Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan mutassunk szeretetet nehéz természetű emberek felé?

2025. november 23. 03:00 - BlaZsu

Az isteni szeretet soha nem adja fel, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart.
(1 Korinthus 13,7 NLT fordítás)

daisy-712898_1280.jpgMásokat szeretni iszonyúan kimerítő tud lenni! Aki azt mondja, hogy ez nem így van, a bolondját járatja veled. Az a fajta szeretet, amely valóban változást hoz ebben a világban, minden energiádat felemészti.

Néha úgy érzi az ember, hogy több szeretetet már nem tud adni. Talán olyan munkád van, ahol sok emberrel kell foglalkoznod, például tanár, értékesítő vagy ügyfélszolgálatos vagy, s amikor hazajössz, azt érzed, nem bírsz elviselni még egy szükségletet, problémát vagy fájdalmat.Így inkább bezárkózol.

Esetleg gyakran kell szeretetet tanúsítanod egy bizonyos személy iránt, aki mindig elvár valamit, önzően viselkedik, és soha nem viszonozza a szeretetedet. Ilyenkor az a gondolat kísért: „Végeztem. Nem bírom tovább!” Bár ez egy teljesen természetes és emberi reakció, nem ez az a szeretet, amelyre Isten a Bibliában hív minket. A Biblia azt mondja: „Az isteni szeretet soha nem adja fel, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart." (1 Korinthus 13,7 NLT fordítás) A szeretet soha nem adja fel!

Hogyan lehet ilyen kitartó szeretetet érezni egy másik ember iránt? Csakis úgy, ha újra és újra feltöltődsz. Emlékszem, amikor a gyerekeim kicsik voltak, elvittem a családot egy közeli repülőgép-bemutatóra. Egészen lenyűgöző volt látni, hogyan csatlakoztatnak egy tankert egy repülőgéphez repülés közben, hogy feltöltsék üzemanyaggal. Soha nem fogom elfelejteni!

De el tudod képzelni, hogy egy pilóta azt mondja: „Nekem nem kell tankolnom”? A repülőgép lezuhanna és kigyulladna. Egy hosszú úton a repülőgépnek mindenképpen tankolnia kell!

Ahhoz, hogy olyan kitartó szeretetet tudj adni, amilyet Isten szeretne, hogy adj, töltődnöd kell! Nézz körül a társadalomban, és láthatod, hogy tele van olyan kapcsolatok romjaival, amelyek lezuhantak és kiégtek, mert az emberek nem töltötték újra a szeretet-tankjukat.

Ennek mi a módja? Kezd azzal, hogy hagyod, hogy Isten szeressen téged! „Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1 János 4,19) Amikor kimerült vagy, fáradt, és képtelen vagy elképzelni, hogy most szeretetet mutass mások iránt, emlékezz arra, hogy Isten annyira szeretett téged, hogy elküldte a Fiát, hogy meghaljon érted!

Ez az igazi üzemanyag. Ez az, ami továbbvisz, amikor a legszívesebben feladnád!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen döntéseket hozhatnál ezen a héten, amelyek segítenek feltölteni téged és másokat szeretni?
  • Isten szeretetének melyik részét tudod te is jól megmutatni?
  • Ha elvesztetted a hitedet valakiben, hogyan tudsz mégis szeretetet mutatni iránta?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.11.16.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Amikor reményvesztett vagy, Jézus felajánlja jelenlétét

2025. április 26. 03:00 - csmsdvd

Nincsen reménytelen helyzet | Ritter Ida mediátor„Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen” (Jn 20,19).

Érezted már úgy magad, hogy kifogytál a tartalékokból, féltél vagy csak elcsigázott voltál? Volt valaha is eleged abból, hogy beteg és fáradt vagy?

Nem vagy egyedül. Miután Jézus meghalt a kereszten, követői teljesen összetörtek. Zárt ajtók mögött gyűltek össze, félve a zsidó vezetőktől, akik elítélték őt. Legyőzöttnek, csüggedtnek, kiábrándultnak, elnyűttnek és levertnek érezték magukat. Azaz reményvesztettek voltak.

De három nappal Jézus halála után, húsvét vasárnapján Jézus élőként visszatért. És akkor történt valami, ami mindent megváltoztatott: „Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békesség néktek!” És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.” (Jn 20,19-20, NLT fordítás)

A változás azonnal végbement. Krisztus jelenléte a pánikot összejövetellé, félelmüket jókedvvé változtatta.

Jézus jelenléte ma is ugyanilyen változást tud hozni az emberek életében. A gyávák merésszé és bátrakká válnak. Azok az emberek, akik eddig üresnek érezték magukat, elkezdenek túlcsordulni az örömtől.

De hogyan tudod elérni, hogy Jézus megjelenjen az életedben? Nem kell sehová menned, mert ha hiszel benne, Ő már veled van. Csak fel kell ismerned a jelenlétét. Figyeld meg, hogy János evangéliumának 20. fejezetében „Jézus megállt középen”. Amikor a tanítványok reményvesztettek voltak, nem kellett keresniük Jézust. És neked sem kell. Ő ott van veled!

Szeretem, hogy a legelső dolog, amit Jézus a követőinek mondott, az volt: „Békesség néktek!”. Elgondolkodtat, hogy mit nem mondott. Bemehetett volna a szobába, és azt mondhatta volna: „Miért hagytatok el engem? Hol voltatok, amikor a legnagyobb szükségem volt rátok?”

De nem ezt mondta. Nem kritizálta, nem dorgálta, nem szidta őket. Nem torkolta le őket.

Amikor te is elvesztetted a reményt, Jézus veled sem teszi ezt. Sőt, éppen az ellenkezőjét teszi. Az ő békéjét kínálja neked, „mely minden értelmet meghalad” (Fil 4,7, GNT fordítás).

Te is reményvesztett vagy? Úgy érzed, mintha Isten fényévekre lenne tőled? Megnyugodhatsz, Isten ma is törődik veled. Ő soha nem hagyott el téged. Ő most is veled van. Mindvégig veled volt. Nem vagy egyedül!

Hidd ezt el már ma, és megtapasztalod azt a békét, amit Krisztus ad.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mikor érezted úgy, hogy reményvesztett vagy, hogy a félelem vagy a kimerültség megakadályozza, hogy megtapasztald Isten jelenlétét?
  • Milyen különbséget tapasztaltál magadban, amikor elismerted Jézus jelenlétét és elfogadtad az Ő békességét?
  • Ma mit kell tenned, hogy többet tapasztalj meg Krisztus által felajánlott békességből?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.04.19.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ne keverd össze a munkádat és az értékeidet!

2024. június 24. 03:00 - csmsdvd

20240617nr.png

Azt is megtudtam, miért dolgoznak az emberek olyan keményen a sikerért: azért, mert irigylik azokat a dolgokat, amik a szomszédaiknak megvannak. De ez haszontalan szélmalomharc"(Préd 4,4 GNT fordítás).

Számos kifogást találhatunk a túlhajszoltságunkra. Néha azzal hárítjuk felelősségünket, hogy el kell látnunk a családunkat. Máskor pedig azt állítjuk, hogy a munkánk annyira fontos, hogy a kihagyás hanyagság lenne.

Valójában ez egy értékrendi kérdés. Rossz dolgokat kezdünk el értékelni. Pontosabban a dolgok megszerzését értékeljük mindennél többre.

A Biblia azt mondja: "Azt is megtudtam, miért dolgoznak az emberek olyan keményen a sikerért: azért, mert irigylik azokat a dolgokat, amik a szomszédaiknak megvannak. De ez haszontalan szélmalomharc" (Préd 4,4 GNT fordítás).

Isten azt mondja, hogy két lehetőségünk van: Vagy minden időnket azzal töltjük, hogy lépést tartsunk másokkal, vagy elfelejthetjük őket, és csökkenthetjük a stressz-szintünket, mindkettő egyszerre nem megy.

Így válik ez értékek kérdésévé. Több dolgot akarsz, vagy kevesebb stresszt és több időt a családoddal és a barátaiddal? A választás a tied.

Jézus ezt így mondta: „Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8,36). Vagyis: "Mire jó, ha a céged elnöke leszel, de elveszíted a gyerekeidet vagy a házastársadat?"

Az egyszerű válasz? Egyáltalán nem használ, nem jó.

A munkád és az értéked két különböző dolog. Talán úgy nőttél fel, hogy azt mondták neked, hogy értéktelen vagy, és most a munkahelyeden próbálod bebizonyítani, hogy mindenki téved. Az elméd mélyén azt mondod magadnak: "Meg fogom mutatni nekik. Bebizonyítom, hogy tévednek." Egyre keményebben és keményebben dolgozol, de nem számít, milyen keményen dolgozol, ez sosem elég. Amikor már kezdesz megnyugodni, egy kísérteties hangot hallasz, amely azt mondja neked: „Tekerj csak tovább, mert itt vannak már melletted!” Meg kell szabadulnod ettől a hangtól! Hazugsággal etet téged.

Lelkipásztorként sokszor voltam haldokló ágya mellett. Sok embert láttam, amint az utolsó leheletét vette, néha kórházban, néha otthon, néha pedig egy baleset helyszínén. Mindazok közül, akiket életem során láttam meghalni, még soha sem hallottam senkit, aki azt mondta volna a halála pillanatában: "Bárcsak több időt tölthettem volna az irodában!"

Egyet sem.

Nem gondolod, hogy itt az ideje, hogy változtass az értékrendeden? Szállj ki a mókuskerékből!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan hatott a túlhajszoltság a családodra? Az egészségedre? Az Istennel való kapcsolatodra?
  • Amikor életedben túlhajszoltsággal küzdöttél, mik voltak az elsődleges okai?
  • Milyen módon teszed néha egyenlővé a munkádat az értékeiddel?

Elfogadtad Jézust Uradnak és Megváltódnak?

A Biblia szerint mindannyian elmaradunk Isten tökéletes mércéjétől. Isten mégis szeret minket, még akkor is, ha vétkezünk és hibásak vagyunk. Sőt, Isten annyira szeret minket, hogy elküldte Fiát, Jézust, hogy megtisztítson minket bűneinktől, és bevegyen Isten családjába.

Ha még soha nem fogadtad el Isten szeretetét, és nem hívtad meg Jézust a szívedbe, szeretném, ha most lenne erre lehetőséged. Kezdd ezzel az egyszerű imával:

"Drága Istenem!

Nem értek mindent, de köszönöm, hogy szeretsz engem. Köszönöm, hogy értem vagy, és hogy elküldted Jézust, hogy megmentsen, nem pedig hogy elítéljen.

Megvallom, hogy vétkeztem ellened, és elismerem, hogy szükségem van Jézusra, mint Megváltómra. Kapcsolatot akarok vele. Követni akarom őt, és azt akarom tenni, amit ő mond nekem.

Kérlek, hogy ments meg a múltamtól, a rossz döntéseimtől, a hibáimtól, a bűneimtől, a szokásaimtól, a fájdalmaimtól és az elakadásaimtól. Kérlek, ments meg engem a te célodra. Tudni akarom, miért tettél erre a bolygóra, és szeretném beteljesíteni azt, amire teremtettél. Meg akarom tanulni, hogyan szeresselek, bízni akarok benned, és örökre a családodban akarok lenni. A te nevedben imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.06.17.)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Életedhez hogyan kaphatod meg Isten erejét?

2024. május 01. 03:00 - csmsdvd

2024-04-27_13_09_07.png

"[Isten] erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi." (Ézs 40,29)

Ha hiszel Jézusban, Isten erejét kapod életed minden napján.

Régebben azt gondoltam, hogy ez nem nagy dolog. De rájöttem, hogy a legtöbb ember számára nem az aggodalom, a félelem, a bűntudat vagy a keserűség az első számú probléma az életben. Az első számú problémájuk a fáradtság.

Az emberek gyakran azt mondják nekem: "Mindig olyan fáradt vagyok. Nem tudok mindent elvégezni. Betege vagyok annak, hogy állandóan beteg és fáradt vagyok."

Az ok, amiért állandóan fáradt vagy, az az, hogy energiahiányban szenvedsz. És azért van energiahiányod, mert nem töltődsz Isten erejével. Csak saját erődből próbálod élni az életedet.

Életcélodat semmilyen módon sem tudod elérni, ha nem Isten erejével töltekeznél. Áram nélkül egy kenyérpirító semmit sem ér. Áram nélkül egy turmixgép semmit sem ér. A porszívó haszontalan, ha nincs bedugva a konnektorba.

Ézsaiás próféta könyvének 40. fejezetének 29. verse szerint: "[Isten] erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi."

Többféleképpen van szükséged Isten erejére, mint gondolnád. Pál ezt így mondja: "Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem." (Fil 4,3)

Ez nem egy pozitív mentális hozzáállás. Ez nem önsegítő pszichológia. Ez nem a „húzd ki magad hajadnál fogva a mocsárból” gondolkodás. Nem, nem, ez természetfeletti erő!

Mi az, hogy „Mindenre”? Isten segítségével megvan az erőd, hogy kezeld a magányt, ha magányos vagy. Az erő, hogy kezeld a stresszt, amikor nyomás alatt vagy. Az erő, hogy kezeld a bűntudatot és a félelmet, az unalmat, a keserűséget és az elutasítást. Az erő, hogy megbirkózz a pénzügyi katasztrófával. Az erő, hogy kezeld az egészségügyi válságokat. Az erő, hogy kezeld a kapcsolati nehézségeket.

Honnan származik ez az erő? Istentől árad beléd, a Szentlélektől. Ezt a hatalmat akkor kapod, amikor hiszel Jézus Krisztusban, hogy megment téged. És ez az erő minden nap minden pillanatában rendelkezésedre áll, függetlenül attól, hogy mivel állsz szemben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mit jelent Isten erejéhez csatlakozni? Hogyan ad neked erőt és bátorít téged?
  • Mit gondolsz, Isten mit szeretne, hogyan töltsd úgy az idődet, hogy még jobban tudj kapcsolódni hozzá, és ne fáradj el? Hogyan kell megváltoztatni a prioritásaidat?
  • Mihez van szükséged ma Isten erejére, mit szeretnél elérni? Mit gondolsz, mit akar, mit tegyél először?

Hogyan kaphatod meg Isten erejét az életedben?

Az első lépés az, hogy bízol Isten szabadító ígéretében, Jézus Krisztus által. Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, akkor imádkozd ezt az imát:

Drága Jézus!

Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit valaha is elkövettem, megbocsáttatik, és egy napon befogadsz a te mennyei örök otthonodba.

Megvallom bűneimet, és befogadlak az életembe, mint Uramat és Megváltómat. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösséget kegyelemből, hit által kaphatom, és nem bármi által, amit én teszek. Ma életem minden részét átadom a te irányításodnak.

Hálás vagyok a feltétel nélküli szeretetedért. Életem hátralévő részét arra akarom fordítani, hogy önmagam szolgálata helyett téged szeresselek és szolgáljalak. Átadom neked az életemet, és arra kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.

(Daily Hope by Rick Warren, 2024.04.24.)

Szólj hozzá!

Ha elfáradtál, jelezd

2023. december 11. 03:00 - Anita.B

pexels-marcus-aurelius-4064174.jpg“Nem tudtad? Nem hallottad? Az ÚR az örökkévaló Isten; ő alkotta az egész világot. Soha nem fáradt vagy kimerült.”

(Ézs 40,28 GNT fordítás)

Minél nagyobb változás következik be az életedben, annál több időt szükséges Istennel töltened.

Ezt az időt Istennel csendes időnek hívják. Olvasod a Bibliát, imában szólsz Istenhez, és olyan csendben vagy, hogy képes vagy meghallani, amit Isten akar mondani neked.

Amikor kimerült vagy, az Istennel kettesben töltött idő egy nagyszerű stabilizátor az életedben. Szintén a legjobb feltöltődés, amikor erőtlen vagy. Mindnyájan sok feszültségen megyünk keresztül az utóbbi években, és néhányunknak már nincs annyi ereje, mint korábban. A krónikus stressz kimerített minket, hiszen annyi minden változott az életünkben.

Fáradtnak érzed magad? Ez természetes. Ezt teszi a folytonos feszültség a testünkkel. Nem számít, mennyit aludtunk éjszaka, fáradtan ébredünk vagy a nap néhány órájában vonszoljuk magunkat. Ha úgy érzed, épp, hogy csak boldogulsz, nem vagy egyedül.

Ha túlterheltnek, kimerültnek, stresszesnek érzed magad, és mintha alig lennél képbe, akkor emlékezz az Ézsaiás 40:28-ra: “Nem tudtad? Nem hallottad? Az ÚR az örökkévaló Isten; ő alkotta az egész világot. Soha nem fáradt vagy kimerült” (GNT fordítás).

Isten hat nap alatt teremtette az egész univerzumot — és csak a hetedik napon pihent meg, hogy mintázzon nekünk egy Szombatot (Sabath-ot). Sosem fárad el! Sosem túlterhelt vagy kimerült. Sohasem stresszes. Bármivel megbirkózik — beleértve mindazt, amivel te nem tudsz.

Ha kimerült vagy, ne gyors megoldás után kutass. Ne egy parancsikont keress. Ne küzdj olyan változások ellen, amelyeket nem tudsz irányítani. Ehelyett minden nap tölts időt Istennel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Lehet, hogy azt gondolod, nincs időd elcsendesedni, de arra szánunk időt, ami számunkra a legfontosabb. Mik azok a dolgok, amelyekre a legtöbb időt fordítod?
  • Észrevetted a különbséget abban, hogy hogyan érzed magad és hogyan bánsz másokkal, ha csendes idővel kezded a napodat? Milyen tekintetben?
  • Hogyan befolyásolná a folytonos feszültségedet az, ha minden héten tartanál egy Sabath pihenőnapot?

 

*(Daily Hope of Rick Warren, 2023.12.04.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása