Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten nagy ajándéka nem hagyományosan van csomagolva

2019. január 01. 03:00 - Anika Enikő

 “Isten azonban kegyelemből, puszta nagylelkűségből teszi elfogadhatóvá az embert. Isten ajándéka ez. Kivont bennünket a mocsokból és helyreállított bennünket, úgy ahogy mindig is akarta, mely helyreállítást, a Jézus Krisztusnak elvégzett megváltásban kaphatunk meg. Feláldozta Jézust a világ oltárán, hogy tisztázza a bűn mivoltát.” (Róma 3:24-25, GNT fordítás)

 

 

 

A valaha létező legnagyobb ajándék nem volt megvásárolható az üzletben; készpénzes tranzakciót nem igényelt. Még hagyományosan sem volt csomagolva - ez az ajándék ugyanis pólyába volt csomagolva és a jászolba helyezték, mégis az Adományozónak ez a mindenébe került.

A Biblia azt mondja, hogy a valaha létező legnagyobb ajándék az volt, hogy Isten elküldte a Fiát a Földre, aki azért jött, hogy meghaljon érted és hogy egyenesbe kerülj Istennel. A Rómaiakhoz írt levél 3:24-25-ben ez áll: Isten azonban kegyelemből, puszta nagylelkűségből teszi elfogadhatóvá az embert. Isten ajándéka ez. Kivont bennünket a mocsokból és helyreállított bennünket, úgy ahogy mindig is akarta, mely helyreállítást, a Jézus Krisztusnak elvégzett megváltásban kaphatunk meg. Feláldozta Jézust a világ oltárán, hogy tisztázza a bűn mivoltát.” (GNT fordítás)

Miért kellett Jézusnak meghalnia? Menjünk vissza az alapokhoz.

  • Senki nem tökéletes. Még soha nem találkoztam tökéletes emberrel, és te sem. Nem érek fel a saját elvárásaimhoz, nemhogy Isten tökéletes színvonalához – és te sem. Mindannyian elszúrtuk. A Biblia azt mondja: “Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.” (Róma
  • Isten igaz. Isten tisztességes akar lenni. Amikor valaki megszegi a törvényt, akkor arra büntetést rónak ki. Amikor megszeged az ember alkotta törvényeket, akkor ember alkotta büntetésnek vagy a részese. Amikor Isten törvényeit szeged meg, akkor Isten büntetése szabható ki rád. A Biblia azt mondja: “Mert a bűn zsoldja a halál.” (Róma 6:23)
  • Jézus kifizette vétkeinkért az árat. A Biblia ezt mondja:” Isten vette a bűntelen Krisztust, aki sohasem vétkezett, és reá vetette vétkeinket; majd cserébe Jézus az Isten jóságát öntötte ránk.” (2 Korinthus 5:21, GNT fordítás) Jézus magára vette a te vétked, az én vétkem és az összes vétket, amit valaha bárki is elkövetett. Ez az Örömhír, az Evangélium. Jézus kifizette azt az árat, amit te soha nem tudtál volna kifizetni.
  • Fogadd el Isten ingyen ajándékát. Isten felajánlja nekünk az üdvösség ingyen ajándékát, mert Jézus magára vette a bűneinket - de ez egy ajándék, amit választanunk kell. A Biblia azt mondja: “Akik viszont befogadták — vagyis akik hisznek benne —, azoknak mind felhatalmazást és lehetőséget adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (János 1:12)

Ha még nem fogadtad el Isten ingyen ajándékát, az üdvösséget, akkor imádkozom azért, hogy még ma meghozd ezt a döntést. Egy dolog megérteni az alapokat azzal kapcsolatban, hogy miként kerülhetsz kapcsolatba Jézussal; és egy másik dolog az, hogy elfogadd az üdvösség ajándékát.

És ha már meghoztad ezt a döntést, akkor imádkozom, hogy megoszd Jézus örömüzenetét másokkal, akiknek hallaniuk kell.

Bízol Jézusban az üdvösséged tekintetében?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatunk a Mennybe, ha Fián keresztül bízunk Istenben, és nem kell kiérdemelnünk Isten szeretetét vagy megdolgoznunk a mennybemenetelünkért. A Biblia ezt mondja: Mert egyedül Isten kegyelme tette lehetővé, hogy a hitetek által üdvösségre jussatok. Ez nem a ti érdemetek, hanem Isten ajándéka! Nem a jó cselekedetek eredménye, hogy senki ne dicsekedhessen. (Efézus 2:8-9)

Ha nem vetetted bizalmadat Jézusba és nem követed őt, miért várnál tovább? Ha kész vagy továbbhaladni és döntést hozni arról, hogy Jézus Krisztusba veted hitedet és hogy követed őt, akkor imádkozz így:

“Drága Jézus! Megígérted, hogy ha a hitemet beléd vetem, akkor bármi rosszat, amit valaha tettem az megbocsáttatik; és hogy meg fogom tudni az életem célját, és egy napon befogadsz engem az örök otthonba, a Mennybe.

Megvallom bűneimet és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom a bűneimet és bízom benned, akkor megmenekülök. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy a megváltás, hit által kegyelemből adatik és nem cselekedetek által szerezhető meg. Befogadlak téged, mint az életem Urát. Ma az életem minden területét a Te irányításod alá helyezem.

Jézus! Szeretnék megpihenni a szeretetedben. Köszönöm, hogy nem kell pénzért kiérdemelnem vagy megdolgoznom érte. Az életem hátralévő részében szeretnék neked szolgálni és nem magamat szolgálni. Alázatosan átadom neked az életemet és kérlek, hogy válts meg és fogadj be a te családodba. A Te nevedben imádkoztam. Ámen.”

Ha most imádkoztál, hogy befogadd Jézust akkor kérlek, hogy küldj egy emailt nekem erre a címre: Rick@PastorRick.com és mesélj nekem erről. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, melyek segítséget jelenthetnek Jézus követéséhez.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az üdvösségeden kívül, mi a legemlékezetesebb ajándék, amit valaha kaptál?
  • Miért nehéz elfogadni az ingyen kapott, különleges ajándékot?
  • Ki az a személy, akinek ezen a héten beszélhetnél Isten ingyen ajándékáról, az üdvösségről?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.12.25.)

Szólj hozzá!

Valóban ingyen van a megváltás?

2014. március 25. 03:00 - Á. Bözse

„Mindenkinek Istennél, kegyelemből kell megigazulnia, ami egy ingyen ajándék. Meg kell szabaduljanak a bűntől Jézus Krisztus által.” (Róma 3,24 NCV fordítás)

Ha 100 embernek feltennéd a kérdést, hogy „Hogyan lehet a mennybe jutni?”, rengeteg különböző választ kapnál. Ezeket a következőképp tudnánk összegezni: meg kell dolgoznunk azért, hogy a mennybe juthassunk. Többek között olyasmit hallanál, hogy „Próbálj meg jó lenni és hozd ki magadból a legjobbat” vagy „Dolgozz keményen azon, hogy erkölcsös ember lehess” vagy „Tegyél több jó dolgot az életben, mint rosszat.” Minden ilyen gondolat a munkán alapszik, nem a kegyelmen.

De az üdvösség egy ajándék, és egy ajándékért nem kell megdolgoznod. Ez ingyen van! Nem érdemelheted ki, nem veheted meg, nem dolgozhatsz meg érte.

Ez a legalapvetőbb különbség a kereszténység és a többi vallás között. A kereszténység az egyetlen vallás, ami a kegyelemre épül. Minden más vallás munkára épül, melyeket egy szóban tudunk összefoglalni: „csináld”. Vannak bizonyos dolgok, amiket meg kell tenned, hogy Isten elfogadjon, hogy elnyerd az üdvösséget, hogy elnyerd a mennyet. Mindig vannak szabályok, előírások, és szertartások – olyan dolgok, amiket meg kell tenni.

Másrészről, ha a kereszténységet egy szóban szeretnéd összefoglalni ez a szó következő lenne: „elvégeztetett”. Jézus Krisztus már kifizette az árat a kereszten. Elvégeztetett!

Egy srác egyszer megkérdezte tőlem, „Rick testvér, mit kellene tennem, hogy üdvözüljek?” Azt mondtam neki, „Elkéstél!” (Ez egy kicsit lesokkolta.) „2000 évet késtél! Ami az üdvösségedhez kell, már elvégeztetett, ezért nem tehetsz semmit érte.”

Jézus Krisztus már megtette. Kifizette az üdvösséged árát a kereszten, és most ingyen ajándékként ajánlja fel neked. Amikor a kereszten függött, ezért mondta azt, hogy „Elvégeztetett.” Nem azt mondta, hogy „vége van”, mert nem volt vége. Most is él. Az elvégeztetett a te megváltásodra vonatkozott. Az a terv, hogy minden ember részére elérhető legyen a kegyelem, elvégeztetett.

A Róma 3,24 ezt mondja: Mindenkinek Istennél, kegyelemből kell megigazulnia, ami egy ingyen ajándék. Meg kell szabaduljanak a bűntől Jézus Krisztus által. (NCV fordítás)

Nem a tetteid következményeképp fogsz a mennybe kerülni. Azon keresztül kerülsz a mennybe, amit Jézus Krisztus már megtett érted.

Amikor igazán megérted a kegyelmet, el fogod fogadni, mert ez a legnagyobb ajándék, amit valaha valaki ajánlani tud neked.

Beszéljetek róla

  • Mit gondolsz, miért nehéz az embereknek elfogadni egy ingyen ajándékot? Miért dolgoznának meg inkább érte?
  • Mit gondolsz, mit vár el Isten tőled azután, hogy elfogadtad a megváltás ajándékát?
  • Milyen hatással volt a megváltás szabadsága az életedre?

 

(Daily Hope by Rick Warren - 2014.03.18.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása