Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne halogasd az újrakezdést!

2023. szeptember 17. 03:00 - csmsdvd

cselekves.jpg

„Jézus mondta: >>Ne halogass! Ne nézz hátra! Az Isten országát nem lehet holnapra halasztani. Ragadd meg a napot!<<” (Lk 9,62 MSG fordítás)

Márk evangéliumának 10. fejezetében Jézust nagy sokaság követte, amikor elhagyta Jerikót. Egy vak férfi, akit Bartimeusnak hívtak, az út mellett koldult. Amikor Bartimeus meghallotta, hogy Jézus a közelben van, kiabálni kezdett: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” (Mk 10,47)

Aznap reggel, amikor Bartimeus felkelt, fogalma sem volt arról, hogy aznap Jézussal fog találkozni. Valószínűleg azt gondolta, hogy ez is egy olyan átlagos nap mint a többi, ugyanazon a helyen, ugyanúgy könyörög segítségért, ugyanaz a helyzet.

Azonban, egyszer csak ott volt Jézus. Bartimeusnak nem volt ideje felkészülni erre, vagy átgondolni reakcióját. Egyetlenegy esélye volt. Úgy döntött megragadja a pillanatot. Úgy döntött nem késlekedik, nem halogat. Megteszi - azonnal.

Ez így, nálad is egy új élet kezdésének mintája lehet: bármit is akarsz megtenni, tedd meg most. Ne mondd azt: „Jövőre kezdem”, vagy „Jövő hónaptól változtatok a dolgokon”, vagy „Majd holnaptól ez a dolog fontos lesz számomra.” Most vagy soha! Ragadd meg a pillanatot!

Minden nap kapunk egy lehetőséget egy új kezdésre, de nem élünk vele. Miért? Mert halogatunk.

A halogatás egy érdekes jelenség. Azt gondolod, könnyebbé teszi életed, miközben épp az ellenkező történik. A halogatás egy stresszgenerátor!

Amikor tudod, hogy mi a helyes és azt meg is tudod tenni, akkor eljött a cselekvés ideje. Ne feltételezd, hogy várhatsz holnapig.

A Biblia újra és újra figyelmeztet, ne várjunk a holnapra. Nekem nem garantált a holnap és neked sem. Jézus mondta: „Ne halogass! Ne nézz hátra! Az Isten országát nem lehet holnapra halasztani. Ragadd meg a napot!” (Lk 9,62 MSG fordítás)

Semmi garancia nincs arra, hogy holnap is élni fogsz. Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra!

Ma Jézus egy újrakezdésre hív téged? Ne késlekedj! Kövesd Bartimeus példáját, ragadd meg a pillanatot, és élj a lehetőséggel!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Életed melyik területén, illetve milyen helyzetben van szükséged arra, hogy abbahagyd a halogatást, és megragadd a pillanatot?
  • Ha tudnád, hogy nem éred meg a holnapot, mit szeretnél ma elérni?
  • Milyen újrakezdésre hív ma téged Jézus?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.09.10.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Vess most, és várj türelemmel!

2022. július 20. 03:00 - Ivanyina Krisztina

 

Csak a vetést tudja követni az aratás – 777

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha nem lankadunk.” (Gal 6,9) 

Itt az ideje a vetésnek.

Nap mint nap beszélek olyan emberekkel, akik azt mondják:„Majd egy nap ... többet fognak szolgálni", vagy "többet fognak adni, amikor nyugdíjba mennek", vagy "ha fizetésemelést kapnak" – "Majd egy nap ...".

De, ez a „Majd egy nap”, soha nem jön el. Nem várhatod, hogy a dolgok jobbak legyenek, addig, amíg el nem kezded a vetést - most! Miért? Mert, minél hamarabb vetsz, annál tovább fogod élvezni a betakarítást.

De a betakarítás nem mindig akkor érkezik el, amikor várod. A vetés és az aratás között mindig van késés. Az egyik évszakban vetsz, a másikban aratsz.

Türelmesnek kell lenned és nem szabad feladnod!

Ez az egyik alapelv, amin Isten Királysága működik. Márk evangéliumának 4. fejezetében, a 26.-28. versekben Jézus ezt mondja: „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.”

Az eredmények jönni fognak, de lassan és egy folyamat részeként. És, mivel ez időbe telik, türelmesnek kell lenned:A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha nem lankadunk." (Gal 6,9). 

Döntsd el, hogy elfelejted a tavalyi "termésveszteséget" és kezdj összpontosítani a hosszú távú "betakarításra". Ha anyagi nehézségekkel küzdesz, nem egyik napról a másikra jutottál ide. Évekbe telt, mire elrontottad a dolgokat, és beletelik egy időbe, míg újra összerakod őket. A vetés és az aratás között idő telik el.

A Biblia azt mondja a Zsoltárok könyvében, a 126. zsoltár 5-6 versében: "Akik könnyezve vetettek, ujjongva fognak majd aratni. Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezik, mikor kévéit hozza.”  

Milyen veszteség miatt gyászolsz? Lehet, hogy elvesztetted az állásodat? Lehet, hogy elvesztetted az egészséged? Lehet, hogy elvesztettél egy szeretett embert? Lehet, hogy elvesztetted a megtakarításaidat? Lehet, hogy az elmúlt néhány évben elvesztetted a nyugdíjad felét? Lehet, hogy elvesztetted a vágyálmodat? 

A gyász rendben van; de a nyavalygás, az nem. Panaszkodás helyett, inkább mozdulj! 

Ma van a vetőmag elvetésének napja!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Mit mondanál, ha pénzügyi tanácsot adhatnál fiatalabb énednek? Mit tudsz tanulni múltbeli pénzügyi hibáidból, amit a jelenlegi helyzetedre alkalmazhatsz? 
  • Milyen múltbeli hibákat és pénzügyi kudarcokat kell elengedned? Mihez kell megtenned még ma, hogy jó irányba haladjanak a pénzügyeid? 
  • Miből szeretnél többet kapni az életedben? Hogyan ültetheted el ezt a magot úgy, hogy egy nap learasd saját betakarításodat?

Rábíztad Jézusra az életedet? 

A Biblia azt mondja, hogy csak azáltal juthatsz a mennybe, ha Istenbe veted bizalmadat, az ő Fia, Jézus Krisztus által. Nem érdemelheted ki az utat a mennybe: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem a cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Ef 2,8-9).

Ha készen állsz megvallani bűneidet, és Jézusra bízni az életedet, kezdd ezzel az imával: 

"Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, minden, amit valaha is rosszul tettem, megbocsátást nyer, megismerem életem célját, és egy napon befogadsz a mennyei örök otthonodba.
Megvallom bűneimet, és alávetem magam Jézusnak, mint Megváltómnak és Uramnak. Jézus, téged akarlak követni és szolgálni. Alázatosan átadom neked életemet. Arra kérlek, hogy ments meg engem, és fogadj be családodba. A te nevedben imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren. 2022.07.13.)

Szólj hozzá!

Miért halogatok megtenni dolgokat?

2010. augusztus 25. 03:00 - husztin

 Miért halogatok? 

Jak 4:17 Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.(Jak 4:17 MBT)
A Bibliának kifejezetten sok mondanivalója van a halogatásról. Csak egy percet szánjunk oda a mai igevers elolvasására és engedjük, hagy valóban a lelkünk mélyére hasson.(...)
Tudok dolgokról, amiket meg kellene tennem és mégsem cselekszem azokat. És tudok olyan dolgokról is, amiket nem volna szabad megtennem, de azokat mégis megteszem. De a legfőbb gond az, hogy azokat a dolgokat halogatom, amiket tényleg meg szeretnék változtatni az életemen. De miért?
 
A Biblia öt dolgot említ, amiért halogatsz:
1. Határozatlanság. két(felé osztott) lelkű ember, állhatatlan minden utaiban. (Jak.1.8 Vida). Megtörtént már veled, hogy elküldtél egy pincért csak azért, mert nem tudtad elhatározni magad? A határozatlanság lehet az oka annak, hogy elszalasztasz megvásárolni egy autót, kiválasztani a főiskolát, hozzámenni valakihez, vagy éppen feleségül venni valakit, megvenni egy ruhát, vagy akár állást változtatni.
2. Maximalizmus.  Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat. (Préd.11:4 MBT), vagyis, ha mindig az ideális körülményekre vársz, soha nem fogsz elérni semmit. Ha arra várakozol, hogy a dolgok körülötted tökéletesek legyenek, hogy te cselekedhess, igen sokat kell majd várnod. Nincs annyi időd itt a földön (sem pénzed), hogy a dolgaid vagy a körülményeid „110 százalékosak” legyenek.
3. Félelem.  Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az ÚRban bízik, az oltalmat talál (Péld.29:25 MBT). Mondtál már le időpontot a fogorvosnál? Esetleg sürgős műtéti beavatkozást? Vagy házassági tanácsadást? Szalasztottál-e már alkalmat arra, hogy megvalld a hitedet a munkahelyeden? Kérdezd meg magadtól ilyenkor: Mitől félsz valójában?
4. Harag. Aki munkájában hanyag, az testvére annak, aki tönkretesz. (Péld18:9 MBT). A halogatás egy módja annak, ahogyan az általunk nem kedvelt embereknek fizetünk a kellemetlenkedéseikért. Késlekedünk. A kisgyermekek is nagyon ügyesek a halogatásban. Megkéred őket, hogy takarítsák ki a szobájukat. Végül is megteszik, de nagyon sokáig tart nekik. Ennek egyik oka az lehet, hogy engedetlenek veled szemben. A halogatás gyakorlatilag passzív ellenállás. „Nem akarom megtenni, mert nem tetszik az, hogy megmondod nekem, hogy mit kell tennem.” A harag az, ami miatt sokszor elnapolunk bizonyos dolgokat.
5. Lustaság. Vágyakozik a lusta lelke, de hiába, a szorgalmas lelke pedig bővölkedik (Péld 13:4 MBT). Az egyik legnépszerűbb szavunk az, hogy: „könnyű”. Ha könnyű valami, máris kedveljük a dolgot. Ha pedig nehéz? Nem tetszik nekünk. El tudod képzelni a következő címek valamelyikét, mint a legtöbb példányszámban eladott sikerkönyvek címeit: „Tíz nehéz lépés, hogy megváltoztasd az életed” vagy „Hét nehéz út, hogy formába lendülj”? Szerintem senki sem venne ilyen könyvet. Ne feledd: ha könnyű, tetszik, ha nehéz, akkor nem tetszik.
Ha legközelebb halogatáson kapod magad, állj meg és kérdezd meg magadtól, hogy miért teszed? Azután pedig Istentől kérd, hogy segítsen túllendülni ezen. Így tudsz majd egyre előrébb jutni az életedben és tenni azt, amit tenned kell.
 


Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása