Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Kapcsolatra lettél teremtve

2013. november 13. 03:00 - Robin85

 “…Nem jó az embernek egyedül lenni…” (1 Mózes 2:18)

6 2013.11.13.jpg

Amit gyakran magánynak hívsz, az valójában egy honvágy Istenhez. Csak ezt soha nem ismerted fel. Arra lettél teremtve, hogy egy személyes, bensőséges kapcsolatban élj Jézus Krisztussal, egy kapcsolatban, amit Isten annyira akar, hogy a halálával fizetett érte. Tulajdonképpen, a fia halt meg azért, hogy a tiéd lehessen ez a kapcsolat. Ezt soha semmi sem fogja helyettesíteni – sem személyek, sem tapasztalat, sem drog, sem siker, sem ingóság, sem tulajdon. Semmi sem fogja kitölteni azt a tátongó lyukat a szívedben, amit Isten saját maga számra hozott létre. Azt akarja hogy ismerd őt.

Hogyan ismerheted meg Istent?

  1. Nyisd meg az életedet Jézus Krisztusnak. Mondd: “Jézus Krisztus, meg akarlak ismerni. Meg akarom tanulni, hogy úgy szeresselek téged, ahogyan te szerettél, még mielőtt tudtam volna róla. Azt akarom, hogy kapcsolatba kerüljünk.” Istennel való kapcsolatra lettél megalkotva – nem félelem alapú vallásosságra, törvényekre, szabályokra és szertartásokra, hanem egy személyes kapcsolatra, amiben folyamatosan Istenhez beszélsz és Ő tehozzád. Ez az ellenszer a legmélyebb magányosságodra.
  2. Csatlakozz egy családias gyülekezethez. Nem magányos farkas keresztyénnek kell lennünk. Találj egy olyan területet, ahol becsatlakozhatsz. Kapcsolódj be egy kis csoportba, ahol a többiek megismerhetnek és ahonnan támogatást kaphatsz, amikor átmész azokon a bizonyos nehéz időkön. Kockáztass. Vállald a rizikót. Kapcsolódj be egy kiscsoportba.

A valódi ok, amiért olyan sok keresztyén ember magányos, az, hogy egy helyben ülnek, ahelyett hogy mások felé szolgálnának. A világ körülöttünk tele van magányos emberekkel, akik azt várják, hogy valaki törődjön velük. Ilyen az az idős ember, akit két éve nem látogattak meg. Az a tinédzser, aki teljesen össze van zavarodva és magában azon mereng, hogy mit kezdjen az életével. Az az egyedülálló felnőtt, aki minden este egy magányos albérletbe megy haza. Az az özvegyasszony, aki épp most temette el a férjét. Vagy az az alkalmazott, aki a kocsmába megy munka után, mert nem tud mást csinálni.

A világ tele van emberekkel, akik várják, hogy szeressék őket. Ne mondd többé: “Nincsenek is barátaim!”, hanem helyette kezd azt mondani: “Isten, kinek a szolgálatában tudsz engem használni? Kinek tudom megmutatni a te szeretetedet?" Ha csak annyit tennél a hátrelévő életedben, hogy elkötelezetten a barátja leszel magányos embereknek, akkor igen jelentőségteljes életed lesz. Ez egy valódi, értékes életcél lenne. Kapcsolódj be a szolgálatba.

Az életed folyamán keresztül fogsz menni magányos időszakokon, de soha nem leszel egyedül, ha egy bensőséges kapcsolatod van Jézus Krisztussal. Ha még nincs ilyen kapcsolatod Krisztussal, elmondanád ezt az imádságot neki? Mondd:

“Kedves Jézus Krisztus, nem értek mindent, de van egy űr a szívemben, amit megértettem, hogy csak te tudsz betölteni. Megértettem, hogy arra lettem teremtve, hogy szeress engem és kapcsolatban legyünk egymással. Ma szeretném átlépni a határaimat és elkezdeni veled ezt a kapcsolatot. Arra kérlek, hogy gyere be az életembe és cseréld ki a magányosságomat és a fájdalmamat a te szeretetedre. Szeretnék a te családod – a nem látható, de jelenlévő egyház – tagjává válni. Szeretném odaadni az életemet arra, hogy segítsem azokat, akiknek annyira nagy szükségük van a te szeretetedre és segítségedre.”

Ha elmondtad ezt az imát, Isten meghallott téged, és megtetted az első lépésedet a keresztyén életben.

Mindannyian így imádkozzunk: “Atyánk, köszönjük neked, hogy a legmélyebb szükségleteinket te töltöd be azzal, hogy elküldted a Fiadat, Jézus Krisztust, hogy személyes kapcsolatunk lehessen veled, ami soha nem szűnik meg, és ezért soha nem leszünk teljesen magányosak, mert jelen vagy az életünkben. Köszönjük. Jézus nevében. Ámen.”

(Daily Hope by Rick Warren 2013.11.06.)

Szólj hozzá!

Az elfogadás nem jóváhagyás

2013. november 03. 03:00 - sema22

"Fogadjátok el egymást, mint ahogy Krisztus is elfogadott minket az Isten dicsőségére." ( Róma 15:7 NLT)

vegre.jpg

Tudtad, hogy minden alkalommal, amikor kimutatod a szereteted Isten dicsőségére szolgálsz? Isten szeretet, és a dicsőség megmutatja, hogy milyen is Isten valójában.

Isten ezt mondja: "Én egy folyton szerető és könyörületes Isten vagyok. Szeretném, ha olyan lennél, mint én. Szeretném, ha egyre jobban kifejlődne benned az isteni jellem." Mégsem leszel soha Isten, nem lesz belőled istenecske. Isten viszont azt szeretné, hogy istenessé válj, hogy kifejlődjön benned az ő jelleme. Amilyen az Atya, olyan legyen a gyermeke is! Szeretné, hogy megtanuld úgy szeretni az embereket, ahogyan Ő szereti, hiszen Ő maga a szeretet. 

Minden alkalommal, amikor így teszel, Isten dicsőségére mutatsz.

Ennek a szeretetnek az egyik módja, ha elfogadod az embereket, úgy, ahogy vannak. Attól függetlenül is elfogadhatod őket, hogy nem értesz egyet a cselekedeteikkel.

Érted a különbséget az elfogadás és a jóváhagyás között? Elfogadhatsz valakit anélkül, hogy egyetértenél bármivel, amit tesz. Nagy a különbség. Minden embert el kell fogadnunk, de nem kell egyet értsünk mindennel, amit tesz. Szóval nem számít, hogy az emberek mit tesznek, kivel teszik, hogyan teszik, vagy mennyi ideig - ezek nem számítanak, hiszen neked így is szeretned és elfogadnod kell őket. De ez nem azt jelenti, hogy mindent helyeselsz, amit elkövetnek. Isten is szeret téged, de nem fogad el mindent, amit teszel. 

A szeretet nem azt mondja, hogy elfogadok mindent, amit teszel. A szeretet azt mondja, hogy elfogadlak mindazok ellenére, amit teszel. 

A Római levél 15,7 azt mondja: "Fogadjátok el egymást, mint ahogy Krisztus is elfogadott minket az Isten dicsőségére." (NLT fordítás)

Beszéljünk róla:

  • Kit kell elfogadnod annak ellenére, hogy nem értesz egyet azzal amiben hisz, vagy ahogyan cselekszik?
  • Mivel tudnád kimutatni az elfogadásod vagy szereteted különösen azok iránt, akikkel kapcsolatban a világ azt várná el, hogy elfordulj tőlük, épp a hitük vagy tetteik miatt?

(Daily Hope by Rick Warren 2013.10.27)

Szólj hozzá!

A növekvő házasság legfontosabb része

2013. október 06. 03:00 - Á. Bözse

"Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által." Kolossé 2:7a

gyoker.gif

Sok mindent tudtok tenni, hogy a házasságotokat építsétek, például lehettek gyengédek, önzetlenek és megbocsátóak a másikkal szemben. De messze a legfontosabb döntés, amit te és a párod meghozhattok a házasságotokban, hogy továbbra is elkötelezetten követitek Jézust együtt.

A Biblia azt mondja: "Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által" (Kolossé 2,7a). Te és a házastársad lehet, hogy elköteleztétek már magatokat Jézus mellett egyszer, de meg kell kérdeznetek magatoktól: "Egy párként is megéljük a hitünket?"

Hogyan tehetitek meg ezt?

  1. Merítkezzetek be együtt. Ha még nem nem tettétek meg, akkor nyilvánosan valljátok magatokat kereszténynek. Ha Jézus lesz a házasságotok középpontjában, az csak akkor működik, ha mind a ketten "kiálltok a piedesztálra" és képesek vagytok elmondani a világnak, hogy őt követitek. Nagyon szeretem, ha férjeket és feleségeket láthatok együtt bemerítkezni. Ez egy csodálatos módja, hogy a világnak elmondjátok, hogy elkötelezitek az életeteket és a házasságotokat Jézus mellett.
  2. Csatlakozzatok együtt egy kiscsoporthoz. Állítsátok a házasságotokat lelki kihívások elé és csatlakozzatok más keresztény párokhoz. Ahogy megtanuljátok együtt Isten igéjét alkalmazni a házasságotokban, megerősítitek egymást lelkileg. Bátorítsátok is a másikat, hogy szolgáljon, és osszátok meg a hiteteket rendszeresen. A házasként és egyben Krisztus követőjeként való növekedés megkívánja, hogy következetesen elszámoltathatók legyetek.
  1. Újítsátok meg az esküvői fogadalmaitokat. Ha elköteleztétek az életeteket Jézus mellett, vagy komolyan megújítottátok ezt az elköteleződést mióta először elismételtétek az esküvői fogadalmatokat, gondolkozzatok el rajta, hogy megújítjátok ezt az esküt. Lehetséges, hogy ma ez mást fog jelenteni számotokra. 
  2. Imádkozzatok egymásért és egymással. "Tegyétek ezt mindenkori szokásotokká: Valljátok meg egymásnak a bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy kiteljesedve és egészségesen tudjatok együtt élni." (Jakab 5,16, MSG)  Ki ne szeretné, hogy a házasság, amiben él kiteljesedett és egészséges legyen? A Biblia azt mondja nekünk, hogy ez történik, ha beismerjük egymás előtt, ha nincs igazunk, és imádkozunk egymással.
  3. Kövessétek Isten igéjét. Egy pár évvel ezelőtt olvastam egy országos tanulmányt, amely szerint minden harmadik házasság válással végződik. Ha egy pár egyházi esküvőt is tart akkor ez a szám ötvenre ugrik fel. Ha a házastársak járnak együtt istentiszteletre, részt vesznek dicsőítő alkalmakon, és tartanak valamilyen formában családi imádatot, akkor 1105 házasságból csak 1 végződik válással. Ez a különbség, amikor a párok igyekeznek Isten igéjét együtt olvasni és alkalmazni az életükre.  

Még ha a házasságotok nehéz szakaszon megy is keresztül, mindig van remény. A házasságotok újra életre lelhet. Azzal kell, hogy kezdődjön, hogy Jézust teszitek a középpontba. Tegyétek, amit Isten mond nektek az ő igéjében, és a házasságotok újra elkezd növekedni. Jézus a házasságok összetartója. Együtt tart titeket, még akkor is, ha minden szét akarna választani titeket és már feladnátok.

Beszéljetek róla:

  • Milyen kihívások segítenének neked és a párodnak a szellemi növekedésben?
  • Mik a legnagyobb akadályok neked és a párodnak, amikkel szembe kell néznetek, amikor naponta együtt imádkoztok?
  • Min tudsz változtatni a jövő héten, ami segít neked és a párodnak, hogy egy sokkal bensőségesebb szellemi kapcsolatot fejlesszetek ki?

 (Daily Hope by Rick Warren, 2013.09.29.)

Szólj hozzá!

Az önzetlen házasság

2013. október 03. 03:00 - *Agota*

”Ne csak a magad hasznát keresd, hanem a másokét is.” (Fil 2,4 NLT fordítás)

A házasság számos lehetőséget nyújt arra, hogy módosíts az életeden. A változás állandóan jelen van: a gyermekek felnőnek, el kell költözzetek, megváltozik a munkahelyed, megbetegszel. Ha életed körülményei megváltoznak, neked és párodnak is alakulnotok kell, hogy a házasságotok jó úton maradjon. Ha belegondolunk, hogy két tökéletlen ember építi együtt az életét, már az egymáshoz való alakulással jár. 

A növekedő házasságok mindig szemléltetik az egymásért való változás képességét. Igazából, ez azt jelenti, hogy önzetlenek vagyunk. Megtanulni kevésbé önzőnek lenni az élet egyik legnagyobb leckéje. Lehetséges, hogy éppen ez a legfontosabb lecke, amit Isten a házasságodon keresztül akar megtanítani. 

Hogyan lehetnél kevésbé önző és hogyan tudnál pozitívan megváltozni a házastársadért?

  1. Gondolkodj el, hogy  mire van a házastársadnak leginkább szüksége. A Biblia azt mondja, hogy ”ne csak a magad hasznát keresd, hanem a másokét is.” (Fil 2,4 NLT fordítás) Sajnos gyakran előfordul, hogy minél régebb vagyunk házasok, annál kevesebbet gondolunk arra, hogy mire van szüksége a házastársunknak. A Biblia azt mondja, hogy mindenki más szüksége jobban kell érdekeljen, mint a sajátunk. Ez különösen igaz kell legyen az otthonunkban.

  2. Engedelmeskedjetek egymásnak. Ahhoz, hogy hozzá tudj alakulni a házastársadhoz, engedelmeskedned kell neki. Vagyis ez azt jelenti, hogy feladod amit nagyon szeretnél, azért, hogy a társad szükségletét betöltsd. Az Efézus 5:21-ben azt írja, hogy "Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében." Vannak olyan férfiak, akik azt hiszik, hogy a feleségüknek kell engedelmeskedni és hozzájuk alakulni, mert ők a lelki vezetők a családban. De vezetőnek lenni azt jelenti, hogy a férj példát mutatva szolgál otthonában.

  3. Változtass a kis dolgokon. Lehet, hogy azt jelenti, hogy kicsit hamarabb érkezel, vagy kicsit később indulsz. Lehet, hogy azt jelenti, hogy kicsit hamarabb, vagy kicsit később fekszel le. Lehet, hogy abban valósul meg, hogy azt a filmet nézed meg, abba az étterembe mész, melybe a párod szeretne menni. Lehet, hogy azt jelenti, hogy igazán figyelsz, mikor párodnak szüksége van arra, hogy figyelj, nem csak akkor amikor te akarsz figyelni. Az igazi szeretet ezekben a mindennapi kicsi változtatásokban látszik meg, amikor egymás szükségére figyeltek.

Nem az a szeretet próbája, ahogyan a házastársadról beszélsz, hanem ahogy az iránta érzett szeretetet kimutatod. Úgy bánj a pároddal, ahogyan Jézus tenné. Ha meghozod ezt a döntést, minden megváltozik. Az érett szeretet definíciója az, hogy úgy bánsz másokkal, ahogyan Jézus bánna. Jézus a tökéletes példa, amikor a szeretetről beszélünk. "Így tudjuk meg, hogy mi a szeretetet: Krisztus az életét adta értünk." (1Jn 3:16a GNT fordítás).

Egész életedet töltheted azzal, hogy próbálod a fentieket alkalmazni, de a házasságod már attól is jobb lesz, hogy próbálkozol. 

Beszéljünk róla:

  • Milyen áldozatot hozott a házastársad, ami nagyon sokat jelentett neked? Megmondtad a párodnak, hogy mennyire jól esett neked ez a áldozat?
  • Milyen áldozatot tudnál hozni a házastársadért szereteted jeléül?
  • Hogyan változna a házasságod, ha úgy bánnál a házastársaddal, ahogy Jézus bánna?

 Daily Hope by Rick Warren, 2013.09.26

Szólj hozzá!

Válaszd a megbocsátást, ne a pletykát

2013. október 01. 03:00 - Lilla:)

"Aki szeretetre törekszik, fátyolt borít a vétekre, de aki folyton arról beszél, elszakad a barátjától." (Példabeszédek 17:9)

Ismerjük  be, hogy amikor valaki, akit ismerünk valami furcsa, különös vagy ostoba dolgot csinál, szinte lehetetlen megállni, hogy ne mondjuk el valaki másnak, például telefonon vagy egy sms-ben. "Nem fogod elhinni, hogy már megint mit csinált!"...

Ezeket a dolgokat szeretjük másokkal is megosztani, mert megerősítésre vágyunk egy másik embertől. Ezért aztán az egyik legnehezebb dolog a világon az, hogy ezt ne tegyük. Talán jó érzés, amikor felhívunk valakit és elmeséljük mások őrültségeit, de igazából ilyenkor nincs bennünk szeretet az iránt, akiről beszélünk.

A Biblia azt mondja, hogy bocsássunk meg az ellenségeinknek. A Példabeszédek 17:9 azt mondja, hogy "ha elengedjük mások hibáit, akkor elősegítjük, hogy a szeretet virágozzon, de ha nem engedjük el, akkor barátságok is tönkremehetnek." (NLT fordítás)

A pletyka hihetetlenül romboló. Rombol a gyülekezetekben, a családokban és az üzleti életben is. Még a saját életedre is romboló hatással van - felőröl és elválaszt a legjobb barátaidtól is.

A pletykával kapcsolatban az a legrosszabb, hogy az nyer, akiről pletykálkodunk, mert ő fogja irányítani és uralni a beszélgetéseidet és az érzelmeidet. Ne engedd, hogy ő nyerjen! Ne engedd, hogy ez a személy nyerjen azzal, hogy a pletykát választod.

Az 1Péter 3:9 ezt mondja: "Ne fizessetek a rosszért rosszal, vagy a sértésért sértéssel, hanem ellenkezőleg: áldással fizessetek, hiszen erre hívott el bennünket Isten azért, hogy mi is áldást örökölhessünk." (NCV fordítás)

Beszéljünk róla:
- Mi a stratégiád arra, hogy elkerüld vagy ellenállj a pletykának?
- Szerinted miért nehéz kitérni a pletyka elől?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 09. 24.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása