Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Négyféle ember, akire szükséged van az életben

2020. június 08. 03:00 - gerbeaud

20200608.jpg

„Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz, az ostobák barátja pedig romlottá lesz” (Péld 13,20).

Sem te, sem én nem tudunk egyedül olyan emberekké válni, amilyennek Isten akarja, hogy legyünk. Nem is arra születtünk, hogy így éljük az életünket. Mindannyiunknak szüksége van másokra, akik tanítanak minket, megosztják velünk az életüket, belénk fektetnek és növekedésre bátorítanak.

A Biblia azt mondja: „Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz, az ostobák barátja pedig romlottá lesz” (Péld 13,20).

Valójában ahhoz, hogy azzá válj, amire Isten elhívott, legalább négyféle embertől kell tanulnod:

Mentoroktól, akik tanácsokat adnak neked. Nekem kilenc különböző mentorom volt az életem során. Egyik mentor sem tud mindent megtanítani, az egyik az egyik területen, a másik egy másik területen tanít neked valamit.

Példaképektől, akik azt csinálják (vagy korábban azt csinálták), amit te szeretnél. Sok mindent, amit tudunk, úgy tanultunk meg az életben, hogy megfigyeltük, mások hogyan teszik azt. 

Munkatársaktól, szakmabeliektől, akik támogatnak vagy kihívást jelentenek számodra azzal kapcsolatban, amit Isten akar tenni az életeden keresztül.

Barátoktól, akik nem feltétlenül segítenek a céljaid elérésében. Ők egyszerűen csak a barátaid. Szeretnek téged függetlenül attól, hogy mit teszel. Akkor is szeretnek, ha hibázol, és akkor is melletted állnak, amikor mindenki más elhagy. Ilyenkor tudod meg, ki az igazi barátod.

Ha egyedül próbálod leélni az életed, akkor nem csak magányos leszel, de ez ellenkezik Isten tervével is.

Találd meg az embereket, akikre szükséged van az életben! Legyél elérhető számukra, légy sebezhető, és figyeld meg, hogyan akarja használni őket Isten az életedben!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A négyféle emberből, akire az életben szükség van, melyikből van neked a legtöbb? És melyikből van a legkevesebb?
  • Miért próbálja meg annyi ember mások támogatása nélkül leélni az életét?
  • A környezetedben szüksége van rád valakinek mint mentorra, példaképre, munkatársra vagy barátra? 
*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.06.01.)
1 komment

Engedelmeskedjetek az Úrnak örömmel!

2020. május 15. 03:00 - Lilla:)

20200515.jpg

„Örömmel engedelmeskedjetek [az Úrnak]!” (Zsolt 100,2 TLB fordítás).

Amikor az engedelmességre gondolsz, az „öröm” szó jut elsőként eszedbe? Valószínűleg nem. Azonban a Biblia azt mondja, hogy örömmel engedelmeskedjünk az Úrnak. Amint erre rájövünk, máris rengeteg okunk van rá, hogy örömmel szolgáljuk őt.

Először is nézzük meg, mit is mond a Biblia az örömteli engedelmességről: „Örömmel engedelmeskedjetek [az Úrnak]!” (Zsolt 100,2 TLB fordítás).

Egy másik zsoltárban ezt olvassuk: „Élvezem, hogy kéréseidnek engedelmeskedem” (Zsolt 119,16 NCV fordítás).

Később ugyanez a zsoltár azt mondja: „Örömet találok abban, hogy parancsaidat követem” (Zsolt 119,47 GNT fordítás).

Újra és újra megtalálod ezekben a zsoltárokban az író iránymutatását arra vonatkozóan, hogy örömmel engedelmeskedjünk Istennek, és azt is, hogy élvezzük, hogy követhetjük az Urat. Hogy lehet élvezetes az Istennek való engedelmesség? Íme 3 indok:

1. Amikor engedelmeskedsz neki, kevesebb problémád lesz. Isten alkotott téged, és adta neked a Bibliát; az ő használati útmutatóját az élethez. Ha követed ezt az útmutatót, kevesebb problémával találkozol. Ez olyan, mint egy bicikli összeszerelése: ha követed az utasításokat, az egész sokkal egyszerűbb. Ha követed a Biblia utasításait az életre vonatkozóan, kevesebb gonddal találod szembe magad, és sokkal élvezetesebbnek találod majd az életet.

2. Végül elnyered jutalmad a mennyben, és meglátod, ahogy Isten betölti ígéreteit. „Isten megáldja azokat, akik türelmesen kitartanak a próbákban és kísértésekben. Később ők elnyerik az élet koronáját, melyet Isten megígért azoknak, akik szeretik őt” (Jak 1,12 NLT fordítás).

3. Amikor szereted Istent, akkor természetes módon engedelmeskedni akarsz neki. A Biblia azt mondja: „Szeretni Istent azt jelenti, hogy megtesszük azt, amit mond nekünk” (1Jn 5,3 TLB fordítás). Gondolj a házasságra! Minél régebb óta házas két ember, annál jobban tudják, mivel bánthatják meg a másikat. Ezért nem tesznek olyat, amivel ártanak annak, akit szeretnek. Amikor már sok éve az Úrral jársz, rájössz mindarra, amit érted tett, és hogy mennyire jó is hozzád. Így szeretnéd őt minél kevésbé megbántani. Élvezed, hogy megtartod parancsait. Azért teszed, mert szereted őt.

Tudod, hogy miben méri Isten az iránta való szereteted? Nem abban, hogy mit mondasz. Az iránta való engedelmességben. Jézus azt mondja: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” (Jn 14,15). Így bizonyíthatjuk a szeretetünket.

Kezdj el ma engedelmeskedni Istennek! Ahogy növekszel az iránta való szeretetben, úgy fogod egyre inkább élvezni a neki való engedelmességet is.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a kapcsolat a szeretet és az engedelmesség közt?
  • Hogyan láthatod meg az Isten iránti szereteted növekedését abban, ahogyan engedelmeskedsz neki?
  • Isten melyik parancsának nem engedelmeskedtél – vagy épp eleget tettél neki, de nem szívesen? Kérd Istent, hogy segítsen örömmel követni az ő kéréseit.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.11.)

Szólj hozzá!

A lelki tejtől az érettség felé

2020. április 30. 03:00 - Anika Enikő

20200430.jpg

„Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek” (Jn 13,17).

D. L. Moody a 19. század nagyszerű evangélistája, és keresztény nevelője volt. Ő mondta a következőt: „A Biblia nem azért adatott, hogy bővítsük az ismeretünket, hanem azért, hogy megváltoztassa az életünket.”

Befogadhatod Isten Igéjét nyitott szívvel; elsajátíthatod és elmélkedhetsz rajta. És ha mindezeket megtetted, megnövekszik a bibliaismereted. Ám Isten végső célja a Biblia használatával az, hogy megváltoztassa az életedet.

Jézus mondta a tanítványainak: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek” (Jn 13,17).

A zsidókhoz írt levél erőteljes szavakkal illeti azokat az embereket, akik nem alkalmazzák a bibliai elveket: „Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni nektek, mert nem próbáljátok megérteni. Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire. Mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. Aki ugyanis tejen él, az kiskorú, és járatlan az igazság Igéjében” (Zsid 5,11–13).

Gondolj csak a saját életedre! Következetesen alkalmazod a megtanult Bibliai igazságokat? Vagy még csak az alapokat tanulod?

Továbbmegy A zsidókhoz írt levél, és ezt mondja: „A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akik a gyakorlatban megtanulták megkülönböztetni a jót a rossztól. Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk az érettségre" (Zsid 5,14–6,1).

Látod itt ebben a versben, hogyan közeledünk az érettség felé? Nem az állandó bibliatanulmányozás és nem az állandó konferenciákon való részvétel során. Akkor válunk éretté, ha tudatosan és kitartóan alkalmazzuk az Írásokból megtanultakat. Az ismereteidet át kell ültetni a gyakorlatba.

Ha elkezdted a gyakorlatban alkalmazni azt, amit megtanultál, akkor itt az idő, hogy másokat taníts. A tanítás a leggyorsabb módja a szellemi érettségnek. Isten nem kívánja, hogy tökéletes tanító legyél, hanem azt szeretné, ha elérhető lennél a számára.

Arra hívlak ma, hogy vállald ezt a három kötelezettséget!

1. Kezdj rendszeres bibliaolvasásba, tanulmányozásba, a versek elsajátításába és a verseken való elmélkedésbe!

2. Fogadd el Isten Igéjét mint életednek végső tekintélyét, és kezd megtenni azt, amit mond.

3. Csatlakozz be egy házi csoportba, ahol tanulhatsz, és ahol taníthatsz.

Tedd meg ezeket a dolgokat, és meglátod, hogy a jézusi ígéretek János evangéliuma 13. fejezetének a 17. verséből igazzá válnak a számodra: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

Tölts most egy pár percet imával, és szánd oda az idődet arra, hogy növekedj az érettségben azáltal, hogy megismered, alkalmazod és tanítod Isten Igéjét. Ha bizonytalan vagy abban, hogy is kezdd, akkor kezdd így: „Istenem! Mostantól elfogadom a Bibliát mint végső tekintélyt az életemre. A legjobb tudásom szerint megteszem azt, amit mond. Rendszeresen be akarom tartani az Igében leírtakat. Segíts, hogy megtanuljam, és segíts a tanulmányozásában. Rendelj ki egy házi csoportot a számomra, ahol tanulni, és tanítani tudok. Ámen!”

Elképzelhető, hogy nem állsz készen arra, hogy egy egész Bibliai könyvről taníts, vagy hogy prédikálj, ám ha tanultál a Bibliáról, és alkalmazod is a leírtakat, akkor ezeket mind átadhatod valakinek. Mi az, amit Isten tanított neked, amit átadhatnál valakinek?

Isten megváltást kínál neked

És ma van a napja, hogy elfogadd a megváltást. A Biblia ezt mondja Pál második levele a korinthusiakhoz 6. fejezetének a 2. versében: „Isten kész arra, éppen most, hogy üdvözöljön téged. Ma kész arra, hogy megmentsen téged" (TLB fordítás).

Hogyan fogadd el az üdvösséget és a megváltást? Úgy, hogy önmagad felől Isten felé veszed az irányt. Rábízod az életedet Krisztusra, aki megbocsátja bűneidet, és olyanná formál téged, akivé eredetileg tervezett.

Ha kész vagy befogadni az üdvösséget, és magadévá tenni a megváltást, akkor mondd el ezt az imát:

Jézus, szeretnélek megismerni személyesen. Köszönöm, hogy meghaltál a bűneimért a kereszten. Megnyitom az életem ajtaját, és befogadlak mint megváltó Uramat. Köszönöm, hogy megbocsátottad a bűneimet, és hogy örök élettel ajándékoztál meg. Kérlek, vedd kezedbe az életem irányítását, és tégy engem olyan valakivé, amilyennek látni szeretnél.

Ha ezen ima elmondásakor elfogadtad a megváltás ajándékét Jézus által, akkor arra kérlek, küldj nekem egy emailt angol nyelven a Rick@PastorRick.com címre. Szeretnék ingyenes anyagokat küldeni neked, melyek segítségül szolgálhatnak a Jézussal való utad kezdetéhez.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.04.23.)

Szólj hozzá!

Szembesítsd az igazsággal, erősítsd meg szeretettel!

2020. március 10. 03:00 - gerbeaud

20200310.jpg

„Egy bátorító szó csodákat tesz” (Péld 12,25 TLB fordítás).

Egy egészséges, erős kapcsolat mindig két lábon áll: szembesít az igazsággal, és szeretettel erősít meg. Ha csak az egyik láb van meg a kapcsolatodban, az nem fog megállni. Szinte bármitől felborul!

Az igazság szabaddá tesz, de előtte megnyomorít. Nem köszönnéd meg, ha azzal jönnék ma hozzád, hogy „Igyunk meg egy kávét! Szeretnék rámutatni az életed azon területeire, amelyeken változtatnod kellene.” Azt felelnéd: „Mit gondolsz, ki vagy te?” Megsértődnél, lázadnál, ellenállnál és megmakacsolnád magad. Nyomorultul éreznéd magad, mert amikor az igazságot meghallod, az először fáj. A sebésznek néha ki kell vágnia a rákos daganatot a test gyógyulása érdekében.

Amikor „szeretetteljesen beszélsz az igazságról” valakivel, akkor méltatással kezdd és fejezd be, és a következő három dologban erősítsd meg:

1. szereted és törődsz vele,
2. imádkozol érte és segíted,
3. hiszel abban, hogy meg tud változni.

Pál ezt tette a korintusiakhoz írt első és második levelében. Mindkét levelét méltatással kezdi és fejezi be. Például Pál az első levelét ezzel kezdi: „Hálát adok értetek az én Istenemnek mindenkor”, a levél végén pedig azt írja: „Az én szeretetem legyen mindnyájatokkal a Krisztus Jézusban!” A kettő között nagyon kemény igazságokat mond. Méltatással kezdi és fejezi meg, de közben olyan megerősítéseket is ír a második levelében, mint „Nagy a bizalmam irántatok, és sok okom van arra, hogy büszke lehessek rátok” (2Kor 7,4 GW fordítás).

Vedd észre, hogy Pál az „és” szót használja. Soha ne használd a „de” szót szembesítéskor. Abban a pillanatban, hogy használod, bármit is mondasz előtte vagy utána, érvényét veszti és nem fogja a másik tudomásul venni: „Azt gondolom, hogy egy remek ember vagy, de...”, „Régóta barátok vagyunk, de...”. Ehelyett használd az „és” szót: „Egy remek ember vagy, és hiszem, hogy még ennél is jobb lehetsz”, „Nagyon jó a kapcsolatunk, és azt hiszem, egy-két dolgon még dolgoznunk kell” Ezt jelenti megerősíteni valakit.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Melyek azok a gyakorlati módszerek, amelyeket előre eltervezhetsz, hogy segítségül legyenek akkor, amikor szembesítesz valakit?
  • Hogyan használta más a megerősítést, amikor téged javított ki a múltban? Hogy éreztél?
  • Miért fáj néha az igazság?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.03.03.)

Szólj hozzá!

Higgy másokban, ahogy Jézus hisz benned!

2020. február 22. 03:00 - gerbeaud

20200222.jpg

„Ha szeretsz valakit, akkor hű leszel hozzá, nem számít, mi az ára. Mindig hinni fogsz benne, mindig a tőle telhető legjobbat várod tőle, és mindig meg fogod állni a helyed a védelmében” (1Kor 13,7 TLB fordítás).

Jézus hisz benned. Erről rengeteg bizonyíték van a Bibliában.

„Ha olyan kis hitetek van, mint egy mustármag, akkor mondhatjátok ennek a hegynek: »Menj innen oda!«, és oda fog menni. Semmi sem lesz lehetetlen számotokra” (Mt 17,20 NIV fordítás).

„Minden lehetséges annak, aki hisz” (Mk 9,23 NIV fordítás).

„Ha van hitetek, és nem kételkedtek, akkor megtehettek ilyen dolgokat és sokkal többet” (Mk 21,21 TLB fordítás).

Jézus hiszi, hogy mindezeket megteheted, mert amikor belé helyezed a bizalmadat, az ő Lelke benned él. Tőled is azt akarja, hogy segíts másoknak elhinni ezt magukról. Pál apostol azzal biztatta a híveket: „Azt akarom, hogy segítsünk egymásnak a hitünkkel. A hitetek segíteni fog nekem, a hitem pedig segíteni fog nektek” (Róm 1,12 NCV fordítás).

Minden nap találkozhatsz olyan emberekkel, akiknek alacsony az önbecsülésük. Mindenkinek vannak bizonytalanságai. És sok ember folyamatosan ugyanazt a lemezt játssza le a fejében, ahogy valaki régen azt mondta nekik, hogy nem viszik semmire.

Hogyan tudják az emberek ezt az átkot visszafordítani? Segíthetsz nekik, hogy elkezdjék elhinni, amit Jézus mond róluk, ahelyett, hogy azt higgyék el, amit más emberek mondanak róluk.

A Biblia azt mondja Pál első levele a korinthusiakhoz 13. fejezetének 7. versében: „Ha szeretsz valakit, akkor hű leszel hozzá, nem számít, mi az ára. Mindig hinni fogsz benne, mindig a tőle telhető legjobbat várod tőle, és mindig meg fogod állni a helyed a védelmében” (TLB fordítás).

Ez az, amit Isten akar, hogy tegyél. Azt akarja, hogy megmutasd a másokba vetett hitedet, hogy így elhihessék azt, amit Isten mond róluk.

Ennek egyik legjobb módja, amit az egyházban teszünk, hogy egy kis csoport tagjai vagyunk. Amikor egy nagyon kemény heted van, kételkedsz, mélyponton vagy, és elbátortalanodtál, akkor szükséged van egy bizalmi emberekből álló csoportra, akik hinni fognak benned. És te is megteheted számukra ugyanezt. Jézus követői nem csak Krisztusban hisznek. Mi egymásban is hiszünk.

A hited segíthet mások hitének növekedésében, amikor úgy hiszel bennük, ahogy Jézus hisz benned.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen bizonytalanságok tartanak távol attól, hogy higgy magadban úgy, ahogy Jézus hisz benned?
  • Miért fontos az, hogy az emberek úgy lássák magukat, ahogy Isten látja őket?
  • Hogyan segített a kiscsoportod abban, hogy higgy, amikor azt gondoltad, nincs elég hited?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.15.)

Szólj hozzá!