Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ideje visszatérni a versenybe

2025. január 13. 03:00 - Anita.B

pexels-ansey-30144519.jpg“Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.”
(2Tim 4,7-8)

A Rudy című film Daniel „Rudy” Ruettiger történetét meséli el, akinek egyetlen álma az volt, hogy a Notre Dame-ban futballozzon – annak ellenére, hogy nem volt meg a főiskolai tanulmányaihoz szükséges osztályzata, vagy a focitudása ahhoz, hogy bekerüljön a csapatba. Kitartása, kemény munkája és elkötelezettsége révén mégis sikerült csatlakoznia a csapathoz az 1975-ös szezon utolsó meccsére.

A film javarészt kitalált befejezésében a játék utolsó játékrészében a pálya szélén álló játékosok a nevét skandálják, amíg az egész stadion el nem kezdi: „Rudy, Rudy, Rudy!” Rudyt pedig csapattársai vad éljenzésre, tapsra és a nevét skandálva viszik le a pályáról.

Ez egy hihetetlen jelenet. De ez semmi ahhoz képest, amilyen fogadtatásban lesz részed egy napon, amikor teljesíted a versenyt, és átmész a célvonalon az örökkévalóságba, az menny tapsa kíséretében. Képzeld csak el, hogy Jézus üdvözöl téged, és az összes szent a nevedet ujjongja.

Az menny éljenzésének kellene élned, mert ez az, ami az  örökkévalóságig számít. Egy napon az lesz az izgalom, hogy Isten, a Teremtőd előtt állsz, és valami ilyesmit mond majd: „Megcsináltad! Befejezted a futamot. Nem sodródtál el, nem estél ki. Szép munka. Ünnepeljünk az örökkévalóságig.”

Pál apostol számított erre a jutalomra. A 2Timóteus 4,7-8-ban ezt mondja, “Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését”.

Lehet, hogy elfogadtad Krisztust, és erősen kezdted a futamodat, de apátiába sodródtál. Félrecsúsztál, megsebesültél vagy elbátortalanodtál.

Ne várj még egy napot, hogy visszatérj a versenybe. Kezdd azzal, hogy elmondod ezt az imát Istennek:

„Kedves Istenem, nem akarok életem végéig a pálya szélén ülni. Be akarom fejezni a versenyt, amiért a földre tettél. Segíts, hogy az örökkévalóságra és az előttem álló jutalmakra összpontosítsak. Örök céljaidért akarok élni, és életem hátralévő részét életem legjobbjává tenni. Kérlek segíts, hogy jól csináljam. Jézus nevében. Ámen.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módon éltél mások elismerésének, ahelyett, hogy az örökkévalóságra koncentráltál volna?
  • Min kell változtatnod az életben ahhoz, hogy jól tudd befejezni a futamot?
  • Talán még mindig a pálya szélén gondolkozol, hogy csatlakozz a versenyhez. Mi a következő lépés, amit Isten kér tőled? Ki tud az életedben segíteni és beszélni veled erről?

Ha nem bízol Jézusban, mire vársz még?

Isten nagylelkűsége tükröződik a Jézus Krisztus általi üdvösség ajándékában. A bűneid elválasztanak Istentől. És csak Isten kegyelme, Jézus által képes visszahozni a vele való helyes kapcsolatba.

A Biblia azt mondja: “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy békét köss Teremtőddel, akkor imádkozd ezt az imát:

“Kedves Jézus, többé nem akarom, hogy a bűnöm elszakítson tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden, amit valaha rosszul csináltam, megbocsáttatik, megismerem életem célját és egy napon befogadsz örökkévaló otthonodba, a mennybe.

Bevallom a bűnömet, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom a bűnömet és bízom benned, megmenekülök. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem általam. Uramként fogadlak be az életembe. Ma életem minden részét átadom neked. Úgy akarok élni, ahogyan te teremtettél, és az életem hátralévő részét azzal tölteni, hogy téged szolgáljak ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Rád bízom az életem, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek írj nekem a rick@PastorRick.com címre (angolul) és tudasd velem. Szeretnék neked néhány ingyenes angol nyelvű anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.01.06.)

Szólj hozzá!

Honnan tudhatod, hogy mit gondol Isten rólad?

2025. január 04. 03:00 - Krisztina Ivanyina

„Tudjuk, hogy Isten szeret titeket, és a magáénak választott.." (1Thes 1,4 GNT)

Milyen Isten szeretete? | Napi áhítat, áhítatok, szellemi táplálék az év  minden napjára

Ha reménnyel akarsz élni életed hátralévő részében, bármi történjék is veled, először oda kell horgonyoznod a személyiségedet ahhoz, amit Isten mond rólad. Soha nem fog működni, ha az identitásodat arra próbálod alapozni, amit mások mondanak rólad, vagy amit te magadról.

A Biblia azt mondja az 1Thesszalonika 1,4-ben: „Tudjuk, hogy Isten szeret titeket, és a magáénak választott” (GNT).

Nem kell tudnom, hogy mások mit mondanak rólad, mert tudom, hogy igazán csak az számít, amit Isten mond rólad. És a Biblia azt mondja, hogy Isten szeret és kiválasztott téged!

Isten azt mondja, hogy értékes és elfogadásra méltó vagy. Lehet, hogy mások nem fogadnak el, vagy azt mondják, hogy nem vagy szerethető. De Isten elfogad és úgy szeret, amilyen vagy – de túlságosan is szeret ahhoz, hogy meghagyjon olyannak, amilyen vagy.

Szeretnéd tudni, mennyire szeret téged Isten? Csak nézz a keresztre. Ott Jézus kinyújtotta a karját, és így szólt: „Én ennyire szeretlek. Inkább meghalok, mint hogy nélküled éljek. Annyira szeretlek, hogy fáj. Érdemes meghalni érted."

Jézus az egyetlen, akinek hegek lesznek a testén a mennyben. Neked nem. A kereszt okozta sebhelyek Krisztuson lesznek, hogy az örökkévalóságig emlékeztessenek arra, hogy Ő mennyire szeret téged.

A pszichológia felfedezte, hogy az ember önértékelése általában azon alapul, hogy a számára legfontosabb emberek szerinte mit gondolnak róla.

Nagyon fontos, hogy Jézus Krisztus legyen a legfontosabb személy az életedben, mert sokkal többet számít, amit Ő mond rólad, mint amit bárki más.

Többé nem kell aggódnod amiatt, hogy másnak mi a véleménye rólad. Bízhatsz Isten ígéreteiben azzal kapcsolatban, hogy Ő hogyan érez irántad. Ő értékesnek tart, elfogad, és szeret téged.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Honnan tudhatod, mit ígért neked Isten?
  • Hogyan ad neked önbizalmat az, hogy a jellemedet az formálja, amit Isten gondol rólad?
  • Mi a bizonyíték arra, hogy Jézus a legfontosabb személy az életedben?


*(Daily Hope by Rick Warren 2024.12.28.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ismerd meg a Teremtőt és Megváltót!

2024. december 28. 03:00 - Anita.B

pexels-lukas-rodriguez-1845331-3680219.jpg“Mielőtt bármi más létezett volna, Krisztus volt, Istennel. Mindig is élt és ő maga az Isten. Ő teremtett mindent, ami van— semmi nem létezett, amit ne ő alkotott volna. Örök élet van benne, és ez az élet világosságot ad az egész emberiségnek.” 
János 1,1-4 (TLB fordítás)

Jézus csecsemőként jött a földre Karácsonykor, hogy megismerjük őt. Bár Istennek sok titulusa van, kétféleképpen akarja, hogy megismerd őt.

Ismerd meg, mint Teremtőt. Isten arra teremtett, hogy szeressen és ismerjen, és azt akarja, hogy te is szeresd és ismerd őt! Ez az egyik oka annak, hogy adta nekünk a Bibliát. Amikor nem érted, hogyan működik valami, a legjobb hely, ahonnan megtudhatod, a kezelési útmutató. A Biblia olyan, mint egy életreszóló használati útmutató. A Teremtőd azért adta neked, hogy segítsen megérteni őt, az irántad érzett szeretetét és az életedre vonatkozó tervét.

Valójában, mivel Isten teremtett téged, ő az egyetlen, aki megmutathatja neked életed célját. A Biblia ezt így magyarázza: “Mielőtt bármi más létezett volna, Krisztus volt, Istennel. Mindig is élt és ő maga az Isten. Ő teremtett mindent, ami van— semmi nem létezett, amit ne ő alkotott volna. Örök élet van benne, és ez az élet világosságot ad az egész emberiségnek” János 1,1-4(TLB fordítás).

Ismerd meg Megváltóként. Isten nem csak megteremtett téged; meg is mentett. Jézus Karácsonykor érkezett, hogy végül meghaljon minden bűnödért. Ha valaki hajlandó meghalni érted, megéri megismerni!

Gondolkoztál már azon, hogy miért van szükségünk megváltásra? Figyelj, elmondom! A Mennyország egy tökéletes hely — nincs bánat, nincs szomorúság, sem betegség. Ez hihetetlen. A Mennyország tökéletes, de egyikünk sem az. Ha Isten tökéletlen embereket enged be a mennybe minden hibánkkal és bűnünkkel együtt, az már nem lesz tökéletes hely, és semmivel sem lesz jobb, mint a Föld.

Isten tehát előállt egy tervvel. A János 1,11-12 így írja le: “Az Övéihez jött, és az Övéi nem fogadták be. De mindazoknak, akik befogadták Őt, jogot adott arra, hogy Isten gyermekei legyenek, azoknak, akik hisznek az Ő nevében” (HCSB fordítás).

Sokan azt hiszik, hogy Isten mindenki Atyja. Nem az. Isten teremtett mindenkit; Isten szeret mindenkit; Istennek célja van mindenkivel. De Isten csak azoknak az Atyja, akik úgy döntenek, hogy a családja részévé válnak, teljesítve az egyetlen családi követelményt: hisznek a Fiában, Jézusban, akit Karácsonykor elküldött. Ez az egyetlen feltétel.

Vajon ez lesz az a Karácsony, amikor igent mondasz Jézusnak, megismered őt, mint Teremtődet és Megváltódat, és végleg eldöntöd, hogy hol töltöd az örökkévalóságot?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan összpontosíthatsz Istenre, mint Teremtődre és Megváltódra ebben a Karácsonyi időszakban?
  • Isten Teremtő és Megváltó, de a Biblia sok más néven is említi. Ha ezekre gondolsz, melyek jutnak először eszedbe?
  • Úgy döntöttél, hogy Isten családjának tagja leszel azáltal, hogy hiszel Jézusban és befogadod? Teljes bizonyossággal tudod, hol töltöd az örökkévalóságot, ha véget ér ez az élet?

Hol töltöd majd az örökkévalóságot?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Isten fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki az utat a mennybe: “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy Jézusnak szenteld az életed, kezdd ezzel az imával:

“Kedves Istenem, megígérted, hogy, ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit valaha rosszul csináltam, megbocsáttatik, megismerem életem célját, és egy nap befogadsz örök otthonodba, a mennybe.

Bevallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodért esedezem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól kezdve követni akarom őt. Irányítsd az életemet, és segíts teljesíteni az akaratodat! Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek írj nekem a rick@PastorRick.com címre angolul, és tudasd ezt velem. Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

* (Daily Hope by Rick Warren 2024.12.21.)

Szólj hozzá!

Így tudod tisztelni Istent a testeddel

2024. december 09. 03:00 - Antal Péter Dávid

beautiful-mountains-landscape-kashmir-state-india.jpg„Nem tudjátok, hogy a testetek a bennetek élő Szentlélek temploma, amit Isten adott nektek? Nem a magatokéi vagytok, mert Isten drága áron vásárolt meg titeket. Tisztelnetek kell tehát Istent a testetekkel."
1Korinthus 6,19-20 (NLT fordítás)

A megszentelődés szót talán már hallottad istentiszteleten vagy olvastad egy könyvben, de nem tudod, mit jelent pontosan. Bonyolultnak tűnik, de a jelentése egyszerűen az, hogy Isten céljainak szentelni valamit.

Bármit odaszánhatsz Istennek – az autódat, az otthonodat vagy akár a munkádat is –, ha azt mondod: „Istenem, ezt neked ajánlom. Használd a saját szándékod szerint." Egy valamit azonban Isten kifejezetten kér, hogy szenteljünk neki: a testünket. A Biblia ezt mondja: „Nem tudjátok, hogy a testetek a bennetek élő Szentlélek temploma, amit Isten adott nektek? Nem a magatokéi vagytok, mert Isten drága áron vásárolt meg titeket. Tisztelnetek kell tehát Istent a testetekkel."  (1Korinthus 6,19-20 NLT fordítás).

Hogyan tisztelhetjük Istent a testünkkel? Nagyon egyszerű: úgy, hogy vigyázunk rá. Amikor gondoskodunk a testünkről, általában egészségesebbek vagyunk, több energiánk van, és Isten is hatékonyabban tud minket használni.

Ez nem csak arról szól, hogy mennyire vagyunk fittek, hanem inkább az egyensúlyról. Isten úgy tervezett meg, hogy szükséged van megfelelő mennyiségű pihenésre, megfelelő táplálékokra és rendszeres testmozgásra. Fontos neki az egészséged. A Zsoltárok 119. fejezetének 73. verse ezt mondja: „Te alkottad a testemet, Uram; adj nekem értelmet is, hogy figyeljek a törvényeidre.” (TLB fordítás).

Talán éppen több alvásra van szükséged. A késő estig tartó tévézés nem éri meg azt, hogy másnap alig van energiád. A Zsoltárok 127. fejezetének 2. verse ezt mondja: „Értelmetlen, hogy ennyit dolgoztok kora reggeltől késő estig, mert Isten azt akarja, hogy akiket szeret, azok megfelelő pihenéshez jussanak.” (TLB fordítás). Néha az a legjobb a lelkednek, hogy egyszerűen csak alszol és kipihened magad.

Lehet, hogy az étkezési szokásaidra kell odafigyelned. Az első Korinthusi levél 6. fejezetének 13. verse az egyik (The Message) fordításban így hangzik: „Igaz lehet, hogy a test csak átmeneti, de ez nem mentség arra, hogy teletömd étellel vagy hajszold a szexuális élvezeteket. Mivel a Mester megtisztelt téged azzal, hogy testet alkotott neked, te is tiszteld Őt a saját testeddel!” Amikor jó üzemanyagot töltesz a testedbe, megtiszteled Istent ezzel, hiszen egészségesen tartod magad, ami ahhoz kell, hogy jól szolgáld őt.

És ne feledkezzünk meg a testmozgásról sem. Mindannyiunknak szüksége van rá. Ha a testi erőnléted megfelelő, akkor tudsz fizikailag készen állni arra, hogy megvalósítsd Isten céljait.

A testedről való gondoskodás a tiszteletről és a sáfárságról szól. A testedet Isten teremtette, Jézus nagy árat fizetett érte, és a Szentlélek él benne. Ezért hát bánj vele jól!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan hat egy napodra az, ha előtte nem aludtál eleget? Milyen hatással van a munkádra, a kapcsolataidra és a dolgokhoz való hozzáállásodra?
  • Mit tehetnél azért, hogy egészségesebb étkezési szokásaid legyenek?
  • Amikor a fizikai erőnlétről van szó, egyesek elhanyagolják a testüket, mások pedig imádják. Milyen az egészséges egyensúly?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2024.12.02.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A jellemedbe fektess, ne a kényelmedbe!

2024. december 07. 03:00 - Krisztina Ivanyina

jellemfejlődés Archives - Womagic

 

„Növekedj lelki erőben, és ismerkedj meg jobban Urunkkal és Megváltónkkal, Jézus Krisztussal.”  (2Pt  3,18 TLB)

Isten azt akarja, hogy lelkileg növekedj és jobban hasonlíts Jézus Krisztushoz. Ennek egyik módja az, ha veszed a pénzednek egy részét és a személyes fejlődésedbe fekteted. A Biblia azt mondja a 2Péter 3,18-ban: „Növekedjetek lelki erőben, és ismerjétek meg jobban Urunkat és Megváltónkat, Jézus Krisztust” (TLB).

A pénzed segíthet lelki erőnlétedben növekedni. Használhatod képességid fejlesztésére, önképzésre, vagy arra, hogy jobb vezetővé, jobb szónokká, jobb közbenjáróvá vagy egyszerűen jobb emberré válj. 

Az igazság az, hogy nem viszed magaddal az autódat a mennybe. De az otthonodat, a telefonodat és a ruháidat sem.

Viszont a jellemedet magaddal viszed. Lehet, hogy csábít a lehetőség, hogy a pénzedet a kényelmedbe fektesd, de Isten azt akarja, hogy azt olyan dolgokba fektesd, amelyek az örökkévalóságig tartanak – például a jellemedbe.

Amikor például veszel egy keresztény könyvet, ami segít a növekedésben, akkor "Isten Növekedési Alapjába" fektetsz be. Amikor a pénzednek egy részét arra fordítod, hogy elmész egy konferenciára, ami segíti az életedet, akkor is a Növekedési Alapba fektetsz be. És amikor arra költesz, hogy részt veszel egy előadáson vagy szemináriumon, amely segít abban, hogy azzá válj, akivé Isten akar tenni, akkor is jól használod fel a pénzed.

Soha nem felejtem el, amikor megvettem az első Bibliámat. Tinédzser voltam, és így gondolkodtam: Számomra ez a legfontosabb könyv, úgyhogy a legjobbat fogom megvenni, amit találok.” Kutakodtam egy kicsit, és találtam egy olyat, ami tetszett. Aztán olyan kötést szerettem volna, ami tartós, ezért a lehető legszebb bőrkötésű Bibliát vettem meg. Ez 60 dollárba került, ami akkor kéthavi zsebpénzem volt. Lemondtam két hónapig a mozifilmekről és néhány finomságról, de vettem egy nagyon jó Bibliát, amit életem végéig használhatok.

Még mindig megvan ez a Bibliám. Ez a legbecsesebb tulajdonom, mert annyiszor elolvastam már, és tele van aláhúzásokkal, jelölésekkel. 

A Biblia azt mondja: „Miért költenéd olyanra a pénzed, ami nem igazi étel? . . . Jól figyelj rám, és azt eszed, ami jó; lelked élvezni fogja a bőséges táplálékot, amely megelégít” (Ézs 55,2 NCV).

Miért költenéd a pénzedet rossz minőségű ételekre, ha olyan ételeket is vehetsz, amelyek táplálják a lelkedet? A jó étel táplál és megelégít – az örökkévalóságra is.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan próbál a társadalom meggyőzni arról, hogy a kényelmed fontosabb, mint a jellemed?
  • Mi volt a lelki fejlődésedbe az eddigi legjobb pénz- vagy időbefektetés?
  • Melyik kényelemmel kapcsolatos dologról tudsz lemondani, hogy több pénzt tudj befektetni a jellemedbe?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024. 11. 30.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása