Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Szívből szeresd az embereket!

2014. augusztus 11. 03:00 - magyarosijulia

 „Illő is, hogy így gondolkozzam mindnyájatokról, mert szívembe zártalak titeket.” (Fil 1,7)

Rájöttem, hogy ha az emberek nincsenek a szívemben, az idegeimre mennek. Ha nem a szívedben vannak a gyermekeid, akkor az idegeiden lovagolnak. Ha nem a szívedben van a házastársad, akkor az agyadra megy.

A legfőbb ok, amiért olyan sok házasság tönkremegy az, hogy a társak ésszel reagálnak egymásra és nem szívből. Amikor a feleséged elmondja, hogy lehangolt, hallgasd meg őt, mert lehet, hogy jogosan mondja. Amikor a férjed mondja, hogy szerinte nem ez a helyes dolog, amit tennetek kell, másképp kellene, hallgasd meg őt.

A szívből jövő szeretet azzal kezdődik, hogy megérted, hogy miért érez úgy a másik, ahogy. Kérdezz és hallgasd meg a válaszokat. Halld meg, hogy mi az, ami fáj, figyelj oda, hogy mi a probléma, tudd meg, hogy mitől működik a társad. Meg kell értened a hozzád legközelebb álló emberek hangulatát, hogy mi miatt viselkednek úgy, ahogy. Ha tényleg érdekel, tudatában leszel ezeknek.

Hogyan tudd szeretni azokat az embereket, akik annak ellenére, hogy megérted őket, nem szeretetreméltóak? „Mert Isten a tanúm, mennyire vágyódom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében.” (Fil 1,8) Görögben az itt szereplő szeretet szó ragaszkodást és ugyanakkor beleket jelent. A görög társadalomban úgy tartották, hogy az érzelmek a gyomorból jönnek, a májból, a belső szervekből.

Pál apostol azt mondja, hogy zsigereimből szeretlek, és ez nem egy természetes szeretet. Ez már egy természetfeletti szeretet és ezért mondja Pál, hogy ez nem tőle jön, hanem ez a Jézus Krisztus szeretete. Az emberi szeretet elkopik, kiszárad és meghal a szőlőtőn. Az egyetlen szeretet, ami megmarad a szívfájdalmak és nehéz körülmények között is, az Isten szeretete, Jézus Krisztus ragaszkodása.

De honnan tudunk zsigerből szeretni? „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.” (Róm 5,5). Isten szeretetéért nem kell megdolgozni, hanem kiárad beléd a Szent Lélek által, hogyha megengeded, hogy napról napra benned éljen.

Beszéljünk róla:

  • Milyen szeretni a szeretetre nem méltót?
  • Milyen módon tudnád jobban meghallani, hogy mi fáj, odafigyelni, hogy mi a probléma és megtudni, hogy mitől működik a társad?
  • Milyen módon tudnád jobban meghallani, hogy mi fáj és odafigyelni, hogy milyen problémákkal szembesülnek mások?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.08.04)

Szólj hozzá!

Hogyan szerethetjük a problémás embereket?

2014. augusztus 03. 03:00 - mintyovanviki

„Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” (Róma 12:18)

Az egyik legfontosabb terület, ahol fejlődnünk kell Krisztussal járásunk közben az, hogy szeressük a problémás embereket is.

Jézus bemutatta, mit tegyünk, amikor problémás emberekkel kerülünk kapcsolatba:

Fogadd el, hogy nem tudsz mindenkinek a kedvére tenni. Még Isten sem képes erre! Ne játsszunk egymással különböző játékokat! (Máté 22:18)

Tanulj meg nemet mondani az irreális elvárásoknak, de azt az „igazsághoz ragaszkodva szeretetben” tedd. (Efézus 4:15)

SOHA ne állj bosszút és ne vágj vissza! (Máté 5:38-39). Ezzel csak az ő szintjükre süllyedsz te magad is.

Imádkozz értük. (Máté 5:44) Ez neked is és a másik embernek is segíteni fog. Engedd, hogy Isten beszéljen velük.

Beszéljetek róla:

  • Miért jobb az, ha Istennek akarunk tetszeni ahelyett, hogy megpróbálunk más emberek kedvére tenni?
  • Hogy lehet nemet mondani az irreális elvárásoknak?
  • Hogy tudsz imádkozni azokért a problémás emberekért, akiket ismersz?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 07. 27.)

Szólj hozzá!

Úgy tekintesz másokra, ahogy Jézus teszi?

2014. július 08. 03:00 - zsófi68

"Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok." (Mk 6,34)

A legjobb módja megtudni, vajon Isten szemszögéből tekintesz-e az életre, ha megvizsgálod, hogyan tekintesz más emberekre.

Ez lelki érettséged első vizsgapontja - nem az, hogy mennyire ismered a Bibliát, mennyit jársz templomba, fizeted-e a tizedet vagy imádkozol-e, hanem a kapcsolataid, és az, milyennek látod a többi embert. Mert az élet a szeretetről szól!

Hadd tegyek fel néhány egyszerű kérdést! Milyennek látja Isten házastársadat? Értékesnek. Elfogadhatónak. Szerethetőnek. Megbocsáthatónak. Ilyennek látod te is házastársadat? Úgy tekintesz házastársadra, ahogy Isten teszi?

Mi a helyzet az idegennel az élelmiszerboltban? Azzal, aki eléd vág a forgalomban? A koldussal az utcán? Mit látsz, mikor ezekre az emberekre tekintesz? Bosszantanak? Teherként tekintesz rájuk?

Mint ellenségre tekintesz azokra, akikkel együtt dolgozol? Versenytársaknak látod őket? Vagy úgy tekintesz rájuk, mint Isten teszi?

Minden ember számít Istennek, nem az számít, hogy kik, vagy mit tettek, vagy hogyan viselkednek. Krisztus meghalt értük, Jézus szereti őket, Istennek terve van az életükkel, és azt akarja, hogy kapcsolatba kerüljenek vele.

A Biblia azt mondja Márk evangéliumában: "Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok." (Mk 6,34) Így tekint Jézus az emberekre.

Azt akarom, hogy te is így növekedj, és tanuld meg így látni az embereket - ne csak a családtagjaidat szánd meg, hanem a szomszédaidat is, a közösséged tagjait, az országod, az egész világot. Látóköröd szélesedjen, tisztuljon és lélekben erősödj, miközben megtanulod, hogy úgy tekints az emberekre, ahogy azt Jézus teszi.

Beszéljetek róla

  • Mi változik benned és látásmódodban, ha elkezdesz másokat Isten szemével látni?
  • Miként mutathatod ki együttérzésedet mások, főként családtagjaid iránt?


(Daily Hope by Rick Warren, 2014.07.01.)

Szólj hozzá!

A csodához vezető úton Isten gondoskodik rólad

2014. július 05. 03:00 - sema22

"Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban." (Filippi 4:19)

Vannak olyanok közöttetek, akik jelenleg egy keréknyomban vannak, ami hideg és sötét. Néhányan közületek az úton vannak, az út pedig ijesztő és nem biztonságos, és fogalmatok sincs arról, hogy merre visz vagy, hogy meddig tart. Páran pedig a finomítóban vagytok, nyomás alatt.

Mindegy, hogy a csodához vezető út mely szakaszában vagy, itt van pár dolog, melyre érdemes emlékezni:

Csakis Istenre van szükséged.

Nincs szükséged kormányhatalomra, vagy akár munkára. Ha Isten úgy akarja, akkor úgy gondoskodik rólad, hogy hollókat küld, hogy ételt szórjanak neked az úton. Ha bezár előtted egy munkalehetőséget, akkor ugyanolyan könnyedén tud nyitni egy másikat. Ne bízz a naponta változó bankszámládban. Csakis Istenre van szükséged.

Ahova Isten vezet, ott majd gondoskodik is rólad.

Ha Isten azt mondja, hogy indulj Sareptába, akkor indulj most. Ha Isten kijelöli az útirányt, akkor minden segítséget meg fog adni annak eléréséhez.

Napról napra kell Benne bíznod.

Miért? A gazdasági váltság sem egyik napról a másikra alakult ki. Napról napra, folyamatosan alakul ki.

Isten ígérete az engedelmességeden múlik.

Isten azt szeretné, ha tennél egy lépést, ezután Ő majd megmutatja a következő lépést. Tedd meg a hitbeli lépést. Lehet, hogy nem tűnik logikusnak, de megteszed, amit Isten mondd, mert Isten útja mindig a legjobb.

A Bibliában ezt olvassuk: "Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban." (Filippi 4:19)

A hit első lépése az, hogy Jézust kéred, hogy vegye át az irányítást az életed felett. Ha ezt még nem tetted meg, akkor imádkozd a következő imát.

Ismered Jézus Krisztust? Ha még nem, akkor most azonnal meg kell ismerned.

Drága Istenem, köszönöm, hogy szeretsz, és hogy szeretnél megóvni attól, hogy helyetted más dolgoktól függjek. Kérlek bocsásd meg, hogy sokszor a munkámra, vagy más emberekre öszpontosítottam helyetted. Köszönöm, hogy nem felejtettél el. Uram, az előttem álló napok lehet, hogy ijesztőnek tünnek, de most már tudom, hogy a csodához vezető út kényelmetlen területeken visz keresztül. Uram, most már látom, hogy a csodák mindig váratlan helyekről érkeznek és, hogy nem kell ezeket a helyeket nekem megkeresnem. Csak bíznom kell benned. Amikor kérsz tőlem valamit, ha azt akkor nem is értem, akkor is meg kell tennem, amit kérsz tőlem. Kérlek segíts, hogy emlékezzek, hogy csakis rád van szükségem, és hogy amerre küldesz, ott számomra mindent biztosítasz. Szeretnék napról napra benned bízni. A te utadon szeretnék járni, nem a sajátomon. Téged akarlak követni, kérlek ments meg és költözz a szívembe. Elhiszem, hogy ha bízom benned, akkor te gondot viselsz rólam. Jézus nevében imádkozom. Ámen.

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.06.28)

Szólj hozzá!

A boldog ember megnyugszik Isten kegyelmében

2014. június 26. 03:00 - hofgartekesnoemi

 „Nem számítok többé arra, hogy igaz vagyok amiatt, hogy engedelmeskedem a törvénynek; inkább a Krisztusba vetett hitem miatt válok igazzá. Mert Isten úgy rendelte el, hogy az, hogy mi Őelőtte igazzá válunk, az a mi hitünktől függ". (Filippi 3:9, NLT fordítás)

Nem érdemelheted ki Isten elfogadását, sem szeretetét, sem elismerését. Isten maga a szeretet, és Ő feltétel nélkül szeret téged. Ha boldog emberré szeretnél válni, meg kell nyugodnod Isten kegyelmében minden egyes nap.

Pál ezt írja a Filippibelieknek: „Mi, keresztények abban örvendezünk, amit Jézus Krisztus tett értünk, és felismerjük, hogy képtelenek vagyunk bármit is tenni, hogy megmentsük önmagunkat.” (Fil. 3:3, LB ford.)

A boldogságodat veszélyeztető dolgok egyike a törvényekhez való ragaszkodás. Ez azt a magatartásformát jelöli, amely állandóan az Isten iránt érzett szeretetet bizonygatja. Amikor abban bízol, amit te teszel Istenért, nem pedig abban, amit Jézus tett érted. Azt jelenti, hogy úgy gondolod, szabályokat és megkötéseket kell az életed vezérfonalává tenned, hogy méltónak bizonyulj Isten szeretetére.

Hogyan ismerheted fel magadban, hogy törvényeskedő vagy? Akkor vagy az, ha ítélkezel mások felett. Honnan tudhatod, hogy kegyelemből élsz? Akkor élsz kegyelemből, ha irgalmas vagy másokkal szemben. A kegyelemből élő ember könnyebben bocsájt meg, mert felismeri, hogy Isten neki is megbocsátott és megbocsát.

A törvényeskedés elveszi az életedből a boldogságot, és egy gyülekezet életéből is. Jártál már ilyen gyülekezetben? Nem boldogok. Ahol törvényeskedés van egy gyülekezetben, ott nincs öröm. Mindenki a kötelesség vagy éppen a bűntudat miatt jár oda.

Nincs felszabadítóbb érzés annál, mint amikor felismered: semmit nem tudsz tenni, hogy Isten jobban szeressen. Ez a boldogság kulcsa. Minden nap emlékeztesd magad Isten kegyelmére, és nyugodj meg abban.

Beszéljétek meg:
•    A törvényeskedés milyen csapdáiba botlasz a mindennapjaid során (még ha bízol is Isten kegyelmében)?
•    Hogyan tudod élvezni Krisztus kegyelmét, hogyan tudsz örvendezni abban?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 06. 19.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása