Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten terve mindig jobb

2025. július 12. 03:00 - Anita.B

pexels-tara-winstead-8383666.jpgAmit soha senki nem látott és nem hallott, amiről senki sem gondolta, hogy megtörténhet, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” 1Korinthus 2,9 (GNT fordítás)

Isten terve mindig jobb, mint bármi, amit egyedül el tudnál tervezni.

Nem csak azért, mert Isten terve jobb számunkra itt a Földön - bár ez is része a dolognak -, de ami még ennél is csodálatosabb, hogy Isten tervei örökkévaló jutalommal járnak.

Az életed jelentősége és a megelégedettséged abból fakad, hogy követed Isten számodra kiszabott célját és tervét. De az Isten tervével való együttműködés a kulcs a mennyei jutalmakhoz is. A Biblia azt mondja az 1Korinthus 2,9-ben, “Amit soha senki nem látott és nem hallott, amiről senki sem gondolta, hogy megtörténhet, azt készítette el Isten az őt szeretőknek” (GNT fordítás).

El sem tudod képzelni, mit akar Isten rajtad keresztül elvégezni, amikor követed az Ő tervét. Ha Isten megmutatná neked a terveit, azok teljesen lenyűgöznének! Megdöbbennél, hogy egy hétköznapi embert hogyan tud rendkívüli módon használni. De Isten azt akarja, hogy az Ő tervét és az Ő módszerét válaszd a dolgok elvégzéséhez. Azt akarja, hogy Őt válaszd.  

Sokunknak általában jó vágyai vannak, de talán vannak olyanok is,  amik nem jók. Soha nem fogjuk tudni, hogy mi a legjobb, amíg nem Isten útját választjuk.

Gondolj Máriára és Józsefre, Jézus földi szüleire. Mielőtt Isten kinyilatkoztatta nekik az Ő nagy tervét, azt hiszem, nekik is egyszerű és jó terveik voltak: összeházasodni, családot alapítani, Istent szolgálni. Bár ezek jó tervek voltak, mégsem hasonlíthatók össze azzal, amit Isten akart tenni az életükkel. Amikor alávetették magukat Isten akaratának, akkor látták csak meg, hogy milyen fantasztikusan nagy Isten terve valójában, és hogy ez hogyan lehet áldás az egész világ számára. 

Isten terve mindig jobb és gyakran nagyobb, mint a tiéd. Ha nem veted alá magad annak, amit Isten tenni akar az életedben, akkor nem gondolkodsz elég nagyban. Ő nagy dolgokat tartogat számodra itt a Földön, és még nagyobbakat az eljövendő életben!

Isten azonban mindig hagyja, hogy te döntsd el, követed-e az Ő tervét. Sokan az életükben a legjobb dolgokról azért maradnak le, mert úgy döntenek, hogy a saját tervüket követik.

Ha céltudatos, teljes életet szeretnél élni, mondd el most ezt az egyszerű imát: “Istenem, azt akarom, hogy a te akaratod legyen meg az életemben, ne az enyém. Kérlek, mutasd meg nekem az utat, amely a legjobb számomra, hogy jól szolgálhassalak és jól szerethesselek téged.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segít a Biblia a helyes döntés meghozatalában? Hogyan segít a Szentlélek?
  • Mi a legnagyobb dolog, amit el tudsz képzelni az életedre vonatkozóan? Megkérdezted már Istent, hogy Ő ezt meg akarja tenni rajtad keresztül?
  • Szerinted miért ad választási lehetőséget Isten arra vonatkozóan, hogy kinek a tervét követed?

*(Daily Hope by Rick Warren 2025.07.05.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten terve a fájdalmadra

2025. június 30. 03:00 - Anita.B

pexels-lance-reis-255748881-15775946.jpg

Ha Istennek tetsző módon szenvedtek, továbbra is tegyétek azt, ami helyes, és bízzátok életeteket Istenre, aki teremtett, mert ő soha nem hagy cserben titeket.

1Péter 4,19 (NLT fordítás)

Emlékszel, milyen volt a fényképezés, mielőtt minden digitálissá vált? Amikor a filmet előhívtuk, először egy negatívot kaptunk.  Azután a negatívból pozitívat hoztunk létre úgy, hogy bementünk egy sötét szobába és egy fotópapírra átvilágítottuk a negatívot. Ezáltal negatívból pozitív, egy színes fénykép lett.

Isten ugyanezt akarja megtenni a mi életünkben megjelenő igazságtalanságokkal. Mindannyian tapasztaltunk már igazságtalanságot. Az emberek rosszul bántak velünk. Elhagytak minket. Kihasználtak. Isten minden negatív dolgot el akar tüntetni, Jézus fényével akarja megvilágítani és pozitívvá akarja alakítani őket — sziporkázóan színes képet akar arról az életről, amelyre teremtett minket.

A Biblia azt mondja, “Ha Istennek tetsző módon szenvedtek, továbbra is tegyétek azt, ami helyes, és bízzátok életeteket Istenre, aki teremtett, mert ő soha nem hagy cserben titeket” (1Péter 4,19 NLT fordítás). A legfontosabb dolog, amire emlékezned kell: amikor igazságtalanul bántak veled, Jézus akkor is a te oldaladon áll!

A Szentírásban Isten különös gondot fordít azokra, akikkel igazságtalanul bántak. Ő az igazságosság Istene. Hallja a sírást, látja és ismeri a fájdalmat. Amit kaptál, arra nem szolgáltál rá. Azonban Istennek terve van a fájdalmaddal.

Amikor Isten szeretetének fénye felragyog a körülményeiden, Ő a fájdalmadat gyönyörű képpé tudja alakítani. És ekkor fejleszti a jellemedet. Erősebbé tesz. De ami a legfontosabb, az, hogy Isten használja a fájdalmadat.

Soha nem fogsz magyarázatot kapni az életedben elszenvedett fájdalmak nagy részére. Amikor a mennybe jutsz, talán jobban megérted, hogy miért történtek veled rossz dolgok. De Isten nem is tartozik neked magyarázattal ezekért.

Íme a jó hír: nincs is szükséged magyarázatra. Csak azt kell tudnod, hogy Isten szeret téged. Terve van veled. Isten rendezni foga a számlát azzal, aki megbántott.

Isten soha nem pazarolja el a fájdalmat. Engedd be az életedbe az evangélium fényét, és Isten felhasználja a fájdalmadat — a veled történt nagyon is valós igazságtalanságokat —, hogy gyönyörű képet alkosson a te életed által.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan használhatja fel Isten a múltadból fakadó fájdalmat mások megsegítésére? Adott már lehetőségeket neked erre?
  • Milyen módokon láttad, hogy Isten a jellemedet egy igazságtalanság által fejlesztette?
  • A bosszú helyett hogyan szeretné Isten, hogy bánj azzal a személlyel, aki igazságtalanul bánt veled? Hogyan hat rád a szeretetteljes válasz?

* (Daily Hope by Rick Warren 2025.06.23.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Mit jelent úgy szeretni, mint Krisztus?

2025. június 29. 03:00 - ReveSz

a man standing on top of a lush green hillside

 „A szeretet soha nem szűnik meg türelmes lenni, soha nem szűnik meg hinni, soha nem szűnik meg remélni, soha nem adja fel.” (1Kor 13:7, GW fordítás)

Isten azt szeretné, hogy azt a szeretetet, amit tőle kapsz, add tovább a többi embernek. Ez nem egy lehetőség vagy egy javaslat. Ez egy parancs: "Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!" (János 13:34).

Krisztus követőjeként mindenkit - akár kedveled őket, akár nem - ugyanúgy kell szeretned, ahogyan Krisztus szeret téged. Ez azt jelenti, hogy teljesen el kell fogadnod őket, feltétel nélkül szeretned kell őket, teljesen meg kell bocsátanod nekik, és rendkívül értékesnek kell tartanod őket.

Ha így szeretsz másokat, az átalakítja a kapcsolataidat is!

A Biblia azt mondja a Korinthusiakhoz írt első levél 13. fejezetének 7. versében: „A szeretet soha nem szűnik meg türelmes lenni, soha nem szűnik meg hinni, soha nem szűnik meg remélni, soha nem adja fel” (GW fordítás)

Így szeret téged Isten! Isten soha nem szűnik meg türelmes lenni veled. Isten soha nem szűnik meg hinni benned. Isten soha nem szűnik meg a legjobbat remélni az életedben. Isten soha nem mond le rólad. Isten azt várja el tőled, hogy te is így viselkedj mindenki mással.

A szeretet soha nem szűnik meg türelmesnek lenni.” Ez azt jelenti, hogy a szeretet kiterjeszti a kegyelmet. Kegyelmesnek kell lenned másokhoz.

A szeretet ... soha nem szűnik meg hinni.” Ez azt jelenti, hogy a szeretet hitet is tartalmaz. Az életedben lévő embereknek tudniuk kell, hogy te soha nem szűnsz meg hinni bennük, még akkor sem ha feszülté válik kapcsolatotok.

A szeretet ... soha nem szűnik meg remélni.” Ez azt jelenti, hogy a szeretet a legjobbat várja. A legjobbat várod a házasságodban, a gyerekeiddel vagy a munkatársaiddal kapcsolatban? Vagy talán te kevesebbel is beéred a legjobbnál? Pesszimistává vagy cinikussá váltál, amikor a kapcsolataidról van szó?

A szeretet ... soha nem adja fel.” Ez azt jelenti, hogy a szeretet a legrosszabbat is elviseli. Rá tudsz nézni a másikra, és azt tudod mondani: „Mindenfélét rám zúdíthatsz, de én továbbra is szeretni foglak, bármi történjék is.”

Ha most azonnal el szeretnéd kezdeni sokkal jobban szeretni azokat az embereket, akiket Isten életedbe helyezett, akkor arra kérlek, mondd el ezt az imát: "Istenem, elismerem, hogy sokszor elrontottam a kapcsolataimat. Bonyolultak lettek, elromlottak, és gyakran megelégedtem a legjobbnál kevesebbel is. Változásra van szükségük! Kérlek, kezdd azzal, hogy a változást velem kezded!
Segíts, hogy úgy fogadjak el másokat, ahogyan te elfogadtál engem. Segíts, hogy feltétel nélkül szeressek másokat, ahogyan te is szerettél engem. Segíts, hogy teljesen megbocsássak másoknak, ahogyan te is megbocsátottál nekem. És segíts, hogy másokat is úgy értékeljek, ahogyan te értékelsz engem. Segíts, hogy kegyelmet adjak a körülöttem lévő embereknek, és kifejezzem a hitemet irántuk. Segíts, hogy a legjobbat várjam másoktól. Segíts, hogy amikor a legrosszabb történik, elviseljem azt, és továbbra is szeressem őket. Ezt kérem Jézus nevében. Ámen."

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Van valaki az életedben, akit nehéz szeretni? Kérd Istent, hogy segítsen úgy szeretni őket, ahogy Ő szeret téged!
  • Hogyan nézne ki ma az, ha úgy szeretnél másokat, ahogyan Isten szeret téged?
  • A mások felé irányuló szereteted, mely részében van most szükséged segítségre - a türelemben, hinni a legjobbat a másikról, a reményben, vagy a nem feladásban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.06.22.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Bármit is tettél - üdvözülhetsz

2025. június 18. 03:00 - Mapetso

copilot_20250614_084756.png„Jézus Krisztusba vetett hitünk által igazakká válunk Isten előtt. És ez igaz minden hívőre, függetlenül attól, hogy kik vagyunk.” Róma 3:22 (NLT)

Jézus Krisztus keresztáldozatának köszönhetően minden rossz, amit valaha tettél, bocsánatot nyer. Isten szabadon, teljes mértékben, azonnal és újra és újra megbocsát, ha bevallod neki bűneidet és megbánod azokat.

Még ha a mennyország nem is létezne (de persze létezik), akkor is érdemes lenne hinni Jézusban, csak hogy tiszta legyen a lelkiismeretünk. Több ezer emberrel beszélgettem, és tudom, hogy a legtöbb ember titkos bűntudatot, titkos megbánást és titkos szégyent hordoz magában. Ezekre mind bocsánatot nyerhetsz!

A Rómaiakhoz írt levél 3. fejezetének 22. verse azt mondja: „Jézus Krisztusba vetett hitünk által igazakká válunk Isten előtt. És ez igaz minden hívőre, függetlenül attól, hogy kik vagyunk” (NLT).

Nagyon szeretem ezt az utolsó részt. Nem számít, ki vagy. Nem számít, mit tettél, kivel tetted, mennyi ideig tetted vagy hol tetted – megbocsátást nyerhetsz. Megbocsátást nyerhetsz! Minden megbocsátást nyer, ha Jézus Krisztusban bízol.

Mindenki küzd valamivel éppen most. Lehet, hogy sötét napokat élsz át, depresszióban, kétségekben és kétségbeesésben. Ha ez a helyzet, merj hinni!

Lehet, hogy aggodalommal és fáradtsággal teli napokat élsz át. Merj hinni!

Lehet, hogy zavaros napokat élsz át. Fogalmad sincs, mit kellene tenned az életeddel, vagy merre kellene továbbmenned. Nem is tudod, mi legyen a következő lépés. Merj hinni!

Lehet, hogy gyászos napokat élsz át, és a szíved mélyen meghasadt. Merj hinni!

Mindenkinek, aki befogadta őt, aki hitt az ő nevében, jogot adott, hogy Isten gyermekei legyenek” (Ján 1,12 ESV).

Bármit is élsz át, fuss Istenhez, ne tőle távolodj el. Higgy benne, és meg fogod találni azt a vigaszt, amire szükséged van, és amit máshol nem találsz meg! Ez abból fakad, hogy tudod, hogy teljes mértékben elfogadást nyersz, teljes szívből szeretnek és teljes mértékben megbocsátanak neked – függetlenül attól, hogy ki vagy.

Segítő kérdések, elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért olyan nehéz az embereknek megbízni Istenben és elfogadni az Ő üdvösségét és kegyelmét?
  • Mit jelent az, hogy „jóvá válni” Isten előtt?
  • Kinek van szüksége az életedben arra, hogy hallja és bátorítást kapjon a Róma 3,22-ből?

 

Bármit is tettél, bárhol is voltál, van egy helyed Isten örök családjában, amely készen áll és vár rád. A meghívás nyitva áll. Csak higgy és fogadd el!

Bízz Isten jellemében és az általa nyújtott kegyelemben! Valld meg bűneidet, és kérd Istent, hogy bocsásson meg neked! Hívd segítségül Jézus ígéretét, miszerint az üdvösség ingyenes és mindenki számára elérhető, aki elfordul bűneitől, és hajlandó követni őt, mint Urát és Megváltóját! Alázatosan kérd Istent, hogy fogadjon be örök családjába!

Készen állsz? Akkor kezdd meg utazásodat ezzel az egyszerű imával:

„Kedves Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot kell adnom neked az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját tervem szerint éltem, nem a tiéd szerint. Azt akarom, hogy ez megváltozzon, mostantól kezdve. El akarok fordulni a bűneimtől, és hozzád akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért, amit rosszul tettem, hogy ne nekem kelljen megfizetnem az árát. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bocsánatodat. Tudom, hogy csak a kegyelmed menthet meg, Uram. Soha nem lehetek elég jó ahhoz, hogy egy tökéletes helyre kerüljek.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy magadra vetted az összes bűnöm. Elfogadhatóvá tettél a mennyország számára, és alázatosan kérem, hogy ments meg. Hiszek benned, Jézus. És hiszem, hogy betartod az ígéretedet, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökre megmentesz. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha épp most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsen neked elindulni Jézussal való utazásodon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.06.11.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Bocsáss meg a kereszt erejével

2025. május 26. 03:00 - Antal Péter Dávid

spirituality-hands_holding-cross-symbol-cross-his-hand.jpg„Tudjuk, hogy régi életünk Krisztussal együtt meghalt a kereszten, hogy bűnös énünknek ne legyen hatalma felettünk.”
(Róm 6,6 NCV)

Természetes hajlamunk, hogy rosszat tegyünk. De Jézus Krisztusnak köszönhetően régi, bűnös természetünk többé nem irányítja életünket. A Róma 6,6 szerint: „Tudjuk, hogy régi életünk meghalt Krisztussal együtt a kereszten, hogy bűnös énünknek ne legyen hatalma felettünk” (NCV). Még mindig vétkezünk, de most már Krisztus ereje van bennünk, hogy megtegyük azt, amire korábban nem voltunk képesek.

Természetes hajlamunk az, hogy viszonozzuk a bántást vagy a rágalmazást, és ragaszkodunk hozzá, és soha nem bocsátunk meg annak a személynek. De mindaz, amire természetes hajlamunk van, valójában csak ront a helyzeten.

A jó hír az, hogy megszabadulhatunk a keserűség, a bűntudat és a neheztelés rabságától. Megakadályozhatjuk, hogy a múlt és a bántó emlékek rabszolgái legyünk.

Választhatjuk a megbocsátást.

Nincs más módja annak, hogy elengedd az érzelmeket, amelyek nyomasztanak, mint a keresztre nézni. Megvan az ereje, hogy megszabadítson a haragtól és a bánattól. Nem kell a neheztelés súlyával járnod. A Szentlélek segítségével elengedheted azt a sérelmet, megbocsáthatsz annak a személynek, és ezáltal szabadon járhatsz.

Szeretném, ha arra a személyre gondolnál, akinek meg kell bocsátanod, akinek a sértése elültette benned a keserűség magvát, és szeretném, ha most azonnal imádkoznád ezt az imát:

„Istenem, csak te érted, mennyire megbántott ez az ember. Nem akarom még egy másodpercig hordozni a fájdalmat. Nem akarok megkeseredett ember lenni. De szükségem van a te kegyelmedre és a kereszt erejére, hogy elengedjem a fájdalmamat és megbocsássak annak, aki megbántott. Ez a fordulópont. Először is bocsánatodat kell kérnem. Sajnálom, hogy megbántottam másokat, és szeretném helyrehozni veled és velük. Köszönöm a kegyelmedet, amelyre minden nap szükségem van. Ma elengedem a haragomat, és úgy döntök, hogy megbocsátok, ahogy te megbocsátottál nekem. Minden alkalommal, amikor az emlék visszatér, újra megbocsátok annak a személynek, amíg a fájdalom el nem múlik. Kérlek, gyógyítsd meg a szívemet a te kegyelmeddel. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A megbocsátás egyszeri cselekedet? Miért igen, vagy miért nem?
  • Hogyan férsz hozzá a benned lévő Szentlélek erejéhez, hogy megtedd azokat a dolgokat, amelyekről tudod, hogy egyedül nem tudod megtenni?
  • Miért hasonlítják a keserűséget gyakran egy maghoz? Milyen módon hagyjuk, sőt segítjük, hogy növekedjen az életünkben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.05.19.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása