Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Bízz, hogy Isten a problémáid is jóra használja

2012. január 18. 03:00 - Csaba.

 "Mert nem akarjuk, testvéreim, hogy ne tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat;" (2Kor 1,8-9)

Jézus szenvedett? Előfordult hogy magányos volt? Vajon kísértve volt-e azzal hogy elbátortalanodjon? Vajon félreértették, gonoszak voltak hozzá, vagy igazságtalanul kritizálták?

Természetesen! Egyikünk sem kivétel a szenvedés, a magány, az elkeseredettség vagy az igazságtalan kritika alól, ugyanis Isten Krisztus képére formál minket, és ahhoz, hogy ezt tegye, ugyanazokon a körülményeken kell keresztül vinnie minket, mint amiken Krisztust is vitte.

Ez azt jelenti hogy Isten okozhat tragédiákat? Nem. Isten jó, és Ő nem okoz vagy tesz gonoszságot. De Isten jóra tudja használni a sötét vagy stresszes időket is. Arra használja fel, hogy megtanítson minket bízni Őbenne (2Kor 1,8-9), hogy megmutassa, hogyan segítsünk másoknak (2Kor 1,4-6), és hogy közelebb hozzon minket hívő testvéreinkhez (2Kor 1,11).

Akkor mit tegyél, amikor nehéz élethelyzeteken mész keresztül?

  • Állj ellen, és ne hagyd, hogy elbátortalanodj.
  • Emlékezz, Isten veled van.
  • Támaszkodj Isten védelmére és vezetésére.

Mindannyian keresztül megyünk nehéz időkön! A különbség azoknak, akik Jézusban hisznek nem a sötétség hiánya, hanem a Világosság jelenléte!

 

Daily Hope by Rick Warren, 2012. január 11.

Szólj hozzá!

Nem látod a jövőt? Bízzál Istenben

2012. január 13. 03:00 - mirjam07

"Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat." (Zsoltárok 25:9)


A Biblia azt mondja, hogy több dolog is van, amit meg kell tennünk, hogy Istentől vezetést kapjunk, de a legelső dolog ez: el kell ismernünk, hogy vezetésre van szükségünk!

A legtöbb esetben nem akarjuk Istent vagy bárki mást követni. Saját útunkon akarunk járni. Nem akarjuk elismerni, hogy útmutatásra, vagy vezetőre van szükségünk.

A bárányoknak olyan természete, hogy szeretnek letévedni az ösvényről. Ézsaiás próféta mondja: "Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta." (Ézsaiás 53:6a)

A másik dolog a bárányokkal kapcsolatban, hogy nagyon gyengén látnak. Nem látnak messzire, előre. Ezért van szükségük pásztorra.

Isten olyannak teremtett téged, hogy ne legyél képes a jövőbe látni, mindegy, hogyan is próbálkozol. Miért tett így? Azért, hogy Tőle függj.

A Példabeszédek 14:12 ezt mondja: "Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet." Mindannyian hoztunk már olyan döntéseket, ami jónak tűnt, de végül kiderült, hogy rossz lett a vég. Néhány út a halálba vezet és aztán azon vesszük észre magunkat, hogy letértünk az útról. Ezért kell belátnunk: "Istenem, segítségre van szükségem."

(Daily Hope by Rick Warren, 2012. január 6.)

Szólj hozzá!

Kérj jól!

2011. június 29. 00:15 - janosh

„Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól…” (Jakab 1, 5-7)

Isten útmutatást szeretne adni neked, ehhez azonban két dolog szükséges: a megfelelő személyt kell kérdezned – Istent – és megfelelő magatartással kell válaszolnod – hittel – ahhoz, hogy választ kapj.

Tettél már fel úgy kérdést Istennek, hogy közben nem is remélted, hogy választ kapsz rá? Talán éppen ezért nem kaptad meg. Isten hit által munkálkodik az életünkben. Hányszor kértük már: „Istenem, kérlek, vezess engem!”  - és továbbálltunk anélkül, hogy vártunk volna a vezetésre. Általában azonnal nekilátunk a feladatoknak. Azt mondjuk: „Istenem, adj nekem bölcsességet. Segíts, hogy helyes döntést hozhassak”. De igazából nem is várjuk, hogy ezt tegye. Azt gondoljuk, hogy minden rajtunk múlik.

Isten megígérte, hogy bölcsességet ad nekünk, amennyiben mi kérjük azt tőle. A bölcsesség azt jelenti, hogy Isten szemszögéből nézzük a dolgainkat. A bölcsesség arra irányuló képesség, hogy olyan döntéseket hozzunk, amilyeneket Isten is hozna.

Gondolkodj el ezen: Isten sohasem hoz rossz döntést. Ő sohasem hibázik. Azt mondja, hogyha hiszünk benne és hallgatunk rá, akkor vezetni fog bennünket. De mindezt hittel kell kérnünk.

(Daily Hope by Rick Warren, 2011.06.22)

Szólj hozzá!

Egy vezetés, ami segít a döntéseknél

2011. június 28. 01:00 - BManka

"Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat." (Zsolt. 25:9)

A Biblia azt mondja, számos dolgot kell tennünk, hogy elnyerjük Isten vezetését, de a legelső ezek közül, hogy el kell ismernünk, hogy szükségünk van vezetésre.

A juhok természetüknél fogva hajlamosak letérni az ösvényről. Ézsaiás próféta ezt mondja:
"Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta." (Ézs.53:6)

Általában nem szeretnénk Istent vagy más valakit követni. Szeretnénk a saját utunkat járni. Nem szeretnénk beismerni, hogy szükségünk van iránymutatásra vagy vezetésre.

Egy másik tény a juhokról, hogy rossz a látásuk. Nem látnak messzire. Ezért is van szükségük pásztorra.

Isten olyannak teremtett, hogy nem láthatsz a jövőbe, akármennyire próbálkozol. Miért tette ezt Isten? Azért hogy Tőle függj.

A Példabeszédek 14:2 ezt mondja:                                
"Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet."
(Péld. 14:12)


Mindannyian hoztunk már döntéseket, amik az adott pillanatban jónak tűntek, aztán később kiderült róluk, hogy rossz döntések voltak. 
Néhány ösvény zsákutcába visz, és az útról lesodorva találjuk magunkat. Ezért kell elismernünk, hogy "Istenem, segítségre van szükségem!"

 

(Daily Hope by Rick Warren; 2011. június 21.)
                                                                                                                                                    

Szólj hozzá!
Címkék: vezetés

Miért nélkülözhetetlen számunkra, hogy halljuk Isten hangját?

2011. március 15. 00:30 - LiliNR

„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és ismernek engem, ők pedig követnek engem.” János 10:27


Sokan úgy gondolják, nem annyira fontos hallani Isten hangját. Ezzel a hozzáállással nem szabad megelégednünk. Kell, hogy naponta kapjunk üzenetet Istentől. Miért? Három oka is van annak, amiért elengedhetetlenül fontos számunkra, hogy közvetlenül Istentől vegyünk át üzenetet.

1. Ez bizonyítja azt, hogy Isten családjához tartozol. Amikor Istenre figyelsz és üzenetet kapsz Tőle, megerősödik a Vele való kapcsolatod. Isten ugyanis beszél a gyermekeihez. A János 10:27 a következőt mondja: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és ismernek engem, ők pedig követnek engem.”

Ahogyan a szülők beszélgetnek gyermekeikkel, ugyanúgy Isten is szól az övéihez. Nem válogatja ki a lelkipásztorokat, a misszionáriusokat, vagy azokat, akik a legtöbb ideje keresztények. Isten minden hívőhöz szól, függetlenül attól, hogy azok érettek-e már, vagy még fiatalok a hitben.

Ugyanúgy, ahogyan a gyermekek felismerik szüleik hangját, nekünk is fel kell tudnunk ismerni Isten hangját. Persze a kisbabák sem azonnal ismerik meg édesanyjuk vagy édesapjuk hangját, ám ahogy növekednek, ez egyre jobban megy nekik, míg végül bárhol képesek azt meghallani, felismerni. Ugyanígy van velünk is. Ahogy lelkileg növekszünk, egyre egyszerűbbé válik számunkra az, hogy Isten hangját meghalljuk. 

2. Megvéd téged attól, hogy hibát kövess el. Ha figyelsz Istenre, kevesebbszer fogsz hibázni mert időben meghallod a figyelmeztetést. A Példabeszédek 3: 6 azt mondja: „Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.”
Figyeld meg, hogy a vers nem azt mondja, hogy csak a gyülekezetben gondolj Istenre, hanem hogy minden utadon! Meg sem tudom számolni, hányszor mentett meg Isten attól, hogy elpazaroljam az időmet, a pénzemet, vagy az energiáimat azért, mert hallgattam Rá.

3. Sikert hoz az életedbe. Ez nem az a fajta siker, amiről a világ beszél; amikor híres vagy és mocskosul gazdag. Isten meghatározása a gazdagságról a következő: Pontosan az vagy, akinek Isten teremtett és e miatt van értelme az életednek.

“Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” (Zsoltárok 32:8) Tudtad, hogy a te életed legjobb útvonala teljesen más, mint valaki másnak az útja? Ha megpróbálod követni, leutánozni mások életútját, tele leszel problémával. Istennek személyre szabott ösvénye van számodra. Ha ezt követed, sikeres leszel.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása