Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Növekedjetek, vessetek, és járjatok hitben

2024. április 27. 03:00 - Erika1832

Gyökerezzetek meg őbenne, oreg_fa01.jpgés az életetek rá épüljön. Így erősödik meg a hitetek abban az igazságban, amit tanítottak nektek, és a hálaadásotok túlárad majd."  (Kol. 2,7 NLT fordítás)

Isten azt akarja, hogy a növekedésre, a vetésre és a hitben való haladásra koncentrálj.

Először is, Isten azt akarja, hogy növekedj hitben. Nem akarja, hogy lelki csecsemő maradj. A Biblia azt mondja a Kolossé 2,7-ben: "Gyökerezzetek meg őbenne, és az életetek rá épüljön. Így erősödik meg a hitetek abban az igazságban, amit tanítottak nektek, és a hálaadásotok túlárad majd"(NLT fordítás).

Isten azt is szeretné, ha hitben vetnél. Azt akarja, hogy megtanulj nagylelkűvé válni, - mert nem válhatsz Krisztushoz hasonlóvá anélkül, hogy nagylelkűvé ne válnál. A Biblia azt mondja: „Emlékezz erre: aki szűken vet, az szűken is fog aratni, és aki bőkezűen vet, az bőkezűen is fog aratni” (2Korinthus 9,6).

Ez a vetés és aratás törvénye, és ez az élet minden területére igaz. Ha kritikát vetsz, kritikát fogsz aratni. Ha szeretetet vetsz, szeretetet fogsz aratni. Ha kedvességet vetsz, kedvességet fogsz aratni. Ráadásul mindig többet aratsz, mint amennyit vetsz. Ha egy kukoricaszemet vetsz a földbe, nem egy szemet kapsz vissza. Egy teljes kukoricaszárat kapsz. Mindig többet kapsz vissza - pozitív vagy negatív értelemben - abból, amit befektetsz az életbe.

Aztán, Isten azt akarja, hogy hitben járj.

A Zsidók 11,8 azt mondja: "Hit által engedelmeskedett Ábrahám Isten hívásának, hogy menjen egy másik helyre, amelyet Isten megígért neki. Elhagyta a saját országát, nem tudva, hová kell mennie" (NCV fordítás).

Te megtennéd ezt? Ábrahám már nyugdíjas korú volt, épp azon volt, hogy szögre akasztja a fegyvert és letelepszik. Aztán Isten azt mondta neki, hogy gyürkőzzön neki, és készüljön fel  élete legnagyobb utazására. Amikor hit által élsz, az gyakran azzal jár, hogy olyan helyekre mész, ahová soha nem tervezted, hogy beteszed a lábad.

Miért olyan fontos, hogy növeld a hitedet? A Biblia újra és újra elmagyarázza:

"Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni" (Zsidók 11,6).

"Legyen meg a ti hitetek szerint" (Máté 9,29 CSB fordítás).

"Minden, ami nem hittel történik, bűn" (Róma 14,23 GW fordítás).

Minden, amit Isten tesz az életedben, az Ő kegyelméből és a te hited által történik.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan növekedett a hited az elmúlt hat hónapban?
  • Mit mondanának a hozzád közel álló emberek, te mit vetsz az életedben?
  • Kérte Isten, hogy lépj meg valamit hitben? Engedelmeskedtél neki vagy sem? Milyen következményei voltak az engedelmességednek vagy az engedetlenségednek?

*(Daily Hope by Rick Warren 2024.04.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

 

Szólj hozzá!

Amikor Isten azt akarja, hogy lassíts

2022. augusztus 24. 03:00 - Ivanyina Krisztina

Tökéletlen időzítés

„[Isten] tartson meg minket, rá összpontosítva és neki szentelve magunkat, követve az általa kitaposott életutat, figyelve az útjelző táblákat, járva abban a tempóban és ritmusban, amelyet őseinknek adott.  (1Kir 8,58 The Message)

Ma van az utolsó nap, amikor együtt nézzük az idő múlását áhítatainkban. Megvizsgáltuk amikor Isten azt akarja mondani, hogy gyorsíts, és amikor, azt hogy lassíts. Ma még két alkalmat viszgálunk meg, amikor Isten azt akarja, hogy lassíts. 

Először is, lassíts, amikor bármilyen fontos döntést készülsz hozni. A példabeszédek könyve sokat ír erről. A példabeszédek könyve 21,29 azt mondja: „A gonosz emberek blöffölnek, de Isten népe gondolkodik, mielőtt egy lépést tesz” (CEV). A példabeszédek könyve 4,26 pedig ezt mondja: „Töprengj lábaid ösvényén; akkor minden utad biztos lesz” (ESV). Mit jelent a töprengés? Azt jelenti, hogy gondolkodni, elmélkedni vagy alaposan megfontolni. Nem tudsz gyorsan elmélkedni, töprengeni.

Mikor kell elgondolkodnod az "ösvényeden"? Amikor nagy döntéseket hozol – például karrierváltás, szolgálatváltás, házastárs választás vagy nagyobb vásárlással esetén.

A példabeszédek könyve 22,3 szerint „Az értelmes emberek látják a baj közeledését, és elkerülik azt, de a nem gondolkodó emberek azonnal belemennek, és később megbánják azt (GNT). A legtöbb „meggondolatlan” döntés pénzügyi kiadásokkal kapcsolatos. Ezért van olyan sok ember eladósodva. 

A megoldás? – Tervezz gondosan, és lesz bőven; ha túl gyorsan cselekszel, soha nem lesz elég.” (Péld 21,5 GNT)

Van még egy alkalom a lassú mozdulásra, amikor valamit elültetettés, és arra vársz, hogy a mag kinőjön. A Biblia sokat beszél a vetésről és az aratásról. Amikor elültetsz egy magot, akkor egy idő után betakaríthatod a termést. 

Ez az életed minden területére igaz. Ha kedvességet ültetsz, kedvességet aratsz. Ha pletykát ültetsz, pletykát aratsz. Ha nagylelkűséget ültetsz, nagylelkűséget aratsz. Amit elvetsz, azt aratod. 

De mindig van késés az ültetés és a betakarítás között. Egy nap alatt az elvetett magból nem lesz almafa.

És ne feledd, hogy az ültetés és a betakarítás törvénye szerint, többet kapsz vissza, mint amennyit elültettél. Ha egy kukoricaszemet elültetsz, nem csak egy magot aratsz. Egy kukoricaszárat aratsz, sok csővel, aminek  mindegyikét sok-sok mag borítja. Egyetlen mag megsokasodik, és sokkal többet kapsz vissza, mint amennyit elvetettél. 

Talán úgy érzed, hogy sokáig várakoztál a betakarításra. Íme egy ígéret számodra: „Amikor eldöntöttem, a szavaim valóra válnak. Bízhatsz abban, amit a jövőről mondok. Lehet, hogy sokáig tart, de várj tovább – meg fog történni!” (Hab 2,3 CEV)

Tudd, Isten időzítésében mindig bízhatsz. Isten néha azt akarja, hogy gyorsan haladj, néha pedig azt mondja, hogy lassíts, de az Ő sebessége mindig megfelelő. 

Salamon a Biblia egyik nagy királya volt. Kövesd Isten időzítését, ugyanazzal az imával, amit Salamon mondott: „[Isten] tartson meg minket, rá összpontosítva és neki szentelve magunkat, követve az általa kitaposott életutat, figyelve az útjelző táblákat, járva abban a tempóban és ritmusban, amelyet őseinknek adott”  (1Kir 8,58 The Message).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen fontos döntés előtt állsz, aminek meghozatalában le kell lassítanod? 
  • Milyen új magokat szeretnél elültetni életedben? 
  • Hol kell bíznod Isten időzítésében? Milyen területeken akarja, hogy lassíts vagy gyorsíts? 

(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.17.)

Szólj hozzá!

Vess most, és várj türelemmel!

2022. július 20. 03:00 - Ivanyina Krisztina

 

Csak a vetést tudja követni az aratás – 777

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha nem lankadunk.” (Gal 6,9) 

Itt az ideje a vetésnek.

Nap mint nap beszélek olyan emberekkel, akik azt mondják:„Majd egy nap ... többet fognak szolgálni", vagy "többet fognak adni, amikor nyugdíjba mennek", vagy "ha fizetésemelést kapnak" – "Majd egy nap ...".

De, ez a „Majd egy nap”, soha nem jön el. Nem várhatod, hogy a dolgok jobbak legyenek, addig, amíg el nem kezded a vetést - most! Miért? Mert, minél hamarabb vetsz, annál tovább fogod élvezni a betakarítást.

De a betakarítás nem mindig akkor érkezik el, amikor várod. A vetés és az aratás között mindig van késés. Az egyik évszakban vetsz, a másikban aratsz.

Türelmesnek kell lenned és nem szabad feladnod!

Ez az egyik alapelv, amin Isten Királysága működik. Márk evangéliumának 4. fejezetében, a 26.-28. versekben Jézus ezt mondja: „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.”

Az eredmények jönni fognak, de lassan és egy folyamat részeként. És, mivel ez időbe telik, türelmesnek kell lenned:A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha nem lankadunk." (Gal 6,9). 

Döntsd el, hogy elfelejted a tavalyi "termésveszteséget" és kezdj összpontosítani a hosszú távú "betakarításra". Ha anyagi nehézségekkel küzdesz, nem egyik napról a másikra jutottál ide. Évekbe telt, mire elrontottad a dolgokat, és beletelik egy időbe, míg újra összerakod őket. A vetés és az aratás között idő telik el.

A Biblia azt mondja a Zsoltárok könyvében, a 126. zsoltár 5-6 versében: "Akik könnyezve vetettek, ujjongva fognak majd aratni. Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezik, mikor kévéit hozza.”  

Milyen veszteség miatt gyászolsz? Lehet, hogy elvesztetted az állásodat? Lehet, hogy elvesztetted az egészséged? Lehet, hogy elvesztettél egy szeretett embert? Lehet, hogy elvesztetted a megtakarításaidat? Lehet, hogy az elmúlt néhány évben elvesztetted a nyugdíjad felét? Lehet, hogy elvesztetted a vágyálmodat? 

A gyász rendben van; de a nyavalygás, az nem. Panaszkodás helyett, inkább mozdulj! 

Ma van a vetőmag elvetésének napja!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Mit mondanál, ha pénzügyi tanácsot adhatnál fiatalabb énednek? Mit tudsz tanulni múltbeli pénzügyi hibáidból, amit a jelenlegi helyzetedre alkalmazhatsz? 
  • Milyen múltbeli hibákat és pénzügyi kudarcokat kell elengedned? Mihez kell megtenned még ma, hogy jó irányba haladjanak a pénzügyeid? 
  • Miből szeretnél többet kapni az életedben? Hogyan ültetheted el ezt a magot úgy, hogy egy nap learasd saját betakarításodat?

Rábíztad Jézusra az életedet? 

A Biblia azt mondja, hogy csak azáltal juthatsz a mennybe, ha Istenbe veted bizalmadat, az ő Fia, Jézus Krisztus által. Nem érdemelheted ki az utat a mennybe: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem a cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Ef 2,8-9).

Ha készen állsz megvallani bűneidet, és Jézusra bízni az életedet, kezdd ezzel az imával: 

"Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, minden, amit valaha is rosszul tettem, megbocsátást nyer, megismerem életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.
Megvallom bűneimet, és alávetem magam Jézusnak, mint Megváltómnak és Uramnak. Jézus, téged akarlak követni és szolgálni. Alázatosan átadom neked életemet. Arra kérlek, hogy ments meg engem, és fogadj be családodba. A te nevedben imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren. 2022.07.13.)

Szólj hozzá!

Többet aratsz, mint amennyit elvetsz

2022. július 19. 03:00 - Anika Enikő

 

Emlékezzetek erre: aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert »a jókedvű adakozót szereti Isten«.” (2 Kor 9,6-7)

Ha egy gazda kimegy a földjére egy pótkocsinyi vetésre szánt babbal, és elveti azt, milyen terményt vár betakarításkor? Görögdinnyét? Uborkát? Nem, bab fog teremni! Nem kétséges a számára mi lesz az eredmény – mert hiszen bármit vetsz, azt kapod vissza.

Ez a szaporítás törvénye. És ez igaz életed minden területére, de különösen a pénzügyeidre. A szaporítás törvényének másik oldala a következő: "ki mint vet, úgy arat".

Pál a Korinusiakhoz írott levelének 9.részben, a 6-7 versben az áll: “Emlékezzetek erre: aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert »a jókedvű adakozót szereti Isten«”.

Ez működhet pozitívan, de akár negatívan is életedben. Ha a kedvesség magvait veted el, az emberek kedvesek lesznek veled. Ha megbocsátasz másoknak, ők is megbocsátóak lesznek veled. Ha nagylelkű vagy, az emberek is nagylelkűen állnak hozzád.

De, ha állandóan dühös vagy, az emberek haraggal fognak válaszolni. Ha becsapod az embereket, ők is rászednek majd. Ha másokról pletykálsz - akkor mit gondolsz, mi lesz? Az emberek is pletykálni fognak rólad!

A szaporítás törvénye szerint azt aratod, amit elvetettél. De a sokszorosodás alapelvét is figyelembe kell venni: mindig többet aratsz, mint amennyit elvetettél.

Ha egy kukoricaszemet ültetsz a földbe, nem csupán egy szem kukorica lesz belőle; hanem egy egész kukoricaszár, amin több cső terem majd, és mindegyiken több száz mag található. Ez az exponenciális sokszorosodás hatóereje, amit szintén Isten hozott létre a világegyetem számára. Mindig sokszorosan többet kapsz, mint amennyit beleteszel.

Ez az oka annak, hogy amikor az emberek engem szóban, vagy írásban megtámadnak, én soha nem viszonzom ellentámadással. Miért? Mert nem akarok belekerülni ebbe a csapdába. Bárki bármit is mond nekem, vagy rólam, nem reagálok rosszal, mert ha ezt teszem biztosan "többet fogok aratni, mint amennyit elvetettem". Ehelyett, az a  szokásom, hogy pont az ellenkezőjét csinálom annak, amit velem tettek. Úgy döntök, hogy megáldom őket, és imádkozom értük. Miért? Mert ezt akarom visszakapni, és mindig többet aratok, mint amennyit elvetek.

A Példabeszédek 11,24 ezt mondja: „A nagylelkűek világa egyre nagyobb és nagyobb lesz; a fukarok világa egyre kisebb” (The Message fordítás).

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miként tapasztaltad meg a sokszorosodás alapelvét az életedben?
  • Mit vársz a befektetéseidtől? Hogyan vetsz most úgy, hogy azt kapd, amit aratni szeretnél?
  • Hogyan szeretnéd, hogy Isten nagyobbá tegye a világodat (Példabeszédek 11,24)? Hogyan és mit kell változtatnod a pénzügyeidben, hogy Ő növelni tudja befolyásodat és adakozásodat?

Készen állsz arra, hogy új életet kezdj Krisztussal?

Isten megígérte, hogy azoknak, akik hisznek Jézusban, nincs kárhoztatásuk. Elküldte Jézust, hogy megmentsen téged a bűntől. Kereszthalála megfizetett minden rosszért, amit valaha is elkövettél vagy el fogsz követni; és azáltal, hogy feláldozta magát a bűneidért, és igazzá tett, Jézus lehetővé tette számodra, hogy kapcsolatba kerülj az Atya Istennel.

A jó hír nem ér itt véget. Isten Jézust fel is támasztotta a halálból, bebizonyítva hatalmát a bűn, és a halál felett. Ez lehetővé teszi, hogy az örökkévalóságot vele töltsd a mennyben.

Ha készen állsz arra, hogy átadd az életedet Jézus Krisztusnak, kezdd ezzel az egyszerű imával: „Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Hiszem, hogy meghalt a bűneimért, és te feltámasztottad Őt a halálból. Bízni akarok benne, mint Megváltómban, és a mai naptól kezdve Uramként akarom követni őt. Irányítsd az életemet, és segíts beteljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha imádkoztál és most fogadtad be Jézust, kérem, angolul írj nekem a Rick@PastorRick.com címre, mert szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek Jézussal elindulni az utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.07.12)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

1 komment

Isten arra vár, hogy vess el egy magot

2022. július 17. 03:00 - Dalma.

„Ha a búzaszem nem esik a földre és nem hal meg, csak egyetlen mag marad. De ha meghal, sok magot terem.” (János 12:24, NIV)

pexels-photo-1072824_1.jpg

Vajon mit tesz a gazdálkodó, akinek a földje nem terem és emiatt nem számíthat jövedelemre? Nem panaszkodik. Még csak imádkoznia sem kell! Egyszerűen csak kimegy a földjére és elkezd magot vetni – mert nem történik semmi addig, amíg, el nem veti a magot. Imádkozhat, amennyit akar, de az nem hoz termést.

Talán azt hiszed, hogy te vársz Istenre. Istenre vársz, hogy megadja neked azt az állást.  Istenre vársz, hogy adjon neked egy házastársat. Arra vársz, hogy Isten megadja, hogy egy óriási összeg üsse a markod. De Isten ezt mondja: „Tényleg azt gondolod, hogy te vársz énrám? Én vagyok az, aki várok rád! Arra várok, hogy elvess egy magot!”

Az életben valójában minden egy magból indul ki: egy kapcsolat, egy házasság, egy vállalkozás vagy egy gyülekezet. És mindaddig semmi nem történik, amíg a magot el nem vetik.

Miért akarja Isten, hogy elvess egy magot? Mert a magvetés a hit cselekedete. Azt a magot, amid van, odaadod. Ehhez hit kell, és ez dicsőséget hoz Istennek.

Amikor Jézus megpróbálta elmagyarázni, hogy miért jött a Földre, hogy meghaljon a kereszten, világosan elmagyarázta a magvetés és az aratás elvét. A János 12:24-ben Jézus ezt mondta: „Ha a búzaszem nem esik a földre és nem hal meg, csak egyetlen mag marad. De ha meghal, sok magot terem.” (NIV). Jézus ezzel ezt mondta: "Az emberek az én halálom és feltámadásom miatt üdvözülnek és jutnak a mennybe. Elvetek egy magot, és ez a mag az én életem lesz”.

A vetés és aratás elvének a lényege tehát ez: Amikor szükségben vagy, vess el egy magot. Bármire is legyen szükséged – több időre, több energiára, több pénzre, több támogatásra, több emberi kapcsolatra, több bölcsességre –, csak vess el egy magot. Ha több időre van szükséged, szánj több időt a gyerekeidre. Ha több pénzre van szükséged, adj valakinek, akinek szüksége van rá. Ha több bölcsességre van szükséged, oszd meg másokkal azt a bölcsességet, amid most van. Add oda magad!

Lehet, hogy számodra értelmetlennek tűnik pont olyasvalamit odaadni másnak, amiből neked van szükséged többre, de Isten pontosan ezt a fajta hozzáállást akarja megáldani, és ez teszi majd gyümölcsözővé az életedet. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen szükségleted betöltését várod Istentől?
  • Mit gondolsz, mit várhat Isten tőled, hogy tegyél ezzel kapcsolatban? Milyen magot tudsz ma elvetni?
  • Mit eredményez benned és másokban az, amikor elültetsz egy magot és adsz önmagadból? Hogyan formálja Isten ezen keresztül a jellemedet?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2022.07.10.)

1 komment
süti beállítások módosítása