Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Krisztus testének szüksége van Rád

2025. november 11. 03:00 - Timiiiii

„Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.”
(1Korinthus 12,27)

Isten teremtette az egyházat, az Ő családját, azért, hogy egymásra szükségünk legyen az Ő célja betöltéséhez ezen a földön. Mindannyian egy küldetésre születtünk és Isten azt akarja, hogy ezt a küldetést együtt végezzük el.

Az egyik legfontosabb oka annak, hogy szükséged van egy gyülekezeti családhoz tartozni, az, hogy betölthesd az elhívásodat és gyakorlati módon szolgálj más hívőket. A Biblia ezt mondja:
„Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” (1Korinthus 12,27)

A te szolgálatod létfontosságú a Krisztus testében. Mindannyiunknak megvan a maga szerepe és minden szerep fontos. Nincs „kicsi” szolgálat Isten előtt. Minden számít!

Az egyházban nincs jelentéktelen szolgálat. Némelyik látható, mások rejtve maradnak és a háttérben zajlanak, de mindegyik értékes — és gyakran épp a kisebb vagy háttérbe szoruló szolgálatok hozzák a legnagyobb változást. Az én otthonomban például a legfontosabb fény nem a nagy csillár az étkezőben, hanem a kis éjjeli lámpa, ami megóv attól, hogy beverjem a lábam amikor éjjel felkelek.

A nagyság és a jelentőség nem jár kéz a kézben. Minden szolgálat számít, mert egymásra vagyunk utalva azért hogy Krisztus teste teljesen működjön.

Ha a tested egyik része nem működik, megbetegszel — és a tested többi része is szenved. Képzeld el, ha a májad egyszer csak így szólna:
„Elegem van! Nem akarom többé szolgálni a testedet! Kiveszek egy év szabadságot, azért hogy engem tápláljanak. Azt teszem, ami nekem a legjobb! Vegye át a munkát valaki más!”

Mi történne? A tested meghalna.

Ma több ezer helyi gyülekezet azért haldoklik, mert a keresztények nem hajlandóak szolgálni. Nézőként ülnek a pálya szélén, és Krisztus teste emiatt szenved.

Isten olyan szolgálatra hívott el, amely messze túlmutat azon amit valaha is el tudnál képzelni. Ő szolgálatra teremtett téged:
„Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Efezus 2,10) Valahányszor másokat szolgálsz, valójában Istent szolgálod.

Ne elégedj meg azzal, hogy mások végzik a gyülekezet munkáját. Itt az ideje, hogy te is kivedd a részed!

Gondold át:

  • Miért nehéz betölteni az elhívásodat más hívők támogatása nélkül?
  • Milyen módon formált Isten a szolgálatra? Milyen képességeid, személyiségjegyeid, tapasztalataid és lelki ajándékaid segíthetnek abban, hogy hatékony légy egy bizonyos területen?
  • Hogyan használt Isten egy kisebb vagy csendesebb szolgálatot arra, hogy változást hozzon a te vagy valaki más életáben akit ismersz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.11.04.)

Szólj hozzá!

Ne csak törődj az emberekkel, tegyél is értük

2025. november 08. 03:00 - Anita.B

pexels-matthiaszomer-339620.jpg“Példát mutattam nektek, hogy ti is úgy tegyetek, ahogyan én tettem veletek.”
(János 13,15 NLT fordítás)

Jézus azt mondta a követőinek: “Példát mutattam nektek, hogy ti is úgy tegyetek, ahogyan én tettem veletek” (János 13,15 NLT fordítás). Ha Jézus követője vagy, akkor ez neked is szól!

A tegnapi Napi Remény (Daily Hope) üzenetben a Lukács 4,18-19-et néztük meg, illetve az öt embertípust, akiknek Jézus segíteni jött: a szegényeket, a megtört szívűeket, a bebörtönzötteket, a vakokat és az elnyomottakat.

Jézus azt akarja, hogy ne csak törődj velük, hanem tegyél is értük. Jézus is törődött az emberekkel, és tett is értük. Azt akarja, hogy te is így tegyél.

Először is, hirdesd a Jó Hírt! Isten mindenekelőtt azt akarja, hogy mondd el az embereknek, hogy Jézus a válasz minden egyes problémájukra. Azt akarja, hogy elmondd nekik, hogy Ő (Isten) teremtette őket, Jézus meghalt értük, és a Szentlélek bennük akar élni. Mondd el, hogy Isten megbocsátást, célt és egy mennyei otthont kínál  számukra. Ezt elmondhatod nekik személyesen, elviheted őket a gyülekezetbe, vagy meghívhatod őket a házicsoportodba.

Másodszor, vigasztald meg a megtört szívűeket. Mindenhol körülvesznek olyan emberek, akiknek fáj valami. Valójában mindenki hordoz valamilyen sérülést, fájdalmat, akár látszik rajta, akár nem. Néha a legkönnyebben úgy találsz meg egy szenvedő embert, ha azt keresed, aki fájdalmat okoz másoknak. Mert a szenvedő emberek fájdalmat okoznak másoknak. Ha rátaláltál egy ilyen emberre, akkor extra szeretetet mutass iránta, és imádkozz érte.

Harmadszor, hirdesd a szabadulást azoknak, akik börtönben vannak. Lehet, hogy nem ismersz senkit, aki ténylegesen börtönben van, de mindannyian ismerünk olyanokat, akik valaminek a fogságában vannak — egy rossz szokás, egy egészségügyi probléma, szűkös anyagi helyzet vagy egy régi titok fogságában. Isten azt akarja, hogy mondd el nekik az Őróla szóló igazságot, amely szabaddá teszi őket: “Az igazság szabaddá tesz titeket” (János 8,32 NLT fordítás).

Negyedszer, a vakoknak hirdesd, hogy látni fognak. Itt Jézus olyan emberekről beszélt, akik szellemben, lélekben vagy emberi kapcsolataik területén vakok. Amikor látod, hogy valaki, aki fontos neked egy ostoba hibát követ el, akkor azt is gondolhatod, hogy ez nem a te dolgod. De ha törődsz vele, akkor igenis a te dolgod. Megoszthatod a Bibliának az adott helyzetre vonatkozó igazságát, vagy segíthetsz nekik olyan forrást találni, amelyből megtudhatják az igazságot, amelyet hallaniuk kell.

Ötödször, segíts az elnyomottaknak, hogy felszabaduljanak az elnyomás alól. Kik az elnyomottak? Ők azok az emberek, akikbe belerúgnak, akiket piszkálnak, és akiket lenyomnak. Mindannyian ismerünk ilyen embereket, sőt vannak egész embercsoportok, akiket elnyomnak. Ahelyett, hogy hátat fordítanál az ilyen helyzetnek, Jézus azt akarja, hogy foglalkozz ezzel és tegyél ellene.

Ne feledd, amikor azokkal törődsz és azokért teszel, akikkel Ő törődött és akikért Ő tett, akkor — ahogy Jézus is mondta — az olyan, mintha Ővele tennéd!

„Éhes voltam, és ennem adtatok, szomjas voltam, és innom adtatok, idegen voltam, és behívtatok, ruhára volt szükségem, és felruháztatok, beteg voltam, és gondot viseltetek rám, börtönben voltam, és meglátogattatok... Amit pedig e testvéreim közül a legkisebbel tettetek, velem tettétek” (Máté 25:35-36, 40 NLT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az emberek mely csoportja az, akikkel törődsz, de még nem tettél értük? Mit tehetsz értük?
  • Jézus azt mondja, hogy amikor szenvedő emberekért teszel valamit, az olyan, mintha Vele tennéd. Mit jelent, vagy mit változtat meg ez az igazság számodra?
  • Mikor törődött veled és tett érted valamit egy hívőtársad — például amikor összetört volt a szíved, vagy amikor esetleg lelki vakságtól szenvedtél?

*(Daily Hope by Rick Warren 2025.11.01.)

 (A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hol található a valódi jelentőség?

2025. november 05. 03:00 - Lilla:)

 love-3365338_1920.jpg

„Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mt 20,28 NLT fordítás)

A legboldogabb emberek azok, akik másokért élnek.

Ez azért van, mert Isten országának értékei ellentétesek a világ értékeivel. Isten országában a legfontosabb személy az utolsó helyen áll, és ő szolgál mindenki mást. A Biblia így mondja: „aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok” (Mt 20,26 NLT fordítás).

Ezért a Jézus tanítványaként való lelki növekedéshez meg kell tanulnod másokat szolgálni. Az élet nem arról szól, hogy elvegyünk, hanem arról, hogy visszaadjunk.

Hadd adjak egy tanácsot: a boldogság kulcsa a jelentőséged megtalálása.

A probléma azonban az, hogy a jelentőséget mindig rossz helyen keressük. A siker nem adja meg, mert mindig találhatunk valakit, aki sikeresebb nálunk. Épp így a fizetés sem, ahogy a státusz vagy a szex sem.

Hogy találhatod meg akkor az igazi jelentőséget? A szolgálaton keresztül.

Isten azt akarja, hogy megtanulj szolgálni, hogy olyan lehess, mint Ő. A legnyomorultabb emberek énközpontúak – a saját örömeiknek, szükségleteiknek és kényelmüknek élnek. A legboldogabb emberek, akár gazdagok, akár szegények, azok, akik az életüket mások szolgálatára áldozzák.

Jézus a példaképünk ebben. Azt mondta: „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mt 20,28 NLT fordítás) Azért jött, hogy „szolgáljon” és „adjon”. Ez határozza meg a keresztény életet. Minél jobban megtanulsz szolgálni és adni, annál boldogabb leszel.

Bizonyos értelemben a szolgálat olyan, mint egy lelki gyakorlat. Ahogy a testmozgás segít fizikailag megerősödni, úgy mások szolgálata is segít lelkileg növekedni. Nem töltheted minden idődet a Biblia tanulmányozásával és a prédikációk hallgatásával. A tanultakat a gyakorlatba kell átültetned azáltal, hogy másokat szolgálsz.

Jézus így mondta ezt: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!” (Mt 16,24).

Amikor követed ezt a parancsot, boldogságra és jelentőségre lelsz. És ami a legfontosabb, egyre hasonlóbbá válsz Jézushoz.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Ismersz olyan keresztény vezetőt, aki szolgálattal teljes életet élt?
  • Mikor találtál boldogságra azáltal, hogy másokat szolgáltál?
  • Hogyan tudnád ezen a héten megtagadni magad, felvenni a keresztedet és követni Jézust?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.10.29.)

Szólj hozzá!

Elfogadod azt a sorsot, amit Isten tervezett neked?

2025. október 24. 03:00 - Anita.B

pexels-tima-miroshnichenko-5199810.jpg“Én az Úr szolgája vagyok és bármit megteszek, amit ő akar.” (Lk 1,38 TLB)

A sorsodat nagymértékben meghatározzák a kérdéseid. Minél bátrabbak és őszintébbek, annál messzebbre jutsz az életben.

Közvetlenül az első Karácsony előtt, Máriának — aki Jézus édesanyja lett — egy nagyon bátor és fontos kérdést kellett feltennie magának: Elfogadom a sorsot, amelyet Isten szán nekem?

Sok tévhit kering Máriáról. De ami Máriát igazán különlegessé tette, az az, hogy hajlandó volt elfogadni a sorsát. Kész volt bízni Istenben, azokban a dolgokban, amikben elhívást kapott.

A Biblia így meséli Mária történetét: “A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés” (Lk 1,26-29).

Mária fiatal volt — valószínűleg nem lehetett több 15 évesnél. Egy angyal jelent meg és lényegében ezt mondta neki: “Isten hamarosan elküldi a Megváltót a világba, aki megszületik, mint mindenki más. És te leszel ennek a babának az édesanyja, annak ellenére, hogy még érintetlen vagy.”

És mi volt Mária reakciója? “Mária nagyon megijedt …” Mária megrémült. Nem tudta, mihez kezdjen, mit mondjon vagy kinek mondja el. Valószínűleg azt gondolta: “Senki sem fog hinni nekem. Sem az anyukám, sem a barátaim, sőt, még József sem.” Félelem fogta el.

A történet folytatódik: “Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége” (Lk 1,30-33).

Ez nem egy átlagos születésetés lenne, hiszen ez nem egy átlagos baba. Ez a gyermek Isten Fia  — a Messiás, a Megváltó.

És hogyan reagált végül Mária? A Living Bible fordítása feljegyzi a válaszát: “Az Úr szolgálóleánya vagyok, és kész vagyok megtenni, bármit is kér tőlem. Váljon valóra mindent, amint mondtál!” (Lk 1,38).

Miért választotta Isten a bolygó összes többi fiatal lánya közül Máriát a Messiás édesanyjának?

Nem a képzettsége miatt. Nem volt neki. Nem a gazdagsága miatt. Szegény parasztlány volt. Nem az érettsége miatt. Alig volt tizenéves. Miért választotta Isten Máriát?

Mert Mária teljesen megbízott Istenben, és hajlandó volt elfogadni azt a sorsot, amit Isten számára kijelölt, még akkor is, ha ez nehézségeket, félreértéseket és elmarasztalást jelentett.

És te? Hajlandó vagy igent mondani a sorsra, amit Isten szán neked — még akkor is, ha félsz, kételkedsz vagy tudod, hogy az út nehéz lesz? Bízhatsz abban, hogy Isten neked szánt sorsa a legjobb neked, sokkal jobb, mint bármi, amit elképzelhetnél magadnak.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mondtál már nemet Isten hívására mert félelmet vagy bizonytalanságot keltett benned? Mi volt az eredménye?
  • Mondtál már igent Isten hívására annak ellenére, hogy félelmet vagy bizonytalanságot éreztél? Mi volt az eredmény?
  • Kérdezd meg magadtól: “Hajlandó vagyok elfogadni Isten számomra kijelölt sorsát ma?” Mi a válaszod?

*(Daily Hope by Rick Waren 2025.10.17.)

1 komment

A tehetetlenség Istennel nem reménytelenség

2025. szeptember 28. 03:00 - Anita.B

pexels-james-frid-81279-12797999.jpg“Tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy sereggel szemben, amely támad minket.
Nem tudjuk, mit tegyünk,
de hozzád fordulunk segítségért.”
(2Krón 20,12 GNT fordítás)

Az áttörést jelentő imák különböznek más imáktól.

Valószínűleg gyakran imádkozol és kéred Istentől az erejét vagy bölcsességét, hogy segítsen valaminek a megvalósításában. És nincs semmi baj ezekkel az imákkal!

De egy áttörést hozó imában azt mondod, “Istenem, tehetetlen vagyok. Nem tudom ezt megtenni. Meghaladja a képességeimet. Szükségem van rád, hogy megtörténjen.” Ez az az ima, amit akkor imádkozol, amikor tehetetlennek érzed magad.

Miután Jósáfát király Istenre fordította tekintetét, ezt mondta, “Tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy sereggel szemben, amely támad minket. Nem tudjuk, mit tegyünk, de hozzád fordulunk segítségért” (2Krón 20,12 GNT fordítás).

Ugyanezt kell tenned, amikor áttörésért imádkozol az életedben. Először is, mondd el Istennek pontosan, mit érzel. Tehetetlennek érzed magad, mintha folyamatosan küzdenél valamivel mindenféle változás nélkül? Mondd el Istennek! Mondd el neki, hogy reménytelennek érzed magad, és ismerd el a gyengeségedet.

Nem kell hatalmasnak lenned, ha kapcsolatban állsz Istennel – mert ő mindenható. Nem kell mindent tudnod, ha kapcsolatban állsz Istennel – mert ő mindentudó. Nem kell mindenhol ott lenned, ha kapcsolatban állsz Istennel – mert ő mindenhol ott van.

Mit kell tenned, ha olyan helyzetben vagy, amit nem tudsz irányítani, megváltoztatni vagy kezelni? Várnod kell és bíznod kell mindabban, amit Istenről igaznak ismersz. 

Jósafát királyhoz hasonlóan a hit néha semmittevést jelent. Csak állsz mozdulatlanul, vársz és bízol. Ha megpróbálsz tenni valamit, az visszaadja az irányítást a te kezedbe.

Így nézett ki a hit a Krónikák második könyvében: “Júda minden férfia ott állt feleségeivel és gyermekeikkel a Templomnál” (2Krón 20,13 GNT fordítás). Órákig állhattak az Úr előtt. Nem tudjuk, mennyi ideig álltak, de pusztán azzal, hogy álltak, azt mondták Istennek, hogy amivel szembesülnek, az túl nagy nekik. A türelmük végén voltak, de továbbra is kitartottak, mert bíztak Istenben, hogy gondoskodik róluk. 

Amikor áttörésre van szükséged, kövesd a példájukat. Várj, figyelj és bízz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért próbálsz ragaszkodni a hatalomhoz, még akkor is, ha tudod, hogy nem tudsz változtatni valamin?
  • Mi vált kezelhetetlenné az életedben?
  • Mi akadályoz abban, hogy türelmesen várj Istenre, hogy megtegye azt, amit egyedül nem tudsz megtenni?

*(Daily Hope by Rick Warren 2025.09.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása