Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

A küldetésed: Segíts másoknak, hogy Isten családjához csatlakozzanak

2016. március 07. 03:00 - torokaron

Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba.” (János 17:18)


Ha te Jézus Krisztus követője vagy, akkor Isten egy küldetést adott neked erre a világra. Nem azért vagy csak itt, hogy foglald a helyet, még csak azért sem, hogy a saját egyéni céljaidat hajkurászd.

Isten maga rádbízott egy feladatot. Amikor az Ő családjának részévé válsz, az életed megváltozik. Új értelmet nyer az életed. Az életed többé már nem magadról szól, hanem Isten küldetéséről.

A te küldetésed pedig összhangban van Isten egész világra értelmezett küldetésével. Isten azért teremtett mindent az univerzumban, mert egy családot szeretett volna. Neki nem volt szüksége a Földre, sem a többi bolygóra, még csak a csillagokra sem. Mindezeket azért teremtette, mert tudta azt, hogy néhányan közülünk majd önként ennek a családnak a tagjaivá akarunk válni.

Ugyanazt a küldetés, amit Isten Jézusnak adott, azt adja most Krisztus testének – az egyháznak. Azt szeretné tőlünk, hogy segítsünk másoknak bekerülni ebbe a családba. Jézus így fogalmazta meg: „Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba.” (János 17:18)

Ha egyszer már megismertük Jézust, akkor indulnunk kell! Beszélnünk kell róla a barátainknak és a családtagjainknak. Azonban nem állhatunk meg itt. Isten sosem teremtett olyan valakit, akit nem akart volna megmenteni. Ő mindenkit szeret – szerte az egész világmindenségben.

Isten azt szeretné tőlünk kérni, hogy küldetésnek megfelelően éljünk mindenhol: a családunkban, a különböző közösségeinkben és a világban. Az ő küldetése az életedre nézve egyszerre globális és lokális. A Bibliában azt olvassuk, hogy „Az Úr most ezt mondja nekem: Nem elég, hogy csupán a szolgám legyél. Többet kell tenned annál, mintsem hogy visszavezeted Izrael népének túlélőit. Fényként helyeztelek ide a többi nemzet közé, el kell vinned az én megmentő erőmet mindenkinek a Földön.” (Ézsaiás 49:6, CEV fordítás)

Ez Isten terve a világra. Ez a Ő küldetése számodra. Azt szeretné, hogy a Földön mindenki megismerje Őt. Használni akar téged és azt szeretné, hogy lásd, ahogyan mindez megvalósul. Isten ezt nem csak a misszionáriusoknak és a gyülekezetvezetőknek mondta. Ha a családjához tartozol, akkor ezt a küldetést neked is adta!

Beszéljetek róla:

  • Elképzelhető, hogy meg kell változtatnod az életviteledet annak érdekében, hogy követni tudd Isten tervét? Ha igen, akkor ez hogyan nézne ki a te életedben?
  • Hogyan lehetsz küldetésen az egész világmindenségben, ha Isten arra hívott el, hogy a saját városodban élj?
  • Van benned bárminemű félelem, vagy fenntartás, ha Isten számodra adott küldetésére gondolsz? Imádkozz és kérd Istent, hogy adjon neked bátorságot, tisztánlátást és kegyelmet, ahogyan rábízod magad az erejére és elvégzed a feladatodat.


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.02.29.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.