 2023.08.05.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Nem kell egyedül hirdetned a Jó Hírt!

2023. augusztus 02. 03:00 - daniella_89

fellowship-ministry-holding-hands.jpeg

"Megálltok egymás mellett egy erős céllal - hogy megosszátok a Jó Hírt" (Filippi 1:27 TLB fordítás)

Küldetésed van! Isten azt akarja, hogy hirdesd az ő szeretetét mindazoknak, akik még nem tartoznak az ő családjába - barátaidnak, a családodban, és azoknak, akikkel együtt dolgozol. Isten ugyanis azt akarja, hogy mindenki részese legyen családjának.

De ebben nem vagy egyedül! Isten azt szeretné, hogy ezt más emberekkel közösen tedd. Pál apostol a Filippiekhez írt levelének, az 1. fejezetében, a 27. versben azt mondja: " Megálltok egymás mellett egy erős céllal - hogy hirdessétek a Jó Hírt " (TLB fordítás)

Hogyan mondod el barátaidnak, hogy Isten szereti őket és hogyan teszed meg mindezt közösségben másokkal? A válasz: egy keresztény közösségben, a kis csoportodon keresztül.

Először is, imádkozzatok közösen. Megkéred a kis csoportodat, hogy imádkozzanak azokért a barátaidért, akiknek nincs kapcsolata Istennel. Nem kényszeríthetsz senkit, hogy szeresse Istent, de imádkozhatsz értük. A barátaid talán nem fogadják el érveléseidet, vagy nem hallgatnak a meggyőződésedre, de imádságaid felett nincs hatalmuk. Az egyenesen a szívükhöz hatol!

Ám mielőtt elmondanád a Jó Hírt másoknak, jó kapcsolatot kell kialakíts velük. Mik a közös élményeitek, érdeklődésetek, szükségleteitek? Beszélj a kis csoportod tagjainak arról, amiket szeretsz, majd kérdezd meg őket: "Kit ismertek, aki nem hívő és szintén szereti ezeket? Kiket tudnánk meghívni magunk közé?"

A Bibliában a Kolosséiakhoz írt levél 4. fejezetében a 3. vers ezt mondja: "Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk Krisztus titkát – amely miatt most fogoly is vagyok –, hogy azt úgy hirdethessem, amint szólnom kell róla.".

Miután imádkoztok a kedvező alkalmakért, tudod mi történik? Elkezded meglátni ezeket az alkalmakat mindenhol! Az imádkozás tudatossá tesz. Amikor elkezdesz imádkozni a családodért, akkor elkezded meglátni családod szükségleteit. Amikor elkezdesz imádkozni a kollégáidért, akkor elkezdesz törődni velük.

Ahogyan egyre jobban megismered a körülötted lévő embereket, elkezded megismerni érdeklődési területeiket, és ez megteremteni a lehetőséget az evangélium megmutatására.

Isten majd gondoskodik egy csomó ilyen lehetőségről és gondolatról. Kezdjetek el imádkozni kis csoportoddal, és legyetek nyitottak észrevenni, hogy hogyan tudtok a körülöttetek lévők körében közösen szolgálatot végezni.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen előnyei vannak annak, ha csoportként evangelizáltok?
  • Milyen különböző reakciókra számíthatsz emberektől, ha a gyülekezetedbe, vagy a házi csoportodba hívod őket, úgy, hogy ott olyan környezetet teremtesz nekik, ami ismerős és megnyugtató számukra?
  • Kik azok a barátaid vagy munkatársaid, akikkel kapcsolatban Isten úgy vezet, hogy imádkozz értük? Hogyan ismerheted meg őket jobban a közös érdeklődéseteken keresztül?

Követni fogod ma Jézust?

Isten bizonyította jóságát az Ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül. A Biblia azt mondja: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János 3,16)

Készen állsz arra, hogy Isten betöltse az örök életre vonatkozó ígéretét rajtad? Ha igen, kezdd azzal, hogy elmondod ezt az egyszerű imát: "Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Megvallom, hogy bűnös vagyok, és kérem bocsáss meg nekem! Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye bűneimet, és hogy te életre keltetted őt. Szeretnék bízni Jézusban, mint Megmentőmben és követni őt mint Uramat a mai naptól fogva. Vezesd életem, és segíts megtennem a te akaratodat! Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha elmondtad ezt az imádságot és elfogadtad Jézust, kérlek küldj egy [angol nyelvű] e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és írd meg nekem. Szeretnék néhány ingyenes kiadványt küldeni, amik segítenek neked a Jézussal elkezdett utad kezdetén.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.28.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

1 komment
süti beállítások módosítása