Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A szolgálók kis dolgokban is hűségesek

2012. október 23. 03:00 - jletti

Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.(Lk.16:10)

Aki szolgál, az minden feladatát egyforma elkötelezettséggel végzi. Bármit is tegyen az, aki szolgál, azt "jó lélekkel végezze"(Kol.3:23).

A feladat nagysága nem számít. Az egyetlen kérdés az, hogy el kell-e végezni?

Az életben soha nem fogsz olyan helyzetbe kerülni, hogy te túl fontos személy légy ahhoz, hogy segíts egy-egy alantas feladatnál. Istentől nem kapsz felmentést az e világi dolgok alól, mert ezek életbe vágó részei a te személyes tantervednek. A Biblia így ír erről: "Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát." (Gal.6:3)

A kis szolgálatok által tudunk növekedni, úgy mint ahogy Krisztus is tette.

Jézus maga is olyan alantas dolgokra "specializálódott", amit mindenki megpróbált elkerülni: lábakat mosni, segíteni a gyermekeknek, valamint szolgálni a leprások között. Neki semmi nem volt alantas, hisz azért jött, hogy szolgáljon. Számára semmi nem volt annyira jelentéktelen, hogy a nagysága ellenére ne foglalkozott volna vele, és tőlünk is azt várja el, hogy az Ő példáját kövessük.(János 13:15)

A kis feladatok gyakran nagy szívről árulkodnak. A te szolgálatra kész szíved leginkább az olyan kis, jelentéktelen cselekedetekben tud megmutatkozni, amelyek elvégzésére mások még csak nem is gondolnak; például úgy, mint amikor Pál rőzsét gyűjtött, azért, hogy tüzet rakjon, hogy azok akik hajótörést szenvedtek felmelegedjenek. (Ap.csel.28:3).

Ugyanolyan fáradt volt, mint a többiek, de azt tette, amire mindannyiuknak szüksége volt. Nincs olyan alantas feladat, amit ne végeznél el, ha a szíved szolgálatra kész.

A nagy lehetőségek gyakran kis, jelentéktelennek tűnő feladatok mögé bújnak. Az életben a kis dolgok határozzák meg a nagy dolgokat. Nem kellenek nagy, sőt, óriási feladatok ahhoz, hogy az Úrnak szolgálj. Csak végezd el a  kisebb, kevésbé jelentős dolgokat és Isten majd kijelöli számodra, hogy mi az, amit szeretne, hogy elvégezz..

Mindig többen lesznek azok, akik készek igazán nagy dolgokat megtenni az Úrért, mint azok, akik hajlandóak a kis feladatok elvégzésére. Az az út, amelyen azok járnak, akik vezetők szeretnének lenni zsúfolásig telve van, de széles rét tárul azok elé, akik készek arra, hogy szolgáljanak.

Van úgy, hogy felettünk állóknak, vagyis "fölfelé" kell szolgálnunk, hivatalos személyeknek, de van, hogy "lefelé", azok felé, akik valamiben hiányt szenvednek. Legyen az bármelyik irányba is, azáltal csak jobb szolgálókká válunk, ha készek vagyunk elvégezni bármit, amire szükség van.


Beszéljetek róla:

  • Mit gondolsz, mit jelent szolgálatvezetőnek lenni?
  • Kész vagy arra, hogy alantas feladatokat is megtégy, azért, hogy szolgálj az emberek felé, még akkor is, ha lehet, hogy a törekvéseidet senki nem fogja észrevenni?Mi a jó abban, hogy megteszünk olyan dolgokat másokért, amelyek sosem derülnek majd ki?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.10.16)

Szólj hozzá!

Tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért

2012. október 22. 03:00 - husztin

„Mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért.” (1János 3:16 MBT)

Stuffed Animals Help Each Other.jpg


Miközben egy áldozatkész szolgálatra hív el bennünket, Isten nem kéri tőlünk, hogy bármivel is többet tegyünk annál, mint amit Jézus tett, aki áldozatként jött, hogy eltörölje bűneinket és helyreállítsa elrontott kapcsolatunkat Istennel … ha Isten így szeretett bennünket, mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.

Ahogyan Rick Warren általában tanítja, minden hívőnek ismerős a János 3:16, „Úgy szerette Isten a világot…” meg kell, hogy ismerjük az 1 János 3:16-ot is „ez az, ahogyan nekünk ismernünk és gyakorolnunk kellene a szeretetet: Krisztus az életét áldozta értünk. Ezért aztán nekünk is áldozatkész életet kell élnünk hívőtársainkért és nem csupán saját dolgainkra kell törekednünk.” (MSG alapján)

A lényeg tulajdonképpen az, hogy a szolgálat nem választható el az áldozathozataltól.

Egy folyamatosan érésben levő hívő ember életének el kell mozdulnia a kis áldozatoktól az áldozatra való készségnek addig a szintjéig, amikor ha kell, bármit vagy akár mindent készek vagyunk megtenni azért, hogy segítsünk másoknak növekedni a hívő életükben.

A költő király, Dávid, megértette ezt, és nem akart olyan áldozatot bemutatni Istennek, ami neki semmibe sem került volna:

De a király ezt felelte Araunának: Így nem! Csak áron veszem meg tőled, mert nem akarok ingyen kapott áldozatot bemutatni Istenemnek, az ÚRnak. Megvette tehát Dávid azt a szérűt és a marhákat ötven ezüst sekelért. (2Sám 24:24 MBT)

Kifizetni valaminek az árát a szolgálatban messze túlmutat a pénzügyi dolgokon. Jelentheti azt is, hogy fel kell adnunk az álmainkat, elvárásainkat, hírnevünket, nyugdíjazásunkat vagy bármit, amit csak Isten kér annak fejében, hogy mások életét szeretettel gazdagabbá tegyük.

Mi sokat nyerhettünk abból, hogy az előttünk élő hívők meglátták, hogy a szolgálat szerves része az áldozathozatal. Most itt az idő számunkra is, hogy ugyanezt megtegyük másokért, úgy élve, mint Dávid király, aki egészen haláláig szolgált az ő nemzedéke felé.

Mert miután Dávid a maga nemzedékében, az Isten akarata szerint szolgált, meghalt, és eltemették atyái mellé (ApCsel.13:36 MBT)

Beszéljünk róla:

  • Hogyan tudsz úgy szolgálni, hogy az maradandó nyomot hagyjon a hívők következő generációja számára?
  • Milyen áldozattal jár ez a szolgálat a Te részedről?

Daily Hope by Jon Walker, 2012.10.15.

Szólj hozzá!

Szolgálatra vagytok kiválasztva

2012. október 08. 03:00 - jletti

"Ti azonban kiválasztott nép vagytok, papok királysága és szent nemzet. Olyan nép, amely csak Isten tulajdona. Azért választott ki benneteket, hogy mindenkinek hirdessétek Isten nagy tetteit, és nyilvánvalóvá tegyétek az ő kiválóságát. Mert ő hívott ki bennünket a sötétségből a világosság csodálatos birodalmába, ahol ő maga is lakik." (1 Pét.2,9. Egyszerű ford.)

A Biblia azt tanítja, hogy az Úr minden keresztényt:
•    Szolgálatra alkotott (Ef. 2,10)
•    Megmentett, hogy szolgálni tudjon (2 Tim.1,9)
•    Elhívott a szolgálatra (1 Pét.2, 9-10)
•    Lelki ajándékkal ajándékozott meg a szolgálathoz (1 Pét. 4,10)
•    Felhatalmazott a szolgálatra (Máté 28,18-20)
•    Felszólított a szolgálatra (Máté 20, 26-28)
•    Elkészített a szolgálatra (Ef. 4,11-12)
•    Figyelmeztet arra, hogy szükség van a szolgálatára (1 Kor. 12,27)
•    Számon kér és a szolgálatához méltón megjutalmaz (Kol.3, 23-24)

Ez azt jelenti, hogy hétköznapi emberek, olyanok, akiknek gyermekeik vannak, munkájuk, hitelük, akiknek tele van a határidőnaplójuk - más szóval, olyanok, mit én vagy te - az Úrtól elhívást kaptak arra, hogy szolgáljanak.

Hogy ez mit is jelent pontosan?

Az Úr téged szolgálatra formált. A mindenség Ura téged egyénileg úgy formált, hogy szolgálni tudj a jelenlegi világban az emberek között és az eljövendő világban is.

Az Úr segíteni fog téged a szolgálatban. Nem fogsz kudarcot vallani a missziódban, hogyha elfogadod a szolgálatra való elhívást, ami azzal jár együtt, hogy Jézusé vagy.

Az Úr meg fogja válaszolni a kérdéseidet.  Kérdezd meg az Urat, hogy Ő hogyan szeretné, hogy másoknak segíts. Kérdezd meg Őt, hogyan akar használni téged úgy, hogy ilyennek teremtett, hogy az Ő dicsőségére szolgálj. Kérdezd meg: "Uram, mit szeretnél, milyen hagyatékot hagyjak magam után, ami Neked kedves?"

Köszönd meg Istennek, hogy azok között lehetsz, akik " választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket." (1 Pét. 2,9)

Beszéljetek róla:

•   Mit gondolsz az Úr milyen szolgálatra hívott el téged?
•  Mit teszel azért, hogy teljesítsd azt a feladatot, amiről az hiszed, hogy az Úr rád bízott? Úgy szolgálsz, hogy közben magabiztosan tudod, az Úr mindenben segít téged?

(Daily Hope by Jon Walker, 2012.09.01)
 


Szólj hozzá!
Címkék: szolgálat

Bátran szolgálj azzal, amid van

2012. október 05. 03:00 - janosh

„Ha mindig a tökéletes alkalomra vársz, soha nem csinálsz majd semmit.” (Prédikátor 11:4 New Living Translation)

„Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat.” Préd 11:4

Isten azt várja tőled, hogy tedd meg azt, ami tőled telik, bárhol is legyél. A majdnem-tökéletes-szolgálat, még mindig sokkal több, mint a tökéletes szándék.

A legtöbb ember azért nem szolgál soha, mert azt gondolja magáról, hogy nem alkalmas a szolgálatra. Azt a hazugságot hitetik el magukkal, hogy Isten szolgálata csak a kiváltságosaknak adatott meg. Néhány egyház még támogatja is ezt a mítoszt azáltal, hogy egy tökéletes képet alkot a szolgálatra méltókról – s ezzel együtt elveszi az átlagember kedvét a szolgálattól.

A valódi szolgák azonban a legjobbat igyekeznek kihozni abból, amivel rendelkeznek. Az ilyen szolgák nem keresnek kifogásokat, nem halogatnak, vagy nem várnak a tökéletes körülményekre. Nem mondják azt, hogy „majd egy szép napon” vagy „majd, ha eljön a megfelelő alkalom.” Azt teszik, amit tenniük kell.

A Biblia azt mondja: „Ha mindig a tökéletes alkalomra vársz, soha nem csinálsz majd semmit.” (Prédikátor 11:4 New Living Translation)

Bizonyára hallottad már azt, hogy: „ha nem tudod tökéletesen megcsinálni, akkor egyáltalán ne is csináld.” DE Jézus sohasem mondott ilyet! Az igazság az, hogy bármibe kezdünk, eleinte minden bizonnyal nehezebben megy majd a dolog – de ez által tanul az ember.

Mi a Saddleback-ben az „elég jó” elvet alkalmazzuk: nem szükséges valaminek tökéletesnek lennie ahhoz, hogy Isten használhassa és megáldhassa azt. Azon munkálkodunk, hogy emberek tömegeit biztassuk a szolgálatra – ahelyett, hogy létrehoznánk egy társaságot, amely néhány tökéletes emberből áll.

Beszéljünk róla:

  • Milyen kifogásokat és mentségeket kerestél már arra, hogy kibújj a szolgálat alól, amelyet Isten akart rád bízni?
  • Milyen lépéseket kell ma megtenned ahhoz, hogy elkezdj szolgálni?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.09.28.)

Szólj hozzá!

A gyülekezeti család hívőként azonosít téged

2012. szeptember 05. 03:00 - Lilla:)

"Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (János 13:35.)

BeingTheChurch-570x427.jpg

A Biblia azt mondja, hogy egy keresztény gyülekezet nélkül, olyan mint egy szerv test nélkül, mint egy bárány nyáj nélkül, vagy egy gyermek család nélkül. Ez egy természetellenes állapot. Az Efézus 2:19 mondja: "Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek."

A független egyéniség mai kultúrája rengeteg szellemi árvát hozott létre - "nyuszi hívőket", akik ugrálnak egyik gyülekezetből a másikba személyazonosság, felelősségre vonhatóság vagy elkötelezettség nélkül. Sokan azt hiszik, hogy "jó keresztények" lehetnek anélkül, hogy csatlakoznának (vagy akár eljárnának) egy helyi gyülekezetbe, viszont ezzel Isten nem ért egyet!

A gyülekezet annyira fontos, hogy Jézus meghalt érte a kereszten. "Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte" (Efézus 5:25/b.)

Néhány fontos kivételt leszámítva, a történelem során élő összes hívőre utal és majdnem minden esetben a gyülekezet szót úgy használja a Biblia, mint egy helyi, látható összegyülekezést. Az Újszövetség úgy foglalja össze, mint tagság a helyi gyülekezetben.

A gyülekezeti család hiteles hívőként azonosít téged. Nem vallhatom, hogy követem Krisztust, ha nem kötelezem el magam egy tanítványokból álló csoport mellett. Jézus mondja: "Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (János 13:35.)

Amikor szeretetben összegyűlünk mint egy gyülekezeti család, különböző háttérből, fajból, társadalmi állapotból, az is bizonyságtétel a világnak. (Galata 3:28.)

Beszéljetek róla:

Mit mond el rólad a gyülekezeti tagságod?

Nem csak gyülekezeti tagként, hanem hívőként is azonosítod magad. Hogyan szolgálod a gyülekezeti családod és a környezeted?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.08.29.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása