Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten örvendezik, amikor szívből engedelmeskedünk parancsainak

2018. február 03. 03:00 - Erika1832

"Csak mondd meg, mit tegyek, és én megteszem, Uram. Amíg élek teljes szívemből engedelmeskedem neked." Zsoltárok 119:33-34. (TLB)

 

mosoly.jpg

Isten mosolyog, amikor szívből engedelmeskedünk Neki. Azaz, kérjen tőlünk bármit az Úr, jó esetben mi azt fenntartás és habozás nélkül megtesszük. Nem halogatjuk, és nem mondjuk, hogy „majd imádkozom ezzel kapcsolatban”. Hiszen minden szülő tudja jól, hogy a késleltetett engedelmesség valójában engedetlenséget jelent.

Isten nem köteles megindokolni számunkra, hogy mit miért kér tőlünk. Az okok megértése várhat, az engedelmesség viszont nem késlekedhet. Az azonnali szófogadás sokkal többet árul el Isten természetéről, mint egy élethosszig tartó hitvita, vagy elmélkedés a Biblia fölött. Tulajdonképpen, mindaddig reménytelen egy adott parancsolat helyes értelmezése, amíg nem cselekszünk aszerint. A feltétel nélküli engedelmesség tehát a  megértés kulcsa.

Gyakran megesik velünk, hogy csak részben akarunk Istennek szót fogadni. Szeszélyeink szerint válogatunk a parancsolatok között. Feljegyezzük a nekünk tetsző parancsolatokat, miközben a többit figyelmen kívül hagyjuk, talán mert értelmetlenek, népszerűtlenek, túl nehéz volna követni őket, vagy mert lehet, hogy sokba kerülnének.

„Eljárok az istentiszteletre, de tizedet nem fizetek. Tanulmányozom a Bibliát, de annak, aki megbántott, nem vagyok hajlandó megbocsájtani." A részleges engedelmesség azonban csak engedetlenség.

A szívből jövő engedelmességben derű és lelkesedés lakozik. .Ahogyan a Biblia is írja: "Szívből engedelmeskedjetek" Zsoltárok 100:2. (TLB)

Ez az a hozzáállás, amely Dávidra is jellemző volt: "Csak mondd meg, mit tegyek, és én megteszem, Uram. Amíg élek, teljes szívemből engedelmeskedem neked."(zsoltárok 119:33-34 TLB).

Jakab is így ír a keresztényekhez: Isten nem csak annak örül, hogy hiszünk, de annak is, amikor cselekszünk. (Lásd: Jakab 2:24).

Isten Igéjéből egyértelműen kiderül, hogy az Üdvösséget nem lehet kiérdemelni. Kegyelemből kapjuk azt, nem saját erőfeszítéseinkből származik. Ám Isten gyermekeiként örömet okozunk mennyei Atyánknak azzal, ha alázattal követjük törvényeit. Az engedelmesség minden megnyilvánulása  egyben Isten dicsőítése is.

Mit gondolsz, miért örvendezteti meg Istent, ha szófógadóak vagyunk? Azért, mert ez tanúsítja, mennyire szeretjük Őt. Jézus azt mondta, "Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok." János 14:15. (GNT).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Vajon Isten miért csak azután világít rá kérései okára, miután mi engedelmesen eleget tettünk azoknak?

• Emlékezz vissza az utolsó alkalomra, amikor  szó nélkül cselekedtél Isten szavára. E tetteddel mit fedtél fel a hitedről?

• Miért fordul elő velünk időnként, hogy csak részben steretnénk engedelmeskedni Isten parancsolatainak? Te mivel kapcsolatban próbáltál a múltban alkudozni Istennel?

 * (Daily Hope by Rick Warren 2018.01.27.)

 

Szólj hozzá!

Maradj szoros kapcsolatban Isten Igéjével!

2014. június 16. 03:00 - mintyovanviki

„Ragaszkodjatok szilárdan az Élet Igéjéhez.” (Filippi 2:16a)

Isten sok csodálatos jutalmat ígért az életedben, ha az Ő Igéjén elmélkedsz, majd megcselekszed azt.

Meglepő módon, ha tudod, hogyan kell aggódni, akkor már azt is tudod, hogyan kell elmélkedni Isten Igéjén. Az aggodalom azt jelenti, hogy negatív gondolatod van és ezen gondolkodsz folyamatosan. Amikor elolvasol egy szakaszt a Szentírásból és elkezdesz gondolkodni rajta újra meg újra, ezt hívják elmélkedésnek.

Hat lehetőség van, ahogyan Isten Igéjét megértheted:

• Hogyha hallgatod
• Hogyha olvasod
• Hogyha tanulsz róla
• Hogyha megjegyzed
• Hogyha elmélkedsz rajta és
• Hogyha megcselekszed azt.

De hogyha csak akkor hallod Isten Igéjét, amikor templomba mész, akkor nem lesz szoros kapcsolatod Isten Igéjével és nagyon könnyen elfelejtheted.

A Biblia a Filippi 2:16-ban azt mondja: „Ragaszkodjatok szilárdan az Élet Igéjéhez”. Nem lehet szoros kapcsolatod a Bibliával ha ezt a hat szokást nem építed be az életedbe: hallgatni, olvasni, tanulni, megjegyezni, elmélkedni és alkalmazni.

A Zsoltárok könyve 119:16 azt mondja: „Gyönyörködöm rendelkezéseidben, igédről nem feledkezem meg.”
Szeretnél boldog lenni? Isten törvényei boldoggá tesznek és úgy fogsz emlékezni ezekre a törvényekre, hogyha megjegyzed őket, elmélkedsz rajtuk és alkalmazod őket.

A Zsoltárok könyve 119:35 azt mondja: „Vezess parancsolataid útján, mert abban gyönyörködöm.” Rendszerint rossz helyeken keressük a boldogságot. Isten azt mondja, hogy a boldogság a parancsolatai útján található meg.

Beszéljünk róla:

  • Milyen zavaró tényezők tartanak távol attól, hogy Isten Igéjén elmélkedj?
  • Ki segíthet a Szentírás szavainak megjegyzésében? Hogyan segíthetitek egymást ebben?
  • Mit mond neked Istenről az, amikor boldogságunkat lelhetjük abban, hogy megtartjuk az ő parancsolatait és törvényeit?
Szólj hozzá!

Isten örül, amikor teljes szívünkből engedelmeskedünk

2012. december 16. 03:00 - BélaPéter

“Tégy értelmessé, hogy megfogadjam törvényedet, és megtartsam teljes szívvel.” (Zsolt 119:34)

DayMosesBroke.jpg

Isten örül, amikor teljes szívből engedelmeskedünk neki! Ez azt jelenti, hogy akármit is kér Isten, azt fenntartás és késedelem nélkül megteszem. Ilyenkor nem fogod elodázni és azt mondani, hogy "majd imádkozom érte." Haladékot nem tűrően belevágsz. Minden szülő tudja, hogy a késleltetett engedelmesség tulajdonképpen engedetlenség.

Isten nem tartozik neked számadással vagy magyarázattal mindazért, amire megkér. Ráérünk megérteni, de engedelmeskedni nem. Az azonnali engedelmesség többre megtanít Istenről, mint egy életen át tartó Biblia tanulmányozás. Sőt, egyes parancsokat csak akkor ért meg igazán az ember, amikor teljesíti azokat. Az engedelmesség pedig elvezet a megértéshez.

Sokszor csak részleges engedelmességet próbálunk felajánlani Istennek. Válogatunk, hogy melyik parancsolatot szeretnénk megtartani. Csinálunk egy listát, felsoroljuk azokat a parancsolatokat, amiket szeretünk, és azokat megtartjuk, de figyelmen kívül hagyjuk azokat, amikről úgy véljük, hogy ésszerűtlenek, nehezek, drágák vagy népszerűtlenek. Elmegyek a gyülekezetbe, de nem fogok tizedet fizetni. Elolvasom a Bibliát, de nem bocsátok meg annak, aki megbántott. Viszont a részleges engedelmesség nem más, mint engedetlenség.

A teljes szívből jövő engedelmességet örömmel, lelkesedéssel teszi az ember. A Biblia azt mondja, hogy "Engedelmeskedjetek az Úrnak örömmel" (Zsolt 100:2, LB ford.)

Dávid hozzáállása ez volt: "Csak mondd meg, hogy mit tegyek, és megteszem. Amíg élek, teljes szívvel és örömmel engedelmeskedem." (Zsolt 119:34, LB ford.)

Jakab, amikor a keresztényekhez szól, ezt mondja: “Istennek azzal okozunk örömet, amit teszünk, és nem csak azzal, amit hiszünk.” (Jakab 2:24 CEV ford.)

Isten Igéje egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy cselekedeteinkkel nem érdemelhetjük ki az üdvösséget. Kegyelemből, és nem a mi erőfeszítéseink miatt kapjuk. De Isten gyermekeként örömet szerzünk mennyei Atyánknak, ha engedelmesek vagyunk. Bármilyen cselekedet, ami engedelmességből fakad, az egyben Istent dicsőíti.

Miért tetszik Istennek ennyire az engedelmesség? Azért, mert azt bizonyítja, hogy tényleg szereted. Jézus mondta, hogy "ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat" (Jn 14:15)

Beszéljünk róla:

  • Próbáltál már valamit nagyon megérteni? Hogyan tudsz teljes szívvel úgy engedelmeskedni, hogy még többet megtudj Istenről?
  • Használtad már a hitbeli meggyőződésedet kifogásként, hogy ne kelljen engedelmeskedned? Mikor?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012. 12. 09.)

Szólj hozzá!