Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten a javára tudja fordítani hibáidat

2022. október 23. 03:00 - Besther

chance-g0dec00205_1920.jpg

"Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott." (Róma 8,28.)

Nézzünk szembe a tényekkel: te is és én is időről-időre követünk el buta dolgokat. Hibázunk.

Viszont bármit teszel, azt Isten jóra tudja használni. Te talán követsz el hibákat, de Isten nem.

A Biblia mondja a Rómabeliekhez írt levél 8. fejezetének 28. versében: "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott." 

Amikor elkövetsz egy ostoba hibát, akkor Isten megígéri, hogy azt jóra fordítja.

Szeretnék egyértelmű lenni: ez az ígéret nem szól mindenkinek. Ez a rész nem azt mondja, hogy Isten mindent jóra fordít azok számára, akik ellene lázadnak, vagy azoknak, akik nem az Ő céljai szerint élnek. 

Ez az ígéret azoknak szól, akik Istenhez mennek és ezt mondják, "A te célodért akarok élni. Nem mindig értem pontosan ezeket, de szeretnék jót cselekedni. Meg akarok bízni benned és követni akarlak." Tedd ezt és Isten mindent jóra fog használni.

Ez ok az örömre.

Amikor életed Isten kezébe teszed, az nem azt jelenti, hogy soha többet nem fogsz elszúrni valamit. Akkor is fogsz rossz döntéseket hozni és hibázni. Viszont, Isten ezeket be tudja illeszteni a saját terveibe.

A te életednek nincs B-terve. Isten már születésed előtt ismerte az összes hibát, amit elkövetsz. Tudta, hogy ezeket a hibákat is bele fogja illeszteni tervébe.

Ez azt jelenti, hogy megnyugodhatsz. Hagyd abba az aggódást! Lazíthatsz! Tedd a legjobbat azzal, amit Isten adott neked! Ő mindent beleilleszt a tervébe.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miként láttad már azt, hogy Isten a hibáidat jóra fordította? Hogyan vetted észre ezt mások életében?
  • Miként segít a múlt hibáinak elengedésében az, hogy tudod, Isten mindent jóra tud fordítani?
  • Milyen hitbéli lépést fogsz megtenni azzal a bizalommal, hogy Isten a te javadra munkálkodik?

Fogadd el ma a megváltás örömét!

Emlékezz, a Biblia azt mondja, hogy akik hisznek Jézusban azoknak nincs okuk bűntudatra vagy szégyenérzetre: "Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak."   (Róma 8,1.) 

Ha készen állsz elfogadni ezt az ígéretet és a megbocsátás örömében élni, akkor imádkozz így:

"Kedves Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, akkor minden rossz, amit eddig tettem megbocsáttatik és nem leszek többé ítélet alatt. Elítélésem helyett, egy napon befogadnsz örök mennyei otthonodba. 

Megvallom bűneimet és kérem bocsánatodat. Hiszem, hogy te Isten vagy, és a Megváltóm vagy. Uramként befogadlak életembe. Köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem, megszolgálnom vagy megdolgoznom bocsánatodért. Ez a te kegyelmi ajándékod.

Mától fogva életem minden részét átadom neked. Ahelyett, hogy szégyenkezve élnék, megváltásod örömében akarok élni. Életem hátralevő részében téged akarlak szolgálni magam helyett. Alázatosan átadom neked életemet, kérlek, ments meg és fogadj be családodba. Jézus nevében imádkozva, ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.16.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása