Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten küldetése számodra

2026. február 28. 03:00 - Anita.B

pexels-solyartphotos-34450080.jpg “Ahogyan te küldetést adtál nekem a világban, úgy én is küldetést adok nekik a világban.”
(János 17,18 MSG fordítás)

Ha Jézus Krisztus követője vagy, Isten küldést adott neked ebben a világban. Nem csak azért vagy itt, hogy helyet foglalj el; nem csak azért vagy itt, hogy a saját személyes céljaidért fáradozz.

Magától Istentől kaptál feladatot. Amint Isten családjába tartozol, az életed megváltozik. Új értelmet nyer. Az életed többé nem rólad szól; hanem Isten küldetéséről.

Isten küldetése számodra illeszkedik az ő történelemre vonatkozó küldetéséhez. Isten teremtett mindent a világegyetemben, mert családot akart. Nem volt szüksége a Földre. Nem volt szüksége a többi bolygóra. Nem volt szüksége a csillagokra. Azért teremtette mindezt, mert tudta, hogy az általa teremtett emberek közül néhányan önként választják majd, hogy a családja részei legyenek.

Azt a küldetést, amelyet Isten először Jézusnak adott, most Krisztus testének – az egyháznak – adja. Ha már ismered Jézust, el kell menned beszélni róla a barátaidnak és a családodnak. De nem állhatsz meg itt. Isten soha senkit nem teremtett úgy, hogy ne üdvözüljön. Mindenkit szeret — az egész világon. 

Isten azt akarja, hogy mindenhol megéld az Ő küldetését: a családodban, a közösségedben és az egész világon. Isten életedre vonatkozó küldetése egyszerre globális és lokális. A Biblia ezt mondja, “Most pedig ezt mondja nekem az Úr: Nem elég, hogy csupán szolgám vagy. Hanem többet kell tenned, mint hogy visszavezeted a túlélőket Izrael törzseiből. Világosságul helyeztelek ide téged a népek számára; vidd el üdvözítő erőmet minden földi emberhez” (Ézsaiás 49,6 CEV fordítás).

Ez Isten terve a világgal. Ez a küldetése számodra. Azt akarja, hogy mindenki a földön megismerje őt. És téged akar felhasználni, hogy ez megtörténjen. 

Isten szavai Ézsaiásnál nem csak misszionáriusoknak vagy lelkészeknek szólnak. Ha a családjában vagy, akkor rád bízta a küldetését!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Meg kell változtatnod az életmódodat ahhoz, hogy Isten tervét kövesd? Ha igen, hogyan nézne ez ki az életedben?
  • Hogyan lehetsz küldetésben Istennel szerte a világon, még akkor is, ha Isten arra hívott el, hogy a szülővárosodban élj?
  • Félelmeid vagy fenntartásaid vannak, amikor arra a küldetésre gondolsz, amit Isten adott neked? Szánj egy kis időt most az imádkozásra. Kérd Istent, hogy adjon neked bátorságot, ítélőképességet és kegyelmet, miközben az Ő erejére támaszkodsz a feladatod elvégzésében.

* (Daily Hope by Rick Warren 2026.02.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Tartoznod kell valahova

2026. január 31. 03:00 - Anita.B

pexels-prolificpeople-30477314_masolat.jpeg

„Ahogyan testünknek sok része van, és minden egyes résznek megvan a maga feladata, úgy van Krisztus testével is. Egy test különböző tagjai vagyunk, de mindannyian egymáshoz tartozunk.” 
(Róma 12,4-5 NLT fordítás)

Isten nem azt akarja, hogy csak járj egy gyülekezetbe, hanem azt, hogy tartozz is oda.

A Biblia azt mondja, „Ahogyan testünknek sok része van, és minden egyes résznek megvan a maga feladata, úgy van Krisztus testével is. Egy test különböző tagjai vagyunk, de mindannyian egymáshoz tartozunk” (Róma 12:4-5 NLT fordítás).

Amikor a Saddleback Gyülekezet lelkésze voltam, mindig meg tudtam különböztetni egy templomba járót egy gyülekezeti tagtól. A templomba járó odajött hozzám, és azt mondta, ”Rick lelkész, szeretem a gyülekezetedet." Azt mondta, hogy a te gyülekezeted. De egy tag azt mondta "Rick lelkész, szeretem a gyülekezetünket.”

Te megtetted már ezt az ugrást? Fogyasztóból közreműködővé, gyülekezetbe járóból taggá, vágyakozóból valahova tartozóvá váltál már?

Íme három ok, amiért érdemes egy gyülekezeti családhoz tartoznod:

A gyülekezeti család segít Istenre összpontosítani. Manapság sok minden könnyen elvonja a figyelmedet: a részletek, a zavaró tényezők, a zsákutcák, a késedelmek és a nehézségek. De a gyülekezeti család segít Istenre összpontosítani. Minél inkább Istenre koncentrálsz, annál nagyobb szerepet kap Isten az elmédben, és annál kisebbek lesznek a problémáid.

A gyülekezeti család segít szembenézni az élet problémáival. Egy problémával kapcsolatban három lehetséges helyzet van: vagy éppen most jöttél ki egy problémából, vagy éppen egy probléma közepén állsz, vagy a következő probléma felé tartasz. Az élet problémák sorozata, de Isten ezeket sohasem arra szánta, hogy egyedül birkózz meg velük. Inkább létrehozott a környezetedben egy támogató csoportot – egy gyülekezetet – akik ott vannak veled ezekben a küzdelmekben. Nem vagy egyedül!

A gyülekezeti család segít megerősíteni a hitedet. Ez a megerősítés szilárd támaszt jelent, és segít a továbbfejlődésedben. Isten családjának tagjai megfelelő támogatást tudnak adni. Arra ösztönöznek, hogy helyes prioritásokat állíts fel, segítenek eldönteni, mi jelentéktelen és mi a legfontosabb. Ez segít átlátni, mik az értékeid, és megerősíti a hitedet.

Sok olyan gondolat terjed ma a világban, ami egyszerűen nem igaz, és, ami miatt könnyen szem elől tévesztheted Isten életedre vonatkozó célját. Egy gyülekezeti családhoz tartozás segít Istenre összpontosítani, szembenézni az élet problémáival és megerősíti a hitedet. Ezek pedig mindent megváltoztatnak az életedben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Melyik gyülekezeti családhoz tartozol? Ha nem vagy tagja egy gyülekezeti családnak, mi tart vissza attól, hogy csatlakozz egy gyülekezethez, és hogyan tudod legyőzni ezt az akadályt?
  • Hogyan segített a gyülekezeti családod abban, hogy jobban Istenre koncentrálj?
  • Milyen problémával nézel szembe most? Hogyan támaszkodhatsz a gyülekezeti családodra, hogy segítsen ezen keresztül jutni?

* (Daily Hope by Rick Warren 2026.01.24.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten teremtett és Istenért teremtettél

2026. január 15. 03:00 - Anita.B

2f798b82-6363-48c7-954f-05dd5df492fc.png“Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben.” 
(Lukács 1,46-47)

Amikor az életük megtervezéséről van szó, sok keresztény úgy viselkedik, mint az ateisták. Tudják, hogy Jézus megmentette őket, mégsem bíznak benne a jövőjüket illetően. Azt hiszik, úgy tervezhetnek, ahogy akarnak. A valóság azonban az, hogy Isten minden embert egyedi célra teremtett, egy adott tervvel és sorssal a fejében.

Körülbelül kétezer évvel ezelőtt Istennek terve volt egy Mária nevű fiatal nővel. Megteremtette és kiválasztotta őt, hogy a Fia édesanyja legyen. 

Mi volt Mária válasza, amikor egy angyal elmondta neki Isten szándékát? Nem mondta, hogy “Megvannak a saját terveim az életemmel. Túl elfoglalt vagyok. Azt kell tennem, ami a legjobb nekem.” Nos, rájött, hogy Istennek célja van az életével és hajlandó volt bármit megtenni, amit Isten akar. 

Válasza egy dicsőítő ének volt: “Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben” (Lukács 1,46-47). Mária felismerte, hogy Isten az ő Ura és Megváltója, és alig várta, hogy teljesítse akaratát. Rábízta az életét, annak ellenére, hogy tudta, senki sem fog hinni neki, amikor elmeséli majd, mit mondott neki az angyal. 

Hiszel abban, hogy Isten egy adott sorsra teremtett téged? A Biblia azt mondja, “Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten. Ő teremtett minket, és mi az övéi vagyunk, mi az ő népe vagyunk, az ő juhai” (Zsoltárok 100,3 NCV fordítás).

Sokan tévesztik majd el Isten életükre vonatkozó tervét nagyjából 45 centiméterrel — a fejük és a szívük közötti távolsággal. Hisznek az evangéliumban intellektuálisan, de nem hagyják, hogy az megváltoztassa a szívüket.

Az igazság az, hogy nem önmagadért teremtettél. Isten teremtett téged, és Istenért lettél megteremtve. 

Talán ismered a kvantumfizikát. Esetleg érted a káoszelméletet. Lehet, hogy még azt is tudod, hogyan kell rakétát építeni. De ha nem ismered Istent, akkor elmulasztottad az élet célját.

Életed végén Istent nem fogja érdekelni, hogy milyen jól teljesítettél a karrieredben, és nem fogja kérni, hogy mutasd meg neki a bankszámlád egyenlegét. Ehelyett ezt fogja kérdezni tőled: “Megismertél engem? Kapcsolatot építettél-e a Fiammal, akit a Földre küldtem, hogy meghaljon érted a kereszten?”

A legfontosabb dolog az életedben Istent ismerni — nem csak tudni róla, hanem személyesen ismerni őt. Jobban megismered Istent — és hagyod, hogy megváltoztassa a szívedet — ma?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen terveket szőttél magaddal kapcsolatban? Hogyan tükrözik ezek a bizalmadat Istenben és az ő akaratában?
  • Ha valóban Istenre bízod a sorsodat, mi változna az imaéletedben? Mi változna a kapcsolataidban? Mi a helyzet a világ eseményeiről alkotott nézőpontoddal?
  • Szánj néhány percet arra, hogy megírd a saját dicsőítő dalodat Istenhez, amelyben elmondod neki, hogy az Ő akaratát akarod teljesíteni és be akarok tölteni az életeddel kapcsolatos célját.

Daily Hope by Rick Warren 2026.01.08.

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ne hagyd bontatlanul Isten ígéreteinek ajándékát

2026. január 03. 03:00 - Anita.B

8d0f06ae-3095-429d-a3f6-a62e5a712870.png“Ha félek is, beléd vetem bizalmamat. Dicsérem Istent ígéreteiért. Istenben bízom, miért félnék hát?” 
(Zsolt 56,3-4 NLT fordítás)

Soha nem fogod legyőzni az életedben lévő félelmet, amíg nem kezded el Isten ígéreteire alapozni reményedet.

Mibe veted általában a reményedet? Talán magadba, a gazdaságba, a közismert bölcsességekbe, a közvéleménybe vagy a kulturális értékekre alapozod a reményedet.

De az egyetlen tartós remény Isten igéjében található. 

A Bibliában Isten több, mint 7000 ígéretet tesz neked. Ha úgy éled az életedet, hogy nem ismered azokat a hihetetlen dolgokat, amiket Isten megígért, hogy megtesz, könnyen elfog a szorongás. 

Ha nagyobb műtétre lenne szükségem, aggódnék, hogy megengedhetem-e magamnak, ellenőrizném a biztosításomat. Ha a kötvény szerint a beavatkozás fedezve van, akkor nem aggódnék, mert a biztosító megígérte, hogy fedezi a költséget.

Azért félnek, szoronganak és aggódnak oly sokan, mert nem tudják, mi áll Isten életvezetési kézikönyvében – a Bibliában. Isten ígéreteit tartalmazza a pénzügyeinkkel, az egészségünkkel, a kapcsolatainkkal, a karrierünkkel, a bűnbocsánattal és az örök élettel kapcsolatban. De ha nem ismerjük ezeket, nem fogjuk tudni, hogy ragaszkodhatunk-e hozzájuk, amikor nehéz lesz az élet.

Itt az ideje elkezdeni tanulmányozni Isten ígéreteit az Igéjében, és arra összpontosítani, hogy mit mondott, hogy tenni fog érted – hasonlóan ahhoz, ahogy Mária tette, amikor az angyal elmondta neki a nagy dolgokat, amelyeket Isten az életére nézve tervezett.

Mária unokatestvére, Erzsébet látta Mária hitét, és ezt mondta neki a Lukács 1,45-ben: „Áldott vagy, mert hittél abban, hogy az Úr megteszi, amit mondott” (NLT fordítás).

Mária hitte, hogy Isten betartja az ígéreteit. Ez adott ennek a megijedt, fiatal lánynak hatalmas önbizalmat egy nagyon félelmetes helyzetben. Hitte, hogy Isten betartja az ígéretét.

Amikor elkezded ezt tenni, te is áldott leszel.

Ha félek is, beléd vetem bizalmamat. Dicsérem Istent ígéreteiért. Istenben bízom, miért félnék hát?” (Zsolt 56,3-4 NLT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segíthet a Szentírás memorizálásának lelki szokása Isten ígéreteire támaszkodni, amikor szükséged van rájuk a félelem legyőzéséhez?
  • Mibe vetetted a reményedet, ami kudarcot vallott vagy csalódást okozott? Miben más az Istenbe vetett reményed?
  • Hogyan mutathatod meg Istennek ma, hogy hiszel a neked szóló ígéreteiben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.12.27.)

 (A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Amikor Isten terve túl megterhelőnek tűnik számunkra

2025. december 29. 03:00 - R.K.A.

„Az Úr szolgája vagyok, és kész vagyok megtenni mindazt, amit Ő vár tőlem.” 
(Lukács 1,38 TLB fordítás)

Ha szeretnél megszabadulni attól a félelemtől, amely megakadályozza, hogy részesülj mindabban, amit Isten számodra tartogat, akkor sokat tanulhatsz a karácsonyi történet szereplőitől. Döntéseik megmutatják, mit jelent igazi szabadságban élni.

Mária csak egy átlagos lány volt, aki átlagos életet élt. Nem volt különösebben fontos személy. Szegény volt, és a családja sem rendelkezett se befolyással, se hatalommal. Még férje sem volt!

Amikor az angyal elmondta neki, hogy ő lesz Isten Fiának édesanyja, a feladatot biztosan nagyon megterhelőnek érezte – mégis úgy döntött, hogy életét Istennek szenteli. Ez az első lépés a szabadság felé, és Mária így győzte le az alkalmatlanság érzését.

Egy másik bibliafordítás szerint Mária ezt válaszolta az angyalnak: „Az Úr szolgája vagyok, és kész vagyok megtenni mindazt, amit Ő akar.” (Lukács 1,38, Living Bible ford.)

Mondta már Isten neked valaha, hogy tegyél meg valamit, amit lehetetlennek gondoltál? Istennek az életünkre vonatkozó álma mindig nagyobb, mint amit mi valaha is el tudunk képzelni. Ezért, amikor Isten szól hozzánk, lehet, hogy nagyon megterhelőnek tűnik a terve.

De Isten soha nem kér olyat, amihez ne adna erőforrásokat, időt, kapcsolatokat, pénzt és minden mást, ami még szükséges. Semmit nem kell a saját erőnkből elérni. A Szentlélek által Ő még azt az erőt is megadja, amire ahhoz van szükségünk, hogy végrehajtsuk az Ő akaratát.

Mária válasza arra emlékeztet bennünket, hogy hogyan imádkozzunk, amikor erőnkön felülinek érzünk egy feladatot, és nem tudjuk, honnan merítsünk erőt, hogy engedelmeskedjünk Istennek.

Mondhatunk valami ilyesmit Istennek: „Te vagy a Teremtőm, és bármi is a terved, én szeretnék annak részese lenni. Te teremtettél engem, és Te tudod, hogy mi a legjobb nekem. A szolgád vagyok, és hajlandó vagyok megtenni és részese lenni bárminek, amit te akarsz elvégezni az életemben.”

Ha nem így imádkozol, akkor állandó feszültségben fogsz élni. Miért? Mert nem lehet békességed, ha Isten az egyik irányba halad, te pedig a másikba. Ha Istennel nem egy irányba haladsz, akkor az életed tele lesz félelemmel és bizonytalansággal.

Amikor a saját terveink szerint haladunk és a saját erőnkben bízunk, zsákutcába jutunk. Isten terve azonban nem vezet zsákutcába. Az mindig az élethez vezet, ha imádkozunk és alávetjük neki az akaratunkat.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért ad nekünk Isten olyan feladatokat, amelyek túl nehezek ahhoz, hogy saját erőnkből megvalósítsuk őket?
  • Milyen zsákutcába kerültél, ami arra emlékeztet, hogy alá kellene vetned magad Isten tervének?
  • Milyen gyakran kellene az életedet imában átadni Istennek, ahogy Mária is tette? Miért?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2025.12. 22.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása