Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten mindent tud, és ez jó hír!

2018. március 30. 03:00 - gabormel

„Semmi a teremtett világban nem rejtőzhet el Isten szeme elől. Minden fedetlen és csupasz annak szeme előtt, akinek számadással tartozunk.” (Zsidókhoz írt levél 4:13, NIV fordítás)

kepx.jpg

Előfordult már veled, hogy az éj leple alatt kikeltél az ágyból nassolni, még akkor is, ha épp fogyókúráztál? Én is álltam már a hűtőszekrény nyitott ajtaja előtt erre gondolva: „Csak egy falatot…”

Ilyenkor vitázunk önmagunkban: „Csak nyugodtan, egy-két falat nem árthat!” - „Nem, nem lehet, fogyókúrán vagyok!”

Az ilyen és ehhez hasonló pillanatokban Sátán azzal az ördögi hazugsággal akar megetetni bennünket, hogy „senki sem fogja megtudni.”

Talán te épp nem a hűtőszekrény előtt állsz, hanem dolgozol, vagy az adóbevallásodat készíted, esetleg olyan helyen vagy, ahol a szüleid nem szeretnék, hogy legyél... Te mégis folytatod és valami kétes dolgot művelsz, mivel úgy hiszed, hogy a hazugságot soha senki nem tudja meg.

De Isten már tudja!

A Zsidókhoz írt levél 4:13 szerint: „Semmi a teremtett világban nem rejtőzhet el Isten szeme elől.” (NIV fordítás). Istent soha nem éri meglepetés, hiszen mindent tud!

Az a tény, hogy Isten mindent tud rólad, valójában nem rossz, hanem jó hír. Megmondom, miért:

Ismeri a hibáidat és a kudarcaidat. Kínos számomra annak tudata, hogy nincsenek titkaim Isten előtt, mivel vannak olyan dolgok, amelyeket jobb lenne, ha nem tudna. A Biblia viszont ezt mondja: „Istenem, a bűneim nincsenek elrejtve előled, tudod, hogy mennyire esztelen vagyok”. (Zsoltárok könyve 69:5, GNT fordítás).

Bűneid elrejtésével nem tudod becsapni Istent (lásd: 1János 1:8). Nem botránkozik meg az elkövetett bűneid miatt, és soha nem fog másképp érezni irántad, ha bevallod neki azokat. Ő feltétel nélkül szeret téged, ami azt jelenti, hogy részedről nincs szükség se csalásra, se színlelésre.

Ismeri az érzéseidet és a csalódásaidat. Talán ezt gondolod: „Senki nem tudja, min megyek éppen most keresztül, senki nem érzi a fájdalmamat.” Isten tudja. Látja a lelkedben a válságot, és a fájdalmad sem marad észrevétlen Isten szeme előtt. A Zsoltárok könyve 56:8-ban ez áll: „Tudod, hogy mennyire szenvedek, te nyilvántartod a könnyeimet.” (GNT fordítás).

Mivel Isten tudja, hogy mennyire frusztrált és kétségbeesett vagy, ezeket az érzéseket átadhatod neki: „Bízd az Úrra minden gondodat, hiszen Ő törődik veled” (1Péter 5:7, GNT fordítás). Egyszer és mindenkorra vesd oda mindet Isten elé, és soha ne vedd vissza azokat!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha Isten már ismeri a hibáinkat és kudarcainkat, akkor miért fontos mégis, hogy megvalljuk a bűneinket neki?
  • Mit jelent minden gondodat Istenre hagyni? Milyen aggodalmaidat és gondjaidat kellene ma átadnod Istennek?
  • Mennyiben változtatja meg az életedet annak tudata, hogy Isten feltétel nélkül szeret téged?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.23.)

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Imre Bodo 2024.03.08. 22:37:50

Azt gondolom azért fontos megvallani a hibáinkat, mert ezzel alázatosságot nyilvánítunk ki Isten iránt. Az alázatosság azon túl, hogy Isteni erény, még Isten akarata is: "...járj alázatosan a te Isteneddel!" (Mi 6:8) "Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű..." Mt 11:29) "Megalázza magát az én népem, mely nevemről neveztetik és megtér az ő bűnös útjáról." (Ézs..:..)
Minden gondjaimat Istenre hagyni, azt gondolom, hogy nem csak azokat, amelyeket úgy gondolom, hogy nem vagyok képes megoldani, hanem a megoldhatónak tűnőket is. Nem válogatok a gondjaim között, hanem az összest rá hagyom. A Bibliában a "minden" szó valóban mindent jelent, nem feltételez előválogatást. Istennek a feltétel nélküli szeretetében is Isten alázatosságát látom. Ha a nagyobb a kisebbel szemben alázatosságot nyilvánít ki, mennyivel inkább kellene a kicsinek a naggyal szemben alázatosságot kinyilvánítania. "Aki olyan alázatos, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyek országában" -jelentette ki Jézus Krisztus. (Mt 18:4)
süti beállítások módosítása