„Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat, … megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít.” (1Kor 1:9b-10)
Pál tudta, hogy Isten javunkra „dolgozik rajtunk”. A Biblia ezt írja az 1Kor 1:9b-10-ben: „Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat, … megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít.”
A zsákutcák célja, hogy megtanulj bízni Istenben. Miért engedi Isten, hogy elfajuljanak a dolgok és kicsússzon az irányítás a kezünkből? Azért, hogy elhitesse veled, hogy inkább benne bízzál, mint saját zsenialitásodban és okosságodban.
Milyen ígéretet kapsz, amikor bízol Istenben? Ő megszabadított, meg fog szabadítani a jövőben is, és folyamatosan adja szabadítását. Háromféle módon szabadít meg Isten.
1. Isten megszabadít a körülményektől. Van amikor Isten csodálatosan megváltoztatja a körülményeket, a Vörös-tenger megnyílik. Ez sokszor fog bekövetkezni a te életedben is, de nem mindig adja meg ezt Isten.
2. Isten megszabadítja a személyedet. Ahelyett, hogy a körülményeidet változtatná meg, Isten téged változtat meg legbelül. Ad egy új álmot, új elképzelést, új személyiséget, új látásmódot.
3. Isten végső szabadítása a Mennyország. Isten nem ígérte, hogy ebben a világban nem lesz fájdalom vagy megoldja az összes problémádat. Mivel a földön járunk, fájdalom, gyász és szenvedés van az életünkben. Isten végső ajándéka, hogy egyszer a Mennyországba kerülünk, ahol nem lesz többé fájdalom, gyász és szenvedés, nem lesz szívfájdalom.
Csak egyetlen út van, hogy a Mennybe kerülj. Jézus mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14:6). Amikor zsákutcában vagy, Jézus képes a reménytelen véget végtelen reménységgé változtatni!
Zsákutcában vagy? Arra kérlek, vedd a problémádat, a helyzetedet, a saját életedet és add oda Jézus Krisztusnak. Jézus mindig a te javadat fogja nézni.
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez
- Függetlenül, hogy a hited milyen fázisában jársz, mit vársz Istentől, hogy megtegyen az életedben?
- Életed nehéz helyzeteiben vagy zsákutcáiban, hogyan változik meg hozzáállásod, ha életedet Jézus Krisztusnak adod?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.25.)