„Uram, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen.” (Zsolt 27,11)
Van egy látszólag magától értetődő dolog, ami visszatarthat attól, hogy megismerd Istent akaratát: ha nem kérdezed meg Őt erről. Jak 4:2 versében írja: „nem kapjátok meg, mert nem kéritek.” Isten jobban ismeri életed apró dolgait, mint azt te képzelnéd. Vond be életedbe a „gondviselő tanácsadód”, és tégy fel konkrét kérdéseket neki. Ő megmutatja az utat a körüményeid és az érzelmeid között.
Gondolj csak bele, nemcsak van egy használati utasításod - a Biblia -, hanem még az is megadatott neked, hogy a szerzője személyesen súg a füledbe. Amikor hívővé válsz, Isten neked adja a Szentlelket, és megtanít, hogy meghalld a Szentlélek szavát, azért, hogy válaszolj tanácsaira. Ő tud életed minden útjáról. Előrelátja azok áldásait és veszélyeit. Tudja merre voltál és merre tartasz, és az is tudja, melyik a legjobb út a számodra.
A Szentlélek irányításának egyik módja, hogy emlékeztet a Bibliában olvasottakra. Ha könyv nélkül megtanulunk Szentírási szakaszokat, akkor Igéje eltárolódik emlékezetünkben, és a Szentlélek segít emlékezni ezekre.
Isten útmutatásának másik módja, hogy hatások érnek, benyomások keletkeznek benned. Isten elmét adott neked, és szeretné, hogy használd is. Ő nem irányít téged, mert szabad akaratot adott. Viszont ötletet ad, amire ha válaszolsz, elkezdi megadni a további részleteket is.
Amikor Isten egy ötletet ad, akkor azt ihletettségnek nevezzük. Amikor az Ördög ad egy ötletet, azt kísértésnek. Ha szeretnéd megtudni a különbséget, kérd: „Uram, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen.” (Zsolt 27,11)
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez
- Milyen módszered van a bibliai igék megtanulására? Ha nem tudsz egyetlen igeverset sem, milyen egyszerű módon tudnál nekikezdeni már ezen a héten?
- Mit gondolsz, Isten miért akarja, hogy válaszolj útmutatására, mielőtt ihletének minden részletét megosztaná veled?
- Mi az, amire szükséged van, de sohasem kérted Istentől?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.04.14)