Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten a tűzben is veled jár!

2024. november 02. 03:00 - Anita.B

pexels-tomas-malik-793526-24778742.jpg“Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged.”  Ézsaiás 43,2

Van egy kifejezés, amit néhányan olyankor használnak, amikor a nyomás egyre nagyobb, és közelednek a határidők. Azt mondják, “közel a hőség!”

Dániel próféta három barátja valóban megtapasztalta, hogy rájuk tört a hőség. Dániel könyvének 3. fejezetében, amikor barátai nem hajoltak meg Nabukodonozor király szobra előtt, a király dühösen tűzbe dobatta őket, és a kemencét a szokásosnál hétszer melegebbre fűtötték.Nagy volt a hőség – szó szerint.De Isten velük együtt sétált át rajta: “Ekkor Nebucadneccar király megdöbbent. Izgatottan felállt, és így szólt főembereihez: „Nemde, három férfiút dobattunk megkötözve a tűzbe?” Ezt felelték a királynak: „Egész biztos, ó király!” Erre így folytatta: „Én négy férfiút látok, akik szabadon járnak-kelnek a lángok közepette anélkül, hogy valami bántódásuk volna. A negyediknek pedig olyan alakja van, mint egynek az istenek fiai közül.” (Dániel 3,24-25)

Természetesen te és én tudjuk, hogy nem az “istenek fia” volt ezekkel a srácokkal. Jézus volt az— Isten egyetlen Fia. Keresztülsétált velük a tűzön. És veled is átmegy a tűzön.Jézus azt mondta nekünk: “… íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)

A Biblia azt mondja, hogy soha nem leszel egyedül. Isten mindig ott lesz veled és érted.“Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg téged.” (Ézsaiás 43,2)

A Biblia nem azt írja, „ha átmész a vizeken”; hanem azt „amikor átmész a vizeken.” Lesznek gondjaid, de Jézus mindig átkísér téged ezeken. A benned lévő Lelke megadja neked azt az erőt és bátorságot, amelyre szükséged van ahhoz, hogy megbízz benne és átlásd a dolgokat.

Lehet, hogy éget a hőség, de nem vagy egyedül.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A Szentlélek vigaszt nyújt számodra? Miért, vagy miért nem?
  • Ki segíthet meglátni, hogyan működik Isten életedben, amikor a dolgok kilátástalanok?
  • Gondolj valakire, akinek most szüksége van erre az üzenetre! Hogyan osztod meg vele ezt ezen a héten?

*(Daily Hope by Pastor Rick 2024.10.26.)

Szólj hozzá!

A fájdalom a spirituális érettség folyamatának a része

2024. október 18. 03:00 - Besther

hatching-chicks-2448541_1280.jpg

"A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni." (1Pt 5,10)

 Isten mindent fel akar használni, még a rossz dolgokat is az életedben, hogy jót hozzon ki belőle.

Ahhoz, hogy boldogulj ahelyett, hogy csak túlélnél egy ellenséges kultúrában, látnod kell, hogy Isten miként tudja a megpróbáltatásaidat győzelmekké alakítani. Látnod kell, Isten hogyan használja azokat a dolgokat, melyek megráznak téged, hogy rendíthetetlenné tegyen.

A Bibilia ezt mondja az 1Pt 5,10-ben, "A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni."

A fájdalom a növekedés legnagyobb ára. Meg akarjuk ismerni Istent, de a fejlődés nem következik be automatikusan. Ez nem máról holnapra történik. És nem csak jó időkben történik. A terméket akarjuk a folyamat nélkül, de fájdalom nélkül nincs ösvény a lelki érettséghez.

A jó dolog viszont az, hogy Isten pont azokat a dolgokat használja fel a fejlesztésedre, melyek elriasztanak téged. A fájdalom része a folyamatnak.

Amikor ezt megérted rendíthetetlenné válsz az életben, amilyen Dániel is lett miután néhány nagyobb próbát megtapasztalt.

Róma 5,3-5 ezt mondja, "Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által." 

A növekedés gyakran gyorsabb és mélyebb a legsötétebb napjainkon. Sokan osztották meg velem, hogy miként fejlődtek jobban válások, munkanélküliség, betegségek, tragédiák és veszteségek miatt, mint valaha, ha az élet könnyű lett volna.

Miért? Mert Istennek nem érdeke, hogy megkönnyítse a földi életet. Személyiséged fejlődése érdekli, mert a jellemed az egyetlen dolog, amit a mennybe viszel. Most iskolába jársz és Isten azt mondja, hogy örök jutalom vár rád. Tökéletesíteni fog téged.

Addig reménykedhetsz Isten ígéretében, hogy munkálkodni fog benned és megadja azt az erőt és kegyelmet, melyre szükséged lesz, míg végigmész minden megpróbáltatáson. Bízhatsz abban a "reménységben, mely sosem okoz csalódást" tudván, hogy Isten az élet rossz dolgait is használhatja arra, hogy csiszoljon, irányítson, javítson és tökéletesítsen téged. 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan változik a nézőpontod, amikor a kihívásaidra tekintve azt kérdezed, "Hogyan fejlődhetek ebből a problémából?"
  • Milyen módon befolyásolja a remény a fájdalomra adott választ?
  • Milyen különbséget jelent Isten ismerete, az, hogy sosem okoz csalódást neked, amikor megpróbáltatásokat állsz ki? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.10.11.)

Szólj hozzá!

Ne hagyj fel a gyógyulásért való könyörgéssel!

2024. október 06. 03:00 - Anita.B

Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.

János 16,23-24pexels-tima-miroshnichenko-5206040_1.jpg

Ha valami nincs rendben az életedben és szeretnéd rendbe tenni, először  is ismerd el, hogy nem te irányítasz! Mondd el Istennek, hogy magadtól nem vagy képes erre. Ezt hívják alázatnak.

Azután tőle kérj segítséget. Hogyan? “…de megalázza magát népem, amelyet rólam neveztek el, ha imádkoznak, keresnek engem és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat” (2Krónikák 7,14).

Nem te vársz Istenre. Ő várt rád! Bármit is szeretnél helyreállítani az életedben, imádkoznod kell érte. Kértél Istentől ilyen segítséget? Arra vár, hogy kérd tőle. Ő még nálad is jobban tudja, mire van szükséged.

Sokan tudják, hogy imádkozniuk kellene elméjük, testük vagy kapcsolataik gyógyulásáért. De nem tudják, hogyan imádkozzanak.

"Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen” (János 16,23-24). Ebben az igében benne van, hogyan imádkozz gyógyulásért:

Először is, emlékezz arra, Jézus azt akarja, hogy kérj. Isten azt akarja, hogy bármit is kérsz, imában tedd, mert így tanulsz meg bízni őbenne.

Azután kérd Jézus nevében. Más szóval kérd annak alapján, amit Jézus tett érted a kereszten, amikor mindenért megfizetett, amit valaha el fogsz követni. Jézus nevében erő van, mert magában hordozza Isten kegyelmének és megváltó szeretetének súlyát.

Végül, folytasd az imádkozást, amíg Isten azt nem mondja, hogy hagyd abba. Ne add fel egy ima után, ha nem kapod meg a választ azonnal! Folytasd az imádkozást, hidd el, hogy Isten időzítése tökéletes. Isten dönti el, hogy mikor és hogyan válaszol. A te felelősséged a kérés.

Az öröm nem abból fakad, hogy megkapod, amit Istentől kérsz. Az öröm a kérésből fakad, a hitből, hogy Isten válaszolni fog, és a köszönetből, még akkor is, ha a válasza nem olyan, amilyennek elképzelted. Az öröm abból fakad, hogy bízunk, Isten felhasználja a körülményeinket arra, hogy önmagához hasonlóbbá tegyen, tudva, hogy egy napon teljesen helyreállít, s vele leszel a Mennyben.

Imádkozz, emlékezve erre a három lépésre. Isten még a fájdalmadban is több örömet ad neked az őt követő úton, mint azt valaha is el tudnád képzelni!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért akarja Isten, hogy megalázd magad, mielőtt gyógyulást kérnél tőle?
  • Amikor azt mondod, “Jézus nevében”, hiszed is, hogy hatalom van mögötte? Mit mondhatsz még, hogy emlékeztesd magad arra, amiben hiszel?
  • Hogyan változtat meg és hogyan segít a lelki fejlődésben a kitartó ima?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.09.29.)

Szólj hozzá!

Négy ígéret az alázatosoknak

2024. október 05. 03:00 - gerbeaud

„Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat." (Zsoltárok 25,9)

Az alázat nem azt jelenti, hogy kevesebbet gondolsz magadról. Hanem azt, hogy kevesebbet gondolsz magadra. Amikor Istenre és mások segítésére összpontosítasz, akkor természetszerűleg kevesebbet gondolsz magadra.

Miért döntene bárki is úgy, hogy többet gondol másokra, mint saját magára? Mert Isten ezt mondta nekünk, és a Bibliában sok ígéretet tesz azoknak, akik megalázzák magukat.

Íme négy dolog, amit Isten tesz az életedben, ha elkezdesz jobban összpontosítani másokra, mint magadra.

Ha alázatos vagy, Isten vezetni fog téged.
Ha nem tudod, merre fordulj - hogy beszállj vagy kiszállj, ragaszkodj vagy engedj -, akkor légy alázatos. Ha alázatos vagy, Isten világossá teszi a következő lépésedet. Kevesebb hibát fogsz elkövetni, és közelebb kerülsz Isten akaratához az életeddel kapcsolatban. A Zsoltárok könyve (25, Zsoltár, 9. vers) szerint: „Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat."

Ha alázatos vagy, Isten megáld téged.
Ezek az ígéretek végigvonulnak a Szentíráson, mint például Ézsaiás próféta könyve 66. fejezetének 2. versében: „Megáldom azokat, akiknek alázatos és megtört a szívük” (NLT fordítás). Isten nem áldja meg az önző vagy gőgös embereket, vagy azokat, akik titokban azt gondolják, hogy jobbak mindenkinél. Ő azokat áldja meg, akik elsősorban őt keresik.

Ha alázatos vagy, Isten erőt ad neked a változáshoz.
A változáshoz szükséges erőt kegyelemnek hívják. Talán vannak dolgok az életedben, amiket megpróbáltál megváltoztatni, de nem sikerült. Kegyelemre van szükséged!

Hogyan kaphatod meg Isten kegyelmét és a változáshoz szükséges erőt? „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad” (Jakab 4,6, NLT fordítás). Valahányszor öntelt vagy, Istennel ellentétes oldalon állsz - és hidd el, nem akarsz ott lenni. Minél alázatosabb vagy, annál több kegyelmet ad neked Isten.

Ha alázatos vagy, Isten csökkenti a rajtad lévő nyomást.
Ha gőgös vagy, a stressz növekedni fog benned. Ehelyett hallgass inkább Jézusra: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek” (Máté 11,29, NLT fordítás).

Amikor úgy érzed, hogy már nincs mit adnod, add át magad Jézusnak. Tölts időt a Biblia tanulmányozásával, és Jézus példáján keresztül tanuld meg, hogyan válaszd a szelídséget és az alázatosságot. Imádkozz, és kérj tőle kegyelmet a változáshoz.

Akkor megtalálod azt a nyugalmat, amire a lelked vágyik. Változtasd meg a fókuszodat, és ez meg fogja változtatni az életedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Gondolj egy olyan ismerősödre, aki egyszerre szerény és magabiztos. Mit gondolsz, mi segít neki abban, hogy e két tulajdonsága egészséges egyensúlyban maradjon?
  • Amikor alázatos vagy, milyen igazságot ismersz fel magadról és Istenről?
  • Milyen konkrét példák vannak arra, amikor Jézus az alázatosságot választotta, amíg a földön volt? Hogyan segít Jézus példájának követése a megfelelő perspektívát adni neked?

Készen állsz arra, hogy megnyugvást találj Istenben?

Az első lépés a megnyugvás felé az, hogy békét kötsz Istennel azáltal, hogy elfogadod Jézust Uradnak és Megváltódnak. Ezt ezzel az egyszerű imával kezdheted:

„Drága Istenem, nem akarom többé, hogy a bűneim elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, megbocsátasz nekem minden bűnt, amit valaha is elkövettem, megmutatod életem célját, és befogadsz a családodba, és egy napon a mennybe viszel, hogy veled éljek az örökkévalóságig.

Jézus, megvallom bűnös vagyok, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, hit által jön, és nem bármi által, amit én teszek. Kérlek, hogy jöjj be életembe mint az én Uram. Ma átadom neked az életemet.

Úgy akarok élni, ahogyan te teremtettél engem - békében és megnyugodva -, és életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre (angolul), és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.09.28.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!

Kapaszkodj Isten igéjébe!

2024. szeptember 17. 03:00 - csmsdvd

 mountain-climbing-1840220_1920.jpg

„Az Ő kegyelméről szóló üzenet... képes arra, hogy felépítsen titeket és megadja nektek azokat az áldásokat, amelyeket Isten akar adni az Ő népének.” (ApCsel 20,32 GNT)

A Biblia a szellemed és a lelked tápláléka. Amikor Isten igéjével élsz, akkor növekszel. Nem lehetsz egészséges, ha mindig gyorséttermi ételeket eszel. Hasonlóképpen, szellemben és lélekben sem lehetsz egészséges, ha nem élsz Isten igéjével.

Szeretnéd, ha Isten mindennel megáldana, amit számodra elkészített? Persze, hogy igen! Én is ezt szeretném neked.

Hogyan kaphatod meg ezeket az áldásokat? Ezek a szellemi érettség egyenes következményei. A Biblia szerint: „Az Ő kegyelméről szóló üzenet... képes arra, hogy felépítsen titeket és megadja nektek azokat az áldásokat, amelyeket Isten akar adni az Ő népének.” (ApCsel 20,32, GNT)

Mit jelent az, hogy az Isten kegyelméről szóló üzenet felépít és áldást ad? Azt, hogy amikor szellemben és lélekben növekszel, akkor Isten meg tudja adni neked azokat az áldásokat, amiket számodra elkészített. Vannak olyan ajándékok, amiket egy csecsemőnek vagy egy gyermeknek nem lehet adni, mert még nem elég érettek hozzá. Ehhez hasonlóan, vannak ajándékok, amiket Isten neked akar adni, de arra vár, hogy felnőjél azokhoz.

A kezeddel emlékeztetni tudod magad arra, hogy hogyan használd a Bibliát a szellemi és lelki érettségben való növekedésre. Isten igéjével táplálkozol, amikor a következő 6 dolgot teszed:

1. Hallgatod Isten igéjét (erre a kisujjad emlékeztethet). 2. Olvasod Isten igéjét (ez a gyűrűsujjad). 3. Tanulmányozod az Igét (ez a középső ujjad). 4. Megtanulsz kívülről igeverseket (ez a mutatóujjad). 5. Gondolkozol az Igéről, elmélkedsz rajta (ez a hüvelykujjad). 6. Alkalmazod az Igét a gyakorlatban (a tenyered).

Fontos, hogy mind a hatféleképp táplálkozz Isten igéjével. Ha csak hallgatod Isten igéjét a gyülekezetben, akkor nem fogod alaposan megérteni azt, ahogy csak a kisujjaddal sem tudsz elég erősen megfogni vagy megtartani valamit. Egyes tanulmányok szerint a hallott dolgok 95%-át 72 óra alatt elfelejtjük. Ha az Igével a kapcsolatod csak annyi, hogy az istentiszteleteken hallgatod, akkor a Sátán nagyon könnyen el tudja lopni az örömödet.

Viszont ha hallgatod és naponta olvasod Isten igéjét, akkor már jobb kapaszkodód van, és Sátán már nem tudja olyan könnyen elvenni tőled. Ha hallgatod, olvasod és még tanulmányozod is, akkor még erősebben kapaszkodsz.

Ha mind a hat dolgot teszed — vagyis hallgatod, olvasod, tanulmányozod, memorizálod, elmélkedsz és alkalmazod —, akkor már nagyon erősen tudsz kapaszkodni Isten igéjébe, és senki sem tudja elvenni tőled azt. Azon veszed majd észre magad, hogy növekedsz, egyre érettebb leszel szellemben és lélekben, és megkapod az ezzel járó áldásokat.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ahhoz, hogy növekedj, nap mint nap elkötelezetten kell Isten igéjével foglalkoznod. Állíts fel magadnak egy célt, hogy hat hétig folyamatosan, naponként ugyanannyi időt töltesz a Biblia tanulmányozásával ugyanabban az időpontban. (Ha ez csak napi 5 perc kezdetben, az is jó.) Jegyezd fel magadnak ezeket az alkalmakat, és legyen egy barátod is, aki ezt számon tudja kérni rajtad.
  • Mik azok a dolgok, amik a leginkább akadályoznak abban, hogy naponta tanulmányozd a Bibliát? Fontosabbak ezek számodra a szellemi-lelki növekedésednél?
  • Mi jelent Isten igéjén elmélkedni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.09.10.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása