Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A csodához vezető úton Isten gondoskodik rólad

2014. július 05. 03:00 - sema22

"Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban." (Filippi 4:19)

Vannak olyanok közöttetek, akik jelenleg egy keréknyomban vannak, ami hideg és sötét. Néhányan közületek az úton vannak, az út pedig ijesztő és nem biztonságos, és fogalmatok sincs arról, hogy merre visz vagy, hogy meddig tart. Páran pedig a finomítóban vagytok, nyomás alatt.

Mindegy, hogy a csodához vezető út mely szakaszában vagy, itt van pár dolog, melyre érdemes emlékezni:

Csakis Istenre van szükséged.

Nincs szükséged kormányhatalomra, vagy akár munkára. Ha Isten úgy akarja, akkor úgy gondoskodik rólad, hogy hollókat küld, hogy ételt szórjanak neked az úton. Ha bezár előtted egy munkalehetőséget, akkor ugyanolyan könnyedén tud nyitni egy másikat. Ne bízz a naponta változó bankszámládban. Csakis Istenre van szükséged.

Ahova Isten vezet, ott majd gondoskodik is rólad.

Ha Isten azt mondja, hogy indulj Sareptába, akkor indulj most. Ha Isten kijelöli az útirányt, akkor minden segítséget meg fog adni annak eléréséhez.

Napról napra kell Benne bíznod.

Miért? A gazdasági váltság sem egyik napról a másikra alakult ki. Napról napra, folyamatosan alakul ki.

Isten ígérete az engedelmességeden múlik.

Isten azt szeretné, ha tennél egy lépést, ezután Ő majd megmutatja a következő lépést. Tedd meg a hitbeli lépést. Lehet, hogy nem tűnik logikusnak, de megteszed, amit Isten mondd, mert Isten útja mindig a legjobb.

A Bibliában ezt olvassuk: "Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban." (Filippi 4:19)

A hit első lépése az, hogy Jézust kéred, hogy vegye át az irányítást az életed felett. Ha ezt még nem tetted meg, akkor imádkozd a következő imát.

Ismered Jézus Krisztust? Ha még nem, akkor most azonnal meg kell ismerned.

Drága Istenem, köszönöm, hogy szeretsz, és hogy szeretnél megóvni attól, hogy helyetted más dolgoktól függjek. Kérlek bocsásd meg, hogy sokszor a munkámra, vagy más emberekre öszpontosítottam helyetted. Köszönöm, hogy nem felejtettél el. Uram, az előttem álló napok lehet, hogy ijesztőnek tünnek, de most már tudom, hogy a csodához vezető út kényelmetlen területeken visz keresztül. Uram, most már látom, hogy a csodák mindig váratlan helyekről érkeznek és, hogy nem kell ezeket a helyeket nekem megkeresnem. Csak bíznom kell benned. Amikor kérsz tőlem valamit, ha azt akkor nem is értem, akkor is meg kell tennem, amit kérsz tőlem. Kérlek segíts, hogy emlékezzek, hogy csakis rád van szükségem, és hogy amerre küldesz, ott számomra mindent biztosítasz. Szeretnék napról napra benned bízni. A te utadon szeretnék járni, nem a sajátomon. Téged akarlak követni, kérlek ments meg és költözz a szívembe. Elhiszem, hogy ha bízom benned, akkor te gondot viselsz rólam. Jézus nevében imádkozom. Ámen.

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.06.28)

Szólj hozzá!

A boldog ember megnyugszik Isten kegyelmében

2014. június 26. 03:00 - hofgartekesnoemi

 „Nem számítok többé arra, hogy igaz vagyok amiatt, hogy engedelmeskedem a törvénynek; inkább a Krisztusba vetett hitem miatt válok igazzá. Mert Isten úgy rendelte el, hogy az, hogy mi Őelőtte igazzá válunk, az a mi hitünktől függ". (Filippi 3:9, NLT fordítás)

Nem érdemelheted ki Isten elfogadását, sem szeretetét, sem elismerését. Isten maga a szeretet, és Ő feltétel nélkül szeret téged. Ha boldog emberré szeretnél válni, meg kell nyugodnod Isten kegyelmében minden egyes nap.

Pál ezt írja a Filippibelieknek: „Mi, keresztények abban örvendezünk, amit Jézus Krisztus tett értünk, és felismerjük, hogy képtelenek vagyunk bármit is tenni, hogy megmentsük önmagunkat.” (Fil. 3:3, LB ford.)

A boldogságodat veszélyeztető dolgok egyike a törvényekhez való ragaszkodás. Ez azt a magatartásformát jelöli, amely állandóan az Isten iránt érzett szeretetet bizonygatja. Amikor abban bízol, amit te teszel Istenért, nem pedig abban, amit Jézus tett érted. Azt jelenti, hogy úgy gondolod, szabályokat és megkötéseket kell az életed vezérfonalává tenned, hogy méltónak bizonyulj Isten szeretetére.

Hogyan ismerheted fel magadban, hogy törvényeskedő vagy? Akkor vagy az, ha ítélkezel mások felett. Honnan tudhatod, hogy kegyelemből élsz? Akkor élsz kegyelemből, ha irgalmas vagy másokkal szemben. A kegyelemből élő ember könnyebben bocsájt meg, mert felismeri, hogy Isten neki is megbocsátott és megbocsát.

A törvényeskedés elveszi az életedből a boldogságot, és egy gyülekezet életéből is. Jártál már ilyen gyülekezetben? Nem boldogok. Ahol törvényeskedés van egy gyülekezetben, ott nincs öröm. Mindenki a kötelesség vagy éppen a bűntudat miatt jár oda.

Nincs felszabadítóbb érzés annál, mint amikor felismered: semmit nem tudsz tenni, hogy Isten jobban szeressen. Ez a boldogság kulcsa. Minden nap emlékeztesd magad Isten kegyelmére, és nyugodj meg abban.

Beszéljétek meg:
•    A törvényeskedés milyen csapdáiba botlasz a mindennapjaid során (még ha bízol is Isten kegyelmében)?
•    Hogyan tudod élvezni Krisztus kegyelmét, hogyan tudsz örvendezni abban?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 06. 19.)

Szólj hozzá!

Mit gondolsz, mennyit érsz?

2014. május 31. 03:00 - angie.keyr

Az Úr Jézus az „Élő Kő”, akit az emberek visszautasítottak. Isten számára azonban nagyon értékes, mert őt választotta ki. Ezért jöjjetek Jézushoz! (1Pt 2:4 EFO)

Mit gondolsz, mi a te értéked? Nem a vagyonban kifejezhető értékről beszélek, hanem önmagad értékéről. Sosem szabad az értéktárgyaidat összekeverni az értékeddel mint ember. Lehetsz gazdag, lehetsz szegény, de ennek semmi köze nincs a személyes értékességedhez.

Az életben két dolog van, ami értékmeghatározó: valaminek az értékét megmutatja, mennyit hajlandó valaki kifizetni érte. Az értéket az is befolyásolja, hogy ki birtokolta a múltban azt a bizonyos dolgot.

E két szempont alapján te mennyit érsz? Kérdezd meg magadtól: “Kié vagyok?” és “Mi lett értem kifizetve?” A Biblia azt írja: “Drága váltságdíjat fizetett értetek Isten “ (1Kor. 7:23a EFO)

Istenhez tartozol, és Jézus az életével fizetett érted! A kereszt bizonyítja az értékességedet.

Soha senki sem fizetett nagyobb váltságdíjat, mint Isten tette érted! Értékes és elfogadásra méltó vagy.

Péter egy építkezés párhuzamát használja, hogy megmutassa, mennyit érünk. Isten építi ezt az épületet, ami az egyházat, Isten családját jelképezi, és te egy vagy ezek közül az építőkövek közül. “Az Úr Jézus az „Élő Kő”, akit az emberek visszautasítottak. Isten számára azonban nagyon értékes, mert őt választotta ki. Ezért jöjjetek Jézushoz!” (1Pt 2:4 EFO)

Jézus az élő kő. Hibátlan volt, de mégis sokan elutasították. Talán azt gondolod: “Ha nem lennének hibáim, elfogadnának az emberek.” Nem! Jézus hibátlan volt, mégsem volt mindenki által elfogadott. De Ő “Isten számára azonban nagyon értékes, mert őt választotta ki”.

Isten építi az ő élő egyházát, de azt nem templomokban vagy imaházakban lehet megtalálni. Isten az emberek szívében él, és te vagy a lelki temploma. Péter azt írja, élő kő vagy. Ha Krisztusnak átadod az életedet, építőkővé válsz Isten nagyszerű tervében.


Beszéljetek róla:

  • Ha megérted a keresztények értékét Isten szemében, mennyiben kellene megváltoznia a bánásmódodnak magaddal és más hívőkkel szemben?
  • Mit jelent számodra ez a mondat: sose keverd össze az értéktárgyaidat az emberi értékeddel!

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 05. 24.)

Szólj hozzá!

A gyülekezet hívőnek ismer téged

2014. május 23. 03:00 - *Agota*

,,Egymás iránti szeretetetek bebizonyítja majd a világnak, hogy ti az én tanítványaim vagytok." (Jn 13:35, NLT fordítás)

BTx86G9Tg.jpg


A Bibliában azt olvassuk, hogy egy keresztény ember a gyülekezet nélkül olyan, mint egy szerv a test nélkül, egy bárány a nyája nélkül, vagy egy gyermek a családja nélkül. Ez egy természetellenes állapot. Ef. 2:19-ben ezt olvassuk: "Isten népéhez tartozol minden egyes más kereszténnyel együtt.'' (LB fordítás)

A mai idők független, individualista kultúrája számos szellemi árvát hozott létre - "nyuszi hívőket" akik ugrálnak egyik gyülekezetből a másikba minden identitás, felelősségre-vonhatóság és elkötelezettség nélkül. Sokan úgy gondolják, hogy lehet anélkül "jó kereszténynek" lenni, hogy csatlakoznának (vagy eljárnának) egy helyi gyülekezetbe, Isten azonban ezzel határozottan nem ért egyet.

A gyülekezet olyan fontos, hogy Jézus a kereszten meghalt érte: ,,Krisztus szerette a gyülekezetet és életét adta érte" (Efézus 5:25, GW fordítás).

Néhány fontos kivételtől eltekintve a történelem során, ahol a Biblia "gyülekezeten" az összes keresztényt érti, majdnem minden esetben, amikor a "gyülekezet" szót használja, egy helyi, élő közösségre gondol. Az új szövetség azt feltételezi, hogy tagjai vagyunk egy helyi közösségnek.

A gyülekezet által hiteles hívő leszel. Nem állíthatod azt, hogy Jézust követed, ha nem kötelezted el magad egy tanítványi csoportba. Jézus ezt mondja: ,,Egymás iránti szeretetetek bebizonyítja majd a világnak, hogy ti az én tanítványaim vagytok." (János 13:35, NLT fordítás).

Amikor mi szeretetben összegyűlünk eltérő háttérből, eltérő fajból és különféle szociális háttérből egy gyülekezeti családként, ez is egy bizonyságtétel a világ felé (Galata 3:28).

Beszéljetek róla

  • Miért fontos egy helyi gyülekezethez tartozni?
  • Hívőként ismernek téged, nem csak azért mert tagja vagy, vagy mert eljársz gyülekezetbe, hanem azért is amit ott teszel. Hogyan szolgálod a gyülekezeted, közösséged?
  • Hogy válaszolnál egy hívőnek, aki nem jár gyülekezetbe múltbeli sérelem, csalódás miatt?


(Daily Hope by Rick Warren, 2014.05.16.)

Szólj hozzá!

Hol található az igazi szabadság?

2014. május 22. 03:00 - zsófi68

"Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek." (Jn 8,36)

A világ szerint a szabadság mindenféle korlátozás nélküli életet jelent. "Megtehetek bármit, amit akarok, és mondhatok bármit, amit akarok, anélkül, hogy bárki is megmondaná nekem, mit tegyek." Mindenki más megsérülhet, de én elérem, amit akarok - a magam módján. A világ szerint úgy lehet teljes szabadságod, ha önző módon viselkedsz.

Ezzel szemben a Biblia azt mondja, az egyetlen út az igazi szabadsághoz Jézuson át vezet: "Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek." (Jn 8,36)

Az igazi szabadság a félelem nélküli szabadság, mikor igazán mentesek vagyunk bűntől, aggodalomtól, keserűségtől és haláltól. Szabadon felhagyhatunk a színleléssel, mert szabadon lehetünk önmagunk.

Hogyan szabadulhatunk meg ezektől a félelmektől? Azáltal, hogy engedjük, hogy Isten szeressen minket! János apostol tanítása így szól: "A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet;" (1Jn 4,18)

Amikor felismerjük, hogy Isten mennyire szeret minket, elkezdünk szabad életet élni. Valójában az is Isten dicsőítése, ha felismerjük, hogy "Isten a szeretet". Egyfajta dicsőítés elfogadni, hogy Ő egy szerető, gondoskodó, nagylelkű Isten, és "támaszkodhatunk arra a szeretetre, amellyel Isten szeret minket." (1 Jn4,16 NIV fordítás)

Beszéljetek róla:

  • Ha nehéz számodra elhinni, hogy Isten szeret, mit gondolsz, miért vagy hitetlen ezen a téren?
  • Hogyan mutatta ki Isten irántad szeretetét?
  • Hogyan fejezheted ki szabadságodat Krisztusban?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.05.15.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása