Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Első lépés krízisben: Hallgasd meg és engedd először Istent beszélni

2017. november 14. 03:00 - Lilla:)

"A médek közül származó Ahasvérus fiának, Dáriusnak az első évében, miután ő a káldeusok országának a királya lett, az ő uralkodásának első évében én, Dániel, megértettem az írásokból, hogy mit jelent azoknak az éveknek a száma, amelyekről az Úr igéje szólt Jeremiás prófétának, hogy hetven évnek kell eltelnie a romba dőlt Jeruzsálem fölött." (Dániel 9:1-2., NLT fordítás)

people-2590997_1280.jpg

Mindannyian találkozunk krízishelyzetekkel az életünk során. Sőt, elég sokat el kell viselnünk. Történnek halálesetek a családodban, elveszted a munkád és olyan kapcsolati problémákkal találod szembe magad, melyek óriási csapássá változnak.

Ilyenkor az imádkozás a kulcs.

Nagyon sokat tanulhatunk Dánieltől és az ő imádkozó életéből. Már idős emberként, amikor az idő egyre közelített a zsidóknál a hazatérésükhöz, Dániel tudta, hogy a népe még nem állnak készen - a zsidóknak még mindig nem volt jó a kapcsolatuk Istennel. Ez elkeserítette Dánielt, ezért imádkozott.

Az imája Dániel könyvének 9. részében hat fontos dolgot tár elénk azzal kapcsolatban, hogyan imádkozzunk Istenhez válaszért krízis helyzetben. A következő pár áhítatban ezeket fogjuk sorra venni.

Elsőként engedned kell először Istent beszélni, még mielőtt te megszólalnál.

Meg kell hallanod Isten hangját. Mindig ő teszi meg az első lépést az életedben. Sosem vár tőled semmi olyat, amit ő már ne tett volna meg. A Biblia azt mondja, hogy azért szeretjük Istent, mert ő előbb szeretett minket. Mi szolgáljuk őt, mert először ő szolgált minket.

Isten elkezdi, mi válaszolunk.

Szóval, te hogyan figyelsz Istenre? Olvasod a Bibliát. Beszélünk Istenhez, mert előbb ő szólt hozzánk az Igén keresztül.

A Biblia azt mondja, hogy Dániel ezt tette: "A médek közül származó Ahasvérus fiának, Dáriusnak az első évében, miután ő a káldeusok országának a királya lett, az ő uralkodásának első évében én, Dániel, megértettem az írásokból, hogy mit jelent azoknak az éveknek a száma, amelyekről az Úr igéje szólt Jeremiás prófétának, hogy hetven évnek kell eltelnie a romba dőlt Jeruzsálem fölött." (Dániel 9:1-2., NLT fordítás)

Addig nem tudsz hatékonyan imádkozni, amíg nem kezded el tanulmányozni a Szentírást és meghallani az Úr szavát. Minél jobban ismered a Bibliát, annál hatékonyabban tudsz majd imádkozni.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mindig Isten teszi meg az első lépést. A saját életedben mikor láttad Istent kezdeményezni?
  • Mi nehezíti meg a dolgodat abban, hogy kizárólag Istenre figyelj, amikor az Igét tanulmányozod?
  • Még a krízis bekövetkezése előtt meg kell tanulnod, hogyan imádkozz egy krízis alatt. Mit gondolsz, ez miért fontos?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.07.)

Szólj hozzá!

A reménytelen véget Jézus végtelen reménnyé változtatja

2017. október 02. 03:00 - csmsdvd

„Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat, … megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít.” (1Kor 1:9b-10)

Pál tudta, hogy Isten javunkra „dolgozik rajtunk”. A Biblia ezt írja az 1Kor 1:9b-10-ben: „Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat, … megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít.”

A zsákutcák célja, hogy megtanulj bízni Istenben. Miért engedi Isten, hogy elfajuljanak a dolgok és kicsússzon az irányítás a kezünkből? Azért, hogy elhitesse veled, hogy inkább benne bízzál, mint saját zsenialitásodban és okosságodban.

Milyen ígéretet kapsz, amikor bízol Istenben? Ő megszabadított, meg fog szabadítani a jövőben is, és folyamatosan adja szabadítását. Háromféle módon szabadít meg Isten.

1. Isten megszabadít a körülményektől. Van amikor Isten csodálatosan megváltoztatja a körülményeket, a Vörös-tenger megnyílik. Ez sokszor fog bekövetkezni a te életedben is, de nem mindig adja meg ezt Isten.

2. Isten megszabadítja a személyedet. Ahelyett, hogy a körülményeidet változtatná meg, Isten téged változtat meg legbelül. Ad egy új álmot, új elképzelést, új személyiséget, új látásmódot.

3. Isten végső szabadítása a Mennyország. Isten nem ígérte, hogy ebben a világban nem lesz fájdalom vagy megoldja az összes problémádat. Mivel a földön járunk, fájdalom, gyász és szenvedés van az életünkben. Isten végső ajándéka, hogy egyszer a Mennyországba kerülünk, ahol nem lesz többé fájdalom, gyász és szenvedés, nem lesz szívfájdalom.

Csak egyetlen út van, hogy a Mennybe kerülj. Jézus mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14:6). Amikor zsákutcában vagy, Jézus képes a reménytelen véget végtelen reménységgé változtatni!

Zsákutcában vagy? Arra kérlek, vedd a problémádat, a helyzetedet, a saját életedet és add oda Jézus Krisztusnak. Jézus mindig a te javadat fogja nézni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Függetlenül, hogy a hited milyen fázisában jársz, mit vársz Istentől, hogy megtegyen az életedben?
  • Életed nehéz helyzeteiben vagy zsákutcáiban, hogyan változik meg hozzáállásod, ha életedet Jézus Krisztusnak adod?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.25.)

Szólj hozzá!

Isten irányít még akkor is ha a terveid épp akadozva mennek

2017. szeptember 30. 03:00 - Lilla:)

„Ábrahám hitt abban az Istenben, aki visszahozta a holtat az élők közé és aki újat alkotott a semmiből." (Róma 4:17/b, NLT fordítás)

Vannak bizonyos zsákutca szavak az életben, mint a „rák", „válás", „csőd", „meddőség" és „munkanélküliség".

Honnét tudod, hogy zsákutcához értél? Onnét, hogy a dolgok kezdenek kicsúszni az irányításod alól és nem tudsz a helyzettel mit kezdeni.

Amikor megrekedsz és várod a szabadulást, eszedbe kell jusson, hogy Isten mire képes. A szituáció lehet, hogy kicsúszik a te kezedből, de Istenéből nem. Amikor szembenézel egy zsákutcával, ne arra koncentrálj, hogy mit nem tudsz. Figyelj inkább arra, hogy mit tud Isten tenni!

A Róma 4:17/b azt mondja: „Ábrahám hitt abban az Istenben, aki visszahozta a holtat az élők közé és aki újat alkotott a semmiből." (NLT fordítás).

Íme két dolog, amire Isten képes, te azonban nem: életet tud adni a halottnak és a semmiből képes valamit alkotni. Ha Isten fel tud támasztani egy halott embert, életet tud lehelni egy véget ért karrierbe is. Életre tud hívni egy tönkrement házasságot. Feleleveníthet egy hamvába holt álmot. Életre kelthet egy zsákutcába jutott anyagi helyzetet.

Nem csak a pozitív gondolkodás segített Ábrahámnak. A pozitív gondolkodás akkor működik, amikor te irányítasz. Azonban nem egyenlő a hittel. Ez a kettő rendkívül különbözik egymástól.

Azokban a helyzetekben, amikor az irányítás kicsúszott a kezedből, a pozitív gondolkodás hasztalan. Akkor csak ábrándozásról beszélünk, az viszont nem változtat semmin. Amikor olyan dolgokkal nézel szembe, amikre nem tudsz hatással lenni, akkor sokkal többre van szükséged a pozitív mentális hozzáállásnál. Istenbe vetett hitre van szükséged, mert Ő akkor is tud irányítani, amikor te nem. Az életed nagyobb részét nem tudod befolyásolni, ezért sokkal inkább van szükséged hitre, mint pozitív gondolkodásra.

Jézus azt mondja a Lukács 18:27-ben: „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges." Isten a lehetetlenre specializálódott. Ezt csodának hívják, amit a te életedben is meg tud tenni! Ő képes szabadulást hozni neked a zsákutcából!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen zsákutcával nézel ma szembe?
  • Miért nehéz olykor elfogadni, hogy valami kicsúszott az irányításod alól?
  • Mi az eredménye annak, ha Istenbe veted a hited még egy zsákutcában is? Milyen változással jár ez számodra? Hogyan változtatja meg a körülményeidet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.23.)

Szólj hozzá!

Nehéz időkben az a legfontosabb, ami benned történik

2017. szeptember 29. 03:00 - mintyovanviki

„Pál így szólt a századoshoz és a katonákhoz: „Ha ők nem maradnak a hajón, ti sem menekültök meg.” (Apostolok cselekedetei 27:31 NIV fordítás)

Az élet nem igazságos. Lesznek problémáid, nehézségeid, sérelmeid, amelyek vagy jobbá vagy még keserűbbé fognak tenni. Akár növekedhetsz, de akár fel is adhatod. Akár azzá is válhatsz, akinek Isten látni szeretne, de akár meg is keményítheted a szívedet. Neked kell eldöntened, hogyan válaszolsz életed nehézségeire. Hogyan fogod kezelni őket?

Amikor ezeken a nehéz időszakokon mész keresztül, akkor kevésbé fontos, hogy mi történik veled, azzal szemben, hogy mi történik benned. Ez az, ami elvezet téged az örökkévalóságba – nem a körülményeid, hanem a jellemed.

Az Apostolok cselekedeteinek 27. részéből három olyan utat tanulhatunk meg, ahogyan NEM szabad válaszolnunk a megpróbáltatás idején:

1. Ne sodródj. „A hajót magával ragadta a vihar, úgyhogy nem tudott a széllel szemben haladni; ezért feladtuk és sodródtunk tovább.” (Apostolok cselekedetei 27:15 NIV fordítás). A hajó Pált és más bebörtönözöttet szállított Rómába a Földközi-tengeren. 14 napja nem látták a Napot, ezért semmilyen támaszpontjuk nem volt. Hagyták magukat sodródni.

Amikor nehézséggel találkoznak az emberek, sokan elkezdenek sodródni. Nincs céljuk, tervük, érdeklődésük, álmuk az életükkel kapcsolatban. Ma ezt „lejtmenetnek” hívjuk. A probléma a lejtmenettel az, hogy fejjel a mélység felé állsz. Az élet nem egy tengerpart. Az élet sokszor nehéz, de ne veszítsd el az érdeklődésedet vagy az álmaidat, csak azért mert az élet nehéz.

2. Ne add fel. „A vihar hevesen dobált bennünket, ezért másnap kidobálták a hajóterhet.” (Apostolok cselekedetei 27:18 NIV fordítás). A hajótisztnek csökkenteni kellett a hajóterhet, ezért kidobálták a berendezést és az élelmiszert. Feladtak szükséges dolgokat, mert a vihar akkora nagy volt.

Amikor viharba kerülsz és a stressz kezd elhatalmasodni rajtad, hajlamos vagy elhanyagolni és kidobni jobb időkben egyébként nagyon fontos értékeidet és kapcsolataidat. Azt mondod, „Lemondok a házasságomról!", „Lemondok arról az álmomról, hogy főiskolára menjek.”

Isten azt mondja, „Maradj a hajóban!”. Például megtetted-e ezt a házasságodban? Mondtad-e: „A válás nem lehetőség számunkra; harcolni fogunk érte!" Ha nem, akkor ott lesz a kísértés, hogy bármikor feladd. Ha nem dobod el a kulcsot, sosem fogsz azzá a jellemmé fejlődni, amelyet Isten szánt neked. Isten képes helyzeteket és személyiségeket változtatni. Téged is meg tud változtatni. Saját tapasztalataimból tanultam meg, hogy Isten akarata sohasem az, hogy elmeneküljünk nehéz helyzetekből. Isten azt akarja, hogy tanuljunk, növekedjünk és fejlődjünk és ő velünk lesz minden pillanatban.

3. Ne ess kétségbe! „Végül feladtunk minden reményt, hogy megmenekülünk.” (Apostolok cselekedetei 27:20b NIV fordítás). 14 nap teljes sötétség és a hajóteher kidobása után – mikor már sem ételük, sem felszerelésük nem volt, – az utasok feladták a reményt. De egyetlen dologra nem gondoltak: Bár viharban vannak, Isten irányítja az életüket. Nem hagyta el őket. Lehet, hogy nem tapintható az Ő jelenléte, de ha távol érzed magadtól Istent – tedd fel a kérdést: ki távolodott el: Ő vagy te? 

Isten veled van a viharban és át fog segíteni rajta. Próbára tesz, hogy meglássa valóban bízol-e benne.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tudod bemutatni azt, hogy bízol Istenben, miközben viharban vagy?
  • Milyen nehéz helyzetekben vártad, hogy Isten, hogy közbeavatkozzon és megváltoztassa azokat?
  • Hogyan várhat arra Isten, hogy elkezdj változni, ahelyett, hogy megváltoztatná a helyzetet? Mit válaszolsz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.22.)

Szólj hozzá!

Összetört a szíved? Az Úr közel van hozzád

2017. szeptember 05. 03:00 - kennedymárti

„Közel van az Úr az összetört szívűekhez és a sebzett lelkűeket megsegíti” (Zsoltárok 34:18 NIV fordítás).

Mindannyiunk szívét törték már össze valamilyen módon – talán csalódás, félelem, megaláztatás, visszautasítás vagy gúnyolódás miatt. Mint barátod, azt mondom neked, sajnálom. Tényleg. Törődöm azzal, hogy megsebeztek téged, mert Isten is ezt teszi. Együtt érez veled. Mit tesz Isten, ha sírni lát téged? Veled együtt sír.

Hiszed vagy sem, a fájdalom megélése során kerülsz a legközelebb Istenhez.

A Biblia azt mondja a Zsoltárok 34:18-ban, „Közel van az Úr az összetört szívűekhez és a sebzett lelkűeket megsegíti” (NIV fordítás). Hogyan teszi ezt? Úgy ment meg minket, hogy egyfajta „szívcserét” végez el rajtunk. Ez az Ő szakterülete.

Isten azt mondja, „A szívedért, ami bűnös, adok cserébe egy olyan szívet, amely kész a megbocsátásra. A szívedért, ami indulatos, adok cserébe egy olyan szívet, amely békével teli. A szívedért, ami zaklatott, adok cserébe egy olyan szívet, amely magabiztos. A szívedért, amely magányos, adok cserébe egy olyan szívet, amely szeretetteljes. A szívedért, amely keserű és mérges? Olyan szívet adok cserébe, amely megbocsátó, kedves és önzetlen. Engedd meg, hogy szívcserét hajtsak végre rajtad. Szabaddá teszlek.”

Miért van szükségünk szabadságra? Mert mindannyian le vagyunk igázva. Megbéklyóznak bennünket a mások által támasztott elvárások, régmúlt emlékek, jövőbeli félelmek, a mindennapi leterheltség, társadalmunk véleménye és így tovább, és így tovább.

Viszont csak annyit kell tenned, hogy megnyitod a szíved Jézus Krisztusnak és odaadod neki azt 100%-osan. Mondd Dáviddal együtt, ahogyan a Zsoltárok 119:32 is mondja, „Parancsolataid útján járok, mert bizakodó szívet adsz nekem” (NIV fordítás).

Nem szabad többé korlátoznunk Istent! El sem tudjuk képzelni az Ő terveit az életünkre nézve. Nyisd meg a szíved Neki és engedd, hogy átváltoztassa azt az Ő képmására.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor érezted a legközelebb magad Istenhez?
  • Milyen élethelyzetben voltál akkor?
  • Hogyan korlátoztad Istent? Milyen hatással volt ez az állapotodra?

 

( * Daily Hope by Rick Warren – 2017.08.29.)

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása